Némelyek csoszognak, mások rohannak, vannak viccesek és gorombák, okosak és tök buták is. A zombiknak a legtöbb horror rajongó helyet szorít a szívében, és nem hiába. A nagy zombifilmes toplista első felét már olvashattátok, lássuk hát, hogy mely élőhalott hordák masíroztak be az élbolyba!
(A lista első részéhez kattints ide!)

10. Holtak Hajnala (Dawn of the Dead, 2004)

Ana, a fiatal ápolónő egy idilli reggelen, egy idilli kertvárosban kedvese karjaiban ébred. A meghitt pillanatot a szomszéd kislány zavarja meg, aki nincs túl jó bőrben, s hogy közérzetén némileg javítson, kiharap egy ordas darabot a férfi nyakából. Ő aztán kisvártatva el is vérzik, de láss csodát, rögtön talpra is pattan. Kezdetét is veszi a menekülés, töprengeni nincs idő, hősnőnk aztán egy bevásárlóközpontban lel menedékre egy szedett-vedett társaság tagjaként.
A videoklipeken és reklámokon edződött, ma már jó erős túlzással vizionárius rendezőnek titulált Zack Snyder első egész estés, és egyben máig legjobb filmje ez. Az ezredfordulón felderengő zombi reneszánsz egyik zázlóshajója mely cselekményét tekintve csak nyomokban emlékeztet az eredeti George A. Romero féle kultklasszikusra, ám közben filmgeekeket ámulatba ejtő utalásokat tesz rá, javarészt az abban szereplő színészek cameói révén. Egyszerre modern és régimódi; azazhogy futnak-loholnak benne a zombik, végig jelen van a videoklip esztétika - a főcím konkrétan egy videoklip, nem is akármilyen - ,ugyanakkor sikerül visszahoznia  a hetvenes-nyolcvanas évek vérgőzös horror klasszikusainak nyomasztóan kriptaszagú, gyakorta nihilista hangulatát. Nem mellékesen megemlítendő, hogy a forgatókönyvet az A galaxis őrzőivel széles körben is ismertté vált James Gunn írta.

9. Dellamorte Dellamore (Cemetery Man, 1994)

Francesco Dellamorte temetőőr, aki gyakorlatilag a munkahelyéül szolgáló sírkertben éli életét, feladata pedig nem merül ki puszta ügyelésben és rendfenntartásban. Dellamorténak figyelnie kell a frissen elhantolt testekre, azokat ugyanis kivétel   nélkül kiveti magából a föld, hogy új, féléletre keljenek. A temetőőr dolga, hogy megadja nekik a végső nyugalmat.
A fent vázolt alapszituációból a legtöbb direktor, illetve író valószínűleg valami egyszerű, agyatlan trancsírfilmmel hozakodna elő, a Dellamorte Dellamore viszont sokkal több ennél. Megvan benne persze a splatterfilmek minden eleme, hiszen mégiscsak zombikról van szó, ugyanakkor egyszerre romantikus darab és szürreális egzisztencialista dráma is. Tulajdonképpen nem tudhatjuk, hogy amit látunk az megtörténik-e, vagy csak frusztrált, teljesen elidegenedett főhősünk fejében zajlik le. A rendező Michele Soavi, aki Dario Argento keze alatt tanulta ki a szakmát, ami filmjein meg is látszik. Pláne ezen, amire nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy a fő műve, és egy olyan korban készült, amikor jó olasz film már nem igazán, horror meg aztán pláne nem.

8. A holtak napja (Day of the Dead, 1985)

Háromtagú felderítőcsapat száll le helikopterével egy kihalt város szeméttel borított utcájára. A látszólagos élettelenség ellenére valami monoton, hátborzongató zaj szép lassan kezd felsejleni a helikopterrotor zakatolása mögül. A város korántsem néptelen, csak éppen lakói már halottak, és friss emberi húsra éhesek.
A holtak napja a legsötétebb, legnyomasztóbb fejezete Romero élőholtas szériájának, úgy, hogy egyébként az összes külső felvétel ragyogó napsütésben, zöld környezetben van felvéve. Csak éppen a helyzet már teljesen reménytelennek látszik, szereplőink pedig egy földalatti katonai bázison próbálnak túlélni, illetve az orvosi szekció megoldást találni a problémára. A Frankensteinnek gúnyolt Logan doktor mindenféle bizarr és gyomorforgató kísérleteket hajt végre a félhullákon, melyek eredményeképp arra a következtetésre jut, hogy maradt még bennük valami emberi, és taníthatóak. Van egy eminense is, a Bub-nak keresztelt zombi, akivel egészen baráti kapcsolatot ápol, sőt odáig jut, hogy a feltehetőleg katonai múlttal rendelkező, zöldes árnyalatot felvett csoszogó, kissé artikulálatlanul bár, de meg is szólal. A bázison maradt katonák nem nézik jó szemmel ezt a szerintük sehova sem vezető kísérletezgetést, egyszerűen csak ki akarnak csinálni minél több zombit, és lelépni valami jobb helyre. Na de hova?
Ez a film az eredeti tervek szerint nagyszabású fináléja lett volna a klasszikus holtas trilógiának, melyben nem csak a földalatti bázis, hanem egy egész, a hadsereg védelme alatt álló város működését bemutatta volna. A nagyszabású tervek financiális okokból nem valósulhattak meg, csak később, a negyedik filmben (A holtak földje, lásd a lista első felében) kaptak helyet. Kíváncsi lennék, mi sült volna ki a  dologból, ha a rendező megkapja az eredeti tervekhez szükséges pénzmagot, ugyanakkor a többnyire egy helyszínre, a föld alá szorított cselekmény igazi klausztrofób atmoszférát eredményezett. A zombimaszkok, és praktikus effektek pedig lélegzetelállítóak, illetve gyomorforgatóak, egyéntől függően. Tom Savini és csapata igazán elemükben voltak, emlékezetessé téve ezáltal a filmtörténet legsötétebb napját.

7. Re-animátor (Re-animator, 1985)

Herbert West, a Miscatonic Egyetem különc hallgatója hátborzongató kísérleteket végez, azon cél érdekében, hogy rájöjjön az örök élet titkára. A megoldás egy rikító zöld folyadék képében manifesztálódik, mely képes életre kelteni a holtakat, de akár külön testrészeket is, undorítóan kacagtató eseményeket produkálva ezzel a film másfél órájában.
Stuart Gordon  remekműve nem csak minden idők egyik legjobb zombifilmje, hanem az egyik legjobb horrorfilm is úgy amblokk, a zsáner fénykorából, a nyolcvanas évekből. a Re-animátor Howard Philips Lovecraft azonos című elbeszélésének egyedi látásmódú feldolgozása. Gordon és a forgatókönyvírók kihajigálták a gótikus, hagymázas sallangot, a cselekményt pedig az első világháborús frontról a film készítésének idejébe helyezték, a helyszín pedig az egyetem és a hozzá kapcsolódó kórház lett. A másik lényeges különbség egy olyan összetevő hozzáadása ehhez a kegyetlen trancsírparádéhoz, amivel Lovecraft sohasem élt, ez pedig a humor. Abból is - nyilvánvalóan - a legfeketébb, amit ember elképzelhet. Keményvonalas Lovecraft fanok meg is vetik a filmet, én pedig úgy vagyok vele, hogy imádom az olyan feldolgozásokat, amik el mernek szakadni az eredeti műtől, persze csak akkor, ha a lényegét megtartják annak, és a végeredmény jó. A Re-animátor pedig nem hogy jó, hanem egyenesen fenomenális. A film, amit az Amerikai szépségben is emlegetnek, és amiben láthatjuk ahogy egy levágott fejű élőhulla orális aktust próbál létesíteni egy nővel.

6. 28 nappal később (28 Days Later, 2002)

Állatvédő aktivisták majmokat próbálnak kiszabadítani egy kísérleti telepről. A doktor próbálja megakadályozni őket, de nem jár sikerrel, a ketrecből kitörő állat viszont fertőzött, méghozzá düh-kórral. Egy hónappal később egy biciklibalesetet szenvedett srác, Jim magához tér a kómából. Kábán felkel az ágyból, és nem igazán érti a helyzetet, olybá tűnik ugyanis, hogy London teljesen elnéptelenedett.
Danny Boyle ezzel a  filmjével felélesztette a tetszhalotti állapotba zuhant műfajt, egyszersmind némi újítást is vitt bele a kétezres évek elején. Az ő lényei nem a klasszikus húsfaló, halálból visszatért kreatúrák, hanem fertőzöttek, akik teljesen elveszítették emberi mivoltukat, és őrjöngő vadállattá váltak. Tulajdonképpen agyatlan zombik ezek is, csak kicsit máshogy, illetve a dramaturgia is teljesen "zombifilmes".  A filmet javarészt dv-kamerákkal vették fel, ami fakó, kissé homályos képi világot eredményezett, rátéve egy lapáttal az amúgy is nyomasztó, kilátástalanságot sugalló hangulatra. A Trainspotting mellett ez Danny Boyle legjobbja.

5. Hullajó! (Braindead, Dead Alive 1992)

Lionel, a teszetosza fiatalember beleszeret a sarki kisbolt olasz eladólányába, Mariába A frigyet a fiú zsarnokoskodó, igazi büdös banya édesanyja tiszta szívből ellenzi, hiszen mama pici fia, csakis az övé lehet. A fiatalok ettől függetlenül elmennek randizni az állatkertbe, ahová az öreglány is elkíséri őket, vesztére. Megharapja őt a szumátrai patkánymajom, amitől reggelre bezombul, s mint azt tudjuk, ahol egy élőhulla  megjelenik, ott hamarosan lesz több is. Lionel pedig megtanul végre a sarkára állni, és még egy nagyszabású partit is képes lesz feloszlatni, ha a helyzet úgy kívánja, méghozzá egy fűnyíró segítségével.
Peter Jackson utolsó mocskos filmje a túlzásba vitt anyai szeretetről, és a szerelem megváltó erejéről. Na meg nyálkás, rothadó élőhalottakról, nekrofíliáról, vérről, és belsőségekről... Mindez nyakon öntve egy jó adag humorral. A Hullajó! nem más, mint őrült szummázása a hetvenes évek végétől bő egy évtizedig tartó zombifilm aranykornak, ami a műfaj legtöbb klasszikusát kitermelte. A Tolkien feldolgozásokkal mára mindenki számára ismert direktor itt még egyéni stílusa és kreativitása csúcsán járt, és ez olyan filmet eredményezett, ami tutira mindenkinek az emlékezetébe vésődik, függetlenül attól, hogy, amit látott az tetszett-e neki, vagy sem. Érthető, ha valaki az utóbbi kategóriába esik, hiszen ahhoz, hogy a Hullajó!-t szórakoztatónak találjuk, mindenképpen kell egyfajta furcsa humorérzék, beállítottság, illetve filmes ízlés. Roppant feszesre vett, üresjárat nélküli mocskos szórakozás ez, mára klasszikussá lett jelenetekkel, a tejsodózabálástól kezdve a temetői bunyón át, a végső fűnyírós leszámolásig, amihez állítólag 300 liter művért használtak fel.

