Az 1984-ben alakult Mayhem a norvég black metal színtér egyik legmeghatározóbb zenekara, melyet számos olyan botrány övezett, amik egyre csak mélyítették a banda és úgy általában a műfaj köré felépült kultuszt. A formáció tagjai szó szerint vérrel írták bele nevüket az underground kultúra meghatározó tagjai közé, a Mayhem '84-től '93-ig tartó első periódusát ugyanis olyan megdöbbentő és hátborzongató események övezték, amire senki sem számított. Öngyilkosság, gyilkosságok és a hírhedt templomgyújtogatások is a nevükhöz fűződtek. Ami kezdetben csak bulinak indult, végül rászabadította a káoszt a békés és jómódú Norvégiára. A Mayhem története szinte ordított egy filmadaptációért, ami most végre itt van.

A rendező Jonas Akerlundnak, aki már több mint tíz éve tervezte, hogy tető alá hozza ezt a produkciót, nem volt könnyű dolga, már csak azért sem, mert filmjét a Michael Moynihan és Didrik Søderlind által jegyzett azonos című, 1998-as könyvre alapozta. Ezzel csak az a gond, hogy ezt a művet az érintettek erősen bírálták, állításuk szerint tele van ferdítésekkel és olyan eseményekkel is, amik valójában meg sem történtek. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy excentrikus, a saját kultuszukat tudatosan építgető, sok esetben pedig igen manipulatív figurákról van szó, akik nyilvánvalóan úgy szeretik előadni a sztorit, hogy abból ők jöjjenek ki a legjobban. A zenekar több évig tartó zűrös időszakának a történetében tehát kétségkívül vannak ködös epizódok, a legmeghatározóbb és egyben leginkább sokkoló pillanatain azonban nincs mit szépíteni, és kiszínezni is felesleges lenne őket, elég tarkák önmagukban is, a legdominánsabb szín bennük pedig a vérvörös. Rémtettek, amik vitathatatlanul és visszavonhatatlanul megtörténtek, Akerlund pedig kendőzetlenül elénk is tárja őket.

A Lords of Chaos-hoz emiatt időnként igen erős idegek és gyomor is szükségeltetik, ugyanakkor a számtalan videoklipen (U2, Prodigy, Madonna) edződött rendező ezzel együtt is képes elérni azt, hogy a film már rögtön az első percében magába rántsa nézőjét, sőt, amit látunk - hangozzék ez bármennyire is furcsán a fentiek fényében - kifejezetten szórakoztató. Persze a mű egészére rátelepszik egyfajta nyugtalanító érzés, még azokra a képsorokra is, amikor azt látjuk, hogy az (akkor még) ártatlan fiatalok csupán csak szertelenül mulatnak. Pláne ha az ember úgy ül be a filmre, hogy ismeri a sztorit, hiszen ekkor tudja, hogy nagyon csúnya dolgok fognak következni, ily módon pedig apró kis gesztusokban, mozzanatokban is már ezek előjeleit láthatja.

Mivel az alkotóknak több év eseményeit kellett két órába sűríteniük, azért a film tempója meglehetősen gyors, de így is éppen eleget időzik a legfontosabb dolgokon. Egyedül talán a zenekar első énekesének Pelle Ohlinnak, az ábrázolásánál éreztem azt, hogy mélyebben is belemehettek volna. A frontember, aki súlyos depresszióval küzdött és a sokat mondó „Dead” művésznevet aggatta magára, az első igazán meghatározó pont a zenekar történetében. Talán ő volt az, aki elkezdte rászabadítani a totális őrületet az egész dologra. Késsel és üvegszilánkokkal vagdosta magát a fellépések alatt, majd a közönségre fröcskölte a vérét, úgy gondolta, hogy nem tartozik erre a világra, sorsát pedig egy vadászpuskával pecsételte meg, mely aktus fogcsikorgatóan explicit módon van rekonstruálva a filmben. Ugyanakkor az is igaz, hogy a zenekarról szóló dokumentumfilmekből és cikkekből se tudtam meg sokkal többet róla annál, mint amennyi itt ábrázolva van.

A sztori fókuszába ettől a ponttól a bandát alapító Øystein Aarseth, azaz művésznevén Euronymous és Varg Vikernes kapcsolata, későbbi ellentéte és a tragikus végkifejletbe torkolló rivalizálása kerül. Euronymous karaktere egyben a film szabadszájú és meglehetősen laza narrátoraként is funkcionál, ami összességében hozzáad némi pluszt a mű egészéhez. Az őt megtestesítő Rory Culkint pedig mindenképpen érdemes kiemelni, hiszen remek alakítást nyújt, de valójában senkire se lehet panasz, a filmre ugyanis minden szinten az igényesség jellemző, az alakításoktól kezdve a zenén és a fényképezésen át a helyszín választásig. Ez utóbbi azért is érdekes, mert a filmet részben Magyarországon, egy elég jelentős létszámú magyar stábbal forgatták. Ez egyébként cseppet sem zavaró, bár az igaz, hogy azok, akik ismerik Budapestet, időnként kiszúrhatnak olyan dolgokat, amik leleplezik a turpisságot, másrészről pedig kissé ironikus, hogy a fővárosunk gyakorlatilag a harminc évvel ezelőtti Oslót hivatott megtestesíteni. Mindenesetre így vagy úgy, de az atmoszférateremtés végül kiválóan sikerült. Nagyszerűek például azok a percek, amikor a legendás Helvete (magyarul Pokol) lemezboltban időzhetünk, ami tulajdonképpen ideiglenes lakhelyül is szolgált a banda tagjainak, illetve egyfajta főhadiszállásként funkcionált az úgynevezett „belső körnek”. Az egész egyszerre izgalmas, szórakoztató és furcsamód nyomasztó. Negatívumként talán csak Sky Ferreira karakterét, Euronymous barátnőjét tudnám megemlíteni a művel kapcsolatban, nem azért mert bármi baj lenne az alakításával, egyszerűen csak teljesen felesleges volt beemelni. Ő az a szelete az alkotásnak ami teljes mértékben fikció, pusztán csak az írók fantáziájának szüleménye, funkciója pedig lényegében annyi, hogy éles szakadékot hasítson Euronymous és Vikernes közé, előbbit a körülményekhez képest pozitív karakternek, utóbbit pedig a megtestesült gonosznak beállítva, ezzel kicsit a jól bevált hollywoodi dramaturgiához közelebb hozva a filmet. Holott a valóság ennél sokkal árnyaltabb volt. Vikernes, aki aztán 21 évből 15-öt le is ült gyilkosságért a youtube csatornáján ki is fejti a véleményét a filmről. Röviden és szofisztikáltan fogalmazva: Nincs vele megelégedve. A banda jelenlegi tagjai viszont áldásukat adták rá, és azt is engedélyezték, hogy a dalaik felhasználásra kerültek. A véleménykülönbségek tehát azért még mindig megvannak az egykori és jelenlegi tagok között, még ha ennek ma már csak vitriolos hangvételű youtube videókban adnak is hangot. Mindenesetre ez is egy érdekes adalék a filmhez.

Fentieket összegezve a Lords of Chaos egy erősen ajánlott darab, nemcsak metálosoknak, vagy azoknak, akik eddig is érdeklődtek a téma iránt, hanem úgy általában a különlegességek kedvelőinek is.

8/10

A film MAFAB adatlapja

Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!