[Supernatural Movies]

Oscart Leónak?

2015. december 06. - Fincherista

Mikor kapja már meg?! Hát már legalább hármat kiérdemelt! Vagy nem. Inkább nem. Mielőtt még mindenki nekem ugrana: DiCaprio egy zseni. Az. Ez számomra sem kétséges, ám jelen írásommal még így, az Oscar-szezon előtt arra szeretnék kitérni (valamint részint vitaindítónak szánom), hogy korunk egyik (vagy a) legkedveltebb színészóriása és az Akadémia viszonya közel sem olyan szélsőséges, mint ahogyan azt minden jelölése után mémek/posztok ezreivel próbálják beállítani. Megpróbálom összegezni azon gondolataimat, amik az elmúlt néhány évben fogalmazódtak meg bennem a téma kapcsán, illetve nyilván nem maradhat ki az sem, mennyire értelmetlennek tartom magát a kérdést. Hangsúlyoznám: írásommal nem áll szándékomban megsérteni senkit, pusztán a saját érveimet szeretném felsorakoztatni, amiben alighanem a blog többi írója sem feltétlenül ért egyet, de pont ez a(z egyik) célom, hogy beszélgessünk róla. Ha utóbbi esetleg nem sikerül, akkor legalább stílszerűen elmondhatom, hogy a vitánk elmaradt, mint Leo Oscar-beszéde…

oscl.jpg

Fogalmak keverése. Úgy érzem, ez az Oscart Leónak-mozgalom szélsőségesebb követőinek leggyakoribb hibája. Legtöbbször a színészt nem, mint színészt ítélik meg, hanem a kedvenc filmjeik hőseként azonosítják. A kettő között pedig nem árnyalatnyi a különbség. DiCaprio nevéhez tucatnyi kasszasiker, s talán ennél is több remek alakítás köthető, aminek köszönhetően értelemszerűen beleszerethet a néző a játékába, de ez őt (vagy Deppet, vagy mást) nem predesztinálja arra, hogy szobrot kapjon. Az Akadémia döntései nem a közönség általános véleményét hivatott tükrözni. Elsősorban a színész adott szerep iránti elhivatottságát díjazza és nyilván azt, hogy mennyire sikerül azonosulnia magával a karakterrel, de a győzelemhez egy kis szerencse sem árt. Előbbi kettőből egyébként következik a bírák részéről a biztonsági játék, miszerint az életrajzi szerepeket nagyobb eséllyel díjazzák. Érthető, elvégre mi mást lehetne könnyebben leellenőrizni, mint az olyan személyek megformálását, akikről ezernyi írás/videó készült az évek során?

Hiába fantasztikus, ha van “tökéletes” is. Az Oscart Leónak-mozgalom következő, tapasztalataim szerint eddigi legmagasabb szintet képviselő pro érve az, amikor az érvelők már konkrét filmekkel próbálják alátámasztani gondolataikat. A problémám ezzel mindössze annyi, hogy gyakran nagyon egyoldalúan közelítik meg a témát. DiCaprio remek alakításáról akár könyvet tudnának írni, míg a többi, szintén kiváló munkát végző színész érdemeit teljesen háttérbe szorítják. Ilyen esetben a téma téves megközelítése a legvalószínűbb eredmény, lévén felületesen, vagy rosszabb esetben (szinte) semennyire sem látják át a mezőnyt, ezáltal pedig nyilván a szimpátia dönt, s kedvencük sikerét várják. Aztán ugye a kategória győztesének bejelentésénél jön a csalódás, meg az összeesküvés elméletek gyártása.

oscl2.jpg

Merthogy nem utálja az Akadémia. Volt már Oscart érő alakítása? Volt. Akkor jelölték? Jelölték. Megkapta? Nem. Utóbbit éppen a mezőnnyel lehet megmagyarázni. Véleményem szerint a két legjobb és nem mellesleg szobrot érdemlő alakítását a Gilbert Grape-ben és az Aviátorban nyújtotta. Előbbiben mindössze 19 éves volt, ami nagyjából meg is pecsételte a sorsát, tudniillik íratlan szabály, hogy fiatal színészeknek nem szívesen adják oda a díjat. A legjobb férfi mellékszereplő kategóriájában, amiben akkor érdekelt volt, a legfiatalabb győztes Timothy Hutton volt a maga 20 évével (Átlagemberek, 1981), majd őt a 27 éves George Chakiris (West Side Story, 1961) követte a sorban. Természetesen nem kizáró ok a kor, de 1994-ben akár Fiennes (Schindler listája), akár Postlethwaite (Apám nevében) is simán befuthatott volna. Tehát nem volt könnyű a bírák döntése. Ezt követően mindig megkapta a jelölést, amikor tényleg rászolgált. Arról nem a bírák tehetnek, hogy 2005-ben Jamie Foxx Ray Charles-alakításával találta szemben magát. De mondhattam volna a másik két év győzteseit, Whitakert és McConaughey-t is. Egyébként sem egyedülálló az esete, hiszen Al Pacino, aki urambocsá’ semmivel sem kisebb színész DiCaprionál, is 6 jelölés után kapott szobrot. Aztán ott van még a kortárs filmesek közül Roger Deakins operatőr a maga 12 jelölésével. Ráadásul ő alighanem a Sicario fényképezéséért is bekerül majd a szűk listára, de gyanús, hogy sorozatban harmadjára is Lubezki (Gravitáció, Birdman és The Revenant?) ellen fog alulmaradni. A bírák hibája? Nem. Egyszerűen volt nála jobb.

rsz_oszkar.jpg

Térjünk a lényegre: kit érdekel az Oscar? Számít az bármit is, hogy xy-nak több van, vagy kevesebb? A fenti képpel, bár mindhármukat imádom, alapvetően az imént feltett kérdésekre szerettem volna röviden, illusztrációval válaszolni. Daniel Day-Lewis nem azért nyert háromszor annyi szobrot, mint Al Pacino, mert háromszor jobb nála, hanem egyszerűen jobban figyel arra, mit érdemes és mennyit tud elvállalni. Ritkán jelentkezik filmmel, amikor mégis vászonra kerül, akkor alakításának szinte minden másodpercén látszik, hogy teljes erőbedobással végezte el munkáját, amit a bírák nagyon tudnak díjazni. Ám hiába van annyi szobra, mint De Nironak és Pacinonak együtt, a három színészisten közül aligha ő a legkedveltebb a nagyközönség szemében. Szóval, kit érdekel az Oscar?

oscl3.gif

Oké, de azért kap majd Oscart Leo? Szerintem igen. Talán már a The Revenantban nyújtott alakításáért. Idén Michael Fassbender (Jobs), Johnny Depp (Fekete mise) és Matt Damon (Mentőexpedíció) lehet a legfőbb kihívója, de ha abból indulok ki, hogy a legjobb színész kategóriájában az elmúlt 10 évben nyolcszor életrajzi, egyszer pedig valós személy élete által ihletett szerep megformálásáért kaptak díjat, akkor Watney marsi kalandja ki is esik. Leo egyébiránt a legutóbbi karakteréért "mindent" bevállalt (a herzogi körülményeket idéző forgatáson nyers bölénymájat evett, fagyos vízben mártózott), ha ehhez hozzávesszük a mostani "verhetőbb" mezőnyt, akkor talán most lehet a legnagyobb esélye a szobrocskára. Ha mégsem nyer 2016-ban, vagy később, akkor sem lesz kisebb név a DiCaprio, mint ahogyan eddigi remek filmjei sem vesznek majd el. 

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr468142844

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2015.12.06. 19:12:04

Mondjuk nekem hatalmas kedvencem Leo, és igenis örülnék neki, ha már lenne szobra, DE tényleg hatalmas igazság az, hogy volt, ha nem is egyértelműen jobb, de Oscarosabb alakítás XY évben. Ezáltal pedig, bár fájó, de érthető az, hogy "csak" jelölésig jutott.

Mindazonáltal biztos vagyok benne, hogy idén - a mezőny is "gyenge" - megnyeri a szobrocskát.

Illetve, ha azt nézem, hogy még csak 41 éves, akkor még mindig van alsó hangon is egy jó 20-25 éve, ahol akár 4-5-6 jelölést is össze tud szedni. Ergo, fog ő még nyerni, és biztos vagyok benne, hogy nem csak egy szobrot. Méltó utódja a legnagyobb színészeknek, szóval, ha "idegesít" is a tudat, hogy még nem nyert, de nyugodt is vagyok, mert a tehetség nem vész el.

