[Supernatural Movies]

Életed legrosszabb nyaralása - A vágyak szigete

2020. május 11. - REMY

Jeff Wadlow két évvel ezelőtt már elbaszott egy kiváló horrorfilmes ötletet a Felelsz vagy Mersz című filmjével, majd idén ezt a bravúrt sikerült megismételnie. Lényegében ugyanazokat a köröket kellene itt is lefutni, mert kis túlzással ugyanaz a baja ennek a filmnek is, mint annak. Wadlownak továbbra sem nőtt ki a pöcse.

jeff2.jpg

Gondolj bele, hogy létezik egy hely, ahol valóra válhatnak a legtitkosabb vágyaid, legyen szó bármiről. A lehetőségek határtalanok, az élmény élethűbb, mint azt gondoltad volna, de…

Pedig, ha már nem volt az cél, hogy komolyan vehető legyen a végeredmény (már amennyire komolyan lehetne venni egy ilyen ötletet), akkor legalább rúgtak volna be egy stáb-bulin, majd az ott részegen előjött ötletekből készítették volna el a filmet, ami vélhetően jóval bátrabb, ötletesebb és véresebb lett volna.

A vágyak szigetének egy óriási problémája van, hogy nem jó. Holott adott volt egy kiváló alapötlet, amiből akár egy teljesen elborult, már-már horror-vígjáték elemekkel tarkított mozi, vagy szimplán csak egy goreral teli kaland kerekedett volna ki. Ehelyett kaptunk a 100 perces játékidő mellé totál semmilyen, sőt kimondottan bugyuta és idegesítő karaktereket, egy fölösleges Michael Pena-t és egy rém unalmas és kínos történetet. Komolyan, ilyen förtelmes és semmitmondó vágyakat tudtak kitalálni? Ez már kis túlzással az a szint, mikor ökölbe szorul az ember keze, hogy erre valaki pénzt kapott.

jeff.jpg

Ennek tudatában viszont átértékelődik a kép a Felelsz vagy Merszről, ugyanis nem tudtam elképzelni azt, hogy Jeff Wadlow képes lesz még annál is egy gyengébb filmet összehozni, ami még nagyobb kihagyott ziccerként lesz elkönyvelve a Blumhouse-stúdiónál. 2/10

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr8515680204

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása