[Supernatural Movies]

trailer: The Wolverine

2013. március 27. - REMY

A teaserek után végre megérkezett az első teljes The Wolverine trailer!
Logan visszatér! 

wolf.jpg

Ha már lúd, legyen kövér. Itt a következő, ami egy kicsit eltér az előzőtől. 

A texasi láncfűrészes – Texas Chainsaw (2013)

2013. március 26. - REMY

1974-ben életre kelt, majd megélt 6 folytatást, és most ismét visszatért a filmvászonra a horrorfilmek egyik kultikus alakja, a Bőrpofa. John Luessenhop az eredeti film közvetlen folytatásaként alkotta meg az idei részt, mely a bevételek szempontjából jól, míg a szórakozás oldaláról már kevésbé meghatározóan szerepelt.

láncfű.jpg

Egy texasi faluban évtizedek óta tűnnek el nyomtalanul emberek, és a város lakói már régóta gyanakodnak, hogy az esetek hátterében a Sawyer család áll. A gyanú biztossá válik, amikor egy fiatalokból álló társaság tagjai egymás után halnak meg. Egyikőjüknek azonban sikerül megszöknie a gonosz karmai közül, és neki hála a hír elterjed, amit a helyi emberek felháborodva fogadnak. Az emberek csapatokba verődtek és porig égették a Sawyer család házát, és a benne lévő családtagokat. Úgy gondolták, hogy alapos munkát végeztek, de évekkel később rádöbbentek, hogy tévedtek. Ugyanis egy Heather nevezetű lány örökölt Texasban egy birtokot, ahová a barátaival közösen indultak el. Azzal viszont egyikőjük sem számolt, hogy lesz ott egy régi ismerős is…

Nagy rajongója vagyok a Texasi Láncfűrészes filmeknek, és pont ezért vártam az idei, immáron 7. Bőrpofa filmet is. A kezdeti lelkesedésem a filmmel kapcsolatban, hamar aláfagyott, ugyanis sorra jöttek a megszokott sablonok, amiket ráadásul néhol el is túloztak. Pedig Luessenhop jól nyúlt a történethez, és az alapstory bőven megérne egy misét, de nem így! Több időt, és munkát kellett volna belefektetni, és akkor talán egy méltó folytatást láthattunk volna, mi nézők. Sajna nem így lett, de még így sem mondom azt, hogy kukába az egésszel. A történet, annak ellenére, hogy kiszámítható, bőven tartogat izgalmakat, és ez a rövid játékidőre levetítve egész jónak mondható.

lánfőő.jpg

A hibák viszont csak úgy özönlöttek a forgatásra és csatlakoztak a filmhez. Kezdjük is azzal, hogy hol volt az a bizonyos nyers, brutális, Láncfűrészes, akit az előző részekből megismerhettünk? Én személy szerint nem találtam meg sehol, ugyanis, akit a filmben látunk, maximum a dublőre lehetett. Nem keltett félelmet, nem volt meg a tekintélye, nem éreztük azt az energiát, ami árat belőle a korábbi epizódokban. Emellett a film sem teremtette meg azt a hangulatot, ami 74-ben fogadta a nézőket. Hol volt az a realisztikus, elrettentő texasi környezet, ahol szinte érezni lehetett a nyári melegben lévő döghús szagát, ahol a legyek repdestek a hullák körül, ahol egy városi ember 10 percnél tovább nem tudott volna elidőzni. Sehol. Szinte már barátságos légkört kaptunk, amiben egy modernkori Bőrpofával találkoztunk. Se színe, se szaga…

Színészek terén nem volt különösebb gond. Mindenki azt hozta, amit a film elvárt. (Tehát alacsony színvonalat). Még az ifjú Eastwood fiú sem tudott semmit hozzáadni. Kár érte.

