[Supernatural Movies]

[kritika] Need for Speed (2014)

2014. augusztus 16. - REMY

Mindenki ismeri a Need for Speed játékokat. Az 1994-ben indult játékfranchise minden idők egyik legsikeresebb autóversenyes szériává nőtte ki magát az évek során. Ez a siker nem is vonható kétségbe, hiszen rendre sikerült a fejlesztőknek élvezhető, benzingőzzel átitatott illegális autóversenyeket elénk tárniuk, aminek hála olyan részek születtek meg többek között, mint az Underground 1-2 vagy a Most Wanted (ha csak az újabbakat említem). 2014-ben, az NFS széria 20. évfordulója alkalmából egy mozifilmet is megcsodálhattak a rajongók, ami véleményem szerint egy bukásra ítélt ötlet volt, de a végeredmény mégis meglepően jól sikerült.

nfs1.jpg

Tobey tehetséges autószerelő és versenyző. A csapatával azon vannak, hogy eljussanak a De Leon versenyre, ahol a világ leggyorsabb autói versenyeznek egymással. Azonban Tobey garázsa a csőd szélén áll, így kénytelen belemenni egy olyan versenybe, ahol nagyot kell kockáztatnia. A verseny katasztrofálisan ér véget, Tobeyt pedig elmeszelik 2 évre. Kiszabadulása után bosszút forral Dino Brewster ellen…

Maga az alapötlet, miszerint filmet kell készíteni az NFS-ből, mikor a Halálos Iramban széria a virágkorát éli, meglepően kockázatos vállalkozásnak tűnik. Egyrészt nehezen lehet elképzelni, hogy egy jó film kerekedjen ki belőle, másrészt mi újat lehet mutatni ebben a zsánerben? Scott Waugh rendező nem is azokat a jól bejáratott sablonokat használta fel, amivel a Halálos Iramban széria feljutott a csúcsra, hanem egy másik irányba terelte a filmjét. Kevesebb tuc-tuc zene, kevesebb villogás, és még kevesebb feszített tempó. A Need for Speed film, egy 900 lóerős dráma, ami inkább mondható lassúnak, mint száguldozónak.

A filmet egyértelműen, az itt-ott feltűnő csodajárgányok (Izomautók + az új matchboxok), valamint az Aaron Paul - Dominic Cooper kettős járatja a csúcsra. Arra a csúcsra, ami igazából arra volt elég, hogy a filmet élvezni tudjuk és jól szórakozzunk. Bár Scott Waugh újat nem mutatott, csak egy másfajta megközelítésből mutatta be az autóversenyes kalandot, de sikerült elérnie azt, hogy a sablonok, az ismert bosszúsztori jól működjön a filmvásznon, még akkor is, ha a játékidő indokolatlanul hosszúra sikeredett, ami számos üresjárattal járt.

nfs2.jpg

Így lett végül a kicsivel több, mint két órás filmből egy nézhető kellemes csalódás, ami ugyan sose lesz klasszikus, és a zsánerében sem lesz uralkodó, de egy nyári napon, a strandot kipihenve igenis ki tudja kapcsolni az embert, és néha ez is elég a boldogsághoz. Főleg, hogy a versenyek és borulások remekül lettek kivitelezve. 6/10

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr86592457

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Creativ3Form 2014.08.16. 00:14:04

