Akár az ősz, úgy a tél is elég későn ért el minket, de inkább nem kezdek az időjárási helyzet taglalásába, úgyis lehetetlen, hiszen mostanában még önmagához képest is változékony. A lényeg, hogy naptár szerint tél van, így épp ideje a múltkorihoz hasonlóan összeszedni az évszak hangulatának leginkább megfelelő öt filmet. Bár alapvetően nem erre koncentrálunk, egy ünnepi film természetesen nem maradhatott ki, de akit még mindig nem hagyott el a karácsony szelleme, az ebből a kínálatból válogathat.
A történet egy szó szerint álmos alaszkai kisvárosban játszódik, ami harminc napra sötétségbe borul. A valamiért épp az utolsó pillanatban sátrat bontó városlakók közül néhány ráadásul le is kési az utolsó gépet és kénytelen lesz a legközelebbi napsütésig a várost elárasztó vámpírok társaságában túlélni. David Slade rendező második filmje nem vállal sokat, de azt teljesíti: egy maroknyi csapat megpróbáltatásait izgulhatjuk végig, ráadásul oly módon, hogy az ilyenkor szokásos klisék se lesznek fárasztóak, hanem továbbgördülnek a cselekményen. Maga a film kissé vontatott, néhol pedig mindenféle átmenet nélkül a saját sebessége háromszorosára kapcsol, a vámpírfilmekre sincs újító hatással (igazából minek is újítson?), mégis van valami, ami elviszi a hátán a közel kétórásra nyújtott alkotást, ez pedig a fagyos kisvárosi komor hangulat. (Hakos)
A tetovált lány
“We come from the land of ice and snow” - így nyit a Led Zeppelin az Immigrant Songban, amit Trent Reznorék brutálisan jól kevertek, David Fincher pedig ilyen alapanyagot nyilván nem hagyhat ki a történet szimbólumaival teletűzdelt, olajos title sequence-éből. Kedvenc rendezőm ezzel, a Hetedik óta legjobb főcímlistájával már a legelején jelzi, hogy nem a 2009-es svéd adaptáció (nem is annyira) amerikaisított változatát szánta a vászonra, hanem Stieg Larsson bestsellerének fincheri értelmezését. A sztori szerint az állását elvesztő oknyomozó riporter, Mikael Blomkvist (Daniel Craig) megoldhatatlannak tűnő rejtvényt kap Henrik Vangertől (Christopher Plummer), s hosszas kutakodásának fordulópontját Lisbeth Salander (Rooney Mara) képbe kerülése jelenti. A film látványa dermesztő, a története vérfagyasztó, amiben a szörnyű világból menekvés reményének pislákolása csak éppen annyira melegíti fel nézőjét, mint egy kellemes forralt bor egy hosszú téli séta során. Ez a séta pedig igazán remek szórakozás a feszült hangulatú krimik kedvelőinek. (Fincherista)
Die Hard
Ki gondolná, hogy Karácsonykor játszódik az a John McTiernan-mozi, ami nem csak Bruce Willisnek hozott áttörést, hanem megreformálta az akcióhősök tesztoszteronnal teli kalandjait is a komolyabb és cinikus megvalósításával. A Die Hardban már nem irtott ki senki töltés nélkül egy egész hadsereget, nem vitt senki egy egész fatörzset a vállán, és nem úszta meg senki karcolás nélkül a gonosz elleni harcot. Bruce Willisnek vért kellett izzadnia ahhoz, hogy legyőzze Alan Rickmant. Mindezt természetesen felturbózott karácsonyi zenékkel karöltve, egy koszos fehér trikóban, cipő nélkül. A Drágán add az életed! legnagyobb erénye, hogy sokkal közelebb hozta a nézőkhöz a főhőst, hiszen nem egy sérthetetlen Terminatorról, nem egy legyőzhetetlen szuperkatonáról beszélünk, hanem egy fáradékony, jól képzett ugyan, de messze nem Mr. Olympia testfelépítéssel rendelkező, cigiző és vérző zsaruról, aki képes volt ezen tulajdonságok ellenére is egy szórakoztató kalandra. A Die Hard egy nélkülözhetetlen ünnepi akciómozi a 80-as évek legvégéről. (Remy)
Kutyahideg
Jerry (Paul Walker) egy tudóscsoport vezetőjeként a Déli-sarkon állomásozik nyolc szánhúzó kutyájával. Egyik nap egy meteoritkutató (Bruce Greenwood) érkezik hozzájuk, akinek a feladata a közelben található meteoritnak vélt kő felkutatása. Jerryvel és a kutyáival útnak indulnak, azonban útközben a két férfi balesetet szenved. A bázisra visszaérve megtudják, hogy egy hatalmas hóvihar közeledik, aminek megérkezése előtt minden kutatócsapatnak el kell hagynia a helyet. Jerrynek hátra kell hagynia a kutyáit, azonban megígéri, hogy visszajön értük. Azt azonban senki sem gondolja, hogy az állatoknak majdnem 200 napot kell kibírniuk a kutyahidegben.
A megtörtént esetet feldolgozó, 2006-ban készült film főszereplője egyértelműen a 8 kutya, akiknek meg kell tanulniuk, hogyan maradhatnak életben ilyen körülmények között. Számos veszélyes élőlény van a környéken, ők pedig nem szoktak hozzá, hogy maguknak kell megszerezniük az élelmet. A gyönyörűen fényképezett tájak és a nagyon szerethető kutyák miatt igazi, és nagyon szép kalandfilmben lesz részünk. (kulturfaló)
Bridget Jones naplója
Aki szereti a hosszú téli estéket a takaró alatt tölteni, és könnyed filmeket nézni, miközben kint a mínuszok tombolnak, annak mindenképp ajánlott darab a Bridget Jones naplója. A harmincas éveiben járó, régóta szingli nő (Renée Zellweger) kalandjai akkor pörögnek fel, és lesznek igazán szórakoztatóak, amikor édesanyja (Gemma Jones) egy fagyos téli napon megpróbálja összehozni őt a kissé komor stílusú Mark Darcyval (Colin Firth), miközben Bridget fantáziáját a saját főnöke (a Daniel Cleavert megtestesítő Hugh Grant) foglalja le, aki minden negatív tulajdonságot megtestesít, amitől ellentmondásokba ütköző módon épp óvni próbálja magát főhősünk. A történet előrehaladtával fény derül a különböző ismeretségi szálakra a szereplők között, ami sorba szüli a bonyodalmakat.
A filmben rengeteg jelenet játszódik télen, és talán ezért is olyan kellemes a meleg takaró alól nézni, ahogy Bridget Jones egy szál alsóban kergeti élete szerelmét a havas esti utcákon. Tehát aki könnyed szórakozásra vágyik, akár túl van a bűvös harmincon, akár nincs, biztosan élvezni fogja az esetlen, teljesen hétköznapi nő saját magáról alkotott véleményét és bénázásait. (M.esther)
