Illetve a legnagyobb csalódások… Minden évben vannak meglepetés filmek, vannak csalódások, vannak eleve jónak ígérkező filmek, valamint eleve rossznak készülő filmek (Asylum). Ezt a listát azon rossz filmekből állítottam össze, melyek az előzetesek alapján nem ígértek ekkora pofont.
Úgy érzem, hogy ettől függetlenül nem zártunk/zárunk rossz évet, de ahol a jó feltűnik, ott a rossz is jelen van, így tehát vessünk egy pillantást a 2013-as év leggyengébb filmjeire… (Nyilván lehetett volna még mit írni egy toplistába, de nem az volt a célom, hogy a legrosszabb filmeket nézzem meg, de még így is a kezeim közé akadt jó néhány...)
10 – Die Hard - Drágább, mint az életed
Az én szememben John McClane kalandja csak és kizárólag 3 részből áll, ám ettől függetlenül a 4. részt is szívesen nézem meg, de az már nem igazi Die Hard. A legújabb kalandjánál annyit szerettem volna csak, hogy valamilyen szinten hozza azt, amit az elődje, ezáltal jól szórakozzak a játékidő alatt. Ezt részben sikerült is elérnie, de ahogy teltek-múltak a hetek-hónapok úgy tudatosult bennem, hogy mekkora hiba volt ezt a filmet leforgatni. Sajnos elkapott a mozizás hangulata, és az élményre rátett egy lapáttal, de visszagondolva csak saját magamat vertem át, mert a Die Hard 5. része nagyon gyenge. KRITIKA
9 – Lopom a sztárom
Hiába a mondanivaló, hiába szerepel benne Emma Watson, a Lopom a sztárom egy közepesnél is rosszabb alkotás. Az Oscar-díjas Sofia Coppolától sokkal többet várna el az ember, és amit itt a rendezés címszó alatt leművelt, az nagyon nem méltó a nevéhez. Oltári nagy elvárások nem voltak a filmmel kapcsolatban, de azért ennél többet is illett volna kihozni belőle. KRITIKA
8 – A magányos lovas
Gore Verbinski a Karib-tenger kalózai, és a Rango után képes volt elénk tárni egy ilyen filmet? Sajnos igen, és ahelyett, hogy egy új filmet rendezett volna, létrehozta az említett alkotásainak az összegyúrt változatát. És még csak nem is ez a legrosszabb az egészben, hanem az, hogy Johnny Depp unalmassá vált! KRITIKA
7 – A texasi láncfűrészes
A 2000-es években 2 remaket is kapott a Texasi láncfűrészes, és azok mind jól teljesítettek. Hangulatosak, kellően morbidok, és rendkívül szórakoztatóak voltak, ám az idei évben a remake helyett az első (eredeti) rész kapott egy továbbgondolást, ami csak arra volt jó, hogy pénzt hozzon a stúdiónak, mert mint film, elképesztően rossz volt. Bőrpofára rá se lehetett ismerni. KRITIKA
6 – Percy Jackson - Szörnyek tengere
Percy Jackson kalandja olyan gyengére sikeredett, hogy még a fiataloknak sem tud megfelelő élményt nyújtani. Az első rész szintjétől – ami azért nem volt olyan eget rengető, hogy ne lehessen megugrani – messze elmaradt a Szörnyek tengere. Sajnos ki lehet jelenteni, hogy a fantasy műfajban csak nagyon ritkán tudnak értékelhető filmet készíteni. KRITIKA
5 – G.I. Joe - Megtorlás
2009-ben a Kobra árnyéka egy pörgős, pofás kis akciófilm volt Channing Tatumékkal, de az idei G.I. Joe egy hatalmas nagy nulla. Nem elég, hogy buta volt, ráadásul még elérte azt is, hogy az élvezhetetlen kategóriába soroljuk. The Rock jelenléte sem tudott segíteni a filmen, pedig ő aztán képes elvinni a hátán egy mozit. KRITIKA
4 – A bűn éjszakája
Adott volt egy nagyszerű, beteges történet, amiből egy remek horrort ki lehetett volna hozni, de ehelyett kaptunk egy unalmas, erőltetett filmet Ethan Hawke főszereplésével. James DeMonaco hatalmas ziccert rontott el, de sajnos ez, a stúdiókat nem fogja érdekelni, mert bankot tudott robbantani a film. A folytatás már biztos, de vajon ahhoz is társul majd a gyalázatos minőség? KRITIKA
3 – A Csodacsapat
Ismerve a francia vígjátékokat, nem gondoltam volna, hogy ekkorát fogok csalódni egy filmben. A Csodacsapatból hiányzott a szerethetőség, hiányzott a humor – pedig egy vígjátékról van szó, és hiányzott a francia stílus. Emellett több idegesítő karakter is helyet kapott a filmben, így összességében egy katasztrofális végeredmény született. KRITIKA
2 – A Haunted House
Mindig is azt mondtam, hogy jó paródiát csak akkor lehet készíteni, ha az alapanyag is minőséget képvisel. Első ránézésre nem is vártam sokat a filmtől, de a színészek között ott volt egy bizonyos Marlon Wayans is, aki köztudott vicces figura, de itt ő se tudott felpörögni, és a film magával rántotta a mélybe, ahonnan nem lehetett kijutni. Katasztrófa. KRITIKA
1 – Horrorra akadva 5
Első 2 rész zseniális, a 3. még nézhető, a 4. itt-ott vicces, de ez az 5. egyszerűen gyalázatos. Malcolm D. Lee és csapata képesek voltak létrehozni egy vígjátékot, amiben nem szerepeltek poénok. Miért is szerepeltek volna, amikor Snoop Dogg, Ashley Tisdale és Lindsey Lohan is szerepet kapott? Tőlük várták az emberek a vicceket? De ami a legrosszabb, hogy még Charlie Sheen sem volt képes egy árva mosolyt csalni az arcomra. Végül annyit mondanék a Horrorra akadva 5-re, hogy ezzel a filmmel vallatni lehetne, annyira rossz. Kétlem, hogy készült volna ennél rosszabb film az idei évben. KRITIKA