-SPOILERMENTES-

Zack Snyder legújabb filmjében a szuperhős mítosz komor hangulatú dekonstrukciójának lehetünk tanúi, valahogy úgy, ahogy azt hét évvel ezelőtt a Watchmenben is láthattuk. Nyilván nem puszta véletlen, hogy az is a DC-hez tartozik, valamint a rendező személye is azonos. Valamint az sem, hogy mindkét filmet elég sok fanyalgó hangvételű kritika illeti. A hiba valahol ott lehet, hogy  képregényfilm címszó alatt a többség valami tarka-barka, könnyed hangvételű, az agyat és a mélyebb érzelmeket egycsapásra kikapcsoló hétvégi mókára vágyik. Vagy ha nem az, akkor meg legyen földhözragadt, amennyire csak lehet, mint Cristopher Nolan - egyébként nagyszerű - Sötét Lovag trilógiája.

A Batman Superman ellen valahol a két véglet között helyezkedik el. Látványos popcormozi, a manapság megszokott, illetve tulajdonképpen elvárt film végi CGI haddelhaddal, mely számomra  a film legunalmasabb részét képezi, de biztos vagyok benne, hogy sokan majd felsóhajtanak, hogy "Na végre történik is valami." A túlpörgetett digitális szemvidámpark ugyanakkor helyenként meglepően komoly jelenetekkel van  felvezetve, illetve lezárva is, ami azt illeti. Aztán ez az egész -  a szó legkevésbé sem pejoratív értelmében vett -  felemás mozgókép olyan komor hangulattal van nyakon öntve, ami a DC égisze alatt futó kockásokra amúgy is jellemző, így valószínűleg a filmes univerzumuk további darabjai is hasonló atmoszférával fognak majd bírni. Én legalábbis reménykedem ebben.
A film  egyetlen nagy hibája az, hogy eléggé széteső, a ritmus úgy igazán a játékidőnek körülbelül az utolsó harmadára áll helyre. Egyszerűen túl sok a szál, túl sok a karakter és olyan darabosnak tűnik az egész, ám erre talán majd gyógyírként fog szolgálni a hosszabb (és magasabb korhatár besorolással bíró) rendezői változat. Ugyanakkor az írók ügyesen oldották meg a további, később majd saját filmekben feltűnő szuperhős karakterek bemutatását, nem érezzük azt, hogy zavaró lenne a jelenlétük, hiszen éppen csak annyi időre bukkannak fel, hogy az érdeklődésünket felkeltsék. A két címszereplő héroszon kívül egy jut nagyobb szerephez, a Gal Gadot által megformált Wonder Woman, akitől kimondottan tartottam, de végül aztán pozitív csalódást okozott, nem ejt csorbát a két legismertebb képregényhős első filmes összecsapásán, sőt, emeli annak fényét.

Nagy dícséret jár Ben Afflecknek. Nem ez a valaha készült legjobb Batman film, azt viszont ki merem jelenteni, hogy maga a denevérember karakter ebben van a legjobban eltalálva. Ez persze részben a forgatókönyvírók, David S. Goyer és Chriss Terrio érdeme, de hiába írták volna meg jól a bőregeret, ha nincs aki azt megfelelően el is játssza. Affleck kiégett, idősödő, kissé cinikus Batmant tár elénk, aki mindemellett kemény, mint a kő, a film nyitányában viszont tehetetlenül kell végignéznie Metropolis pusztulását, és megannyi ember halálát, amikor az Acélember összecsap Zod tábornokkal. Nos igen, a szuperhősök se makulátlanok. Ezek a nyitó képsorok szolgáltatnak alapul a későbbi cselekménynek, illetve igen érdekes kérdéseket vetnek fel Supermannel kapcsolatban, aki ezek hatására aztán egzisztenciális válságba is keveredik. Annak ellenére pedig, hogy egy tulajdonképpen bármire képes figuráról van szó, ezt cseppet sem érezzük hiteltelennek.
Jesse Eisenberg is lubickol Lex Luthor szerepében, igazi jutalomjáték lehetett ez számára. Könnyedén átmehetett volna ripacskodásba amit csinál, de szerencsére ez nem történt meg, így kaptunk egy igazán zakkant, emlékezetes, karakteres gonoszt, ami egy ilyen filmnél nagyon lényeges. Henry Cavill Supermanként pont ugyanazt hozza mint pár éve, így se meglepetést, se csalódást nem okoz.

Annyira azért nem voltam elalélva a látottaktól, mint Remy, de remek szórakozás a Batman Superman ellen - Az igazság hajnala.  Azt pedig még meg kell említenem, hogy Bruce Wayne szüleinek a halála sem volt még ennyire hatásosan ábrázolva ezelőtt filmen, ami pedig leginkább Snyder lassításokkal tűzdelt videoklipes stílusát dícséri.
7/10