[Supernatural Movies]

[sorozat] Trónok Harca - 5x09

2015. június 09. - kreff03

Eljött az utolsó előtti, rendszerint a nagy dobásokat tartogató rész a Trónok Harca ötödik évadában. Előző posztom végén azt írtam, remélem az alkotók tudják majd emelni a tétet, nos jelentem ez sikerült, méghozzá olyan módon, amit valószínűleg egyhamar nem felejtünk el. Továbblépni csak saját felelősségre, mert az éj sötét és tele iszonyattal!

game-of-thrones-best-hq-wallpapers1.jpg

A nyitóképen Stannis táborát csodálhatjuk meg, mely nagyon nyomorultul néz ki a hóviharban. Melisandre egy sátorban van és, mint aki megérez valamit, felkapja a fejét és amolyan ijedt-kéjsóvár keverék arckifejezéssel kilép az éjszakába. Körbenéz és azt látja, hogy a tábor különböző pontjain egymás után csapnak föl a lángok: Ramsay Bolton és csapata megérkezett és ahogy érkezésüket, úgy távozásukat sem veszi észre senki.
Másnap Ser Davos sorolja a veszteségeket az egyre szakállasabb Stannisnek: élelem és ostromgép mind megsemmisült, a lovak százával pusztultak el. Nem túl rózsás a helyzet, de Stannis nem tágít, a cél továbbra is Deres. Hogy milyen körülmények között hogyan kíván célt érni, csak sejthetjük.

2_13.jpg
És sejtéseink egyre baljóslatúbbak, amikor Stannis valami posztjához méltatlan ügyben visszaküldi Davost Fekete Várba, a helyzet fokozódik Davos és a kis Shireen búcsúzkodós jelenetében és szinte már hisztérikussá fajul Stannis és lánya beszélgetésekor. Ekkor már nyilvánvaló, hogy mi következik és nem csalódunk (pedig bárcsak..): Stannis a további menetelés és a sikeres csata érdekében feláldozza, azaz elevenen elégetteti a saját lányát! ROHADT SZÖRNYETEG, REMÉLEM A LÁNYOD TÜZES DÉMONKÉNT TÉR VISSZA TÉGED ÉS A PAPNŐDET KÍNOZNI A MÁSVILÁGRÓL!!! Ha Sansa és Ramsay nászéjszakája sokkoló volt, akkor erre mit mondjunk?

1_15.jpg
Havas Jon és a vad menekültek csapzott társasága visszaér a Falhoz, ahol pár feszültséggel teli pillanat után Allister Thorne végülis felhúzza nekik a kaput. Az Éjjeli Őrség tagjai javarészt megvetéssel figyelik a Fekete Váron átvonuló vadakat (és döbbenettel az óriást), miközben Jon a rideghoni veszteségeken kesereg, bár Sam igyekszik ápolni a lelkét. Csípős Ser Allister-megjegyzés nélkül nem telhet el jelenet a Falnál, ez a mostani (is) jelzi, hogy az Éjjeli Őrség veteránja, ha nem is a legszimpatikusabb westerosi szereplő, de legalább nem gonosz és/vagy féleszű (mint amilyen a korábban fejét vesztő cimborája, Janos Slynt volt).


A dorne-i helyzet a megfelelő ütemben alakul, a Doran hercegnek öltöztetett kebab árus elengedi Jaime-t és a Tommen király iránt hűsége jeléül beleegyezik, hogy Myrcella visszatérjen Királyvárba. Persze semmi sincs ingyen; amellett, hogy Myrcella és Trystane jegyessége továbbra is érvényben marad, utóbbi foglalja el az Oberyn Martell által rövid ideig betöltött pozíciót a kistanácsban. Homok Ellaria mindezt savanyú képpel és felségárulásnak beillő gesztusokkal veszi tudomásul, Doran kilátásba is helyezi a nő életének idő előtti beteljesedését a következő hasonszerű hiszti alkalmával. Jaime elégedett lehet a küldetésükkel, már csak Bronnt szeretné visszakapni, ami elé a kegyes dorne-iak nem gördítenek akadályt, szabadon bocsátásának egyetlen feltétele, hogy a feketevízi csata lovagja egy pillanatra kellemetlen közelségbe kerüljön Areo Hotah könyökével. Később Doran herceg a Homokkígyók jelenlétében kikényszeríti Ellaria hűségesküjét, aki ezek után még meglátogatja Jaime-t egy kis szimpátiabeszélgetésre.

3_9.jpg


Arya nagyon készül, hogy átnyújtsa legelső ajándékát a Sokarcú Isten szolgálatában, de ahogy közeledik a már korábban kiszemelt szerencsejátékos felé, előbb megroppan a küldetés súlya alatt, aztán a figyelmét is elvonja az éppen a közelben partot érő Mace Tyrell és kíséretének vezetője Ser Meryn Trant, akit Arya még királyvári tartózkodása alatt ismert meg és esti imáiban azóta is sűrűn emlegeti a nevét. Utóbbinak is feltűnik a bámészkodó osztrigaárus-lány, de némi szemöldökráncolással túl is lép a dolgon. Arya követi őket a Vasbankig, ahol Tyrell hivatott egyezségre jutni a bank képviselőivel. A habókos, víg kedélyű Mace Tyrell láthatóan idióta vén majomként van elkönyvelve mind testőrei, mind alkalmi tárgyalópartnere szemében. Arya éjjel is követi a Királyi Testőrség lovagját és társait egy bordélyba, ahol egy újabb kellemetlen pillanatig megint Trant szeme elé kerül, akiről, ha más nem is, annyi kiderül, hogy egy pedofil állat. Később a templomban Arya hazudik Jaqennek a misszió sikertelenségét illetően; most komolyan azt hiszi átverheti a tanítóját, ugyan már! Majd holnap, mondja a lány és megy ellátni a templom egy újabb ügyfelét.


