Teljesen érthető módon elképesztő várakozás előzte meg a Trónok harca hetedik évadát, ezúttal a megjelenésre ráadásul több, mint egy évet kellett várniuk a rajongóknak. SPOILERES írás következik!

Mikor leülünk egy film elé, mindig valamilyen előítélettel tesszük azt. Vagy a színészek korábbi szerepei vagy a rendező személye lesz biztató (vagy épp elrettentő). Noah Baumbach 2005-ös filmjénél viszont kifejezetten örültem, hogy a rendező nevére csak a film végi stáblistán figyeltem fel. Noha a 2012-es Frances Ha remek kritikai visszhangnak örvendett (ha valakinek tényező, Tarantino éves top 10-es listáján is szerepelt), megtekintését finoman szólva csalódásként éltem meg és a pár hónappal ezelőtt látott Amerikai álomlány sem győzött meg arról, hogy magamba kéne erőltetnem a rendező további alkotásait, A tintahal és a bálna után viszont elbizonytalanodtam.

1976-ban jelent meg Alex Haley Gyökerek című dokomentumregénye. Az afroamerikai író könyve négy generáción átívelő történeten keresztül mutatja be a rabszolgaság borzalmait.

Én vagyok a part

Mindenki emlékszik még a Baywatchra. A tengerparton játszódó vízimentő csapatra, akik szuper lassításokkal vegyített futások közepette mentették meg a fuldokló embereket, miközben megoldottak pár bűnügyet, és amiben olyan nevek voltak a főszereplők, mint David Hasselhoff és Pamela Anderson. Ezt az egyszerűbbnél is egyszerűbb alapkoncepciót dolgozza fel eme mozifilm is, amire olyan neveket sikerült szerződtetniük, mint Dwayne „mindenbenottvagyok” Johnson, Zac Efron valamint az égszínkék szemekkel hódító (bizony ám, a szemeire tértem ki) Alexandra Daddario. Történetünk szerint az elkötelezett és mindenki által ismert illetve szeretett Mitch Buchannon (Dwayne Johnson) vezeti a jól működő Baywatch csapatát. Ő és az emberei biztosítják a parton megforduló és nyaraló emberek biztonságát. Az idei évben, ahogy fennállásuk szinte majdnem minden évében, ezúttal is egy verseny keretein belül terveznek újonc toborzást. Ha elég kitartó vagy, gyorsan tudsz cselekedni és ráadásul gondolkozol is mielőtt bármit lépsz egy vészhelyzet megoldásának érdekében, akkor helyed van a csapatban. A feltételek adottak, de nem mindenki gondolja úgy, hogy neki kötelezően végig kell csinálnia ezt a versenyt ahhoz, hogy a csapat tagja lehessen. Matt Brody (Zac Efron), a kétszeres Olimpiai bajnok úszó úgy gondolja, a két csillogó érme bőven elég bizonyíték arra, hogy alkalmas a feladatra és „felvételi” nélkül is magára öltheti a Baywatch egyenruhát. Természetesen Mitch és a csapata ezzel nem ért egyet. Az ő kis játékuk mindennapjait zavarja meg egy drogügyleti képlet, ami nem csak az emberek életét veszélyezteti, de bizony a part és a Baywatch jó hírét is kockára teheti. Mitch és csapata tehát elhatározza, hogy a helyi rendőrség és a főnökük intő szava ellenére, maga jár utána a dolgoknak és tesz pontot az ügy végére.

A titkos ügynökök köztünk élnek és járnak a 21. században is. A nagyhatalmak emberei lehetnek az éttermek legeldugottabb asztalainál csendesen pusmogó párosok; a hotelekben a szomszéd szobákban lakók; de akár az a fiatal lány is, aki minduntalan a szemével pásztázza az utcán levők arcát, öltözékét, járását és mielőtt megjelenne a titkos találkozón, inkább tesz még egy kört.

Eltelt már hat hónap az évből, ezért úgy gondoltam, hogy itt az ideje összeszedni az idei év eddigi legjobbjait. A különböző kategóriákban a "futottak még" részbe azok a személyek/alkotások kerültek, amiknek volt esélye a győzelemre, de végül alulmaradtak. A lista meglehetősen szubjektív. 

A legjobb zene

Futottak még: Bár a bevezetőmet úgy kezdtem, hogy azok kerülnek ebbe a szekcióba, akiknél elgondolkodtam a arról, hogy tényleg nyertesek lehessenek. Ennek ellenére, bár egy percig sem volt kérdés a győztes kiléte, a Baby Driver zenei válogatása mindenképpen megér egy említést.

Győztes: Artúr király - A kard legendája

Ilyen kategóriát nem is akartam volna indítani, ha nincs ez a film. Daniel Pemberton idén jött, látott és egy legyintéssel mosta fel mindenkivel a padlót. Ahol kellett ott folklór elemeket használt, néhol pedig kifejezetten pörgős muzsikát sikerült összeraknia. A legjobb szám szerintem egyértelműen a The Politics & The Life, de a legjobban jelenethez illő a Run Londonium lett, ami - nevéhez hűen - egy Londoniumon át menekülő rész alatt "duruzsolt". A soundtrack olyannyira jól sikerült, hogy minden idők 10 legjobbjába is beválasztanám.

Tudom, hogy ez most már lassan közhelyként fog hatni, de egyre inkább rosszul vagyok attól a blockbuster zuhatagtól, amit Hollywood évről évre a nyakunkba zúdít. A legnagyobb probléma pedig az, hogy ezen filmek zöme igénytelen, és mindenféle gondolatiságot nélkülöz. Viszont az öröm annál nagyobb, mikor kikerül a gyártósorról egy-egy jó látványfilm is. Hogy csak a legjobbat említsem példaként: ott volt két éve a Harag útja, de 2011-ben útjára indult a Majmok Bolygója-trilógia is, ami az 1968-as film eseményeinek az előzményeit dolgozza fel. Mind a Lázadás, mind a Forradalom hibáik ellenére is érzelmes és élvezhető darabok voltak. 2017-ben pedig elérkezett a lezárás.

Annyi elvesztegetett év után most befutott a Pókember: Hazatérés, az eddigi legkisebb Marvel film a legkisebbeknek, a mindössze tizenöt éves Pókerberrel és legrégebbi képregényes ellenségével, a Michael Keaton alakította Keselyűvel. A jó pár feldolgozást megélt hálóvetőnk most egy egészen szórakoztató filmmel talált vissza az újvonalas Marvel-univerzumba, ahova eddig mindenféle jogi herce-hurca miatt nem volt belépése. Hölgyeim és uraim, kedves egybegyűltek, Pókember hazatért! Ezúttal a klasszikus eredettörténetet kihagyva Peter Parker egyből a kék-piros szerkóban indít, szóval én sem húzom tovább az időt. Jöjjön a menza ásza, a tizedikes lányok bálványa, a tanulmányi versenyek ördöge, a barátságos és közkedvelt Pókember.