Ugyanakkor fel kell hoznom a legfájóbb példámat is, mert igenis fontos egy rajongónak - még, ha objektíven is akar értékelni - , hogy a kedvence felemelhesse a magasba a szobrot. 1977-ben Stallone sikerét cseszte el az Akadémia azzal, hogy nem őt hozták ki győztesnek. (még De Niro is jobban megérdemelte volna, mint Peter Finch). Kár, mert azért az tény, hogy színésznek nem a legjobb Stallone, de ugyebár adott évet kell mindig nézni, nem pedig karriert. Cuba Gooding Jr. sem azért kapott Oscart, mert jobb, mint Dicaprio... Rockyként pedig Stallone bődületesen nagy király volt.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.12.06. 19:17:19

"Hangsúlyoznám: írásommal nem áll szándékomban megsérteni senkit"
Nem megsérteni senkit? Az interneten? :P

Egyébként korrekt írás, de szerintem kb. egy mondatban lerendezhető az egész történet: az Oscar nem életműdíj. Nincs olyan íratlan szabály, hogy a zsűrinek ki kell sakkoznia, hogy minden színészóriásnak (de továbbvihetném ugyanezt az említett Deakins felé) kiosszanak legalább egyet életük során. A díj (elvileg) az év legjobb alakításának jár, innentől kezdve max. azon lehet vitatkozni (már ha egyáltalán ennek van értelme), hogy ez ki volt.
Egyébként ilyen alapon a tavalyi BL-t a Juve érdemelte volna, mert milyen jó csapat, meg amúgy is régen nyertek már, és tök unalmas, hogy a Barca kb. 3 évente hazavisz egyet. :D Na kb. ennyire komolytalan ez az egész polémia. Reméljük idén megnyeri, és akkor mindenki megnyugszik, és már csak pl. Gary Oldman Oscarjáért fog sírni...

Fincherista 2015.12.06. 19:44:14

@danialves: "az Oscar nem életműdíj" - kivéve, amikor igen. :P Nem állandó kategória ugyan, de az Akadémia osztogatja:
en.wikipedia.org/wiki/Academy_Honorary_Award

Van köztük, aki egyébként is nyert, de pl. Peter O'Toole, Kuroszava és Fellini is végül "csak" ilyet kapott.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.12.06. 20:20:30

@Fincherista: Pont gondolkodtam is, hogy elsüssem-e ezt :D

Egyébként a "más témában"-nal adós vagyok, igazából nem tudnék ötletet mondani (mert akkor megírtam volna már én :D), úgyhogy lepj meg légyszi valamivel. :D

hakos05 2015.12.06. 20:41:23

Felesleges mosdatni az Akadémiát, ők is emberből vannak, náluk is a szimpátia dönt, bármennyire nem ez lenne a feladatuk. Egy egész cikket szentelt talán a Vulture az Oscaron szavazóknak: a rövidfilmeket(!!) sokan meg se nézik, meg úgy szavaznak, hogy évi alig 20 filmet láttak. Nagyon kiábrándító volt elolvasni.
Talán egy dolog maradt ki, az Akadémia mindenképp szereti a nagy átalakulókat, meglepően kiugró alakításokat és egyesek szerint azért sincs még szobra Leónak, mert mindig hoz egy megbízható szintet (a legtöbbször egy neurotikus karaktert).

soadroli 2015.12.06. 22:42:07

jöhet Phoenixről is egy ilyen cikk, vele is ugyanez a helyt

soadroli 2015.12.06. 22:44:34

@soadroli: bocsi telóról elnyomtam :D
helyzet*
amúgy Leo most meg fogja kapni, 100%.

AlbaZen 2015.12.07. 11:58:53

Keressetek rá youtubeon és hallgassátok meg Puzsér Róbert véleményét az Oscar díjról. Ha valakinek, neki van rálátása a díj körüli hype-ra.

Advanced Flight 2015.12.07. 12:30:58

Nagyon tetszetős magyarázat, csak akkor az meg hogy van, hogy bamba, tehetségtelen picsácskák, mint Jennifer Lawrence, Hillary Swank stb. meg ki vannak tömve Oscarral? Vagy előtte mással is ki voltak tömve, így kaphatták meg? Merthogy az "alakításaik" a rakás szar kategóriába tartoznak, az is biztos.

