Az Egyesült Államok újdonsült elnöke, Jamie Foxx a történelem leglazább és legjópofább elnöke. Miért is? Mert nem kell könyörögni neki, hogy interjút készítsünk vele egy videóbloghoz, nem rest fegyvert fogni az ellenségre, valamint Air Jordan csukában nyomul.

John Cale és lánya a Fehér Házba utaznak, hogy Cale csatlakozzon a testőrséghez. A munkát azonban nem kapja meg, de még mielőtt továbbállnának a lányával, elmennek egy fehér házi körútra. Eközben viszont támadás éri az elnököt, így Cale mégis csak munkára lel a helyszínen. Ő az egyetlen, aki képes megmenteni a bent rekedt embereket…

Déja vu érzésem támadt, miközben néztem a filmet, ami nem is csoda, hiszen ebben az évben ezt egyszer már leforgatták, bár akkor Támadás a Fehér Ház ellen címen futott. A két alkotás szinte ugyanaz, annyi a különbséggel, hogy ez sokkal jobban sikerült.

Miért van az, hogy a 80-as évekbeli akciómozikat a mai napig élvezettel tudja nézni a legtöbb ember? Azoknál is voltak hibák, sőt… a forgatókönyvek egyszerűek, buták, logikátlanok voltak, a karakterek a fizikai törvényeket a játékidő nagy részében meghazudtolták, de mégis szerettük, és szeretjük őket. Miért? Hát azért, mert olyat tudtak nyújtani, amit más film nem, és ez a szerethetőség, a lazaság, és a felhőtlen szórakozás együttese volt. Hiába fogtuk a fejünket a sok ökörségen, amiket láttunk bennük, de a film végeztével mégis mosolyogva keltünk fel a képernyő elől, és ez az, ami a legfontosabb egy efféle filmnél, és ha ezt képes átadni, akkor a rendező elérte a célját.

Roland Emmerich megidézte a 2013-as évben a 80-as, 90-es éveket és ezzel a húzással le is pipálta a vetélytársát, a Támadás a Fehér Ház ellen című, Antoine Fuqua alkotást. Talán ez nem is meglepő, mert Emmerichnek azért jóval több tapasztalata van, és tudja, hogy mitől döglik a légy. A történetet nem csavarták túl és már az első perctől kezdve tudjuk a végét, de ez nem is baj, mert jó volt a tálalás. Channing Tatum és Jamie Foxx nagyszerű párost alkottak, és nekik hála a humor sem maradhatott el. Emellett a Maggie Gyllenhaal, James Woods, és Richard Jenkins szereplő gárda is jól hozták a szerepüket, és jó volt látni, hogy ismerős arcok köszönnek vissza a filmvászonról. Úgy gondolom, hogy ha valamelyik rendező egy efféle akció (vígjáték) filmet akar készíteni, akkor a legfontosabb, hogy ismert és sokat látott színészekkel töltse fel a névsort, mert ha gyenge is a film, a színészek sokszor ki tudják húzni a gödörből az adott alkotást.

Az Elnök végveszélyben ügyesen lett összerakva és Emmerich tudta, hogy ha a bevált sablonos storyt, a sablonos, de jó karaktereket, és az ismert színészeket összegyúrja, akkor a filmje élvezhető, és jó lesz. Bár a kasszáknál elbukott a film, de mégsem tudom azt mondani rá, hogy rossz lett, mert igenis jó. A lényeg azon van, hogy tudjuk a helyén kezelni az ilyen filmeket, és ha ez sikerül, akkor jól fogjuk érezni magunkat a 2 órás játékidő alatt. 7/10