4. Haláli hullák hajnala (Shaun of the Dead, 2004)

A London külvárosában élő Shaun és link barátja Ed, egyik reggel, matt másnaposan arra eszmélnek, hogy beütött a zombiapokalipszis. Először próbálják felvenni velük a harcot válogatott fegyverekkel, mint például bakelitlemezek, de miután rájönnek, hogy ez meddő ötlet, barátaikkal elbarikádozzák magukat törzshelyükön, a Winchester pubban.
2004 hasonlóan jó zombi évjárat, mint 1985. Míg Amerikából megkaptuk a Holtak hajnala remake-et, addig három kedves brit fickó sokkal könnyedebb hangnemben nyúlt ugyanahhoz a témához. Az Edgar Wright, Simon Pegg, Nick Frost triumvirátust addig a Spaced című sorozatból ismerhette a nagyérdemű, első egész estés filmjük pedig akkorát szólt, mint egy atombomba, nagyot dobva mindhármójuk karrierjén. Mikor először láttam a film előzetesét, amibe egyébként teljesen véletlenül futottam bele, azt gondoltam, hogy egy egész jópofa paródiával van dolgom, de tévedtem, ugyanis sokkal több annál. Ez volt az úgynevezett Cornetto trilógia nyitódarabja - a Vaskabátok és a Világvége a másik két film - , melynek minden része felfogható egy-egy műfaj különös hangvételű jól kimunkált paródiájaként, de sokkal inkább egyedi látásmódú posztmodern zsánerfilmek ezek, minőségi humorral átitatva.

3. Az élőhalottak visszatérnek (Return of the Living Dead, 1985)

Egy orvosi eszköz raktárban dolgozó "vén barom", Frank beavatja zöldfülű kollégáját, Freddyt a nagy titokba, mely szerint Az élőhalottak éjszakája megtörtént eseményeket dolgoz fel, némileg kiszínezve. Ezt bizonyítandó le is mennek az alagsorba, ahol szemügyre veszik a hadsereg által kifejlesztett 2-4-5 Trioxin elnevezésű gázt tartalmazó tartályokat, amikben nem csak gáz van, hanem holttestek is, amik egyszer már feléledtek. Freddy kissé kételkedik benne, hogy ezek a bádoghordók valóban biztonságosak-e, mire Frank megnyugtatásul jól oldalba sózza az egyiket, hiszen az Amerikai Hadsereg nem ad ki szart a kezéből. A tartály persze elreped, és a gáz kiszökik, életre keltve néhány felgombostűzött pillangót, egy félbevágott kutyát, és egy hűtőházban himbálózó hullát is. És a java még hátra van...
A nagyszerű Dan O'Bannon életművének csúcspontja ez a film, melyet íróként és rendezőként is jegyez. Az úriember írta egyébként A nyolcadik utas a halál forgatókönyvét is, hogy csak az egyik legismertebb munkáját említsem, zsenialitásának alátámasztása képpen. Az élőhalottak visszatérnek legnagyobb húzása az, hogy humorral nyúl a műfajhoz. Őrülten laza, főszereplői szakadt punkok, életképtelen raktári dolgozók, egy kétes múltú kórboncnok, csupa-csupa képregényszerűen eltúlzott karakter. Ehhez még hozzáadódik a remekül kidolgozott, ezer közül is kiszúrható atmoszférát teremtő látványvilág, a zöldes sárgás képektől, a remek temetői, illetve raktárhelyszíneken át az eléggé egyedi zombimaszkokig. Maguk az élőhalottak sem akármilyenek. Futnak, ami akkoriban nem volt jellemző, a fejlövés meg se kottyan nekik, sőt beszélnek is, ha még van mivel, nem egyszer dobva ezzel a humorfaktoron. Ja és majd elfelejtettem, táplálékuk kizárólag friss agyvelő, nem hiába olyan intelligensek. Az akkori goth-punk-rock és mindenféle fura zenék pedig a habot képezik ezen az iszapszínű, nyálkás, mégis nagyon szerethető tortán.

