Egy folytatás esetén mindig komoly dilemmát okozhat a szerző számára az, hogy mégis mennyire legyen epizodikus az éppen aktuális felvonás, vagy a másik oldalról nézve: mennyire próbáljon visszakacsintani a szériát már ismerők kárára. Ugyanis míg előbbi választás akár ki is zárhatja a potenciális olvasókat attól, hogy “menet közben” keljenek kalandra, az utóbbi döntés már a meglévő olvasói bázis számára lehet lelombozó, elvégre kisebb emlékeztetőkön kívül számukra aligha fontos a korábbi kötet felelevenítése. Talán a megjelenési forma okán, de egy képregényíró-szerkesztő, Stan Lee hitvallása jutott erről eszembe, lévén ő úgy tartotta, hogy bármelyik képregényt is vesszük alapul, az simán lehet az olvasó életének legelső füzete, márpedig akkor valahogy el kell neki magyarázni, hogy mit is tart a kezében. Ezt orvosolandó gyakori a Marvelnál (is) a füzetek elején a pár soros összegzés, felvezetés, de esetenként az éppen aktuális füzet párbeszédei is igyekeznek becsempészni a szükséges történeti támpontokat. Ugyanakkor túlzott magyarázkodás esetén ez roppant tautologikussá válhat a visszatérő olvasók számára.

Martin Kay, az Eastern-sorozat szerzője a második kötetét nem vezette fel a korábbi összegzésével, viszont az aktuális kötet cselekményében számos olyan morzsát elhintett, amelynek köszönhetően azok is összerakhatták a nagy képet, akik a legelső művét nem olvasták. Elsőre talán rizikósabb húzásnak tűnhet, de gyakorlatban ez volt a legjobb döntés, elvégre így lendületesen tudta továbbvinni a történetet, miközben segített az olvasóinak felvenni a fonalat. A sorozat első kötetéhez hasonló fejezetes bontás ebben a segítségére lehetett, hiszen csakúgy mint akkor, ezúttal is visszatérő történetmesélési döntés volt, hogy egy-egy fejezet jellemzően más és más történeti szálra összpontosított. Szintén a korábban megkezdett elvet folytatva az olvasó párhuzamosan ismerkedhetett meg a múlt és a jelen eseményeivel.

Részemről pedig a kihívás leginkább az, mégis hogyan mutassam be a kötetet úgy, hogy közben ne lőjek le olyan poént, amit az első művet még nem ismerők számára újként hathatna. Az Eastern továbbra is egy kevert műfajú történet, eredendően a címéből is sejthetően a keleti kultúra és a western dominálja az események kimenetelét, de jelen kötetben a klasszikus lovagi párbajok és a horror műfaji elemei is beköszöntek. A szerző Yuko és Vajk párosának kalandját folytatja, kettejük célja még mindig rájuk vár, de minden eléjük keveredő akadály ellenére elhivatottan tartanak afelé. A már sejtetett mellékszálakat Kay tovább mélyítette, a kezdeti viszálykodást egészen más jellegű kapcsolat váltotta fel, amelynek kiváló ellenpólusaként szolgált Vajk múltja Saorival.

Írói oldalról stílusbeli váltást nem érzékeltem, a light novelek jellegzetes stílusjegyei mentén haladt a kötet, amihez ezúttal is Megyeri Manó szállította a kiváló illusztrációkat. Itt egyedüli hibaként azt tudnám felróni - bár ez lehet abból következett, hogy a digitális változatot olvashattam -, hogy a rajzok esetenként a szövegben leírtak előtt tűntek fel, minek okán néhol apróbb spoilerekbe futottam. Ez érdemi értelemben azonban nem rontott az élményen. A lényeg, tehát az akció-orientált, egyértelműen “show, don’t tell” elvet követő írás újfent magával ragadt és a kötetet gyorsan sikerült is elolvasnom. Számomra újdonságként hatott, s egyben a műfaji elegyek bravúros vezetése mellett a kötet legfőbb pozitívumaként éltem meg azt, hogy a posztapokaliptikus világ politikai és mitológiai hátterére ezúttal nagyobb fény derült, ezáltal még inkább élő-lélegző környezetként csapódtak le az események helyszínei.

Az előző kötet kapcsán gyenge pontnak tituláltam a karakterek sablonosságát, azonban már akkor is úgy véltem, hogy az élmény szempontjából az igazán döntő tényező a történet elmesélésének mikéntje. A tárgyhoz nálam nagyságrendekkel jobban értők is így tartják, így botorság is lenne részemről ezzel szembemenni. Különösen akkor, ha az Eastern a hazánkban egyáltalán nem gyakori light novel világában nyújt olyan minőséget, ami akár nemzetközi piacon is megállhatja a helyét. Aki tehát a klasszikus regényektől némileg eltérő, de azokhoz hasonlóan maradandó élményben szeretne részesülni, annak az Eastern mindenképpen ajánlott. Ideális esetben az első kötettel kellene kezdeni, de ha véletlenül a másodikat sikerül beszerezni először, akkor sem kell búslakodni, mert az írás milyenségéből adódóan onnan is fel lehet venni a fonalat. Ha pedig további illusztrációk, vagy részletek érdeklik az olvasókat, akkor a szerző oldalait (Facebook, moly) érdemes bekövetni.

Martin Kay - Eastern
Twister Media, 2020, 352 oldal.

Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!