Mindössze négy év telt el a legutóbbi Predator-film óta, s noha A ragadozó alcímre hallgató alkotás leginkább csak egy újabb szög volt a franchise koporsójába, a filmen kívüli események végett a filmtörténelem egyik fontos mérföldkövévé válhat. Shane Black filmje volt ugyanis a ragadozó legutolsó küzdelme a 20th Century Fox égisze alatt, tekintettel arra, hogy a Disney hosszas huzavona után 2019-ben sikeresen felvásárolta Hollywood egyik legnagyobb történetű stúdióját, s annak valamennyi szellemi tulajdonának felhasználási jogát. Ezáltal a Préda már egy új korszak nyitóakkordja lehet, mi pedig úgy gondoltuk, ahogyan a Disney megpróbált életet lehelni hanyatló karakterébe, úgy nekünk is érdemes lehet esélyt adni egyik legrégebb óta futó írássorozatunknak, avagy lehúztuk a watchlistünkről a legújabb Predatort.

Fincherista: Nem tekinthető újdonságnak azon koncepció, amelyben a ragadozó a történelem valamely civilizációjának harcosaival mérettetik meg, azonban ezen ötletek rendre rajongói rövidfilmek formájában születtek meg, relatíve nagyobb költségvetésű egész estés filmként a Préda az első próbálkozás. Méghozzá nem is akármilyen. Első blikkre a rajongók rávághatnák, hogy ez bizony a Warrior című fanfilm koppintása, de távolabb sem állhatnának az igazságtól, hiszen míg az kifejezetten egy indián-ragadozó harcra lett kihegyezve, Dan Trachtenberg (Cloverfield Lane 10, A fiúk) rendezése az őslakosok kulturális örökségébe is betekintést enged, miközben a film javát a vadászok mesterségének  példaértékű bemutatására szánta. A hitelességhez sokat hozzátett, hogy valódi őslakos színészekre ruházták a szerepeket, akik között nem is egy számára ez volt az első filmes szerep. A blockbusterekhez képest szűkösebb költségvetés különösebben nem járt rá a film látványára, a CGI-t leszámítva jól kalauzolja el a nézőket a korabeli tájakra, valamint számos kiváló beállítással teszi emlékezetessé az eseményeket. Mind a vadász-, mind pedig a harcjelenetek jól sikerültek, noha a Predator-filmek szokásos sablonjai néhol már túlzottan is gyakran ütötték fel a fejüket. Voltaképpen ez is a film egyetlen komoly hibája, miszerint különösebben nem tesz hozzá a ragadozók mítoszához, ha a közeget nem vesszük figyelembe, akkor a Préda gyakorlatilag az első Ragadozó átgondolása, se több, se kevesebb. Ugyanakkor a megvalósítás minősége és az elmúlt évtizedek kiábrándító ragadozói tükrében már ez is megsüvegelendő teljesítmény.

hakos05: Ha egy franchise felélesztésének híréről van szó, már csak legyint az ember, hiszen az effélék nagy része nem elég, hogy nézhetetlennek bizonyul, még az alapanyagot is jól földbe döngöli, majd táncot lejtve annak sírján pofátlanul a markát tartja a pénzedért. A Ragadozó-szériáról is tudjuk, hogy eljátszotta már ugyanezt és vele együtt a bizalmunkat is. Hollywood azonban mindig próbálja menteni a menthetőt és addig keresgél, amíg egy olyan kompetens készítőt nem talál, aki filmjével a közönség és lehetőleg a szakma elismerését is megkapja majd.

A Préda a Prometheushoz hasonlóan nem az ismert karaktert választja címéül. Új mitológiát teremt, ám nem gondolja annyira túl, mint Ridley Scott és ez jól is áll neki. A cselekmény ezúttal háromszáz évvel korábban játszódik. A ragadozó űrhajója azonban nem a dzsungelben, hanem az indiánok lakta vadonban landol. Militarista csoport és túltengő tesztoszteronbomba helyett a szó legnemesebb értelmében vett egyszerű embereket kapunk, közelebbről megismerve egy lányt, aki törzsének szeretné bizonyítani, hogy van olyan rátermett, mint férfitársai. Ezt a történetnélküliséget kissé meg is sínyli az alkotás és a valóban elképesztő helyeken játszódó film kénytelen elidőzni a tájon, kétségtelenül szép képeket rögzítve a természet csodáiról (meg arról a néhány CGI állatról). A dialógusok meglehetősen esetlenül hatnak, az indián karakterek szájába adott mondatok már-már tinisorozatokat idéznek, ezekhez hasonló minőségű színészi játék is társul, de őszintén szólva egy ilyen filmnél ki ne tudna ezen túllépni? Látni tehát van mit és hallani is, hiszen a filmzene egészen remek lett, a történetnélküliséget pedig a feminista vonal és a kolonizáció megpendítése (több potenciál lett volna benne!) tudja mélyíteni. Így összességében a kritikusok és a nézők is elégedettek lehetnek. A Predator él!