No, tehát a 2013-as Texasi Láncfűrészes egy félresikerült próbálkozás lett, amit csak azoknak ajánlok, akik szeretik a láncfűrészes gyilkost, és annak történetét. Valószínűleg csalódás lesz, de egy esélyt talán-talán megér… 4/10

(poszter) - Dragon Ball Z - Battle of Gods

2013. március 25. - REMY

Már csak pár nap és premier Japánban. Son Goku és barátai ismét felveszik a kesztyűt a gonosszal, és remélhetőleg újra megmentik a Földet. 

Gokuékat a Japánok már nagyon várják. Az alábbi TV-spot is ezt mutatja...

Érdekesség: A Dragon Ball Z - Battle of Gods lesz az első japán film, melyet IMAX-mozikban is bemutatnak. Az Akira Toriyama népszerű animációs sorozata alapján készült film március 30-án kerül bemutatásra Japánban. A Battle of Gods egyébként 17 év után az első olyan film lesz a Dragon Ball sorozaton belül, ami moziba is kerül. A történet Akira Toriyama fejéből pattant ki, és teljes mértékben eredeti lesz. A Dragon Ball Z és a Dragon Ball GT című sorozatok között játszódik, egész pontosan a Dragon Ball képregény 517. és 518. száma között.

dbz.png

9 (2009)

2013. március 24. - REMY

2005-ben Shane Acker neve felcsendült az Oscar gálán, amikor jelölték a 9 nevet viselő filmjét a legjobb animációs rövidfilmek kategóriájában. Nyerni nem sikerült, de legalább azt elérte, hogy 4 évvel később, 2009-ben elkészülhessen a rövidfilm, egész estés változata, ami meglehetősen jóra sikeredett.

9.jpg

Egy poszt-apokaliptikus világban, a gépek vették át az uralmat, és céljuk, hogy elpusztítsák azt a 9 rongybabát (az 1-es egy háborús veterán, 2-es egy feltaláló, 3-as és 4-es a mindent tudó iskolás ikerpár, 5-ös a mérnök, 6-os a művész, 7-es a bátor harcos, 8-as az izomagy, és a 9-es pedig…), akiket egy tudós keltett életre, azzal a céllal, hogy megváltoztassák az elpusztult, romlott világot. A babák közül a 9-es számot viselőben volt akkora életerő, hogy az örökös bujkálás helyett, felvegye a kesztyűt a gonosz gépek ellen, és legyőzze őket a cél elérése érdekében…

Acker a 9 című filmjével nem a fiatal korosztályt célozta meg, legalábbis nagyon remélem, mert a film nem éppen az ovis társadalomnak tud felhőtlen szórakozást nyújtani, hanem az idősebbeknek. Egy rendkívül hangulatos és „szép” képi világgal rendelkező filmet kaptunk általa, ami elképesztően jól mutatta meg azt a jövőt, amit az emberek és gépek harca generált. Eme jövőkép rengetegszer kerül terítékre az embereknél, és rendre szórakoztató, vagy éppen megrázó alkotásokat tudnak készíteni a szakmabeliek. No, de animációs film formájában még nem volt erre példa (legalábbis az én ismereteim szerint). Ráadásul az itteni hősök nem az emberek, hanem azok a rongybabák, amik öntudatra ébredtek, és birtokolják a tudós lelkének egy részét. A film szempontjából tökéletes választás volt a rongybaba, mint hősi karakter. Acker és csapata megpróbált komoly, és egyben szórakoztató is lenni, és ez teljes mértékben sikerült neki.

A film, történet szempontjából nem korszakalkotó, sőt… de egyáltalán nem ment az élmény kárára a sok klisé. A 9 tökéletesen bemutatja, hogy sablonokkal is lehet jó filmet csinálni, aminek a nézése közben nem az jár az eszünkbe, hogy „bla bla bla… ezt már láttam… unalmas…” a rövid játékidő leköti az embert, és kikapcsolja a nehéz hétköznapokból.

