Kíváncsiak vagytok rá, milyen az, mikor az Amélie csodálatos élete, A szürke ötven árnyalata és a Szabadítsátok ki Willyt! karambolozik az E.T.-vel a '60-as évek Amerikájának hidegháborús színtere előtt? Én se, de attól még elkészült. Én meg persze megnéztem.

Kibújt a Colossus az Árnyékból

A gamerek körében elég ismert az „exkluzív” kifejezés. PS exkluzív…Xbox exkluzív…és talán PC exkluzív, bár ebből van a legkevesebb. Rengeteg olyan játék van, ami csak az egyik vagy a másik konzolra teszi tiszteletét, ezért ha valaki nem rendelkezik mindkét konzollal, akkor néha bizony zseniálisabbnál zseniálisabb címekből marad ki. Persze akadnak felejthető, amolyan tucat címek is köztük, de hála az égnek többségben vannak a gyöngyszemek. Az egyik ilyen, sokak által talán máig a legnagyobbnak tartott gyöngyszeme a Shadow of the Colossus, ami 2005-ben tette tiszteletét a Sony második generációs konzoljára, és mind körítésben mind pedig hangulatában eltért a szokványostól. Pár évvel később PS3-ra készült egy Remastered kiadás, ami javított a játszhatóságon ráadásul szebb is lett az eredeti verziónál. Majd a Bluepoint Games csapata úgy döntött, hogy az Uncharted első három részének kicsinosítása után eme klasszikus címet is feltupírozzák az újgenerációs konzolokra, ráadásul nem is akárhogyan. A Shadow of the Colossus PS4-es változata ugyan is nem egy mezei Remastered lett, hanem egy Remake, amiben az alkotók minden egyes pixelt újra alkottak és újra rajzoltak, ezzel elérvén, hogy a játék olyan formában kerüljön a játékosok elé, ahogy ezelőtt még sohasem.

Ismered azt az érzést, amikor hiszel egy eszmében, majd miután szembesülsz annak gyakorlati megvalósulásával, szájtátva, ujjaidat az arcodra tapasztva körülnézel és azt kérdezed magadtól: te jó ég, hogy jutottunk el idáig? Valami ilyesmi érzés fogott el az Itt és most nézése közben is, ám ami lényegesebb, hogy a sorozat főszereplője sem elégedett maradéktalanul azzal, amit család címén létrehozott.

Belegondoltál már abba, hogy mi lenne, ha eltörlődnének az agyadban azok a falak, amik meggátolják, hogy minden egyes őrültséget megcsinálj, ami csak eszedbe jut a melóhelyeden, vagy igazából bárhol? Mi lenne, ha a főnöködet kinyírnád, a kollégáidat feldarabolnád, vagy szimplán csak szétvernéd az irodádat, leszarva a következményeket? A stresszes élet nem jó, pláne, ha a benned felgyülemlő feszültséget vissza kell tartanod, már ha vissza kell tartanod… A Mayhemben ugyanis nem kell visszatartanod, ha rád jön a Stresszoldó Zombi-kór!

Valami?

A Valami Amerika első része egy jól sikerült próbálkozás volt. Remek színészek, jóféle hangulat, szerethető atmoszféra, kellemes humor…szóval minden megvolt benne, ami miatt egy vígjátékot szeretni lehet. A folytatás ezt egy teljesen más, de talán emiatt egy mégjobban működő irányba vitte el, ami a fentebb felsorolt érvek mellé még odapakolt egy kellemes dallamokkal megáldott, amolyan musicalszerű összképet. Az új karakterek működtek, a kémia erősödött, szóval hozta, amit várni lehetett tőle. Most pedig megérkezett a 3. rész, ami az előzetes alapján egy az első két résznél picit elborultabb dolgokkal kecsegtetett.

A szerelem nagyszerű érzés, azonban sokszor bonyolult is lehet: előfordulhat, hogy valamiért esetleg nem elfogadott, mint két azonos nemű esetében; vagy ha a pár tagjai között nagyobb korkülönbség van, de olyan is lehet, hogy a házastársainkat csaljuk meg. A szokásos havi filmes listánkra is ezeket a dolgokat körüljáró filmek és sorozatok kerültek.

A Marvel moziverzumának 18. egészestés mozija a távoli Wakanda földjére kalauzol el minket, ahol a világ legerősebb, titokzatos eredetű fémje, a vibránium található, valamint Wakanda ősi védőszellemként tisztelt Fekete Párduc.

Ha a város nevének hallatán azonnal rávágjuk – kevés gondolkodás azért megbocsátható –, hogy Tuskó Lady; Dupla R; BOB; a baglyok nem azok, amiknek látszanak; a vörös szoba, végezetül kedvenc szereplőnk nevét, akkor nagyon fogjuk élvezni ezt a könyvet.