Fincherista 2015.12.07. 12:59:40

@Hakos89: Nyilván ők sem teljesen objektívak, sőt, de azt akartam valahogy megfogalmazni, hogy attól a végletekig kiszámítható, ultra pol-korrekt látásmódtól is távolabb vannak.

@soadroli: feljegyeztem, de ha szerinted hasonló a helyzete, akkor nem tudom, mi újat tudnék írni. :D

@AlbaZen: Puzsér és az objektivitás... Egy 2013-as rádiós beszélgetésbe hallgattam bele, öt perc elég is volt. Nem a Némafilmes a köpedelem, hanem az őt kritizáló úr stílusa...

@Advanced Flight: Melyik Oscar-díjuk nem volt megérdemelt? Lawrence-t én is túlértékeltnek tartom, de a Napos oldalnak nagyjából az egyetlen pozitívuma az ő alakítása volt.

Advanced Flight 2015.12.07. 13:39:19

@Fincherista: JL-nek kb. másfél darab arckifejezése van, HS meg egy szar filmben volt teljesen jellegtelen, felejthető. Pontosabban egy dolog azért megmaradt vele kapcsolatban: én végig attól féltem, hogy a fogsora kiveti magát a képernyőn, egyenesen bele a képembe. Ez egy kicsit ijesztő volt, dehát a Millió dolláros bébi hivatalosan nem egy horrorfilm, ugye :-)

furious ewok 2015.12.07. 14:20:14

Korrekt elemzés, reálisnak tűnik... Vagy Leo tényleg megdöntötte valamelyik akadémikus feleségét-lányát, azt kész. Amúgy az a benyomásom, hogy Leo kifejezetten hajt az Oscarra, ezért olyan nagy a hiszti körülötte, míg a többi "mellőzött" színésznél (Oldman, Phoenix, sokáig Pacino) nem az aranyszobor az elsődleges a karrierjükben. Az oscar megnyeréséhez kell egy fajta méltóság is, DiCaprió viszont egyre állatabb karaktereket játszik, ami önmagában még nem garancia semmire, sőt, lehet kontraproduktív is.

MEDVE1978 2015.12.07. 14:31:29

Azért ügyesen el lehet manőverezni az Oscarig. Egyes filmek ugyanis jóval nagyobb eséllyel kapnak elismerést pl: holokauszt tematika, szenvedő etnikai - szexuális vagy egyéb kisebbségi, AIDS beteg stb.

Di Caprioról már írtak sok mindent. Az igazság az, hogy valószínűleg a személyiségét sem komálják: nem túl jótékonykodó, nem jóságos családapa, váltogatja a Victoria Secret-es barátnőit, rengeteget bulizik stb.
A kedves bírálóknak valószínűleg savanyú is a szőlő, játszik a sárga irigység faktor is.

Fincherista 2015.12.07. 16:57:50

@Advanced Flight: Nagyon másként látjuk. JL pont a reciproka annak, amit írsz. Elképesztően sokat grimaszol, meg nagyon maníros minden fellépésénél (nézd meg bármelyik interjúját), amit általában a szerep erejéig meg tud válni. Swank esetében azt hittem a Fiúk nem sírnak-ot hozod fel, az talán neccesebb volt a Millió dolláros bébinél, mert ott (ha eredetiben nézed) elképesztően összeszedett volt a játéka. A külseje más kérdés, nem szépségverseny...

@MEDVE1978: az első felével egyetértek, szerintem írtam is hasonlót. A másodikhoz a Bad Boy Drive (Brando, Nicholson, Beatty, Hopper) urait tudnám felhozni ellenpéldaként. Nem hinném, hogy ennyire sokat jelentene a színész magánélete, de elképzelhető, hogy tényleg van némi irigység a bírákban ez iránt, vagy rossz üzenetet nem akarnak adni a nagy közönség felé.

