Mindenképpen szerettünk volna megemlékezni minden idők egyik legfontosabb, egyúttal legmegosztóbb rendezőjéről, s mi lehetne jobb alkalom erre, mint születésének évfordulója? Az alábbi írásom a korábbi kisokosaim (Wes Anderson, Mijazaki Hajao) "szellemi utódja", így nyilván az életrajzi posztjaimhoz viszonyítva tekinthető csak ténylegesen "kislexikonnak", mindazonáltal remélhetőleg terjedelmében és tartalmában kielégítő lehet olvasói számára, lévén a blogszféra Kubrick-írásainak mérhetetlenül alacsony kínálata mellett minden bizonnyal akadnak bőven, akik olvasnának a Mesterről. Ezúttal meg is tehetik, filmjei kettős bontásához hasonlóan két részre osztható a kislexikon: az első a Kubrickről általánosabb képet festő lexikonszerű egység, míg a második részben filmográfiájának általam legjobbnak tartott alkotásait rangsoroltam. 

Part I: Amikor a bronxi srác a filmművészetet meghatározó legendává vált...

A, mint adaptáció: az első két, részben saját finanszírozású filmjén kívül egyedül a 2001: Űrodüsszeia nem regény-adaptáció. Pontosabban utóbbi is annak tekinthető, de azt a regényt éppen a film terve kapcsán, egy régebbi novellája alapján írta meg Arthur C. Clarke. Az eredeti műveket egyébiránt Kubrick kifejezetten szabadon értelmezte, gyakran át is írta, amiből számos vitája (leghírhedtebb a Stephen Kinggel szembeni) is akadt.

B, mint Bronx: 1928. július 6-án Gertrude és Jacques Kubrick első gyermekeként látta meg a napvilágot New York egyik legismertebb negyedében. Szülei zsidó vallásúak voltak, viszont az ifjú Stanley, majd hat évvel később megszülető húga, Barbara May nem kaptak vallásos nevelést. A legendás rendező vallási és politikai nézetei vitatottak.

C, mint cenzúra: 1957-ben A dicsőség ösvényeit deheroizáló politikai tartalma miatt a franciák betiltották, még az ottani mozis forgalmazást sem élte meg 1975-ig. 1960-ban a Spartacus brutális jeleneteit sem nézték jó szemmel a cenzorok, bár azt már leadhatták a mozik. Ezekből tanulva Kubrick jóval visszafogottabban vezényelte le a tinédzser lány és egy középkorú férfi szerelmi történetét elmesélő Lolitát, amit az erotikus töltetet hanyagoló nyelvezete ellenére is sokat kritizáltak. Rá két évvel, 1964-ben már vállalta a kockázatot, s az akkoriban majdhogynem tabunak számító hidegháborút figurázta ki a Dr. Strangelove-ban. Filmje zöld lámpát kapott, valamint kicsivel később a korábbi besorolási rendszert is egy jóval szabadabb szellemű váltotta fel, ami megadta a lehetőséget Kubricknek, hogy elkészíthesse a Mechanikus narancsot. A magyarul Gépnarancs címen is ismert Burgess-regény filmes adaptációja az 1971-es premierjén az USA-ban az akkori legmagasabb, X-besorolást kapta. A "hazai" piacon nem úszta meg ennyivel, mivel az angol hatóságok számos bűnesetet az azóta ultra violence néven elhíresült tartalomnak tulajdonítottak, a készítők pedig sorra kapták a fenyegető leveleket, így Kubrick közbenjárásával a film 16 héttel a premier után lekerült a műsorról és a rendező haláláig nem is került vissza. Paradox, hogy a fogadtatás ellenére kritikai siker volt, ráadásul az Oscaron négy jelölésig (köztük legjobb film) is eljutott.

D, mint deheroizálás: filmjei rideg, embertelen világokat ábrázolnak. Gyakorlatilag a fősodrás antitézisei, tehát háborús filmjei dicsőítés helyett deheroizálnak...

E, mint elembertelenedés: … jövőképei pusztulásra ítélt társadalmakról szólnak...

F, mint félrelépés: … és szerelmi történetei középpontjában csalfa férjek állnak.