4/10. Nagy jóindulattal. A sztori kb. ha másfél-két oldal volt nem több, és egyébként a forgatókönyv is max. egy 10 oldal lehetett, aminek a felét a párbeszédek tették ki. Persze nem vártam világmegváltó sztorit, de az ábrázolás elég sok helyen hibádzik. Kezdjük rögtön a karakterekkel, akik borzalmasan idegesítőek és jelentéktelenek lettek. Már-már Barátok Közt szinten. Egytől egyik mindegyikük semmilyen, és bár próbálnak nagyon lazák és viccesek lenni, de nagyon nem megy nekik. Főleg a feka pilóta sráctól készültem ki, az konkrétan 10 perc után headshoot-ot érdemelt volna tőlem, annyira irritált. :-D De még maga a főszereplő, Aaron "Jesse" Paul is gyenge. Ebben a srácban sokkal több van, elég megnézni mit művelt a Breaking Bad-ban. Dominic Cooper szintén semmilyen "gonosz", Imogen Poots-ot meg ennél idegesítőbbre nem is írhatták volna. Alapjáraton nagyon csípem a csajt, de itt... Sokan szidták Keatont, engem ő pl. nem zavart, ami szerepe volt, azt élvezettel, rutinból lehozta.
Röviden és tömören, a filmben nincs kráfffft. Semmilyen téren, legyen szó drámáról kémiáról, mindenről. Ugyan van a közepén egy jó 40 perces szakasz, amikor a főszereplő csaj és srác között csiszolódnak a dolgok, de az annyira unalmas lett, hogy sokszor kellett nézegetnem az órámat. Ja, és akkor a bődületesen szar szinkront még nem is említettem. A szereplőnk sír a vásznon, de a szinkronszínész úgy adja elő magát, mintha csak azt kérdezte volna meg, hogy mennyi az idő.
De, hogy ne csak szidjak, hanem dicsérjek is, az autós részek, főleg a film elején lévő, tényleg nagyon jól össze lettek rakva. Külön piros pont az FPS, illetve ha már NFS, akkor a belső nézet kamera állásért, amit sokszor alkalmaztak, és hála az égnek mindig működött is. A zenei motívum is rendben volt, és összességében az összes zene a helyén volt benne.
Tényleg kár, hogy az autós részeket leszámítva a film összes többi elemére szartak, mert bizony sokkal de sokkal jobb is lehetett volna. És ha ebből tényleg egy több részes szériát akarnak csinálni, ahogy tették ugye a Halálos Iramban sorozattal, akkor bizony valamit változtatniuk kell, mert ez Vin Diesel bandájához képest egy vérszegény lófasz.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2014.08.16. 01:11:05

@Creativ3Form: A szememben alapból egy hulladék filmnek ígérkezett az NFS, és úgy ültem le elé, hogy ebből semmi jó nem lesz. Végül meglepően élveztem a filmet. Talán ez a recept a boldogsághoz. :D

Creativ3Form 2014.08.16. 01:36:17

@REMY: Hidd el, én is nulla elvárással ültem be rá. Szétterpeszkedtem a moziékben, fogtam a kis 5 literes popcornomat meg a literes Sprite-omat, kikapcsoltam magamban mindent, és szimplán szórakozni akartam. De kaptam egy erőtlen, erőltetett, idegesítő karakterekkel, nevetséges történettel rendelkező szart. :-D

csaky000 2014.08.16. 16:04:28

Ez a film hasonló lehet szórakoztatás terén (és most maradjunk stílszerűen autós példánál), mint amikor a helyi Tesco parkolójában izmoznak egymásnak a kései kamasz gyerekek a dodzsem autóvá varàzsolt Suzukikkal! A konklúzió tehát az, hogy lehet ez valakinek élmény, de én igyekszem elkerülni, mert én még a végén én szégyellném magam, hogy ezt láttam...

Egy Hun Hunniából 2014.08.18. 10:19:33

Nekifutok a popcorn-ról (HD, szinkronizálatlan de akár többnyelvű felirattal, letöltés nélkül percek alatt), legfeljebb majd bezárom ha nem bírom. IMDb-n 6.8-as, akár még nézhető is lehet.

Egy Hun Hunniából 2014.08.18. 10:29:23

Négy percnél Steve McQueen filmjének(Bullitt) a snittje szép felütés! ;-D Majd a többi kiderül. Ez mindenesetre (nekem) bejött :-DD

Jegkoko 2014.08.24. 20:52:16

Én kétszer is nekifutottam ennek a filmnek de olyan 10 percnél tovább nem bírtam .Alig lehet a beszédet hallani, pedig nem egy mozis minőségű verziót kölcsönöztem ki.

fomallyknownasmojokinguntilsixxfuckedmeout 2014.09.17. 09:45:08

@Jegkoko: Talan nezd meg rendesen, es ne azon nyigj, hogy nem eleg jo a minosege a lopott kopianak, amit nezel...
Amugy tele van rohejes klisekkel, logikatlan megoldasokkal, de ennek ellenere egyszer pont nezheto, ha az embernek nincs tul sok elvarasa, es szeret autoversenyeket nezni...
süti beállítások módosítása