Az idei Arany Pálma díjas alkotás, mely egy képregény-adoptáció is egyben.
Az idei Arany Pálma díjas alkotás, mely egy képregény-adoptáció is egyben.
Az idei év nem csak a szuperhősökről és a sci-fi filmekről szól, hanem két gigász visszatéréséről is. Stallone és Svárci is egy olyan filmmel érkezett, amiben ők a főszereplők és nincs mellettük, se Statham, se Lundgren, se senki. Előbbi ugye a Bullet to the Head című filmmel (ami bár 2012-es, de idén mutatták be a közönségnek), míg utóbbi az Erőnek erejével című alkotással mutatta meg, hogy még mindig lehet rájuk számítani. Azonban egyikőjük sem lett sikeres, pedig Svárci véleményem szerint megérdemelte volna, mert az Erőnek erejével egy egész pofás kis akciómozi lett.
Jimmy Bobo társát megölik az egyik akciójuk után, ami miatt az öreg bérgyilkosnak egyetlen egy választása maradt, mégpedig hogy csatlakozik egy zsaruhoz akivel egy nagyszabású ügyet kell felgöngyölítenie, hogy visszatérjen a rend a városba, és ezzel együtt bosszút álljon barátja gyilkosán…
Walter Hill (48 óra, Vörös zsaru, Az utolsó emberig, Szórd a pénzt és fuss) a 80-as évek egyik fenegyereke visszatért a régi időkhöz, hogy ismét felélessze a férfias akciómozikat, de sajnálatos módon nem sikerült neki. Az alapkoncepció megvolt hozzá, hiszen a forgatókönyv egy végtelenül egyszerű storyt tartogatott magában, amiben kellő mennyiségű vér, bunyó, lövöldözés, és tesztoszteron volt. Eddig oké is lett volna, hiszen még Stallone is a nevét adta a műhöz, de valahogy mégsem lett olyan, mint régen. Hiányzott az a varázs, amit anno megkaptunk akár egy B kategóriás filmtől is, hiányzott a hangulatos zenei aláfestés, és néhány frappáns egysoros.
Stallone mellett ott volt Sung Kang a Halálos iramban filmek Han-ja is, aki úgy fogta a mobilját a kezében, mint manapság a legtöbb tizenéves, akik megállás nélkül nyomják a facebookot. Egy kicsit több értelmet is belevihettek volna a karakterébe, mert ez nagyon kevés volt.
A rossz oldalon Jason Momoa vitte a prímet, aki már a puszta jelenlétével megdermesztette a levegőt, és a végső harc közte és Stallone között még emlékezetesre is sikeredett. Momoa jó választás volt, mert hozta azt a kegyetlenséget, amit elvár egy ilyesfajta film. Illetve volt még egy Christian Slater is, aki elképesztő, hogy mennyire lecsúszott. Egy hatalmas nulla volt az egész filmben, de végül is elmondhatja magáról, hogy volt egy közös filmje Rockyval.
A film végeztével egyből rájövünk, hogy miért is bukott meg a nézők körében az alkotás. Ez kevés volt az Olasz Csődörtől, pedig szerintem tudna ő ettől még többet, csak nem kéne ennyire felszínesnek lennie. Az utolsó mondata, miszerint „Nem élünk örökké” pont jó lenne ösztönzés gyanánt, hiszen nem mai gyerek már, és amíg lehet, addig csinálja is a színészkedést, de úgy, hogy az emlékezetes legyen. Kell a világnak még Stallone és a többi őskori akcióhős, de ez a filmje csak 6/10
Néhány hónapja a Madridom.hu egyik szerkesztőjének, Faustnak a munkáját már megcsodálhattátok a blog keretein belül, (Fejeskávé) aki most egy új alkotással érkezett, ami a Csontpóker címet viseli. No, itt nem egy rövidfilmről van most szó, hanem egy trailerről. Íme...
A vágtázó csigákról szóló animációs filmből érkezett néhány karakterposzter. Íme...
Idén már elszabadul címszóval kiadtak egy filmet, ami nem más, mint a Django volt. A színes bőrű karakter olyannyira elszabadult, mint most Superman, így tehát aki az útjukba állt, annak nem volt kegyelem. No, de térjünk is rá az Acélemberre, aki idén egy mozifilmet is kap, ami az év egyik, ha nem a legnagyobb durranása lehet, de előtte egy kis felvezetőnek a Warner egy animációs filmet adott ki, amiben a hősnek Brainiac-kel kell felvennie a kesztyűt.
Egy rejtélyes tűzgolyó száguldott a Föld felé, ami mint később kiderült egy android volt, és egy bizonyos Braniac nevezetű gonosz küldte a bolygónkra. Superman csakúgy, mint máskor most is odarepült és lezúzta az ellenfelet, de ekkor még nem sejtette, hogy ez még csak a kezdet volt, hiszen Braniac nem hagyta ezt annyiban, és ő maga is a Földre sietet, hogy elpusztítsa a világunkat és Clarkot. Superman a megszokottól eltérően most nem egyedül, hanem a Supergirl segítségével harcolt a győzelemért…
Ki az a Supergirl, és ki az a Braniac? Előbbi, szintén a Krypton bolygó lakója, és nem mellesleg Superman unokahúga. Képességei ugyan azok, mint az Acélemberé. Eredeti neve Kara Zor-El.
