A 90-es években rengeteg olyan film látta meg a napvilágot, amik mára már a klasszikus szombat esti szórakozás kategóriájába tartoznak. Nincsenek benne az IMDB top 250-ben, nem kaptak Oscar-jelöléseket, nem voltak benne hatalmas színészi alakítások, de volt bennük fantázia, volt bennük tökösség, könnyedség, és energia. Asger Leth filmje, a Borotvaélen pont egy ilyen alkotás, úgyhogy, akinek eddig kimaradt az gyorsan pótolja.

Az egész film kiszámítható, és pofon egyszerű, ám ebben az esetben ez azért nem jelent gondot, mert a film önmagában nem akar többet ragadni, mint amennyit tud. Sablonokból építkezik fel, és egysíkú karakterekkel van tele, de mégis tudunk értük szorítani, még akkor is, ha tudjuk, hogy mi fog velük történni. A kezdeti mérsékelt tempót a végére kegyetlenül felfokozzák, amik már oda juttatják a szereplőket, hogy olyan dolgokat is megcsinálnak, amiket normális esetben senki nem tenne meg. A Borotvaélen nem biztos, hogy hónapok múltán is ott fog motoszkálni a fejünkben, de arra a bő 2 órára, amíg nézzük, addig tökéletes szórakozásnak bizonyul. Kellenek az efféle egyszernézős, egyszerű, de annál nagyszerűbb akciómozik. 6,5/10