[Supernatural Movies]

Deep Impact (1998)

2013. május 22. - REMY

1998-ban a Földet nagyon el akarták pusztítani, hiszen két blockbuster is napvilágot látott a katasztrófafilmek körében. Előbbi az Armageddon, ami sikeresebbnek bizonyult, hiszen Oscar jelöléseket is szerzett, ráadásul veretesebb névsort is fel tudott mutatni, míg az utóbbi a Deep Impact, ami bár gyengébb, de még mindig a szórakoztató kategóriába tartozik, valamint 1-2 nagyobb név itt is feltűnik.

deep.jpg

Két fiatal az égboltot nézegeti, és felfedeznek valamit, ami mint később kiderült egy óriási aszteroida volt. Leo, aki először vette észre az üstököst, abban a megtiszteltetésben részesült, hogy róla nevezték el, és így lett az üstökösből Beiderman. Tudósok úgy gondolják, hogy ha becsapódik, akkor az emberiségnek befellegzett, így egy esélyük maradt, mégpedig egy csapat, akiket felküldenek az űrbe, hogy robbantsák fel a pusztító veszélyt…

A 90-es években, és az ezred forduló idején rengeteg hatásvadász katasztrófa, sci-fi film készült, amibe a Deep Impact is beletartozik. A rendezői székben a megszokottal ellentétben egy nő ült, nevezetesen a The Pacemaker rendezője, Mimi Leder. Gondolhatnánk, hogyha egy nő ül a direktori székben, akkor egy kicsit visszafogottabb alkotást kapunk, de ez a jelen esetben egyáltalán nincs így. Itt bizony városok, és emberek millió halnak meg.

A filmben lévő CGI jelenetek meglepően jól sikerültek, pedig egy erős B érzetű filmnél könnyen a technika tudja még tovább rontani a helyzetet. Itt a legfőbb hiba a dialógusok megírása volt, mivel elképesztően bugyuta párbeszédek hangzottak el a film legnagyobb részében, és emiatt sokszor idegesítőek voltak a szereplők.

Ezenkívül lehetne még sorolni a hibákat, de a Deep Impact esetében felesleges. A film egy percig nem mutatott komoly képet magáról, pedig egy katasztrófafilmről beszélünk. A történet kiszámítható, fordulatmentes, és egyszerű, de mégis van egy remek hangulata, ami miatt nem lehet haragudni a filmre. Sok B film ott rontja el, hogy nem teremtenek egyedi hangulatot a filmhez, így elveszik a süllyesztőbe. Ez a film viszont mindig ott lesz a világvége filmek toplistáján (no, nem a legelején), hiába a sok baki. Emellett olyan sztárok adták a nevüket a műhöz, mint Robert Duvall és Morgan Freeman.

deep2.jpg

A Deep Impact egy tökéletes hétvégi film, és akinek nincsenek nagy elvárásai azoknak tetszeni fog. 6,5/10

A legsötétebb óra / The Darkest Hour (2011)

2013. május 20. - REMY

Chris Goraknak hála, a 2011-es évben, láthatatlan low-budget űrlények jöttek a Földre, hogy kirabolják a föld alatt rejlő ásványkincseket. A film Moszkvába kalauzol minket, ahol néhány fiatalnak kell felvennie a harcot az ismeretlennel, ha túl akarják élni a támadást.

dark2.jpg

Két barát Moszkvába utazik egy ügy kapcsán, de szerencsétlenségükre nem azt kapják ott, amit vártak. Az égből aláhullott fényes lények működésképtelenné tették az összes elektronikus eszközt, így a korábban hozzájuk csapódó két lány segítségével menekülni kezdenek. Néhány napig egy elzárt helyen tanyáztak, és akkor még nem sejtették, hogy ők maradtak egyedül életben az egész városban. A kétségbeesett fiatalok terveket dolgoznak ki, hogy eljussanak egy olyan helyre, ahol túlélőket találnak…

Mi a baj a filmmel? Szinte minden.

A sablonokra épült történet még, úgy ahogy elfogadható lenne, mert láttunk már nem egyszer sikeres filmet, ami egy nagy sablonáradat volt, de itt mégsem működött. Miért? Mert olyan egyszerű a film, mint egy bot. Nincs tétje, nincs feszültség, nincsenek olyan karakterek, akikért izgulnunk kéne, hiszen az első percektől fogva tudni lehet, hogy ki, mikor fog meghalni a filmben.

Gorak nem tudta meghúzni azt, amit sokan megcsináltak korábban, hogy egy B filmet, élvezetessé tegyen. Hiányzott a sok hatásvadász feszültségfokozó, amik néha jól jönnek, mert ki tudják húzni a gödörből a filmeket. Itt viszont nem volt ilyenre példa, és ez sajnos vagy nem sajnos gyengévé tette a filmet.

dark.jpg

A színészek között ott volt Emile Hirsch, akit sokan nagy tehetségnek tartanak, de ha így folytatja, és a jövőben is elvállal ilyen munkákat, akkor nem sok babér fog teremni neki. A legsötétebb óra egy gyenge horror, sci-fi próbálkozás, amit tényleg csak akkor nézzünk meg, ha nincsen más választásunk. 4,5/10

[kritika] Howard, a kacsa (1986)

2013. május 18. - REMY

Howard, a kacsa a Marvel képregények egyik alakja, aki nem mellesleg a képregényvilág egyik legnagyobb ökörsége. A karakter 1973-ban Steve Gerber és Val Mayerik által kelt életre a papírlapokon, majd George Lucasnak és a Lucasfilmnek hála 1986-ban a filmvásznon is megelevenedett.

howard.jpg

Howard egy, a Földtől távoli bolygón él, ahol nem ufók, nem emberek, hanem kacsák élnek. Ő egy átlagos kacsa, aki dolgozik, sörözik, TV-t néz, és alszik, de az egyik nap a jól megszokott napirendjét felborítva, egy erő hatására átrepül a Földre. Először nem tudja, hogy mitévő legyen, de amikor megismerkedik Beverlyvel, akkor elkezdődik a kalandja, melynek a fő célja, hogy hazajusson…

Bugyuta, komolytalan, 80-as évekbeli B mozi, de rendkívül szórakoztató családi film. Howard egy szerethető, laza kacsa, aki a kezdeti nehézségek ellenére jól beilleszkedik a Földi életbe. Na, már most álljunk meg egy szóra. Howard egy KACSA! Komolyan, hogy juthat valakinek az eszébe, ráadásul egy olyan népszerű képregénykiadónál, mint a Marvel, hogy egy kacsabolygóról származó kacsa sikereket érhet el az emberek körében? Jó kérdés, de a tények szerint sikeres volt az ötlet, hiszen a képregényből készült film a viszonylag magas 37 milliós költséget, világszintre levetítve visszahozta. Egyedül az USA-ban bukott meg a film.

A filmet egy másodpercig nem szabad komolyan venni, aki megteszi, az inkább kapcsolja ki a filmet. A filmnek egy célja volt, mégpedig a szórakoztatás, amit véleményem szerint véghez is vitt. (akkoriban pláne)

A színészek között olyan nevek szerepeltek, mint a Vissza a jövőben trilógia sztárja, Lea Thompson vagy a később Oscar díjat nyerő Tim Robbins. Az ő játékuk is a béka segge alatt volt, de ez is megmutatta, hogy nem szabad komolyan venni a filmet, hisz ők sem tették. Maga a story egy végtelen egyszerű családi kaland, amiben a sablon dolgok mind megtalálhatóak, de ettől lesz élvezhető.

howard2.jpg

Ugyanakkor azt hozzátenném, hogy manapság nem hiszem, hogy sok embernek tetszene a film, hiszen sokat változott az emberek értékrendje, és Howard, a kacsa valószínűleg már nem lenne a nézhető kategóriában, maximum azoknak, akik régen látták a filmet, vagy azoknak, akik mindenevők. 6/10

Star Trek - Sötétségben / Star Trek Into Darkness (2013)

2013. május 16. - REMY

J.J. Abrams az új Hollywoodi sci-fi császár 2009-ben új köntösbe bújtatta a legendás, több évtizedes múlttal rendelkező Star Trek eposzt. A próbálkozása olyan jól sikeredett, hogy nem csak a rajongóknak tetszett, hanem azoknak is, akik korábban nem szerették vagy nem is ismerték a Trek univerzumot. Köztük vagyok én is, hiszen sem a sorozatot, sem a filmeket nem láttam, és nem is akartam megtekinteni, de Abramsnek hála az idén érkezett folytatást már tűkön ülve vártam.

star2.jpg

Abrams és társai 2009-ben úgy tálalták Kirk, Spock és az Enterprise történetét, hogy mindenkinek befogadható legyen, és emellett úgy, hogy ne döntsék romba a rég felépített „szobrot”. A szériát újjáépítették, és a régi fényében pompázik.

