A nagypofájú, öntörvényű antihős visszatért, hogy megint mosolyt csaljon az arcunkra és beolvasson a komplett hollywoodi filmgyártásnak.

Ha akciófilmről van szó, a rendező, David Leitch, egy igazi zseni, neki köszönhetjük a John Wick néhány jelenetét és az Atomszőke hullalaza akciószekvenciáit. Ennek megfelelően a Deadpool 2 akciójelenetei semmi kivetnivalót nem hagynak maguk után, vérpezsdítőek, viccesek és leírhatatlanul látványosak. Persze nem kell a John Wickben látható ”realista” akcióábrázolásra gondolni, de szuperhősfilmtől ritka az ennyire könnyen átélhető, emberléptékű megjelenítés.

A filmben elsőre feldolgozhatatlan mennyiségű vizuális poén, geg, popkult utalás van, szerencsére jó értelemben, még csak véletlenül sem polkorrekt, és a negyedik falat is negyedórás rendszerességgel töri át. A humor minden területét bejárja, a legaljább altesti poénoktól, a kegyetlen feketehumoron át, a finom kikacsintásokig, méghozzá elképesztő tempóban.

Színészi alakításokról nincs értelme beszélni, de azt azért érdemes megjegyezni, hogy Ryan Reynoldsnak sosem állt még annyira jól egyetlen szerep sem, mint Deadpoolé, a második menetben pedig még többet kihoz belőle. Persze Josh Brolin, Terry Crews, vagy például Bill Skarsgard feldobják a filmet, de nem ez az év lesz az, amikor az Akadémia újra díjat ítél egy szuperhősfilm szereplőjének.

A filmzenéért Tyler Bates felelt, akivel Leitch már a John Wicken is együtt dolgozott, de ezúttal leginkább a felhasznált zenék maradnak meg, mint Celine Dion új száma, vagy a Take On Me unplugged verziója.

A történetről nehéz lenne spoilerek nélkül beszélni, a film mindenesetre elég rapszodikus módon váltogat az érzelmek között, az egyik pillanatban egy meglepően komoly hangvételű monológot hallgathatunk az életünk során megélt tragédiák szerepéről, a következő jelenetben pedig szem-, és fültanúi lehetünk egy alpári audiovizuális poénáradatnak, hogy az egészet egy irigylésre méltóan jól sikerült akció zárja. A film alapvetően a család fontosságát hangsúlyozza, de nem mentes a határozott politikai állásfoglalásoktól sem, legyen szó vallásról, vagy a genderről.

A film készítői gonosz módon játszanak rá a nézői elvárásokra, hogy aztán ezeket a legkreatívabb és legelborultabb módon játsszák ki. A Deadpool 2 egy vérbeli akcióvígjáték, méghozzá a műfaj iskolapéldája, a humor és az akció is kipörgetve. 8/10

A film MAFAB adatlapja