Howard, a kacsa a Marvel képregények egyik alakja, aki nem mellesleg a képregényvilág egyik legnagyobb ökörsége. A karakter 1973-ban Steve Gerber és Val Mayerik által kelt életre a papírlapokon, majd George Lucasnak és a Lucasfilmnek hála 1986-ban a filmvásznon is megelevenedett.

Howard egy, a Földtől távoli bolygón él, ahol nem ufók, nem emberek, hanem kacsák élnek. Ő egy átlagos kacsa, aki dolgozik, sörözik, TV-t néz, és alszik, de az egyik nap a jól megszokott napirendjét felborítva, egy erő hatására átrepül a Földre. Először nem tudja, hogy mitévő legyen, de amikor megismerkedik Beverlyvel, akkor elkezdődik a kalandja, melynek a fő célja, hogy hazajusson…

Bugyuta, komolytalan, 80-as évekbeli B mozi, de rendkívül szórakoztató családi film. Howard egy szerethető, laza kacsa, aki a kezdeti nehézségek ellenére jól beilleszkedik a Földi életbe. Na, már most álljunk meg egy szóra. Howard egy KACSA! Komolyan, hogy juthat valakinek az eszébe, ráadásul egy olyan népszerű képregénykiadónál, mint a Marvel, hogy egy kacsabolygóról származó kacsa sikereket érhet el az emberek körében? Jó kérdés, de a tények szerint sikeres volt az ötlet, hiszen a képregényből készült film a viszonylag magas 37 milliós költséget, világszintre levetítve visszahozta. Egyedül az USA-ban bukott meg a film.

A filmet egy másodpercig nem szabad komolyan venni, aki megteszi, az inkább kapcsolja ki a filmet. A filmnek egy célja volt, mégpedig a szórakoztatás, amit véleményem szerint véghez is vitt. (akkoriban pláne)

A színészek között olyan nevek szerepeltek, mint a Vissza a jövőben trilógia sztárja, Lea Thompson vagy a később Oscar díjat nyerő Tim Robbins. Az ő játékuk is a béka segge alatt volt, de ez is megmutatta, hogy nem szabad komolyan venni a filmet, hisz ők sem tették. Maga a story egy végtelen egyszerű családi kaland, amiben a sablon dolgok mind megtalálhatóak, de ettől lesz élvezhető.

Ugyanakkor azt hozzátenném, hogy manapság nem hiszem, hogy sok embernek tetszene a film, hiszen sokat változott az emberek értékrendje, és Howard, a kacsa valószínűleg már nem lenne a nézhető kategóriában, maximum azoknak, akik régen látták a filmet, vagy azoknak, akik mindenevők. 6/10

Vin Diesel ismét sötétségbe vonul. 

J.J. Abrams az új Hollywoodi sci-fi császár 2009-ben új köntösbe bújtatta a legendás, több évtizedes múlttal rendelkező Star Trek eposzt. A próbálkozása olyan jól sikeredett, hogy nem csak a rajongóknak tetszett, hanem azoknak is, akik korábban nem szerették vagy nem is ismerték a Trek univerzumot. Köztük vagyok én is, hiszen sem a sorozatot, sem a filmeket nem láttam, és nem is akartam megtekinteni, de Abramsnek hála az idén érkezett folytatást már tűkön ülve vártam.

Abrams és társai 2009-ben úgy tálalták Kirk, Spock és az Enterprise történetét, hogy mindenkinek befogadható legyen, és emellett úgy, hogy ne döntsék romba a rég felépített „szobrot”. A szériát újjáépítették, és a régi fényében pompázik.

Kirk kapitányt megfosztják a rangjától, mert vétett a szabályok ellen, de mint kiderült ez részletkérdés, hiszen a háttérben egy új ellenség mozgolódik, aki sokkal nagyobb problémát jelent, mint a kapitány rangja. John Harrison első megjelenése Londonban hatalmas katasztrófát idéz elő, majd szedi a sátorfáját és a klingonok bolygójára menekül. Az egyetlen esély, a Föld védelmére, ha a USS Enterprise legénysége, Kirk vezetésével, Harris nyomába ered és kiiktatják. Azonban azt még nem tudják, hogy ez még csak a kezdet volt…

Sötétségben, mondja a cím. De a látottak alapján itt közel sincs akkora sötétség. Csakúgy, mint a Vasember 3-nál, most is átvertek minket az előzetes információk. Ugyanakkor annyi különbséggel, hogy ami a konzervdoboznál nem működött, az a Star Treknél hatványozottan igen. Ahol szükség volt a drámára ott megkaptuk, ahol viszont a hangulatváltás kellett, akkor azt is elérték. A filmet elsősorban nem a drámaiság és a komorság jellemezte, hanem az, amit egy igazi Star Treknek kell nyújtania, legalábbis nekem ezeket mondták. A filmben rengeteg poént lőnek el, ami könnyeddé varázsolja, az amúgy zseniális kaland érzetet adó filmet.

