Van Damme többnyire már egy megkeseredett öreget játszik a filmjeiben, ám én még mindig várok egy nagyobb visszatérést az öregtől. Noha az új Kickboxer filmjei teljesen jóra sikeredtek, az rá épülő sztorikkal igencsak hadilábon állunk. Pedig teljesen egyértelmű a probléma. Miért kell ennyire komolyan venni?

Daniel háborús veteránként egy autószerelő műhelyben segít valahol Washington legeldugottabb gettójának a legmélyén. Nap, mint nap átéli a helyi bandák által létrehozott terrort, valamint szembesül a helyi kisgyerekek kilátástalan helyzetével…

Teljesen jól indul a recept. Adott egy megfelelő hosszúságú játékidő, egy többé kevésbé értékelhető történet, megfelelő drámával és akciólehetőségekkel, illetve egy sablonos – háborús veterán - ötlet a megöregedő akcióhősnek. Hol itt a probléma?

Ott, hogy hiába építkezik a sztori és mélyülünk egyre jobban el a gettóban. Tapasztaljuk meg egymás után a kilátástalan helyzetet és a főszerepbe állított gyerek kálváriáját, mindezek mellé nem kaptuk meg azt a fajta adrenalininjekciót, amit joggal várnánk el egy AKCIÓHŐSt a soraiban tudó filmtől. Van Dammeot hagyták beleszürkülni a történetbe. Visszafogták, ellehetetlenítették, hogy előhúzzon bármit is a régiből. Pedig nagy dolgokat nem kellet volna a forgatókönyvbe írni, egyszerűen csak megteremteni a lehetőséget, hogy ne ennyire komoly hangvételű drámába torkolljon a film, hanem egy olyan végkifejletet láthassunk, amiben a saját múltjával és jelenével megküzdő AKCIÓHŐS felülkerekedik önmagán, és vérbeli hősként győzi le a rosszfiúkat. Saját lábakon megálló drámának kevés, akciőhos mozinak pedig harmatgyenge. Igazság szerint nem igazán találta meg a saját identitását a film. 

Miután viszont nem így zajlottak az események, a Túlélés ára csupán megmarad egy olyan alkotásnak, amit a rajongók is maximum egy fáradt nap után tolnak be elalvás előtt a lejátszóba. Az esélye megvolt, hogy több legyen, de végül nem ért célba. 4,5/10