G, mint Gregory Peck: az MGM eredetileg az akkor 4 Oscar-jelölt sztárt szerette volna A dicsőség ösvényei főszerepére, de végül Kirk Douglas alakíthatta Dax ezredest. A film a politikai visszhangok ellenére kritikai siker lett, ez jelentette a rendező áttörését, a többi meg már filmtörténelem.

H, mint Holdra szállás: egyes konteók állítják, hogy Kubrick rendezte a Holdra szállás híres/hírhedt(?) felvételét. A tézist természetesen nem sikerült bizonyítaniuk, sem megcáfolniuk, hiszen példának okáért mégis miért találkozhatott a rendező Deke Slaytonnal (balról a második úriember, egykori asztronauta)... 

I, mint intellektuális: a Mester különösen olvasott, intelligens ember hírében állt, aki otthonában rendszeresen fogadott tudósokat.

J, mint Jung, Freud és Nietzsche: talán éppen előbbiből következett az ebben a pontban említett úriemberek munkássága iránti érdeklődése, filmjei analitikus beállítottsága.

K, mint Katherina: harmadik feleségével három gyermeket, méghozzá három lányt neveltek fel. Katherina a kakukktojás, lévén Christiane előző házasságának szülötte. A kivételes rendező Anya és Vivien vér szerinti apja.

L, mint Ligeti György(ön): és Bartók Bélán (Ragyogás) kívül nem igazán volt magyar vonatkozása Kubrick munkásságának. Az említett zsenik szerzeményei a kivételek, amik erősítik a szabályt, lévén a klasszikus zenét egyébiránt is kedvelő Mester három filmjében (2001: Űrodüsszeia, Ragyogás és Tágra zárt szemek) is felhasználta a zeneszerzők kiváló szerzeményeit. A sci-fijébe még Ligeti tudta nélkül került be a Lux Aeterna módosított változata, amiért akár plagizálással is megvádolhatták volna a rendezőt.

M, mint monó hangzás: a nosztalgia szerelmeseként a hangtechnika terén is régimódi volt, tehát az egycsatornás hangzást preferálta. Itt is három a bűvös szám, bár ha abból indulok ki, hogy a Spartacus forgatását nem ő kezdte, illetve a Tágra zárt szemek idején már javában szólt a Dolby Surround, akkor csak egy olyan filmje van, a 2001: Űrodüsszeia, ami a korához képest ezen a téren nem számított "elavultnak".

N, mint Napóleon: nagy rajongója volt a francia császár munkásságának, ami előtt tisztelegni szeretett volna egy filmmel, ám ötletét a Waterloo javára elvetették.

O, mint one-point perspective: alkotásai jellegzetes fényképezésének - a steadicam lelkes használata mellett - talán legfontosabb jellemzője a one-point perspective, aminek körülírása helyett inkább meséljen az alábbi videóesszé:

P, mint plagizálás: paranoid módon óvta saját szkriptjeit. A Warnernél töltött éveire már legendás rendező nem adott ki külön forgatókönyvet a producereknek, hanem egy hotelszobába dugta őket és megvárta, míg ott elolvasták írását. 

R, mint radikális: talán ez a legbeszédesebb jelző Kubrickre, ugyanis karrierje elejétől fogva lelkesen kísérletezett. Merész, újszerű ötleteire sikeresen alapozta filmjeit, nem mellesleg a prűd Hollywoodban, meg a jóval felszabadultabb Európában egyaránt sikerült eladnia az erőszaktól és erotikától hemzsegő alkotásait. A színészeivel pedig nem bánt kesztyűs kézzel, néha konkrét utasítások nélkül várta el az ideális alakítást, ha nem tetszett neki amit látott, akkor megismételtette. Továbbá a cél szentesíti az eszközt elv mentén, ha horrorra volt szüksége a forgatáson, akkor megteremtette. Erről a legtöbbet Shelley Duvall tudná mesélni...