Szóval az átverés jelen pillanatban egy ugrás volt az ismeretlenbe, ahol nem pofonokat kapunk, hanem fantasztikus élményeket. J.J. Abramsék újfent megcsinálták.

A filmre nem sok panaszunk lehet, mert minden a helyén van. CGI terén lenyűgöző, forgatókönyvileg szintén profi. Emellett az egyik legjobb húzás a karakterek mélyítése volt. Óriási karakterfejlődés ment végbe Kirknél, Spocknál is, melyhez sok köze volt az ellenségnek, Benedict Cumberbatchnek. Neki köszönhetően alakult ki a rengeteg változás, mert a karaktere megteremtette azokat a helyzeteket, amikhez alkalmazkodni kellett. Cumberbatch a Sötétségben legfényesebb pontja volt. Csupán a jelenlétével megteremtette a hangulatot, és szinte megfagyott a levegő a jelenlétében. Zseniális volt a pali. Hatalmas húzás volt az ő szerződtetése a szerepre.

A folytatás másik üde színfoltja a jövő részletezése volt. Nem csak az űrt, és az űrhajót láthattuk, hanem betekintést nyerhettünk a jövő Londonjának a hétköznapjaiba is. No, tehát rövid és tömören, király volt. DE…

Lehet, hogy csak nálam lesz hiba, és mindenki más elnéz felette, de nekem olyan érzésem volt, mintha 5 percet elcsíptek volna a filmből. Kicsit gyorsnak éreztem a végét, de hát ki tudja… újranézésnél lehet másként hat majd.

Egy szó, mint száz, az új Star Treket látni kell. IMAX-ben, 3D-ben, meg ahogy csak lehet. Megéri a pénzét. És bátran merem kijelenteni, hogy a Star Wars VII a lehető legjobb kezekben van.

„Irány az űr!!!” 8/10

Idén nem csak a szörnyek elevenednek meg Halloweenkor, hanem a játékok is. Ugyanis egy speciális 30 perces kisfilmmel tér vissza Buzz és Woody, hogy ismét elszórakoztassák a gyerekeket. Az új film a Toy Story of Terror nevet fogja viselni, és az ígéretek alapján rémisztővé fogják alakítani a történetet. No, persze csak ésszerű keretek között, hiszen még mindig egy gyerekfilmről beszélünk.

A történetről annyit tudunk, hogy; Bonnie a nagymamáját készül meglátogatni, és az éjjelt egy motelben kell tölteniük, ahol eluralkodik a káosz.

Ami még fontos, hogy a jól megszokott Tom Hanks és Tim Allen páros is vissza fog térni, tehát a minőség garantált lesz. 

Simon West előhúzott valamit a tarsolyából, mert a Con Air című film rendező megmutatta, hogy nem felejtett el jó akciómozit készíteni. A mestergyilkos, Jason Stathammel a főszerepben kielégít minden igényt azok számára, akik szeretik a pörgős akciófilmeket.

Arthur Bishop egy profi bérgyilkos, aki a munkáját szigorú szabályok szerint végzi, és mind az érzelmi függetlenséget, mind a precizitást tökéletesítenie kell, ha a legjobb szeretne maradni. Az egyik alkalommal különös feladatot kap, amit ha nehezen is, de végrehajt, azzal viszont nem számol, hogy a tette csak a kezdete volt egy macska-egér harcnak, ami a kezdetét vette a pisztolya elsülésekor…

Jason Statham végre nem csak üt-rúg, lövöldözik, hanem egy történetben is játszik, ami nem mellesleg egy remake, hiszen 1972-ben Charles Bronsonnal már elkészült az eredeti film. A mestergyilkos egy remekül felépített, feszültségekkel teli mozi, ami nem lesz korszakalkotó, de a tucat akciófilmek közül azért kiemelkedik.

