Mindenkinek vannak kedvenc filmjei, és mindenki mérgesen néz Hollywoodra, amikor hivatalossá válik egy-egy klasszikus film újrázása. Pár éve, amikor felvetődött a Robotzsaru remake, akkor az egyik szemem sírt, a másik nevetett. Nevetett, mert úgy tűnt, hogy Darren Aronofsky lesz a rendező, és sírt, mert imádom a régit, és félek attól, hogy ledöntik azt, amit Paul Verhoeven felépített. (Mondjuk a folytatásokkal már sikerült…) Az idő múlásával azonban változtak a dolgok, és Aronofsky lelépett, a filmre pedig ráaggatták a PG-13-as korbesorolást. Na, ennél a pontnál adtam fel minden reményemet, aztán…

Alex Murphy nyomozó remekül végzi a munkáját, ráadásul eléggé tökös legény is, aki nem riad vissza az önálló küldetésektől sem. Egyszer azonban túl messzire merészkedik, és az ellenségei megpróbálják kiiktatni. Részben sikerül is, mert Murphyt felrobbantják. Azonban az OCP rögvest kihasználja az alkalmat, és véghezviszik a nagyszabású projektjüket, ami által Murphy életben maradhat, de már nem a saját testében. A teste a robbanás során súlyosan megsérült, de sikerült pótolni robot alkatrészekkel, s ezáltal megépült a Robotzsaru…

Ezt a filmet két oldalról kell megközelíteni. Össze kell hasonlítani a Paul Verhoeven-féle műremekkel, valamint meg kell nézni, hogy mennyire működik önállóként az új Robotzsaru. Még itt az elején be kell vallanom, hogy régen csalódtam ennyire pozitívan egy filmben, holott szerintem a legpesszimistábbak táborát erősítettem a filmmel kapcsolatban. José Padilha viszont a címhez méltó filmet készített, és az is lehetséges, hogy az „év legnagyobb meglepetése” címet már is zsebre teheti. Miért? Mert önálló filmként remekül működik a Robotzsaru. Akik nem hardcore rajongók, azok biztos vagyok benne, hogy remekül fognak szórakozni a két órás játékidő alatt, mert a mostani popcorn mozikkal ellentétben Padilha csapata meglepően bevállalós volt, és sokkal tökösebb munkát végeztek, mint sokan mások. Azonban még így is voltak határai a filmnek, mint például a drámai jelenetek a családdal, és már-már unalmasnak mondható sablonáradat a végjátékban, illetve a kézikamerás jelenetek, amik sokszor teljesen megölték az akciókat. De ettől függetlenül muzsikál remekül a film, s válik szórakoztatóvá, valamint „megmondóemberré” az USA számára. (Pat Novak alias Samuel L. Jackson). Az új Robotzsaru számlájára írható még a CGI, mert bár láttunk már jobbat, de teljesen korrekt látványvilágot tártak elénk. Valamint nem utolsó sorban maga a történet, ami sok érdekes szálat bontott ki, így egy sokkal összetettebb storyt kaptunk végül.

No, de mi a helyzet, ha összehasonlítunk? Az, hogy így már más képet kapunk az új filmről. Egyrészt meg kell jegyezni, hogy a PG-13-as besorolás megpecsételte a sorsát a filmnek (ennek ellenére néhol azért elég fincsi jelenetet láthattunk), másrészt a film visszafogottabb lett, „világosabb”, emberibb, és sokkal barátságosabb. Ezek azért elég súlyos problémák, de ezek betudhatóak a pénznek, és a megcélzott közönségnek. A Robotzsaruból kiölték azt a megjelenést, ami miatt félelmetes, kegyetlen, és robotszerű volt. Az új Alex Murphy inkább volt egy olcsó Vasember, mint egy Paul Verhoeven-féle Robotzsaru. Emellett a filmből hiányzott a magával ragadó hangulat, a fülbemászó zene, és a velejéig romlott Detroit képe, ami elázott a mocsokban.

Ugyanakkor bátran lehet ajánlani mindenkinek a filmet, mert bár a rajongók nem lesznek teljesen oda a végeredményért, de az „újoncok” élvezni fogják. Padilha filmje nem fog kultikus státuszba lépni, mert ahhoz nem volt eléggé tökös, nem volt eléggé egyedi, és nem akart többet, mint amennyit elbírt volna, viszont azt sem lehet rá mondani, hogy megelégedett volna a közepessel. A filmben óriási potenciál van (pláne, hogy más útvonalat választott, mint Verhoeven), és ha valaki egyszer úgy próbálja meg megrendezi a filmet, hogy ismét R-rated besorolást kapjon, akkor hajrá, mert lehet ezt még fokozni. Rajongóként pedig adok neki 7/10-et.