Szeptemberben érkezik James Wan legújabb horrorja, az Insidious 2. része. A rendező az első epizóddal már megnyerte a közönséget, de vajon tud-e szintet lépni?

Bethany Meilani Hamilton, amerikai profi szörfös, aki túlélt egy cápatámadást, melynek során elvesztette a bal karját. Az ő történetét vitte a filmvászonra Sean McNamara az Életem a szörf című film keretein belül.

A tinédzserlány, Bethany az életét a hullámlovaglásnak szentelte, a szörfözés volt a mindene. Azonban egy szörnyű tragédia során elvesztette a bal karját, de a felépülése után egyből vissza akart menni a tengerre, hogy folytathassa az álmát. A kezdeti nehézségek, illetve a szülőknek, barátoknak hála, valamint a kitartásának hála átvészelte a kritikus időszakot, és ismét számolni kellett vele a szörf versenyeken…

Hollywood szereti megfilmesíteni az úgynevezett csodákat, amik egyes emberekkel történnek. Ezzel nincs is gond, hiszen az üzenete a filmeknek általában a lehető legjobb, és legpozitívabb. Most sincs ez másként, mivel a küzdést, kitartást helyezi előtérbe, és „kimondja”, hogy sose add fel az álmaidat. Bethany Hamilton története meseszerű, de igaz, és pont ezért csodálatos.

Azonban a film lehetett volna jobb is. Leginkább a hatásvadász jelzőt használnám, de abból is a gyengébb kiadást. Az volt a baj, hogy nem tudtunk izgulni a film alatt, nem tudtunk szurkolni a főszereplőnek. Persze mondhatjuk, hogy azért mert tudtuk, hogy mi lesz a vége, de valamilyen szinten mégis kellett volna egy kis izgulás.

Ennek ellenére nem tudom azt mondani, hogy nem érte meg megnézni, mert végtelenül szerethető a story, illetve a tálalás. A film nem kiemelkedő, és nem válik halhatatlanná, de az üzenete miatt mindenképp érdemes meglesni, mert sokszor óriási erőt adhat egy élő példa.

A szereplőgárda meglepően jól muzsikált, ami várható is volt, hiszen olyan nevek alkották, mint: Dennis Quaid, Helen Hunt, Hercules azaz Kevin Sorbo, Craig T. Nelson, illetve Bethany szerepében AnnaSophia Robb. 6,5/10

Íme néhány lenyűgöző plakát a nyári blockbuster filmekhez. 

Sam Liu nem fogta vissza magát, amikor nekiült egy szuperhős rajzfilm elkészítéséhez. A két nagyágyú, Batman és Superman mellett olyan nevek szerepeltek, mint: Lex Luthor, Atom kapitány, Marvel kapitány, Solomon Grundy, Major Force, Power Girl, Metallo, Black Lightining, Gorilla Grodd, Starfire, Killer Frost, Nightshade, Lady Shiva, Giganta, Mongul, Hawkman, és Captain Cold.

Lex Luthort megválasztják az USA elnökének, hála a jó beszélőkéjének, és feneketlen pénztárcájának. Az újdonsült elnök elsőszámú terve, hogy kiiktassa Supermant, így 1 millió dolláros jutalmat ajánl annak, aki megöli. A hír hallatán a Föld leggonoszabb erői is megjelennek, hogy felmarkolják a pénzt. Azonban Luthor nem csak Supermant akarta megölni, hanem a saját pozícióját is megszerette volna erősíteni, amit azzal próbált elérni, hogy maga mellé állított néhány szuperhőst, akik csatlósként dolgoztak neki. Luthor olyannyira elemében volt, hogy Metallot is feláldozta a cél érdekében, hogy a piros köpenyes hőst rossz színben tüntesse fel…

Rengeteg történés, és kevés játékidő, hiszen a maga 67 perces időintervallum még a rajzfilmek között is rövidnek mondható, de mégis megoldották, hogy szórakoztató alkotás kerekedjen ki belőle. A legnagyobb hiba ilyenkor az összecsapott munka szokott lenni, de szerencsére itt nem beszélhetünk erről, mert minden egyes kibontott szálat lezártak, a főcselekményt megfelelően fokozták, illetve sehol nem estek túlzásba. Sam Liu ezek alapján szép munkát végzett.

Vele ellentétben azonban a rajzolók több időt is fektethettek volna a munkájukba, mert szerintem gyenge volt a grafika. A DC-sek adtak már ki a kezükből minőségibb darabot is.

No, de visszatérve a szereplőkre, azon belül is a két főhősre Batmanre és Supermanre. A kettejük közötti kapcsolat valami zseniális volt, hiszen olyan képet adtak magukról, mint két jó barát, valamint két rivális. Folyamatosan versenyeztek, folyamatosan csipkelődtek. A cél közös volt, de az oda vezető út parádésra sikeredett. A film egyik, ha nem a legnagyobb erőssége a kettejük kapcsolatának bemutatása.

A Superman/Batman – Közellenségek tehát egy nagyon jóra sikeredett DC rajzfilm, ami persze nem tökéletes, de a kicsit több mint 1 órás játékidejére megfelelően kikapcsolja az embert. Érdemes megnézni. 7,5/10

Matt Smith hivatalosan is távozik a sorozatból. A 11. Doktor 2010-ben csatlakozott a sorozathoz, és 26 évesen ő lett a legfiatalabb Doktor a sorozat életében. Azonban idén, a karácsonyi részben fogja utoljára megformálni a főszereplőt. A hírt a BBC tudatta egy hivatalos közleményben.

Matt elmondása szerint nagyon jól érezte magát a szerepben, és nagyon köszöni a sok támogatás, amit az évek során kapott.