Brainiac egy szuperintelligenciájú idegen, aki az emberfeletti gondolkodása miatt elképesztő dolgokra képes. Uralja a számítógépeket, és minden fejlett technikát. Az agyának a befogadóképessége akár több ezer bolygó tudását/információját is képes elraktározni. A megjelenése a képregényekben az idők során megannyit változott. Volt, amikor egy öntudatra ébredt kryptoni számítógép volt. A lényeg, hogy a Krypton bolygó pusztulásához mindig köze van, és az agresszív, rideg gondolkodása miatt az egyik legnagyobb ellenfele Supermannek.
A filmnek pont az volt a baja, hogy Brainiac nem volt elég meggyőző. Nagy volumenű dolgokat csinált, de mégsem éreztük a súlyosságát a tetteinek. Hiányzott a feszültség, és a dráma a rajzfilmből. No, persze nem kellett volna sok, de mégis egy csipetnyi, hogy áterezzük Brainiac gonoszságát.
Ezt leszámítva nem lehet panasz az alkotásra, mert a rajzolás tetszetős volt, és maga a történet is elfogadható volt, így a nem túl hosszú 75 perces játékidő alatt tökéletes kikapcsolódás nyújt. A forgatókönyvíró 1-2 érdekes húzást is meglépett, s ezáltal lehet, hogy meglépetést ér el néhány embernél.
Ezek után csak azt tudom mondani, hogy érdemes ezzel hangolódni a Man of Steelre. 7,5/10
Joseph Gordon-Levitt első filmje, melyet saját maga írt, illetve rendezett. A sztár nem csak az említett feladatokat látta el, hanem a főszereplőt is ő formálja meg, Scarlett Johannsonnal az oldalán. Érdekes filmnek tűnik a trailer alapján.
Rob Zombienak elege lett a remake készítésből, és úgy gondolja, hogy ideje lenne egy saját, eredeti filmet is készítenie. A Halloween 2 bukása után kapott is egy ajánlatot, amit nem tudott visszautasítani, hiszen 1,5 millió dollárt nyomtak a markába, és teljes szabadságot biztosítottak neki a film elkészítése alatt. Az olcsó mulatságból egy egészen érdekes film kerekedett ki.
Salem rádiójának egyik dolgozója, az egyik nap kap egy csomagot, amint egy bizonyos „The Lords” nevezetű banda küldött neki, egy felettébb furcsa kinézetű dobozban. Az ajándék nem más, mint egy lemez volt, amin egy fura dallam szólalt meg. Heidi másnap leadja a rádióban is a zenét, de akkor még nem sejti, hogy ezzel egy szörnyű dolgot szabadít el a városban…
Kezdjük először is azzal, hogy a film „R” besorolást kapott, ami megadta az alaphangot a film témájának. Zombie a boszorkányságot, azon belül is a salemi boszorkányság történetét felhasználva alakította ki a saját storyját. A több száz éves históriáról annyit kell tudni, hogy a 17. század végén, Salem városában boszorkányperek zajlottak le, és ez 19 ember felakasztásával, egy agyonzúzásával, és sokak bebörtönzésével zárult. Na, már most a bírák között szerepelt egy bizonyos John Hathorne is, aki megelevenedik a Lords of Salemben is.
Véleményem szerint Zombie egy meglehetősen jó témához nyúlt, amiből egy pofás kis horrort lehetett volna összehozni, ami félig meddig sikerült is neki, de több volt benne, mint amennyit kihozott belőle.
Ami sikerült neki, az a hangulatteremtés, mert egészen egyedi, a témához illő kisugárzása volt a filmnek. Emellett a Lords of Salem ajándékcsomag dallama is kellően jóra sikeredett, DE…
Az a probléma, hogy hiába volt jó hangulata a filmnek, ha nem hatott elég mélyen. Nem volt meg benne az áttörés, ami miatt akár napok múlva is visszagondolunk az alkotásra. A bő másfél órás játékidő alatt rendben volt, de amint vége a hatás tovaszállt.
A forgatókönyv itt-ott akadozott, mert voltak olyan jelenetek, amit rettentő gyorsan lezártak, és nem éreztük a későbbiekben a hatását a filmben. Hiányzott a kapcsolat 1-1 jelenet között, így néhol a történések jelentéktelenné, akár feleslegessé is váltak.
A rendezéssel különösebb gond nem volt, mert amit Zombie megírt, azt jól vette a vászonra, csak hát az írást rontotta el. A színészekre szintén nem lehetett panasz, mert amit a film elvárt, azt a szintet hozták is. Főszerepben a rendező felesége, Sheri Moon Zombie játszott, valamint egy kisebb szerepet kapott egy korábbi Oscar díjra jelölt színész is (Hosszútávú kapcsolat), aki nem más, mint Bruce Davison.
A Lords of Salem tehát egy közepesre sikeredett horror film, ami bár sikert ért el néhány filmfesztiválon, de összességében nem volt elég ahhoz, hogy az emberek többségének elnyerje a tetszését. 5,5/10
Az Acélember egy újabb trailerrel jelezte, hogy itt bizony nagy durranás van készülőben.
Johnny Depp filmje is feltűnt a héten.
Rozsomák se maradt ki az előzetesekből.
A végére pedig egy World War Z TV-spot.