Jottó 2015.12.07. 19:14:40

Leo annak ellenére (vagy amellett?) hogy nagyon jó színész(egyik személyes kedvencem) , mégis beleesik a mindenkori "az év legszexibb pasijai" és hasonló bulvárkategóriákba, így olyan emberek százezerei rajonganak érte, akik kevésbé a színészi munkáját, mint inkább a külsejét értékelik. Nyilván ez is okozhatja a hypeot az Oscar körül.
(ezt most látom :"Jennifer Lawrence, az új Meryl Streep.. " höhö, írd meg mindenképp, rámfér a röhögés)

Fincherista 2015.12.07. 22:09:40

@Jottó: Majd igyekszem nem észérveket írni, hogy jót mulass. :)

Advanced Flight 2015.12.08. 00:56:56

@Fincherista: természetesen ez abszolút szubjektív kérdés. Én azért úgy vagyok vele, hogy nagyon vacak filmben sztem nemigen lehet kiemelkedően teljesíteni; HS mentségére szolgál, hogy a film förtelmes, de ennek nem így kéne működnie, hogy ilyen Oscar-bait filmek akkor is tarolnak, ha pocsékul sikerültek.
JL-t valóban csak az Éhezők Viadalában láttam, hánytam az egésztől, a csaj faarccal rohangált két órán keresztül, viszont rákerestem a Napos Oldalból pár jelenetre, és rájöttem, mi a fő gond: ostoba, üres a tekintete, az egész csajból árad a butaság, a vidéki liba feeling.
Viszont köszönöm, hogy normálisan reagáltál a tiedtől eltérő véleményre, ez manapság igen ritka.

Nyílméregbéka 2015.12.08. 08:28:52

Korrekt írás, többnyire ezekkel érveltem én is tavaly a nagy Leo/oscar vitákban, várom a többi hasonló cikket is! :)

@AlbaZen: Puzsér és a rálátás! :DDD röhejes az az ember.

@Advanced Flight: "JL-t valóban csak az Éhezők Viadalában láttam..." Szóval nem láttad egy oscar jelölést érő szereplését sem, de azért markáns véleményed van róla. Gratulálok! Kb akkor a véleményed ennyit is számít a témában, azaz semmit.

orient 2015.12.08. 14:04:32

Oscar, haha. Bezzeg Kevin Costner a "Farkasokkal Tancolo" cimu klasszikusban. 5 oran keresztul setalt fel ala a filmben faarccal es papirrol olvasta fel hatterbol a gondolatait. Oriasi alakitas. Minden filmjeben eljatszotta sajat magat Kevin Costner-t. Chuck Norris-nak is tobb arca volt a filmjeiben mint ennek a szerencsetlennek. Persze Oscar-t azert erdemelt erte...

Nyílméregbéka 2015.12.09. 12:46:27

@orient: Miről beszélsz ember? Kevin Costnet a rendezésért kapott oscart és nem az alakításáért, ezt benézted. :D

orient 2015.12.09. 13:07:43

@Nyílméregbéka: Uristen mekkora hibat kovettem el! Ki is ugrok az ablakon ezutan a komment utan. Gratulalok a sikerhez, hogy eszrevetted.
A temahoz is szolva. Valoban rendezesert kapta, es tenyen nem valtoztat, hogy egy borzalmas vontatott szar mu-muvesz film amit agyon hypoltak anno es jeloltek vagy 80 Oscar-ra. Nem mondom Leo a legerdemesebb a dijra, de legalabb szinesz. Elo tud alakitani hoszserelmes hulyegyereket, kemeny gyemantvadaszt, maffiozot, vagy egy pszihopatat. Tud hozni teljesen kulonbozo karaktereket a filmjeiben meggyozoen es nem csak allandoan ugyan azt. Pl.: Russel Crowe is kapott Oscar-t a Gladiator-ert pedig a legszarabb alakitasa volt (egyebkent oriasi szinesz ezt sokszor bizonyitotta mar...)

tumi 2015.12.09. 16:34:51

Én szeretem DiCaprio-t, de lássuk be eddig egyedül a Gilbert Grape-ért érdemelt volna Oscart. Azóta minden évben amikor jelölték volt nála jobb. A Wall Street-ért még jelölést sem érdemelt volna

Nyílméregbéka 2015.12.10. 02:37:11

@orient: Ironizálhatsz itt, de te voltál az aki nagy hangon höbölgött itt az oscarról, egy huszonöt éves fílmet előrángatva, tök irreleleváns példaként, de még annyi eszed sem volt, hogy igazad legyen. Most meg tovább pampogsz összefüggéstelenül Kevin Costnerről meg Russel Croweról egy DiCaprio oscarjáról szóló posztnál. Bögd már ki, hogy mit akarsz mondani! :)

orient 2015.12.10. 09:42:09

@Nyílméregbéka: (Ironiamentesen)

Nem hiszem ennyire nehez volt megerteni a mondandom. Oscar-t regota nem tartom semmire mert altalaban hype filmek es azok szereploi kapjak a dijat es nem a valodi alakitasok. Tok mindegy hogy 30 evvel ezelotti peldakat hozunk vagy 2 evvel ezelottit, nem valtozott azota sem csak mas generacio vagyok, ennyi.

