Eljött az utolsó előtti, rendszerint a nagy dobásokat tartogató rész a Trónok Harca ötödik évadában. Előző posztom végén azt írtam, remélem az alkotók tudják majd emelni a tétet, nos jelentem ez sikerült, méghozzá olyan módon, amit valószínűleg egyhamar nem felejtünk el. Továbblépni csak saját felelősségre, mert az éj sötét és tele iszonyattal!
A nyitóképen Stannis táborát csodálhatjuk meg, mely nagyon nyomorultul néz ki a hóviharban. Melisandre egy sátorban van és, mint aki megérez valamit, felkapja a fejét és amolyan ijedt-kéjsóvár keverék arckifejezéssel kilép az éjszakába. Körbenéz és azt látja, hogy a tábor különböző pontjain egymás után csapnak föl a lángok: Ramsay Bolton és csapata megérkezett és ahogy érkezésüket, úgy távozásukat sem veszi észre senki.
Másnap Ser Davos sorolja a veszteségeket az egyre szakállasabb Stannisnek: élelem és ostromgép mind megsemmisült, a lovak százával pusztultak el. Nem túl rózsás a helyzet, de Stannis nem tágít, a cél továbbra is Deres. Hogy milyen körülmények között hogyan kíván célt érni, csak sejthetjük.
És sejtéseink egyre baljóslatúbbak, amikor Stannis valami posztjához méltatlan ügyben visszaküldi Davost Fekete Várba, a helyzet fokozódik Davos és a kis Shireen búcsúzkodós jelenetében és szinte már hisztérikussá fajul Stannis és lánya beszélgetésekor. Ekkor már nyilvánvaló, hogy mi következik és nem csalódunk (pedig bárcsak..): Stannis a további menetelés és a sikeres csata érdekében feláldozza, azaz elevenen elégetteti a saját lányát! ROHADT SZÖRNYETEG, REMÉLEM A LÁNYOD TÜZES DÉMONKÉNT TÉR VISSZA TÉGED ÉS A PAPNŐDET KÍNOZNI A MÁSVILÁGRÓL!!! Ha Sansa és Ramsay nászéjszakája sokkoló volt, akkor erre mit mondjunk?
Havas Jon és a vad menekültek csapzott társasága visszaér a Falhoz, ahol pár feszültséggel teli pillanat után Allister Thorne végülis felhúzza nekik a kaput. Az Éjjeli Őrség tagjai javarészt megvetéssel figyelik a Fekete Váron átvonuló vadakat (és döbbenettel az óriást), miközben Jon a rideghoni veszteségeken kesereg, bár Sam igyekszik ápolni a lelkét. Csípős Ser Allister-megjegyzés nélkül nem telhet el jelenet a Falnál, ez a mostani (is) jelzi, hogy az Éjjeli Őrség veteránja, ha nem is a legszimpatikusabb westerosi szereplő, de legalább nem gonosz és/vagy féleszű (mint amilyen a korábban fejét vesztő cimborája, Janos Slynt volt).
A dorne-i helyzet a megfelelő ütemben alakul, a Doran hercegnek öltöztetett kebab árus elengedi Jaime-t és a Tommen király iránt hűsége jeléül beleegyezik, hogy Myrcella visszatérjen Királyvárba. Persze semmi sincs ingyen; amellett, hogy Myrcella és Trystane jegyessége továbbra is érvényben marad, utóbbi foglalja el az Oberyn Martell által rövid ideig betöltött pozíciót a kistanácsban. Homok Ellaria mindezt savanyú képpel és felségárulásnak beillő gesztusokkal veszi tudomásul, Doran kilátásba is helyezi a nő életének idő előtti beteljesedését a következő hasonszerű hiszti alkalmával. Jaime elégedett lehet a küldetésükkel, már csak Bronnt szeretné visszakapni, ami elé a kegyes dorne-iak nem gördítenek akadályt, szabadon bocsátásának egyetlen feltétele, hogy a feketevízi csata lovagja egy pillanatra kellemetlen közelségbe kerüljön Areo Hotah könyökével. Később Doran herceg a Homokkígyók jelenlétében kikényszeríti Ellaria hűségesküjét, aki ezek után még meglátogatja Jaime-t egy kis szimpátiabeszélgetésre.
