Jacob Benjamin Gyllenhaal néven született 1980. december 19-én Los Angelesben. Apja rendező, anyja forgatókönyvíró volt, nővére pedig szintén színész. Első szerepe az Irány Colorado!-ban volt 1991-ben, majd 10 évvel később sikerült feltűnnie, mikor eljátszotta a címszereplőt a Donnie Darkoban. A térképre viszont 2005-ben tette fel magát, amikor a Túl a barátságon című film mellékszerepéért Oscar-díjra jelölték. Jó barátságot ápolt filmbéli társával, az azóta elhunyt Heath Ledgerrel, akinek a fia az ő keresztgyereke. Ma már javarészt mindenki ismeri a nevét, a legnagyobb rendezőkkel dolgozik együtt, generációjának legjobb színésze. Nagyon erős filmográfiát tudhat a magáénak és még nincs túl a zeniten. Folyamatosan forgat, legközelebb a Life-ban láthatjuk. Addig is nézzük meg melyek voltak eddigi karrierje legjobb filmjei.
10. Mélyütés és Forráskód

Tovább
Nem, nem és NEM! Továbbra sem értem, hogy miért van még mindig kereslet az olyan horrorfilmek iránt, amik semmit, de tényleg semmit nem nyújtanak azon kívül, hogy a hirtelen zajoktól kicsit megugrassz a székedben. Mert hát megugrik az ember, ha hangosan nézi a filmet és hirtelen a semmiből egy éles hang tör elő a hangszórókból. David F. Sandberg filmje pénzügyileg hatalmas siker lett, pedig rém elcsépelt már az, amit átadott nekünk.

Tovább
Az Illumination Entertainment idén már második rajzfilmjében tette meg az állatokat főszereplőnek, azonban az Énekelj! az eddigi egyik leggyengébb alkotásuk (pedig már a minyonok sem voltak a kedvenceim). Lássuk, mi ment félre ebben a nagyon várt mesében. December 22-től a hazai mozik műsorán.

Tovább
Ha a jóság fokmérőjének vesszük azt, amikor egy filmtől még hosszú percekkel a megtekintés után sem tudunk szabadulni, akkor kijelenthető, hogy az Under The Shadow egy remekmű. Azért ennél többről van szó, hiszen a hatásmechanizmus alatt egy meglepően rétegelt filmet találunk és ha a sokk után felocsúdunk, az is kiviláglik, hogy ott, ahol a valóság magát a poklot jelenti, a természetfeletti szál már-már felesleges hangulatteremtő eszköznek tűnik.

Tovább
A fan-made Star Wars filmek minden évben megállíthatatlanul özönlenek a különböző videó-megosztó csatornákra. Habár a felhozatal vegyes, a beléjük fektetett lelkesedés továbbra is óriási. Az idei trendekből látszik, hogy a "fiúk-lányok fénykardoznak az erdőben" című forgatókönyv elem még mindig a legfőbb építőköve a rajongói filmeknek, akárcsak az előző években (pont ezért azokat szépen kiszanáltam innen), de azért szerencsére születtek kreatívabb darabok is. Kylo Ren, melodráma, korrekt speciális effektek, ügyes operatőri munka és egy kis visszafogott humor. Ezek jellemzik leginkább az idei felhozatalt, melyből a tíz arra legérdemesebbet van szerencsém most bemutatni. A cikk alján szavazz a legjobban sikerült kisfilmre, valamint játssz a nyereményjátékunkon a páros mozijegyekért!

Tovább
A legújabb részt nem nyomatta annyira a Disney Stúdió, a J.J Abrams rendezésekor nagyszerűen működő reklámhadjárat alacsonyabb lángon égett. A rajongók oldaláról ugyanakkor a várakozás megint az eget veri, december 15-én pedig megérkezik a hazai mozikba is. Na, de vajon kielégít-e minden várakozást?

Tovább
A Supernatural Movies és a Mafab közös nyereményjátéka
A napokban jön a Zsivány Egyes - Egy Star Wars történet, ezért a Mafab jóvoltából ismét nyereményjátékot hirdetünk, hogy egy szerencsés olvasónk másodmagával izgulhassa végig az első olyan Star Wars filmet, amelynek nem John Williams dolgozott a zenéjén.

Tovább
Az Olvasói Hét filmjeit itt találjátok.
Általában nem kedvelem azokat a filmalkotásokat, melyek elvontak (vagy annak tűnnek) miközben valamilyen egyetemes életigazságot akarnak lenyomni a torkunkon. Főleg úgy, hogy javarészt az üzenet sem több egy Coelho-i aforizmánál. Jaco Van Dormael belga rendező filmje történetvezetésében leginkább a pár évvel később megjelent, de általam a Mr. Nobody előtt látott Felhőatlaszra hajaz. Míg a Wachowski testvérek egy háromórás, de kétszer annyinak érződő blöfföt tettek le az asztalra, Van Dormael filmje (mivel a bővítettet kérték megnézésre) két és félórás és szintén kétszer annyinak érződő, de legalább konzekvensen végigvitt pofonegyszerű gondolatmenettel bíró alkotás.

Tovább