Filmes szempontból a 90-es évek többek közt a független szerzők aranykoraként maradt fent. Tarantino, Linklater, Soderbergh és Rodriguez, hogy csak a legnagyobbakat említsem, is mind ekkor kezdték bontogatni szárnyaikat. Az efféle filmkészítésnek megvannak a maga előnyei, melyek közül talán a művészi szabadság a legfontosabb. De van ám a dolognak árnyoldala is, mely elsősorban a büdzsé hiányából fakad: az olcsó film olcsó színészeket és technikusokat von maga után.
Az idei év rendkívül sok kellemes meglepetéssel, kiváló filmélménnyel és igényesen szórakoztató alkotással szolgált. A következőkben a legkiválóbbakat emeltem ki, szerény véleményem szerint. Íme 2017 tíz legnagyszerűbb filmje.
Holnap véget ér az esztendő, ezért jó szokásunkhoz híven, számot adunk az idei esztendő filmes terméséről. Ezúttal azonban nem tíz, hanem húsz filmet gyűjtöttem össze, amelyet mindenképpen érdemes megtekintenie mindenkinek, ezeket két cikkben sorolom fel. Mivel az alkotásoknak a listába kerüléshez igen komoly feltételeknek kellett megfelelni, így eltekintek a helyezések hirdetésétől, ezek a filmek kivétel nélkül figyelemre és megtekintésre méltóak. Olyan filmek közül válogattam, amik Magyarországon az idei évben kerültek mozikba, vagy az itthon is elérhető streaming szolgáltatások valamelyikére. Következzen tehát 10 film a 2017-es év 20 legjobbja közül.
Az utolsó felvonásra maradtak a jövő év legígéretesebb projetktjei, azok a filmek, amelyek igazán komoly potenciállal rendelkeznek, talán kisebb rajongótáborral, mint az előző két cikkben felsorolt franchiseok, mégis sokkal értékesebbek. Természetesen, ezek közül is akadhat, olyan, amelyik nagy csalódást fog okozni, vagy nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, mégsem lehet őket az előző két cikk blockbustereihez hasonlóan egy legyintéssel elintézni.
Az egész egy elkaszált Dűne-adaptációval kezdődött. Alejandro Jodorowsky avantgárd filmes az 1970-es évek elején, valamikor A szent hegy után a fejébe vette, hogy a sci-fi Bibliáját, Frank Herbert Dűnéjét a vászonra álmodja. Éveken keresztül toborozta hozzá embereit, sikerült többek között meggyőznie a Pink Floydot, Orson Welles-t és Salvador Dalít, illetve neki köszönhetően olyan szakemberek kerültek a hollywoodi producerek radarjának látóhatárára, mint Jean Giraud (avagy Moebius), H. R. Giger vagy Dan O’Bannon, akik ugyebár később összehozták az Alient. A projekt azonban tiszta szerzői ambíciója ellenére is álom maradt csupán, ugyanis Michel Seydoux producer pénzcsapja apadni kezdett, a külső forrás, egy nagyobb filmstúdió meg egyszerűen nem akart befektetni egy ennyire kockázatos filmtervbe.
Te mondd, hogy játékot csináltak belőlünk, a te hangod mélyebb
Kincs, ami nincs…Nincs kettő négy nélkül…Bűnvadászok…Az Ördög jobb és bal keze…Nyomás Utána…És megint dühbe jövünk…igen, ezek azok a filmek, amiket mindenki ismer…és mégsem mindenki. Bármennyire is hihetetlen, de Carlo Pedersoli és Mario Girotti, ismertebb nevükön Bud Spencer és Terence Hill nem világhírűek. Nem ismerik a nevüket annyian, mint gondolnánk. Legnagyobb sikereiket, és ezáltal az ismeretségük legnagyobb részét Olaszországnak, Németországnak és Magyarországnak köszönhetik, ebben a három országban viszont olyan szinten imádják őket, hogy arra már a fanatizmus is egy enyhe kifejezés. Kis hazánkban nem is oly rég még szobrot is állítottak Bud Spencer tiszteletére a Corvin sétányon, valamint tavaly a Corvin mozi egy maratoni vetítés keretében műsorra tűzte a páros öt legnépszerűbb filmjét. De mitől is voltak ők ennyire népszerűek? Nos, a kettőjük közötti kémia, a filmjeik egyszerű, de még is nagyszerű receptjei, a fülbemászó zene valamint a Bujtor&Ujréti páros zseniális szinkronjának köszönhetően mára már kultikus státuszt képviselnek ők maguk és a filmjeik egyaránt. Éppen ezért hatalmasat robbant a hír, miszerint egy oldalnézetes akciójátékot készítenek velük, megőrizve a filmjeik és a karaktereik sajátosságát, valamint az eredeti zenéket.
Mikor a lány feldarabolja az öngyilkosság miatt meghalt barátját a búcsúajándékként kapott válogatáskazettát hallgatva, akkor tudod, hogy nem hétköznapi filmet nézel. Mégsem sokkhatásként funkcionál a jelenet, hiszen addigra már kellően megalapozott a hangulat, elmélyültünk a szürkeség és a nihil nagyon is hétköznapi bugyraiban. De kezdjük az elején.
Bizony, a kritikánk, valamint a napokban megjelent rengeteg odamondó, körbejáró, felbujtó és megfejtő írás után egy újabb Star Wars: Az utolsó Jedik kibeszélő következik. Na, nem azért, mert reveláció-közeli gondolataink vannak róla, vagy valami olyan apró, rejtett utalást szúrtunk ki a filmmel kapcsolatban, amiről mindenképp tudnia kell a világnak, hanem egészen egyszerűen azért, mert megtehetjük. És, hogy elsüthessük ezt a vagány borítóképet. Deal with it, bitches!
