Uwe Boll egy jelenség, egy olyan ember, aki tehetségesen űzi a szar filmek gyártását és méltó utódja Ed Woodnak. Boll nem azért vált minden idők egyik legrosszabb rendezőjévé, mert rossz filmeket készít, hiszen rengeteg rendező készít/készített rossz filmeket az elmúlt bő 100 évben, de csak kevésnek adatott meg az a lehetőség, hogy a gyenge és szánalmas alkotását megfűszerezze egy jó adag stílustalansággal is, ami által mindösszesen csak annyiból áll a filmje, hogy össze-vissza mászkálnak benne a karakterek. Semmi odaadás, semmi tűz, csak a töménytelen mennyiségű szarkupac.

A XVIII. században járunk Romániában, ahol Rayne, egy fiatal dhampir (félig ember, félig vámpír) - aki igyekszik bosszút állni az anyja elleni erőszakért és gyilkosságért, amelyet saját apja, a Vámpírkirály Kagan követett el. Két vámpírvadász, a Sárkány Társaságból jött Sebastian és Vladimir ráveszik BloodRayne-t, hogy csatlakozzon hozzájuk, és együtt kíséreljék meg elpusztítani a világ leggonoszabb és legerősebb vámpírját, Rayne apját, Kagan-t…

Uwe Boll, 2005-ben folytatta a játékadaptációk elkészítését, így az Alone in the Dark és a House of the Dead után ledirigálta a BloodRayne címet viselő horrorjáték megfilmesítését, amihez nagy meglepetésre egy egész jól csengő névsort tudott összeszedni. Kristanna Loken mellett feltűnt Michael Madsen, Billy Zane, Udo Kier, Michelle Rodriguez, valamint egy igazi nagyágyú, Ben Kingsley is! Azt gondolná az ember, hogy egy ilyen névsorral már össze lehet hozni egy értékelhető alkotást, de Boll volt olyan tehetséges, hogy csak az alig több mint a semmi szintet tudta elérni az összehányt munkájával.

A BloodRayne igazából még nem is tartozik a legrosszabb filmjei közé, hiszen a színészek valamilyen szinten kompenzálják (Pláne Loken) azt a sok hülyeséget, amik kipattantak Boll fejéből. Az egyetlen egy probléma – ami nem kis probléma - , hogy nem volt képes stílussal felöltöztetni a BloodRayne-t, és így csupán egy színtelen-szagtalan vámpíros, kaszabolós film lett végül az egészből. Mint említettem már, gyenge filmet lehet készíteni, de amikor érződik az egész alkotáson az unott, „leforgatom, mert…” felfogás, amikor nem látszik a fény az alagút végén, és nem lehet azt érezni a játékidő alatt, hogy van célja a filmnek, akkor bizony el lehet gondolkodni azon, hogy ezt vajon miért kellett leforgatni?

Se nem horror, se nem darkos thriller, de még csak egy gore-ral feltöltött alkotás sem lett a BloodRayne, ami méltán múlt el a feledés homályában, és méltán vált a legrosszabb játékadaptációk egyikévé. Bollnak, nincs stílusa! 2,5/10