Az idei évre hatványozottan igaz volt, hogy az évösszegzéshez a hozzávalókat nem a nyári blockbusterek közül kell majd összeszedni. Szerencsére idén is akadtak olyanok melyek maradandó élményt okoztak. Igyekeztem változatos lenni, de egy ilyen lista valahol a legjobbak és a kedvencek között található ezért saját ízlést tükröz. Az senkit ne tévesszen meg, hogy a kritikára irányító linkben a pontszám több, mint a dobogó eggyel magasabb fokán lévőé. Ennek az oka az imént leírtakban keresendő. Az a nem titkolt cél is vezérelt, hogy egyúttal azokról az alkotásokról is írjak ismertetőt, amikről általában kevesebbet hallani.

10. Can We Take a Joke?

Nem egyszer hallani, hogy hazánkban halálra ítélt ötlet egy South Parkhoz hasonló szatirikus animációs sorozat elindítása, hiszen sértődések és polgári perek lennének az élcelődésekből. Az USA-ban más. Ott felszabadultabbak az emberek, tovább el lehet merészkedni humor terén - mondják. Seth MacFarlane ajánlotta twitteren ezt a dokumentumfilmet, mely a humor világát járja körbe általánosan, bemutatva, milyen sértődések lehetnek egy-egy viccből. Trey Parkerék említett agymenéséről valamiért nincs szó benne, van viszont szegmens egy főiskolai performanszon kitört lövöldözésről, rendőri felügyelet mellett lezajlott stand-up estekről, bebörtönzött és tönkretett humoristáról, egy viccesnek szánt tweet miatt a médiafigyelem központjába került nőről, bocsánatkérésekről és összességében a szólásszabadságról.

9. Zootropolis (Zootopia)

A Disney tavaszi dobása nemcsak eredeti címében utal egy állati utópiára, de az animációs filmek közt is már-már utopisztikus, ideális alkotás. A nyuszi és a róka nyomozós kalandjai amellett, hogy a filmre akár a haver-zsarus címkét is ráaggathatnánk, olyan releváns témákat boncolgat, mint a női egyenjogúság és a rasszizmus. A popkulturális utalások (Breaking Bad!) a felnőtteket késztetik nevetésre, egyéb humorforrása, mint például az ügyintéző lajhár elképesztően vicces lassúsága pedig egyszerre kacagtató azon kicsik számára is, akik koruknál fogva még nem tapasztalhatták meg a bürokrácia idegtépő tempóját. (kultúrfaló kritikája)

8. A boszorkány (The Witch)

Nem sok rendezőnek adatik meg, hogy elsőfilmesként potom pénzből olyan horrort tegyen le az asztalra, hogy arra a nézők és a kritikusok is elégedetten csettintsenek. A feszültséget vágni lehet Robert Eggers rémmeséjében, ami a 17. század Amerikájába kalauzol minket. Miután egy farmgazdálkodást folytató család kisfia rejtélyes körülmények között eltűnik, bizonytalanság és félelem lesz úrrá a mikroközösségen. A film a nézőt is kétségek közt tartja. Vajon, amit látunk valóban megtörtént vagy mindez a család félelmének kivetülése? (Fincherista kritikája)

7. In a Valley of Violence

Az elmúlt években a western új erőre kapott. Az ember azt gondolná, hogy a műfajban nem lehet újat felmutatni, de ha megnézzük Ti West filmjét, rájövünk, hogy nem is tévedhetnénk nagyobbat. Talán ezt a zsánert lehet a legjobban keverni mással, a kavalkád pedig ebben az alkotásban zseniális. Egyszerre kap bosszúfilmes narratívát és fordítja ki az archetipikus karaktereket, változtatja cselekvővé a nőt (Taissa Farmiga zseniális!), miközben a műfajra jellemző jegyeknek is engedelmeskedik.

