A Pixarnak számomra mindig is két komoly erénye volt: a kreativitás, illetve, hogy náluk a “mese kicsiknek és nagyoknak” nem (csak) a marketingesek kedvenc reklámszlogenje, hanem az animátorok egyik legfőbb elve. Ez a két alappillér szinte valamennyi alkotásuknak remek vázat képez, amik ezáltal a gyerekeknek szerethető, a kísérőiknek meg tartalmas másfél-két órával kecsegtetnek. Sajnos kivétel ez alól a Dínó tesó, amihez mintha már nem maradt volna sok abból az őket jellemző csodából, amiből készült többek között az Agymanók…

Pedig az alapkoncepció, miszerint a Földet elkerüli ama bizonyos aszteroida, ezáltal a sors a dinoszauruszokat nem csak a bolygó uralkodó óriásaivá, hanem társadalmilag is legfejlettebb lényeivé emelik még érdekes is. Kissé ellentmondásos ugyan, hogy egyértelmű evolúciós hátrányaikkal szemben van, amelyikük simán megbirkózik a házépítés, kukoricatermesztés, bölénytenyésztés kihívásaival, de ilyenen nem akad fenn az ember, elvégre mégis csak egy meséről van szó.

Maga a film története viszont már kissé csalódást keltő, végtére is Arlo, az esetlen brontoszaurusz és újdonsült rágcsáló, amúgy emberi útitársának elsőre viszályos, majd hosszú útja során barátivá érő kapcsolata finoman fogalmazva sem hat az újdonság erejével. Még a road-movieba ömlesztett dínós young adult téma ellenére sem. Itt amúgy nem is lenne akkora a baj - lévén WALL-E világa is tizenkettő egy tucat posztapokaliptikus sztori maradéka, valamint a címszereplő simán szerepelhetett volna a Rövidzárlat bármelyik részében -, az viszont kissé aggasztó, hogy az alkotók ezt követően beérték a korábbi Disney és Pixar alkotások már ismert történetvezetési húzásaival, valamint a Studio Ghibli animék látványelemeinek újrahasznosításával.

Más felől a film közbeni déjà vu mellett néhol úgy éreztem, mintha az a természetes, valamennyi korosztályt majdhogynem egyformán szórakoztató formula is kifogyóban lett volna. Konkrétan a filmben a kelleténél jóval könnyebben elkülöníthetők a gyerekeknek és az idősebbeknek szánt jelenetek, ami a túlzottan is cuki és tanulságos eseményeknél legfeljebb csak a kísérő(k) unalmát fogják kiváltani, de fordított esetben már érdekesebb lesz, hogy a “nagyok” milyen magyarázattal tudnak előrukkolni a “kicsiknek”. Mielőtt valakit elrettentenék, még csak véletlenül sem horrorba illő borzalmakra utalok, hanem arra a néhány elvontabb jelenetre, amit a célközönség bizonyosan nem fog érteni, sem értékelni.

Mindazonáltal az elmarasztaló soraim ellenére teljesen korrekt, látványos animációs film a Dínó tesó. Mindössze a stúdió alkotásainak többségével szemben inkább egy régebbi művekből összetákolt iparosmunkának, mintsem többször nézős, vagy szoborra esélyes mesterműnek nevezném. Aki tehát beül rá, az rosszul nem fog járni, csak éppenséggel járhatott volna sokkal jobban is (az ideiek közül a teljesség igénye nélkül) A kis herceg, A tenger dala, vagy a Shaun, a bárány valamelyikével. 6,5/10