Mereenben végre elérkezett az essosi gladiátorjátékok döntőjének ideje, a díszpáholyból Daenerys mellett Tyrion, Daario, (a szerencsére részek óta csak jól kinéző, de meg nem szólaló) Missandei és a gyanúsan későn beeső Hizdahr foglalnak helyett. Utóbbi szívatásátban Dany, Tyrion és Daario örömmel osztozkodik az első párharc idején, majd amikor a következő körben Ser Jorah is az aréna homokjára lép gyorsan lelohad a királynő jókedve. Elkezdődik a csata, itt már hat harcos feszül egymásnak, mind más-más fegyverrel és stílussal, tiszta Tekken Tournament az egész. A végére pár szerencsés fordulat árán, de persze Jorah marad életben utolsónak, aki egy lándzsát felkapva kilövi a Dany mögé osonó hárpiamaszkos orgyilkost. Vélhetően így elmarad a djátadó és győzelmi buli, ugyanis a közönség soraiban százával tűnnek fel a Hárpia Fiai és kezdenek vad gyilkolászásba. A Makulátlanok, Daario és Jorah nagy ellánnal vetik magukat a küzdelembe, míg Hizdahr megint úgy javasol menekülési útvonalat, hogy bárki azt hinné, az egész támadás mögött ő áll, de ez a gondolat csak a következő pillanatig tart, amikor is egy maszkos párszor szíven szúrja emberünket. Dany és a VIP-vendégek menekülnének, de nincs nagyon merre, az aréna közepén a maszkosok közrefogják őket és nem kicsit vannak létszámfölényben. Ekkor felhangzik a jellegzetes üvöltés és tudjuk, hogy mindjárt az arcunkba robban a képernyő: Drogon is beszáll a buliba. A sárkány óriási, tüzet okád, harap, tép, a megvalósítása szenzációs, bár a fémmaszkos gyilkosok és a köznép tagjainak megkülönböztetése nem az erőssége. Kap pár lándzsát a hátába, ami elég vicces, tekintve hogy a sárkányok pikkelye elvileg keményebb bármiféle pajzsnál vagy páncélnál, no de sebaj, a fegyverek kihúzásának okából így legalább Daenerysnek is van miért megközelíteni az állatot, aki enged anyja közelségének, olyannyira, hogy a Targaryen-lány felkapaszkodik a hátára és rászól: "repülj!". És Drogon repül, a hátán Daenerys Targaryennel, íme egy pillanat, amire mindenki várt, amióta csak elkezdődött ez a sorozat 2011-ben.

nevtelen_2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr127528688

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.06.09. 13:29:38

remélem visszajön a hagymalovag és végre kardélre hányja azt a mocsok vörös papnőt, mert már nagyon kijárna neki. konkrétan sokkolt, hogy stannis ennyire fanatikusan vallásos... Viszont as feleségét nem tudom szánni, egy szívtelen ribi volt eddig...

a zebralovag meg nem semmi, hogy féltékenységében hagyja, hogy kinyírják Danny férjét.

kreff03 2015.06.09. 13:41:50

@doggfather: a vallási fanatikus jelző sztem inkább a feleségre illik, ő az ostoba és könnyen befolyásolható. Stannis sosem kért a vallásból és a szerepből, ami neki jutott, csak egyszerűen a Melisandre által prezentált hatalom és jóslatok ellen ő is tehetetlen így hát aláveti magát. Kérlelhetetlen, szívtelen és kegyetken, kíváncsi leszek, lesz-e valaha vmi abból, amit Melisandre jósol h Stannis a Vörös Isten kiválasztottja, aki majd hadba vezeti az embereket A GONOSZ (=Mások) ellen.

zebralovag alatt kit értesz? mert Ser Jorah házának a jelképe a medve, Daario meg nem is westerosi. am nem hiszem h féltékenységből hagyták vna h Hizdahrt megöljék csak épp ők is épp elég elfoglaltak vtak azokban a pillanatokban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.06.09. 15:05:04

@kreff03: daario-ra, a könyvben úgy tudom, hogy zebrán lovagol. :D

tisztán látszik, hogy megtorpan és kivárja, hogy lekaszabolják a vetélytársát, nézd meg még egyszer.

kreff03 2015.06.09. 18:36:53

@doggfather: hát ez a zebrás dolog nem rémlik, de mondjuk Daario pont az a karakter akinél köszönőviszonyban sincs a könyv- és filmbéli megvalósítás. :D

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.06.10. 12:27:41

@kreff03: én nem olvastam, csak a haver mondta, hogy jön majd egy szereplő aki nekem nagyon fog tetszeni, grill a szájában, kék szakálla lesz és zebrán fog lovagolni.

Erre jött egy modellcsóka.
Vszínű az hbo is érezte, hogy ez így nem faja és lecserélték.
De mire? Egy szakállas modellfiúra...

Had ne mondjam, hogy mekkora csalódás volt így a csóka...

Megnézted, ugye, hogy hagyta veszni?

kreff03 2015.06.10. 12:33:19

@doggfather: megnéztem és hááááát, tényleg gyanús, de számomra azért mégsem teljesen egyértelmű a kérdéses mozzanat.

ha úgy van ahogy mondod és van ennek jelentősége, akkor az később úgyis kiderül.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.06.10. 12:43:51

@kreff03: lehet csak én akarom belemagyarázni, de főleg az előtte lévő "bemutató" után, mikor a tőrével játszik nekem egyértelmű volt.
süti beállítások módosítása