Na, már most kell ennél több? Nem, hiszen a filmnek annyi volt a célja, hogy 90-100 percre kikapcsolja az ember agyát a szürke hétköznapokból, és egy kicsit feldobja. Ezt tökéletes megteszi. A film nem csak történetileg piros pont, hanem Ben Foster felkérése a mellékszerepre is jó húzás volt. Stathammel jó párost alkotnak, és a meglepő fordulatok után még izgulni is tudunk értük, hogy vajon mi lesz velük.

Jason Statham, mint színész… a legtöbb esetben itt jönne az a pár bekezdés, amiben a földbe kéne tipornom szerencsétlent, mert annyira tehetségtelen, de mégsem teszem. Miért? Mert kellenek az ilyesfajta karakterek is a mozikba. Statham és társai, gondolok itt Lundgrenre, Van Dammera, Stallonére, Svárcira stb. Mind-mind tehetségtelennek mondható színészek egy Jack Nicholsonhoz képest, de ők nekik nem is az a dolguk, hogy a színészi játékukkal kápráztassanak el minket, hanem a jelenlétükkel, és az akciómozijaikkal. Megteszik? Meg.

(Én személy szerint unalmasnak találom, hogy folyamatosan le vannak szólva, pedig sikeresek, és szórakoztatóak egytől-egyig.)

A mestergyilkos tehát egy ütős kis film, ami nem csak a Statham rajongóknak nyújt kikapcsolódást. 7/10

Louis Leterrier bűvészfilmje kapott néhány mozgó karakterposztert.

Robin Hood, 2013-ban Londonban él, és ki van gyúrva, valamint kopasz, és a lóhát helyett a kocsit választotta. Az Oscar díjra jelölt forgatókönyvíró Steven Knight első egész estés filmjében, Jason Statham nem csak verekedik, hanem színészkedik is. Az akciósztár köré egy remek storyt raktak be, így kijelenthető, hogy az egyik legkomolyabb filmje lett a Kolibri kód.

Joey Jones egy különleges egység katonája volt, de a szolgálata alatt elkövetett dolgai miatt menekülnie kellett a hadbíróság elől. Egy választása volt, mégpedig az utca, ahol hajléktalanná vált, egészen addig, amíg drogdílerekkel nem került összetűzésbe, hiszen a menekülése során beesett egy több hónapig üresen álló luxuslakásba, ahol mindent megtalált, ami egy jobb élethez kellett. Joey azonban ezt az alkalmat arra használta ki, hogy rendbe szedje magát, munkát találjon, és a keresett pénzből a hajléktalan társain segítsen, valamint azokon, akik rászorulnak…

Steven Knight a Gyönyörű mocsokságok forgatókönyvéért kapott jelölést az Akadémiától, de most kipróbálta magát a rendezői székben is. Első próbálkozásra nem is lett rossz, hiszen a filmet jól összerakta, egyetlen egy hibával, ami nem más, mint a forgatókönyv. Elvileg ő pont azt a szakterületet keni-vágja, mégis ott hibázott. A story élvezhető, de nem elég mély ahhoz, hogy komolyan lehessen venni. A karakterfejlődések nincsenek jól megírva, hiszen az egyik pillanatról a másikra történnek a változások, vagy éppen ellenkezőleg, a várt változás késik.

A story mélysége ott hiányzott, amikor az utcai életet akarta bemutatni a film, valamint az ott lévő emberek állapotát, mindennapjait. A képi világot megteremtették hozzá, de mégsem éreztük át a sanyarú sorsukat, pedig volt egy ember a stábtagok között, aki megteremthette volna a hangulatot a zenéivel, hiszen az Anna Kareninában olyan zenéket szerzett, amit az Oscar gálán is jutalmaztak egy jelöléssel, de itt ő is tudása alatt teljesített. Ő nem más, mint Dario Marianelli.

A sok hiba ellenére mégsem tudok haragudni a filmre, mert élveztem a játékidőt, és egyszer sem éreztem, hogy unalomba fulladt volna az alkotás. A történet tetszett, Statham még mindig jó, és a többi karakter is elfogadható volt.

A Kolibri kód tehát nem egy világmegváltó film, mert ahhoz minden tekintetben kevés, de simán élvezhető film, amit ha moziban nem is, de otthon mindenképp érdemes megnézni. 6/10

Mert Supermanből sosem elég... legalábbis ezt gondolják a poszterkészítők. Íme a legújabb.