S, mint Schindler listája: filmjei közötti legnagyobb, 12 éves “üresjáratát” részben Spielberg magnum opusának köszönhetjük. Kubrick ugyanis szintén holokausztfilmmel jelentkezett volna a ‘90-es évek elején, mégpedig a The Aryan Papers adaptációjával, de látva kollégája művét és sikerét a saját ötletét elvetette. Kettejük neve ezen felül még egy másik projekttel, az A.I.: Mesterséges értelem cíművel fonódik össze, hiszen eredetileg ez lett volna Kubrick soron következő filmje, ám halálát követően végül Spielberg vitte vászonra. Az alkotás giccses, oda nem illő befejezése elvileg utóbbi zseni hibája.

T, mint Toba Metz: első feleségét két évvel a középiskola befejezését követően vette el. A hölgy aktív részese volt Kubrick első filmjeinek, ám házasságuk mindössze három évig tartott. Toba után még kétszer házasodott a Mester. A balettáncos Ruth Sobotkával szintén nem tartott sokáig a románc, míg gyermekei anyjától, Christiane Harlantól 41 évnyi együttlét után 1999-ben a halál választotta el.

U, mint uralkodás: egyedi forgatási metódusának alapját adta, hogy annak szinte valamennyi szegmensét szigorúan ellenőrizte, illetve lelkesen részt is vett bennük. Előzetesen meghallgatta az ötleteket, sőt elvárta azokat, de amint megkezdődtek a munkálatok, már csak az ő szava döntött. Meglátása szerint ez alól a Spartacus a kivétel, bár Russell Metty operatőr panaszai alapján ott sem adott túl nagy művészi szabadságot a stábnak. Mindenesetre talán ez a forgatási rendszer meg is magyarázza, hogy a legendás direktor 1969-ben miért nyerhette el (egyetlen) Oscar-díját a legjobb vizuális effektusok kategóriájában.

V, mint Vietnám: 1977-ben miután elolvasta a Dispatches-t, felvette a kapcsolatot Michael Herr íróval és értékezett vele egy esetleges filmről. A szarvasvadász és az Apokalipszis most fogadtatása után viszont mellékvágányra került a projekt, majd Kubrick a ‘80-as évek elején nekilátott egy holokausztfilm előkészületeinek. 1982-ben azonban újra elolvasta Herr regényét és elhatározta, ennek kell előbb vászonra kerülnie. A második világháborús filmjével végül adós maradt, de az Acéllövedék végett én ezt simán megbocsátom neki.

W, mint western: a fantasy mellett talán az egyetlen főbb műfaj, amiben nem tette le névjegyét. Pedig tervben volt a saját vadnyugati története, legalábbis Marlon Brando A dícsőség ösvényei után Kubricket szerette volna A félszemű Jack rendezői székében látni. Találkáik azonban brainstorming helyett sakk- és pókerpartikban merültek ki, s mikor már sürgette az idő őket, akkor a színész maga vállalta el a film dirigálását.

Z, mint zárkózottság: viszonylag kevés rendező úszik a rivaldafényben, de Kubrick kifejezetten kerülte a nyilvános fellépéseket. Emiatt sokáig remetének állították be, de igazából csak távol a világ zajától, nyugodt környezetben élt.

Part II: És a filmjei, amelyeket kár lenne kihagyni...

10. Spartacus (1960)

Eredetileg Anthony Mann látott neki, viszont pár hét után kezdett kicsúszni a kezéből a projekt. A címszereplőt játszó Kirk Douglas ötlete nyomán ekkor került képbe Kubrick, akinek napok alatt kellett döntenie, elvállalja-e. Szerencsére elvállalta. Alkotása pedig noha mestermű, mai szemmel nézve indokloatlanul hosszú, de nagyon. A 197 perc borzasztóan sok. Egyébként csodálatosan fényképezett, kivételesen eljátszott és a maga idejében bizonyosan újszerűnek ható jelenetekben bővelkedő alkotás. Azonban a vártabbnál is lassabban építkező cselekménye, a rétestésztányinál is vékonyabbra elnyújtott szcénáiból már jócskán hiányzik az átütő erő.

