1992-ben Roland Emmerich létrehozta az első Tökéletes katona filmet, ami a mai napra már a 90-es évek egyik klasszikusává nőtte ki magát. Az akkori akciósztárok Jean-Claude Van Damme és Dolph Lundgren ismét szerepet kaptak a sorozat immáron 3. epizódjában. A filmet viszont már John Hyams rendezte.

A történet pofonegyszerű és sablonos, de nem is ez a lényeg, mert a film nem akar több lenni, mint ami, és ez teszi élvezhetővé.
A korábban tökéletes katonának kifejlesztett Luc Deveraux visszavonultan él egy kisvárosban, ahol megpróbál emberi életet élni. Amikor azonban orosz terroristák elfoglalnak egy nukleáris reaktort Csernobilban, akkor kénytelen visszatérni, bár ezt nem önszántából teszi. Újraprogramozzák, mivel ő az egyetlen, aki felveheti a harcot a terroristák által kifejlesztett újgenerációs katona ellen, aki halálosabb az összes eddigi ellenfelénél…

Mint mondtam élvezhető volt, pedig egyáltalán nem vártam sokat a filmtől, sőt, semmit nem vártam tőle, és mégis meglepetéssel szolgált. Az egyedüli dolog, ami miatt elindítottam a filmet, az JCVD volt, aki mint már említettem egy korábbi kritikában az egyik kedvenc akciósztárom. Tőle megkaptam azokat a rúgásokat és ütéseket, amik miatt nekem megéri leülni a filmjei elé. Ráadásul ebben a filmben köszönhetően neki és Lundgrennek, kaptam egy elég ütősre sikeredett harcot is, ami kettejük között zajlott le. Ez a jelenet magasan a film csúcspontja volt.
Ezenfelül a rendező nem riadt vissza a brutális és akciósdús jelenetek elkészítésétől, így viszonylag sok ilyen jelenetet láthatunk a játékidő alatt, ami mondanom sem kell fontos a film eladhatósága szempontjából. Nekem mindenképpen megérte megnézni, és aki szeretne látni egy egyszernézős, de mégis jó akciófilmet, annak bátran tudom ajánlani. 6/10