A kérdés már csak az, hogy vajon ki lesz az új Doktor?

Michelle Rodriguez a Machete Kills poszterén.

Első képek, illetve hírek alapján egyből rávágtam, hogy ez a film egy Twilight 2.0 lesz, de tévedtem, méghozzá óriásit. Az első trailer megmutatta, hogy itt bizony egy pofás vígjátékról van szó, ami a határtalan ökörségét mutatja be nekünk a filmvásznon.

R egy magányos, érző zombi, aki ahelyett, hogy felfalná a hús-vér Juliet, kimenti a többi zombi karmai közül. A lány értetlenül áll a dolgok előtt, mert ilyet még nem látott, hogy egy zombi ment meg egy embert a biztos haláltól. Kettejük kapcsolata egyre szorosabbá válik, és ez bizony egy olyan folyamathoz vezet, ami megváltoztatja a zombik életét, és képesek lesznek visszatérni a való életbe…

Zombi románc? Lehetséges? Igen… méghozzá sokkal jobban működik, mint az eddigi szörny-ember kapcsolat. Volt már terítéken vámpír, vérfarkas, stb gonosz, akik beleszerettek egy emberi lénybe. Azonban Jonathan Levine filmje úgy mutatja be ezt a storyt, ahogy az összes többit kellett volna. Egyáltalán nem akarta komolyan gondolni ezt a baromságot, mert miért is tette volna? A döntése sikeresnek bizonyult, mert az emberek megszerették a filmjét, ami érthető is volt.

A film már ott megmutatta minőségét, hogy az operatőri munkával egy zseniális képi világot tártak elénk, ami tökéletesen mutatta be a zombik életét. Szürke, lélektelen világban játszódott a történet, ami a végén színessé vált. Emellett a forgatókönyv is megállja a helyét, mert szerintem nem lehet belekötni, no persze ha nem az a célunk, hogy valamit direkt lehúzzunk a mélybe.

A színészek, ha nem is profi módon adták elő a szerepüket, a filmhez mégis felnőttek, és nem lehetett belekötni, hogy ki milyen gyengén vagy jól játszik. R(ómeó) szerepében Nicholas Hoult, míg Julie szerepében a Teresa Palmert láthattuk (utóbbi kísértetiesen hasonlít Kristen Stewartra) Rajtuk kívül a színészek között még fellelhető egy igazi nagyágyú is, aki nem más, mint John Malkovics, aki bár nem alkot maradandót, de mégis jó látni a vásznon.

Az Eleven testek tehát egy meglepően jó alkotás, mely számomra az idei év egyik legnagyobb meglepetése. Érdemes meglesni, mert csalódni nem hiszem, hogy sokan fognak benne. 7,5/10

Dwayne ’The Rock’ Johnson a pankrátorból lett hollywoodi szupersztár a filmjeinek 99%-ban a kigyúrt testét, és pankrátor tudását használta fel, hogy szórakoztassa a nézőket. Mindig volt olyan jelenet a filmjeiben, ahol levert 2-3 akár több embert is egyszerre, mert hát miért ne? A közel 2 méter magas izomkolosszustól ez elvárható volt, de a legújabb filmjében, a Ric Roman Waugh által rendezett Csapdában az izmait félretette és nekiállt átlagemberként viselkedni.

John Matthews fiát rajtakapták, hogy átvesz egy droggal teli csomagot, melyet a legjobb barátja küldött hozzá, abból a célból, hogy kevesebb büntetést kapjon. Jason, mint kiderült minimum 10 évet kell, hogy lehúzzon a börtönben, hiszen drogdílerként tartották számon a csomag miatt. Az apa ezt nem hagyta annyiban, és megpróbált minden követ megmozgatni, hogy a fiát kihozza a börtönből. Johnnak egészen mélyre, a drogkereskedelem egyik nagyágyújához kellett elmennie a célja érdekében…

The Rock véleményem szerint egy üde színfolt a mai bluckbuster színészek között, mert bár nem egy nagy színész, de mégis van egy kisugárzása, van egy kiváló megjelenése, ami miatt sokak kedvencévé vált az idők során. Most azonban a megszokott stílusát egy kicsit háttérbe szorította, és megpróbált a filmmel egy szinten mozogni. A Csapdának van egy storyja, ami jóval részletesebb, mint egy Halálos iramban, Amazonas kincse című film forgatókönyve. Ezáltal jóval többet törődünk a játékidő alatt a történettel, mint maga a színésszel. A szikla mellett érdemes megemlíteni Barry Peppert is, aki sajnálatos módon kevés szerephez jutott, de legalább abból kihozta a maximumot. 

Azonban a forgatókönyv és a rendezés se hibátlan. Ezt legjobban a néhányszor előforduló üresjáratokból szűrhetjük le, amik kissé unalmassá változtatják a filmet itt-ott. Szerintem a játékidőt bőven le lehetett volna szűkíteni egy 10-15 perccel, illetve elbírt volna a film több akciójelenetet is.

Emellett még az operatőri munkát lehet megemlíteni, ami meglepően jó volt, egy húzást kivéve. A hiba a néhol megmutatkozó kamerarángások miatt volt, ami a legidegesítőbb dolog, amit beletehetnek egy alkotásba. Ugyanakkor a pozitívum, hogy a filmet meglehetősen sötét tónusban forgatták le, ami remek hangulatot társított a történésekhez.

A Csapda nem kapott rossz kritikákat, amióta megjelent a filmvásznon, és én sem fogom lehúzni a mélybe, mert élveztem a hibái ellenére is. Az emberek nem fogják az év végi toplistába beleírni, de ettől függetlenül érdemes meglesni, mert egy pofás akció-thriller. 7/10