9. Tágra zárt szemek (1999)

A Lolita bemutatása után néhány évvel Kubrick kitért arra, hogy ő alapvetően nem szűrte volna ki az erotikát a bizarr - nevezzük nevén: pedofil - szerelmi történetből. Ha akkor még volt is olyan, aki prűdséggel vádolta, az illető 1999-ben már elhallgathatott. Utolsó filmjét, aminek premierjét már sajnos nem élhette meg, eredetileg párkapcsolati szatírának, fekete-komédiának szánta volna Steve Martin főszereplésével. A terv meghiúsult, helyette az akkor még házas Kidman-Cruise duót szerezte meg a történet középpontjában álló házaspár szerepére. Az 1996-ban megkezdődő forgatás a vártnál sokkal több időt vett igénybe, s tisztázatlan, hogy pontosan miért, lévén a bemutatóig gyakorlatilag semmit sem lehetett tudni a filmről. Egyébiránt többi filmjétől elütő, s filmográfiájába éppen emiatt jól beilleszkedő erotikus-drámája egy kivételes művész emlékezetes hattyúdala. Emlékezetes, de az általa felállított léchez képest gyengébb. 

8. Barry Lyndon (1975)

Gyanítom, leginkább a "waterlooi veresége" lehet a mögött, hogy megszületett ez a kosztümös szerelmi dráma, ami egyben egy mai szemmel nézve is gyönyörű pikareszk, magával ragadó társadalom- és korrajz is. Barry története szépen felépített, hatásosan elmesélt küzdelem, de még ha nem is annyira, mint a Spartacus esetében, ez is indokolatlanul hosszú film a maga 185 percével. Händel és Schubert dallamai, meg a 18. századi festményeket felelevenítő látvány ugyan többé-kevésbé jól ellensúlyozza a túlnyújtottságát, ám ennek ellenére is olyan 20-30 perccel meg lehetett volna kurtítani.

7. Gyilkosság (1956)

Miután nagy nehezen sikerült nullszaldóra kihoznia A gyilkos csókja című low-budget noirját, megismerkedett James B. Harris-szel, s közösen megalapították a Kubrick-Harris Productions céget. Vállalatuk első befektetése az 1956-os, noir elemekkel dúsított heist movie, A gyilkosság volt. Annak idején féltem ettől az alkotástól (pontosabban a csalódás lehetőségétől), mivel a műfaját elképesztően mesterkéltnek érzem. Ez a film viszont nem fulladt ki a hangulatban és erőltetett egysorosokban, lévén rövid játékideje ellenére rendkívül tartalmas, korához képest dinamikus párbeszédeinek és feszített tempójú cselekményvezetésének köszönhetően pedig elég mozgalmas alkotás. A filmről bővebben Barna kritikájában olvashattok.

6. Dr. Stangelove, avagy rájöttem, hogy nem kell félni a bombától, meg is lehet szeretni (1964)

Kevés, nagyon kevés színésznek adott kreatív szabadságot Kubrick. Közülük Peter Sellers volt a legismertebb, aki a Dr. Stangelove-ban igazán meghálálta a rendező ezen döntését. Második közös filmjük egyébként témáját tekintve nem volt kevésbé polgárpukkasztó, mint a Lolita, azonban azzal szemben jóval kevésbé sínylette meg az idő vasfogát. A hidegháborút kőkeményen és kreatívan kritizáló politikai szatíra borzasztóan fanyar humorú film, viszont a komédia önmagában csak szórakoztat, filmtörténelmi jelentőséget nem tulajdonít egy alkotásnak. Ha csak nincs mögötte olyan mély, elgondolkodtató társadalmi élen alapuló cselekmény, mint a szóban forgó Dr. Strangelove-ban.

5. Dicsőség ösvényei (1957)

A film, amivel Kubrick egyszerre lett híres és hírhedt. A kritikusok által joggal méltatott alkotásban Kirk Douglas élete egyik legjobb alakítását nyújtja az elveiért és igazságosságért küzdő Dax ezredes szerepében. A történet egészen különleges perspektívából mutatja be a háború poklát, itt ugyanis nem csak az ellenfél, hanem a bajtársak között is akad ellenség bőven. A gyilkossághoz hasonlóan korához képest mai szemmel nézve is elképesztően jól működik, lévén morális kérdései minden bizonnyal, ha nem is feltétlenül így, de hasonlóképpen akár korunkban is felmerülhetnének egy-egy sikertelen akciót követően. Első világháborús filmje nem csak a dicsőség, hanem egy korszakalkotó rendező ösvényeit jelölték ki.

