Simon West előhúzott valamit a tarsolyából, mert a Con Air című film rendező megmutatta, hogy nem felejtett el jó akciómozit készíteni. A mestergyilkos, Jason Stathammel a főszerepben kielégít minden igényt azok számára, akik szeretik a pörgős akciófilmeket.

Arthur Bishop egy profi bérgyilkos, aki a munkáját szigorú szabályok szerint végzi, és mind az érzelmi függetlenséget, mind a precizitást tökéletesítenie kell, ha a legjobb szeretne maradni. Az egyik alkalommal különös feladatot kap, amit ha nehezen is, de végrehajt, azzal viszont nem számol, hogy a tette csak a kezdete volt egy macska-egér harcnak, ami a kezdetét vette a pisztolya elsülésekor…

Jason Statham végre nem csak üt-rúg, lövöldözik, hanem egy történetben is játszik, ami nem mellesleg egy remake, hiszen 1972-ben Charles Bronsonnal már elkészült az eredeti film. A mestergyilkos egy remekül felépített, feszültségekkel teli mozi, ami nem lesz korszakalkotó, de a tucat akciófilmek közül azért kiemelkedik.

Na, már most kell ennél több? Nem, hiszen a filmnek annyi volt a célja, hogy 90-100 percre kikapcsolja az ember agyát a szürke hétköznapokból, és egy kicsit feldobja. Ezt tökéletes megteszi. A film nem csak történetileg piros pont, hanem Ben Foster felkérése a mellékszerepre is jó húzás volt. Stathammel jó párost alkotnak, és a meglepő fordulatok után még izgulni is tudunk értük, hogy vajon mi lesz velük.

Jason Statham, mint színész… a legtöbb esetben itt jönne az a pár bekezdés, amiben a földbe kéne tipornom szerencsétlent, mert annyira tehetségtelen, de mégsem teszem. Miért? Mert kellenek az ilyesfajta karakterek is a mozikba. Statham és társai, gondolok itt Lundgrenre, Van Dammera, Stallonére, Svárcira stb. Mind-mind tehetségtelennek mondható színészek egy Jack Nicholsonhoz képest, de ők nekik nem is az a dolguk, hogy a színészi játékukkal kápráztassanak el minket, hanem a jelenlétükkel, és az akciómozijaikkal. Megteszik? Meg.

(Én személy szerint unalmasnak találom, hogy folyamatosan le vannak szólva, pedig sikeresek, és szórakoztatóak egytől-egyig.)

A mestergyilkos tehát egy ütős kis film, ami nem csak a Statham rajongóknak nyújt kikapcsolódást. 7/10

Louis Leterrier bűvészfilmje kapott néhány mozgó karakterposztert.

Robin Hood, 2013-ban Londonban él, és ki van gyúrva, valamint kopasz, és a lóhát helyett a kocsit választotta. Az Oscar díjra jelölt forgatókönyvíró Steven Knight első egész estés filmjében, Jason Statham nem csak verekedik, hanem színészkedik is. Az akciósztár köré egy remek storyt raktak be, így kijelenthető, hogy az egyik legkomolyabb filmje lett a Kolibri kód.

Joey Jones egy különleges egység katonája volt, de a szolgálata alatt elkövetett dolgai miatt menekülnie kellett a hadbíróság elől. Egy választása volt, mégpedig az utca, ahol hajléktalanná vált, egészen addig, amíg drogdílerekkel nem került összetűzésbe, hiszen a menekülése során beesett egy több hónapig üresen álló luxuslakásba, ahol mindent megtalált, ami egy jobb élethez kellett. Joey azonban ezt az alkalmat arra használta ki, hogy rendbe szedje magát, munkát találjon, és a keresett pénzből a hajléktalan társain segítsen, valamint azokon, akik rászorulnak…

Steven Knight a Gyönyörű mocsokságok forgatókönyvéért kapott jelölést az Akadémiától, de most kipróbálta magát a rendezői székben is. Első próbálkozásra nem is lett rossz, hiszen a filmet jól összerakta, egyetlen egy hibával, ami nem más, mint a forgatókönyv. Elvileg ő pont azt a szakterületet keni-vágja, mégis ott hibázott. A story élvezhető, de nem elég mély ahhoz, hogy komolyan lehessen venni. A karakterfejlődések nincsenek jól megírva, hiszen az egyik pillanatról a másikra történnek a változások, vagy éppen ellenkezőleg, a várt változás késik.

A story mélysége ott hiányzott, amikor az utcai életet akarta bemutatni a film, valamint az ott lévő emberek állapotát, mindennapjait. A képi világot megteremtették hozzá, de mégsem éreztük át a sanyarú sorsukat, pedig volt egy ember a stábtagok között, aki megteremthette volna a hangulatot a zenéivel, hiszen az Anna Kareninában olyan zenéket szerzett, amit az Oscar gálán is jutalmaztak egy jelöléssel, de itt ő is tudása alatt teljesített. Ő nem más, mint Dario Marianelli.

A sok hiba ellenére mégsem tudok haragudni a filmre, mert élveztem a játékidőt, és egyszer sem éreztem, hogy unalomba fulladt volna az alkotás. A történet tetszett, Statham még mindig jó, és a többi karakter is elfogadható volt.

A Kolibri kód tehát nem egy világmegváltó film, mert ahhoz minden tekintetben kevés, de simán élvezhető film, amit ha moziban nem is, de otthon mindenképp érdemes megnézni. 6/10

Mert Supermanből sosem elég... legalábbis ezt gondolják a poszterkészítők. Íme a legújabb.