Arya nagyon készül, hogy átnyújtsa legelső ajándékát a Sokarcú Isten szolgálatában, de ahogy közeledik a már korábban kiszemelt szerencsejátékos felé, előbb megroppan a küldetés súlya alatt, aztán a figyelmét is elvonja az éppen a közelben partot érő Mace Tyrell és kíséretének vezetője Ser Meryn Trant, akit Arya még királyvári tartózkodása alatt ismert meg és esti imáiban azóta is sűrűn emlegeti a nevét. Utóbbinak is feltűnik a bámészkodó osztrigaárus-lány, de némi szemöldökráncolással túl is lép a dolgon. Arya követi őket a Vasbankig, ahol Tyrell hivatott egyezségre jutni a bank képviselőivel. A habókos, víg kedélyű Mace Tyrell láthatóan idióta vén majomként van elkönyvelve mind testőrei, mind alkalmi tárgyalópartnere szemében. Arya éjjel is követi a Királyi Testőrség lovagját és társait egy bordélyba, ahol egy újabb kellemetlen pillanatig megint Trant szeme elé kerül, akiről, ha más nem is, annyi kiderül, hogy egy pedofil állat. Később a templomban Arya hazudik Jaqennek a misszió sikertelenségét illetően; most komolyan azt hiszi átverheti a tanítóját, ugyan már! Majd holnap, mondja a lány és megy ellátni a templom egy újabb ügyfelét.
Mereenben végre elérkezett az essosi gladiátorjátékok döntőjének ideje, a díszpáholyból Daenerys mellett Tyrion, Daario, (a szerencsére részek óta csak jól kinéző, de meg nem szólaló) Missandei és a gyanúsan későn beeső Hizdahr foglalnak helyett. Utóbbi szívatásátban Dany, Tyrion és Daario örömmel osztozkodik az első párharc idején, majd amikor a következő körben Ser Jorah is az aréna homokjára lép gyorsan lelohad a királynő jókedve. Elkezdődik a csata, itt már hat harcos feszül egymásnak, mind más-más fegyverrel és stílussal, tiszta Tekken Tournament az egész. A végére pár szerencsés fordulat árán, de persze Jorah marad életben utolsónak, aki egy lándzsát felkapva kilövi a Dany mögé osonó hárpiamaszkos orgyilkost. Vélhetően így elmarad a djátadó és győzelmi buli, ugyanis a közönség soraiban százával tűnnek fel a Hárpia Fiai és kezdenek vad gyilkolászásba. A Makulátlanok, Daario és Jorah nagy ellánnal vetik magukat a küzdelembe, míg Hizdahr megint úgy javasol menekülési útvonalat, hogy bárki azt hinné, az egész támadás mögött ő áll, de ez a gondolat csak a következő pillanatig tart, amikor is egy maszkos párszor szíven szúrja emberünket. Dany és a VIP-vendégek menekülnének, de nincs nagyon merre, az aréna közepén a maszkosok közrefogják őket és nem kicsit vannak létszámfölényben. Ekkor felhangzik a jellegzetes üvöltés és tudjuk, hogy mindjárt az arcunkba robban a képernyő: Drogon is beszáll a buliba. A sárkány óriási, tüzet okád, harap, tép, a megvalósítása szenzációs, bár a fémmaszkos gyilkosok és a köznép tagjainak megkülönböztetése nem az erőssége. Kap pár lándzsát a hátába, ami elég vicces, tekintve hogy a sárkányok pikkelye elvileg keményebb bármiféle pajzsnál vagy páncélnál, no de sebaj, a fegyverek kihúzásának okából így legalább Daenerysnek is van miért megközelíteni az állatot, aki enged anyja közelségének, olyannyira, hogy a Targaryen-lány felkapaszkodik a hátára és rászól: "repülj!". És Drogon repül, a hátán Daenerys Targaryennel, íme egy pillanat, amire mindenki várt, amióta csak elkezdődött ez a sorozat 2011-ben.