4. Ragyogás (1980)

Annak a filmnek, aminek a három főszereplője közül kettő gyötrelmesen túljátssza a szerepét, egyáltalán nem szabadna működnie. Kubrick kifejezetten szabadon értelmezett Ragyogás adaptációja mégis a vászonra/monitorra szegezi nézői figyelmét. Az ok végtelenül egyszerű: Jack Nicholson kaméleonokat megirigylő átalakulása és a steadicam használatát kimaxoló, felejthetetlen hangulatot teremtő kamerajáték. Előbbit aligha kell részleteznem, elvégre horrorokhoz képest egyedülálló módon még az egyik legkultikusabb jelenete is szállóigévé vált. Utóbbit meg nehéz jobban kifejteni, látni kell azt a szinte példa nélküli teljesítményt, amiben az alkotók még egy tök egyszerű és teljesen semmitmondónak tűnő biciklizgetéssel is fenn tudták tartani a feszültséget.

3. 2001: Űrodüsszeia (1968)

Majom, ember vagy gép legyen a talpán, aki újat tud mondani erről a filmről. Nem tudom, van-e ennél többször és többféleképpen elemzett film, lévén Strauss főcímlistát aláfestő Imigyen szóla Zarathustrájától egy vágáson át egészen a zárójelenetig talán nincs is olyan képkocka, amiről ne lehetne több oldalas írást találni. Érthető is, hiszen még korunk egyik legkreatívabb rendezője, Christopher Nolan sem jutott tovább saját űroperájánál, minthogy újraértelmezze Kubrickét. A filmről bővebben Hakos89 kritikájában olvashattok.

2. Acéllövedék (1987)

Kicsit megkésve, de Kubrick is elkészítette a saját, vietnámi körítésű anti-háborús filmjét. A Full Metal Jacket két, majdhogynem különálló alkotás egymás után fűzve, amiben a közös metszetet az üzeneten kívül 'Joker közlegény' (Matthew Modine) karaktere adta. Az első, kiképzőtáboros rész egyszerűen tökéletes. Művészi, dramaturgiai szempontból kivételesen felépített kritika. Továbbá érdekes, hogy az egyik legkultikusabb jelenete egy improvizáció szüleménye, ami egyáltalán nem volt jellemző a mindent felügyelő Kubrick filmográfiájában. Az átütő erőből viszont a második etapra kevesebb jutott, s noha az is egészen csodálatos a maga módján, az elsőhöz képest érezhetően hektikusabb. 

1. Mechanikus narancs (1971)

A film, ami péppé veri nézőjének morális iránytűjét. A duális szerkezetű alkotások legförtelmesebb torzszülöttje, amely olyan rémisztően ösztönösen megy végig a Btk. szinte valamennyi pontján, hogy nézője elsőre nem tudja eldönteni, hogy ami a vásznon megy: öncélú művészfilm, beteg elme perveziója vagy egy korszakos mestermű. Idővel azért véget ér az ultra violence és Kubrick miután megsanyargatta közönségét, nekilát filmbeli szörnyetegének módszeres kínzásához. Alex Delarge (Malcolm McDowell) bűn és bűnhődés története saját korában nem jutott, nem is juthatott el úgy nézőihez, mint ahogyan kellett volna, mivel nyelvezetében évtizedekkel megelőzte korát. Mára viszont méltán vívta ki magának a kult-státuszt.

Végezetül egy hommage a Mester főbb műveiről A Simpson család alkotóinak jóvoltából:

Forrásjegyzék:

1. A releváns Wikipedia, IMDB oldalak
2. Martin Woutisseth animációi
3. Rod Hill (2002): The Encyclopedia of Stanley Kubrick (Library of great filmmakers), Facts on File Publishing (tartalom és ihletként a struktúrális bontása)