Az Acélember marketingesei mindent megtesznek, hogy a Földön élő emberek mindegyikének eladják a legújabb DC szuperhőst. A rengeteg trailer, tv-spot, poszter után itt a legújabb poszter és a 4. tv-spot is. Íme:

Véleményem szerint a világ egyik legalulértékeltebb filmje, (IMDB-n mindenképpen) a David Fincher által rendezett Pánikszoba. Fincher ezzel a filmmel nem a világot akarta megváltani, hiszen nagyon amerikai, és kiszámítható lett, de a zseniális légköre miatt a film a maradandó thrillerek közé emelkedett.

Meg Altman és lánya Sarah egy hatalmas, többszintes New York-i lakásba költözik. Az ingatlanos, aki eladta nekik a lakást elárult egy titkot, miszerint a házban van egy pánikszoba, amit a korábbi lakó építetett, hogy védelmet biztosítson a betörőkkel szemben. Meg eleinte félt a szobától, de a beköltözésük után létszükséggé válik a használata, hiszen az egyik éjjel 3 férfi tör be a lakásba…

Mint már említettem a film kiszámítható, és minden olyan sablont ellőnek, ami korábban jól bevált a filmeknél. A forgatókönyv pofon egyszerű, de mégis izgalmas, és könnyen emészthető. A karakterek szintén nem kaptak mély kidolgozást, de felesleges is lett volna, hiszen így volt egyensúlyban a film. Fincher zsenialitása ott mutatkozott meg igazán, hogy a sablon áradatot érdekessé, és szórakoztatóvá varázsolta.

A rendező által kreált képi világ rendkívül nagy pluszt adott az élvezeti értékhez. A rideg New York-i beton tömbök között játszó történet, az éjszakai esőzésben nagyon hatásossá vált. A betörők 3 különböző személyiséget kaptak, amik színesebbé tették a történéseket. Volt egy idióta nagypofájú „főnök”, az idegesítő, keménykezű csatlós, és a profi, nyugodt, emberbarát betörő. Őket véleményem szerint Jared Leto, Dwight Yoakam, és Forest Whitaker remekül formálták meg. A túloldal, az „áldozati” szerepben lévők szintén jól kapcsolódtak a filmhez, hiszen volt egy cukorbeteg kislány, illetve egy klausztrofóbiás anya, akiket a feltörekvő Kristen Stewart, és a már Oscar díjas színésznő, Jodie Foster formált meg. (az anya szerepben eredetileg Nicole Kidman lett volna, de térdsérülés miatt csak egy cameo szerep jutott neki.)

A stáb jól castingolt, úgyhogy a pipát beírhatják a munkájuk mellé. Fincher az egy helyszínen játszódó történetet, David Koepp (Jurassic Park, Mission: Impossible) segítségével hullámvölgy nélkül helyezték bele a közel 2 órás játékidőbe. Emellett az operatőri munka is kiváló volt, tehát bátran jelenthetjük ki, hogy a film minden tekintetben megállja a helyét, és olyan alkotások közé emelkedik, amit bármikor, bárkivel meglehet nézni, és nem csak egyszer. Egyszerűen nem lehet megunni. 9,5/10

A Coen tesók visszatérnek, és Folk zenét játszanak. 

Zsákos Frodó élete teljesen megváltozott a mordori kaland után, hiszen a gyűrű terhe romba döntötte az elméjét. A fiatal hobbit egy városba menekült, ahol azt hitte, hogy új életet tud kezdeni, de nem sikerült neki. Egy pszichopata sorozatgyilkossá vált.

Franket gyerekkorában nagy trauma érte, ami kihatással volt a későbbi életére. Magányos volt, és a kiutat a próbababák „életre keltésében” kereste, amihez trófeákat kellett gyűjteni. A trófea jelen esetben nem más, mint az emberi haj volt, amihez fiatal nőket kellett meggyilkolnia. Legfőbb célja, hogy a legtökéletesebb nőt (haját) találja meg, akivel leélheti az életét…

William Lustig 1980-ban már elkészítette az Elmebeteg című filmet, aminek a remake verzióját tekinthettük meg Franck Khalfounak hála. A filmet a cannes-i filmfesztivál keretein belül mutatták be, és sokkolták vele az ott lévőket.

A film meglehetősen betegesre sikeredett, és a lényeges dolgokat nem felejtették el kamerával rögzíteni. Mindent látunk, ami elrettenthet minket. Ráadásul a First-person shooter (FPS) kameraállás még közelebb hozza a történteket. A filmet tényleg csak azok nézzék meg, akik nem lesznek rosszul a vértől, mert sok van benne.

A forgatókönyvet azaz Alexandre Aja írta, akinek olyan filmeket köszönhetünk, mint a Tükrök vagy a Sziklák szeme. A karrierje során talán most dolgozott a legjobban, de még ez is kevés volt ahhoz, hogy egy nagyszerű filmet kapjunk, mert az ő munkája és a rendező tehetsége kevés volt ehhez. A gyilkoláson kívül semmi más nem volt, ami hatni tudott volna a nézőre. Súlytalan és néhol unalomba fulladóvá vált az alkotás, amiről talán nem is ők tehetnek, mert a storyban lehet, hogy csak ennyi volt, és lehetett volna itt bárki a stábban, a film nem lett volna több. De ezt nem hiszem, hogy valaha is megtudjuk.

Volt azonban egy tetszetős húzása a stábnak, ami nem más, mint a zene. Rob, a zeneszerző megpróbált tisztelegni az eredeti filmnek, hiszen néhol már a 80-as évere jellemző zenei dallamok csendültek fel, amik egy kicsit dobtak a filmen, összességében viszont nem sokat változtatott a film megítélésén.

A Maniac nem a legtökéletesebb slasher film, mert sok hibája van, de egy esélyt megérdemel, hiszen nem minden nap látunk agresszív hobbitot. 5,5/10