9-2009-3.jpg

A látványvilág a viszonylag alacsony költségvetés miatt hagy némi kívánni valót maga után, de én személy szerint ezért nem hibáztatom a stábtagokat. Az ötlet annyira jó lett, hogy a CGI szinte háttérbe szorult. Bár annyi viszont biztos, hogy a kipusztult világot kegyetlen jól megalkották.

Végül pedig annyit, hogy aki egy gyors kikapcsolódásra vágyik, akkor nem kell mást tennie, mint betenni a lejátszóba a 9-et és élvezni a 80 perces játékidőt. Megéri! 9/10

Kalózok! A kétballábas banda (2012)

2013. március 22. - REMY

Amikor szóba kerülnek a kalózok, akkor az emberek többségének Jack Sparrow jut eszébe. Bevallom nekem is ő az első számú kalóz karakterem, ám a történetét már ismerjük, és nem nagyon tud újat mutatni. No, de az idei Oscar gálán a színrelépett a Kalóz kapitány, aki feledtetni (?) szerette volna a tengerek királyát, és megmutatni, hogy milyenek is az igazi kalózok. Ez viszont nem sikerült, mert ahogy a címben is olvashatjuk a két ballábas bandával van dolgunk, akik rengeteg ziccert hibáztak, és még a kincset sem tudták elhódítani.

kalózok.jpg

Kalóz kapitány kedvét semmi nem tudja lelohasztani, és emellett egy határtalan vágy is hajtja, hogy ő legyen a tengerek királya, és elnyerje az Év kalóza díjat. No, de nem számol azzal a kis aprósággal, hogy a kalandja során összefut Charles Darwinnal, aki beleköp a levesébe…

A Kalóz kapitány vicces, de sajnos már láttuk, és nem hiába hoztam fel Jack Sparrow kapitány nevét, mert a két karakter nagyon sokban hasonlít egymásra. Mind a kettejüknek hiányzik egy kereke, és csak úgy vonzzák a bajt. A nevüket a legkisebb emberke is ismeri, no, nem azért, mert akkora sztárok, hanem mert akkora lúzerek. Na persze a film végére mindig elérik a céljukat…

A két film viszont kivitelezésben különbözik, és talán pont ez a dolog tehetett volna különbséget a Kalóz kapitány megítélésében, de a rendező a ziccereket elhibázta. Gyurma technikát alkalmazott, a történet megvalósítására, ami nem is lett volna probléma, de a silány, közepes story megpecsételte az egész alkotást. Néhol erőltetett és elcsépelt poénokat lőttek el szereplők, és ez sajnos hiba volt. Nem tudott újat mutatni a látványon kívül, emellett az 1-2 vicces jeleneten kevésnek bizonyult a jó szórakozáshoz.

Egy kicsit többet vártam a filmtől, amit sajnos nem kaptam meg, így 6/10-nél többet nem tudok rá adni. A Kalóz kapitánynak meglehet adni az esélyt, de csodát nem kell várni tőle.

Ryan Gosling visszavonul!

2013. március 21. - REMY

Napjain egyik legfelkapottabb Hollywoodi színésze, Ryan Gosling bejelentette visszavonulását a színészettől. Az Associated Pressnek adott nyilatkozatában kijelentette, hogy szeretne visszahúzódni a reflektorfényből, hogy a jövőben ismét teljes energiával vethesse bele magát a munkába.

- „Túl régóta csinálom a színészkedést, és már nem találom benne meg az örömöt. Úgy érzem, hogy kell egy kis szünet, hogy feltöltődhessek, és újra 100%-os állapotban tudjak munkába állni."

Gosling az idei évben még biztosan szerepelni fog a filmvásznon, valamint a jövő évben is találkozhatunk vele egy alkotás erejéig, ami történetesen az ő rendezése lesz.

Tehát DiCaprio után egy újabb színész jutott arra a döntésre, hogy visszavonul egy időre a filmezéstől.

Ryan-Gosling-HD-2012.jpg

süti beállítások módosítása
Mobil