Leo meg nem a szivem csucske, legtobb filmjet nem is kedvelem, ahogy a karaktereket sem amiket eljatszott sok filmben, de ketsegtelen hogy nagy szinesz es valamelyik alakitasaert erdemelt volna mar Oscar-t mert ugye a poszttal ellentetben, nem a filmet, annak temajat, sikeret, vagy a benne levo karakter szimpatiat kene dijazni, hanem a szineszi jatekot. Ez nagyon ritkan esett meg a multban ezert nem kell komolyan venni az akademia dijat.

Kerlek ne valaszolj, mar eddig is tul sok idot es energiat pazaroltam....nem fogom elolvasni. Koszike

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.12.10. 19:38:41

@AlbaZen: "Ha valakinek, neki van rálátása a díj körüli hype-ra."
Lol, mert mégis ki a halál az a Puzsér? Maga az Akadémia egy személyben? :D
Van egy rossz hírem: neki is pont annyi rálátása van a díj körül hype-ra, mint neked vagy nekem, csak ő nálunk tehetségesebben adja elő, hogy ért mindenhez, többek között ehhez is...

Fincherista 2015.12.10. 20:31:29

Nem mintha bárki is olvasni fogja, de a következő ilyen írásom (mert én elmém hulladékával szennyezem a környezetem #élőbolygónkspam) majd Jennifer Lawrence kisasszonyról fog szólni. Főleg, hogy a Joy elég megosztó kritikái ellenére is kapott Globe-jelölést...

@danialves: Melyiknek örülsz jobban: Vikander jelöléseinek, vagy, hogy rátaláltál Remy kritikája alatt arra a modoros förmedvényre? :D

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.12.10. 20:36:32

@Fincherista: Nem is tudtam, hogy Vikandert jelölték :D (Látod, hogy mennyire foglalkozom ezekkel a díjakkal...) Saul fiának egyébként jobban örülök, nyerhetnénk már végre valamit. ( + hátha akkor arról is születik egy remek elemzés az említett oldalon :D )

Fincherista 2015.12.10. 21:03:44

@danialves: a szarkazmus-detektoromat már a tarantinos írásuk is tönkre vágta. Az még durvább mélyütés volt, hogy nem viccnek szánják ezeket...

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.12.10. 21:08:02

@Fincherista: Ez konkrétan kiderül egyébként valamiből, hogy nem annak szánják? :D

Btw kíváncsi leszek a Lawrence-es írásra, a Joy mondjuk engem nem lepett meg annyira, Russell díjhajhász dolgai akkor is működnek, ha nem készít jó filmet.

Fincherista 2015.12.10. 21:25:21

@danialves: a facebook oldalukból nekem az jött le. Vagy ha mégis, akkor a trollok evolúciós ranglétráján nagyon előkelő helyen szerepelnek.

Persze, de eddig bőven 80% fölött voltak a jelölt filmjei a kritikai összegzéseknél, a Joy meg valami 50-60% körül áll. Szerintem egyik felkapott alkotása sem nézhető, mindössze a színészvezetése brutális.

Nyílméregbéka 2015.12.13. 00:23:20

@orient:"mert ugye a poszttal ellentetben, nem a filmet, annak temajat, sikeret, vagy a benne levo karakter szimpatiat kene dijazni, hanem a szineszi jatekot. Ez nagyon ritkan esett meg a multban ezert nem kell komolyan venni az akademia dijat."

Na, ezért a mondatodért nem kell komolyan venni a kommentedet. :)

kellys 2016.04.17. 01:31:12

@orient: magyarul faszsagokat beszelsz es utana ovodasan elhuzod a beled hogy ne valaszolj koszike :D mekkora egy fasz vagy te baszdmeg
en viszont tenyleg nem olvasom el a baromsagod, mert az emailertesito ki van kapcsolva es egy olyan idiota kedveert mint te nem balfaszoskodom a beallitasok kozott.
edes jo istenem te irrelevansan ervelo, ossze vissza hadovalo, osszefuggestelenul bizonygato gyogyeger te...
süti beállítások módosítása