Ha jól emlékszem 5-6 éves lehettem, amikor a TV3 (?) csatornán láttam egy filmet, amiben óriási kukacok kúsztak a föld alatt, és zabálták az embereket. Mint később kiderült ez a Tremors – Ahová lépek, szörny terem címen futó film volt. Hamar megtetszett, és amikor hónapokkal később a tv-újságba láttam, hogy ismét játszani fogják, akkor gondolkodás nélkül ültem le a tévé elé. Később a folytatásokat is megtekintettem, de a színvonal sajnos egyre alacsonyabb lett, így az utolsó, 4. részt már nem vállaltam be.
Val és Earl elhatározták, hogy elhagyják a lepukkant kisvárost, ahol évek óta húzták az igát. Nagyra vágynak, és lazulni szeretnének, ám amikor megtalálják az első hullát, akkor elkezdődik egy folyamat, ami odáig vezet, hogy kénytelenek a városkában maradni. Óriáskukacok támadnak rájuk, amikkel nem könnyű felvenni a versenyt, hiszen a föld alól támadnak…
Bár én felnőtt fejjel is képes vagyok úgy szeretni egy filmet, mint gyerekként, de mégis valamilyen szinten más élményt kapok tőlük, amikor újrázok sok-sok év után egy adott filmet, mint ahogy megéltem 5-6, vagy akár 9-10 évesen. Tény, ilyenkor már mást veszünk észre egy-egy filmben, esetleg értjük már a poénokat vagy az utalásokat is. Ez természetes, ám azt vettem észre, hogy sokan vannak úgy, hogy felnőttként már nem képesek leülni a gyermekkori kedvencük elé, mert vagy cikinek találják, vagy nem akarják elrontani az akkori élményüket. Részben talán érthető is, de azért én megpróbálnék újrázni egy-két régi kedvencet egy nehéz nap után, hátha segít pihenni.
Szóval bő 12-14 év után láttam újra a Tremorst, és még mindig jó volt, legalábbis az első rész. A film horrorként van beállítva, de a PG-13-as besorolás, jelzés értékű, tehát nem kell elvárni hatalmas nagy vérengzést, trancsírozást, mert ez a film nem erről szól. Tény, vannak benne öldöklések, de visszafogottak, és pont annyira komolyak, hogy fiatalon az ember egy kicsit beleborzongjon, majd odafigyeljen a film után, hogy hová lép, nehogy szörny teremjen előtte. Egy laza, mondhatni családi horrorfilm, ami inkább ijesztgetni akar, mintsem megfélemlíteni.
A főszerepben, a 90-es évek egyik sztárja Kevin Bacon kapott lehetőséget, és élt is vele. Társa, Fred Ward (kiköpött Manu Bennett, alias Deathstroke) se panaszkodhatott, hiszen együtt remek párost alkottak. Kicsit szerencsétlenek voltak ugyan, de szerethetőek, hiszen előszeretettel segítettek a városka lakóin. Nem akartak ők mást, csak elszabadulni végre a poros Nevada-i kisvárosból, hogy beteljesítsék a nagy amerikai álmot. Igazság szerint a filmben többnyire jó karakterek szerepeltek, egyikőjük se volt túlbonyolítva, de nem is nagyon lógtak ki negatív irányba, ami azért értékelhető, hiszen általában fel szokott tűnni egy-két idióta karakter, hogy idegesítsék a nézőt.
A Termors nem azért jó film, mert annyira túl van bonyolítva, vagy mert mély érzéseket vált ki belőlünk, hanem mert könnyed, laza, kellően poénos és horrorisztikus, valamint egy kissé B feelinges. Ezekből az összetevőkből alakult meg Ron Underwood filmje, amely a mai napig is remek szórakozásnak bizonyul. 7/10