Kirk kapitányt megfosztják a rangjától, mert vétett a szabályok ellen, de mint kiderült ez részletkérdés, hiszen a háttérben egy új ellenség mozgolódik, aki sokkal nagyobb problémát jelent, mint a kapitány rangja. John Harrison első megjelenése Londonban hatalmas katasztrófát idéz elő, majd szedi a sátorfáját és a klingonok bolygójára menekül. Az egyetlen esély, a Föld védelmére, ha a USS Enterprise legénysége, Kirk vezetésével, Harris nyomába ered és kiiktatják. Azonban azt még nem tudják, hogy ez még csak a kezdet volt…

Sötétségben, mondja a cím. De a látottak alapján itt közel sincs akkora sötétség. Csakúgy, mint a Vasember 3-nál, most is átvertek minket az előzetes információk. Ugyanakkor annyi különbséggel, hogy ami a konzervdoboznál nem működött, az a Star Treknél hatványozottan igen. Ahol szükség volt a drámára ott megkaptuk, ahol viszont a hangulatváltás kellett, akkor azt is elérték. A filmet elsősorban nem a drámaiság és a komorság jellemezte, hanem az, amit egy igazi Star Treknek kell nyújtania, legalábbis nekem ezeket mondták. A filmben rengeteg poént lőnek el, ami könnyeddé varázsolja, az amúgy zseniális kaland érzetet adó filmet.

star3.jpg

Szóval az átverés jelen pillanatban egy ugrás volt az ismeretlenbe, ahol nem pofonokat kapunk, hanem fantasztikus élményeket. J.J. Abramsék újfent megcsinálták.

A filmre nem sok panaszunk lehet, mert minden a helyén van. CGI terén lenyűgöző, forgatókönyvileg szintén profi. Emellett az egyik legjobb húzás a karakterek mélyítése volt. Óriási karakterfejlődés ment végbe Kirknél, Spocknál is, melyhez sok köze volt az ellenségnek, Benedict Cumberbatchnek. Neki köszönhetően alakult ki a rengeteg változás, mert a karaktere megteremtette azokat a helyzeteket, amikhez alkalmazkodni kellett. Cumberbatch a Sötétségben legfényesebb pontja volt. Csupán a jelenlétével megteremtette a hangulatot, és szinte megfagyott a levegő a jelenlétében. Zseniális volt a pali. Hatalmas húzás volt az ő szerződtetése a szerepre.

A folytatás másik üde színfoltja a jövő részletezése volt. Nem csak az űrt, és az űrhajót láthattuk, hanem betekintést nyerhettünk a jövő Londonjának a hétköznapjaiba is. No, tehát rövid és tömören, király volt. DE…

Lehet, hogy csak nálam lesz hiba, és mindenki más elnéz felette, de nekem olyan érzésem volt, mintha 5 percet elcsíptek volna a filmből. Kicsit gyorsnak éreztem a végét, de hát ki tudja… újranézésnél lehet másként hat majd.

star.jpg

Egy szó, mint száz, az új Star Treket látni kell. IMAX-ben, 3D-ben, meg ahogy csak lehet. Megéri a pénzét. És bátran merem kijelenteni, hogy a Star Wars VII a lehető legjobb kezekben van.

„Irány az űr!!!” 8/10

A Toy Story speciális epizódja

2013. május 15. - REMY

toy storyyyy.jpg

Idén nem csak a szörnyek elevenednek meg Halloweenkor, hanem a játékok is. Ugyanis egy speciális 30 perces kisfilmmel tér vissza Buzz és Woody, hogy ismét elszórakoztassák a gyerekeket. Az új film a Toy Story of Terror nevet fogja viselni, és az ígéretek alapján rémisztővé fogják alakítani a történetet. No, persze csak ésszerű keretek között, hiszen még mindig egy gyerekfilmről beszélünk.

A történetről annyit tudunk, hogy; Bonnie a nagymamáját készül meglátogatni, és az éjjelt egy motelben kell tölteniük, ahol eluralkodik a káosz.

Ami még fontos, hogy a jól megszokott Tom Hanks és Tim Allen páros is vissza fog térni, tehát a minőség garantált lesz. 

süti beállítások módosítása
Mobil