6. Amanda Knox

A Netflix idén végképp belehúzott a saját tartalom gyártásába. A kínálatukban egyebek mellett helyet kapott ez a sok szempontból gyomorforgató dokumentumfilm is, mely a 2007-ben Olaszországban brutálisan meggyilkolt brit cserediáklány esetét mutatja be. Az egyik elsőszámú gyanúsított az áldozat amerikai szobatársa, a kissé furcsán viselkedő, vallomásában ellentmondásokba keveredő Amanda Knox lett. Az ügy óriási médiafigyelmet kapott, így egész Olaszország és a tengerentúl is hamar megismerte a lány nevét. A filmben bepillantást nyerhetünk egy újságíró igen megkérdőjelezhető etikával bíró munkájába, valamint láthatjuk azt is, hogyan kezdenek hozzá a nyomozók az első látásra egyszerűnek tűnő eset felgöngyölítéséhez. A dokumentumfilm lineárisan mutatja be az eseményeket, így olyan érzésünk lehet, mintha krimit néznénk. Utóbbi műfajhoz hasonlóan az ügy fordulatai a nézőben is megkérdőjelezik a címszereplő lány ártatlanságát.

5. Az utolsó emberig (Blood Father)

Apa-lánya mozi az Elrabolva óta nem volt ilyen erős. Különös egybeesés, hogy ezt a Mel Gibson által felvértezett filmet is egy francia rendező jegyzi. Itt az Erin Moriarty alakította tinédzser kerül bajba és kér segítséget börtönviselt és az alkohol miatt elvonón lévő apjától. Hamarosan megindul a hajsza a porlepte országutakon ebben a régi vágású akciófilmben, melyhez fogható letisztultságot (nem a képi világra célzok) régóta nem lehetett vásznon látni. Egy igazi adrenalinbomba.

4. Under the Shadow

Ez már a második horror a listán, amely rendezői debütálás is egyben. Az iráni születésű Babak Anvari filmje a ’80-as évek végi Teheránban játszódik az iraki bombázások idején. A frontra szólított orvos férj miatt a gyermekével egyedül maradó Shideh története a nyomasztó háborús közeg mellett kísértethistóriába csap át, miközben a rendező a női szerepkörökön is elegánsan végigzongorázik.

3. A homár (The Lobster)

Kétségkívül a görög rendező filmje a legabszurdabb és legkényelmetlenebb, ami idén megjelent. Colin Farrell visszafogott játékával remekül hozza karakterét egy olyan világban, ahol a partner nélkül maradtakat, ha belátható napon belül nem találnak párt, tetszőlegesen választott állattá operálják. Ha a premissza nem lenne elég, a cselekmény a szálló melletti erdőben élők vadászatával színesedik, ahol minden áldozat eggyel több napot jelent az emberként eltöltött életre. Lanthimos alkotása párkapcsolati görbetükör is egyben.

2. Neon démon (The Neon Demon)

Refn a Cannest megosztó legújabb filmjében a neonfényes Los Angeles-i divatvilág árnyoldalát mutatja be a női szépség központba állításával. A törékeny Jesse (Elle Fanning) azonnal elvarázsolja a szépségipar fejeseit, mellyel a partnerei figyelmét is magára vonja. Természetesen az irigység lángjai is fellobbannak. A dán rendező lüktető rémálmában a démon kiléte nyitott marad. A válasz L.A.-ben, a szépségben vagy a szépségiparban keresendő, de az is megoldás, ha mindháromban megtaláljuk egyszerre. (Duba Dániel kritikája)

1. Aljas nyolcas (The Hateful Eight)

A következő újító erővel bíró westernfilm jön a listán, ezúttal Quentin Tarantinótól, mely a rendezőzseni legérettebb filmje is egyben. Nem is ő lenne, ha nem találnánk az év elején moziba küldött alkotásában frissítő elemeket. Tarantino életművében a zsáner egésze, vagy annak elemei egyébként is megjelennek. Az Aljas nyolcasban kamaradráma vegyül az Agatha Christie regényeket idéző krimivel, megidéződik a Carpenter-féle A dolog és még ki tudja mi minden. Ha az ex-tékás tálalja, úgyis nyakon lesz öntve minden erőszakkal. (Fincherista kritikája)

Ha tetszett amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!