2. Holtak hajnala (Dawn of the Dead, 1978)

 Az élőhalottak terjedését nem sikerült megfékezni, az eddig stagnáló rendszer egyre ingatagabb lábait dögszagtól bűzlő állkapcsok marcangolják. Két tévés és két rohamrendőr összefog, és a tv-társaság helikopterét meglovasítva elhagyják a várost, hogy valami élhetőbb helyet találjanak maguknak. Útközben kiszúrnak egy bevásárlóközpontot, ahova be is kukkantanak mindenféle hasznos holmi reményében, aztán inkább ott is maradnak, ám az idill nem tarthat sokáig.
Kereken tíz évet kellett várni, mire elkészült a korszakalkotó Az élőhalottak éjszakája folytatása. George Romero barátja, Dario Argento unszolására, illetve segítségével fogott bele végül a nagy műbe, mely aztán a széria legnagyszabásúbb fejezete lett. A műfaj atyja ismét reflektált a világ bajos dolgaira, ezúttal a fogyasztói társadalmat vette nagyító alá, és cincálta apró, vérmocskos cafatokra, a téma pedig sajnos azóta is aktuális. A kirakatok előtt kapálózó, az üzletekbe betörni vágyó, vagy a plázában céltalanul bolyongó zombikkal a mester cinikus görbetükröt állított elénk. Érdemes megnézni például egy black friday-os videót vagy képet, és összevetni azt a film képkockáival, a látvány egyszerre vicces és szomorú. Ezen felül pedig az egész sorozaton végigvonuló ember embernek farkasa témakör is szerves része a filmnek.
A Holtak hajnalából többféle verzió is hozzáférhető. Az erdetei moziban bemutatott mellett létezik egy bővített 139 perces rendezői változat, ez jelent meg hazánkban is dvd-n, de van egy még ennél is hosszabb 156 perces "ultimate final cut" is. Az annak idején Európában bemutatott Zombi címen futó verziót maga Dario Argento vágta, a saját szájízéhez igazítva, jóval feszesebbre és pörgősebbre, ez 119 perces, még így is hosszabb a műfajtól megszokottnál. Igazi kultuszfilmmel állunk szemben, mely filmtörténeti jelentőségű hatást gyakorolt az iparra, ez után kezdett el ugyanis boldog-boldogtalan zombifilmet forgatni, ami a sok szemét mellett rengeteg emlékezetes darabot is eredményezett a nyolcvanas években. Mondjunk hát hálát a  horror két nagymesterének.

1. Az élőhalottak éjszakája (Night of the Living Dead, 1968)

Végül következzék a film, amivel minden elkezdődött. A történetet nem taglalom, mert nagyjából megegyezik az 1990-ben bemutatott remake-ben láthatóval, mely szerepelt listám első felén. A különbség annyi, hogy Barbara karaktere ebben katatón állapotba zuhant, és teljesen hasznavehetetlen. Az egész játékidő alatt csak annyira telik erejéből, hogy néha rinyáljon egy sort, amire egy ízben színesbőrű főhősünk jól fel is pofozza.
És itt álljunk is meg egy kicsit. Ahhoz, hogy egy afroamerikai karakter egy fehér nőt felpofozzon a  vásznon 1968-ban, nos, elég tökösnek kellett lenni. A nagy George Andrew Romero pedig a végletekig az volt.  A farmházat megostromló élőhalottak (akiket itt még egyébként ghouloknak hívnak), az őket jókedvűen levadászó redneckek, valamint a házban rekedtek belső konfliktusai mind mind reflexiók az akkori helyzetre. A vietnami háborútól a tomboló rasszizmuson át a diáktüntetésekig. De a legjobb az, hogyha csak leülünk elé, teljesen kikapcsolt aggyal, sima rémfilmként is kitűnően működik a mai napig. A film költségvetési okokból fekete fehér ugyan, de a monokróm nyersanyag kifejezetten jól áll neki. egyrészt elfedi a kezdetleges zombimaszkok hiányosságait, másrészt kitűnő fény-árnyék játékok használatának engedett teret. Az élőhalottak éjszakája egy hátborzongató horror-mestermű, melyből a Modern Művészetek Múzeuma is őriz egy kópiát.