Duba Dániel: Dan Trachtenberg, a 10 Cloverfield Lane rendezője évekkel ezelőtt felpiccselt egy vad(nak tűnő) ötletet a Cowboys and Aliens vezérvonalai mentén, amiben ugyan még mindig rejtezik némi potenciál, de hogy ennek a még ki nem bányászott elemeit a felszínre hozzák, ahhoz a Preynél keményebben, és mélyebbre kellene ásni. A próbálkozás mindenesetre értékelendő. Ez a fajta high-concept sztori számos más filmben, képregényben, miegymásban meg lett járatva ezelőtt, szóval a Prey nem hasít ismeretlen vizeken, és sajnos a bő másfél óra alatt ki fog derülni, hogy ez nem is volt célja. Trachtenberg szépen elevezget az előtte haladók hullámoktól mentes farvizén. Ezzel persze nincs is semmi baj, sőt egyenesen streamingre pozícionálva abszolút megtalálta a helyét, és egy estére el is szórakoztat.

A látvány az, amit a büdzsé szűkösebb keretei nem tudtak visszafogni. A szemkápráztató Észak-Amerika tájainak egyhangú szépségét olykor egy-egy gerincoszlopától megfosztott komancs tetem rántja ki a természetfilmes beállítások közül. Persze a gore legtöbbször súlytalan, a karakterekért úgy igazán nem izgulunk, a főszereplő karakterfejlődése játékidő és ötletes forgatókönyv híján elsietett és kevéssé hihető. A filmvégi rövidke leszámolás így nem okoz túl nagy megelégedést egy olyan valakinek, aki végigküzdötte magát az előző Ragadozó filmeken. Lehetett volna a Préda sokkal egzotikusabb, mondjuk ha behozzák a régió őslakosai által használt pszichedelikus növényeket és szertartásokat, vagy csak minimálisan többet fektet a törzsbeli viszonyok felskiccelésére, de ebben a tekintetben még a Farkasokkal Táncoló is erősebb mélyfúrásokat végez. Azt olvastad, ez a legjobb Predator film az első Predator óta? Nem értek egyet. De, hogy boldogan távozzatok, a cikk alján hagyok egy másik high-concept Ragadozó kisfilmet, amiben szintén lenne fantázia.

Remy: A Predator jó, a Predator menő, az Arnold Schwarzeneggeres 1987-es felvonás pedig legendás. Mégis oda jutottam, hogy a Prey kapcsán még az előzetest sem néztem meg, mert bár szeretem a franchiset, de olyan mélypontra került az évek során (Köszönhetően főként az AvP 2, Predators és a The Predator-filmeknek), hogy egyszerűen úgy voltam vele, hogy majd kijön, aztán úgyis megnézem…

Megnéztem… és hál’ Istennek a lehető legkellemesebben csalódtam annak ellenére, hogy merőben más az alapkoncepció a korábbi részekhez képest. És igazából ez a fajta, újító pofon kellett ennek a szériának. Eddig idegen korszak, idegen helyszín és főszereplők. A képi világnak hála pedig egy jókora Visszatérő érzése is volt az embernek. A lassú és komótos építkezés, a zene és a nem túltolt, már trashbe illő, folyamatos erőszak hiánya is egy összességében jóval visszafogottabb filmet ígért, mint amit egy Predator-mozitól (Milyen mozi? Be sem mutatták sajnos…) elvárnánk. Noha, amikor kellett akkor viszont odacsapott, a feszültséget folyamatosan fokozta, a darálós részt pedig mindig akkor alkalmazta, mikor el is várta a néző, hogy most bizony legyen aprítás. A végeredmény pedig siker lett, szinte minden szempontból, mind a főszereplőnek, mind pedig a nézőnek egyaránt, mert egy olyan utazásban vehettünk részt, ami végre új életet lehelt az egész szériába, és amit nyugodt szívvel lehet továbbvinni a jövőben.