Miután a Warner bejelentette, hogy 2015-ben érkezik a Batman Vs. Superman film, a legtöbb embert azt kezdte el foglalkoztatni, hogy vajon ki húzza magára a denevérjelmezt. No, nem kellett sokáig várni, hogy megtudjuk, és a választás egészen meglepő. Christian Bale ugyebár nem tér vissza, így a választás az Oscar-díjas Ben Affleckre esett. 

Véleményem szerint ezzel a lépéssel a Warner nem a legjobb úton halad affelé, hogy még több rajongót szerezzen. Az emberek Balet akartál, Balet szeretik, és sokan az ő hiánya miatt nem tekintik majd meg a filmet. Sok-sok negatív kritikát nyertek ezzel a döntéssel.

Mark Hamill beszélget Mark Hamillel. Zseniális!

Amikor az embernek elege van már az unalmas amerikai blockbuster filmekből, akkor érdemes körülnézni a független filmek között, mert mindig akad 1-2 olyan alkotás, amely megtekintése után elismerőn csettinthetünk. Jeff Nichols Mud című filmje pont ilyen, és emellett tanúbizonyságul szolgál arra, hogy Matthew McConaughey igazi nagyágyúvá lépett elő a színészi rangsorban.

Ellis és Neckbone egy szigetre tartanak, ahol egy elhagyatott hajót próbálnak felfedezni, ám a kutakodás közben rájönnek, hogy nincsenek egyedül, és a hajót bizony valaki birtokolja. A parton bele is botlanak a kissé szakadt külsejű Mudba, aki gyermekkori szerelmét várja. A két fiatal ekkor még nem is sejti, hogy a férfi nagy bajban van, és ha sokáig mellette vannak, akkor ők is veszélybe kerülhetnek…

Jeff Nichols filmje egy szerelmi dráma, melyben a főhős az igaz szerelmet várja, és mindent megtesz azért, hogy együtt lehessen az élete szerelmével. Néhány évvel ezelőtt még McConaughey játéka nem szólt volna másról, minthogy a felső testét mutogatja, és a csöves külsejű karakterben is egy jólfésült férfit formáljon meg. Ezek az idők elmúltak és MM színésszé érett, méghozzá olyanná, akire ezentúl, érdemes odafigyelni, mert akár nagyobb díjakat is bezsebelhet. Az első jelek az Igazság árával kezdődtek, majd jött a Killer Joe és a Paper boy, és most a Mud. De ezt a fejlődést mi sem mutathatná jobban, mint az, hogy Christopher Nolan felkérte, hogy szerepeljen az új filmjében, az Interstellarban.

No, de miért is jó film a Mud? Mert sok esetben többet ad, mint egy nagy költségvetéssel rendelkező film, hiszen itt Nicholsnak alig több mint 2 millió dollárból kellett gazdálkodnia, és alkotnia egy jó filmet. A jó ebben (és amúgy a legtöbb független filmben), hogy nagy szerepet kapnak a színészi képességek, az operatőri munka, a rendezés, illetve a forgatókönyv is. Itt ezek a dolgok jól is működtek, mert, ahogy említettem McConaughey pazar, de mellette még a fiatal Tye Sheridan is rengeteget ad a filmhez (előtte elég szép jövő áll). Az operatőri munka a sok szabadban fényképezett képpel, illetve a kissé borús árnyalattal fűszerezve, az összképet lenyűgözővé varázsolják. Hiába, ezt teszi az, amikor alkotni kell, nem pedig összehányni az adott filmet.

Maga a történet remekül ki van dolgozva, és a karakterek is elég szép időt kapnak, hogy kibontakozzanak. Két kisebb hiba viszont van vele kapcsolatban, mert talán egy kicsit hosszúra sikeredett. A játékidő több mint 2 órás, és ha egy bő 15 perccel rövidebb lenne, akkor szerintem sokkal jobban muzsikált volna. Emellett a katarzis elmaradt, és a film végeztével egy kicsit húzhatjuk a szánkat.

A Mud megmutatja milyen is az, amikor az embert elborítja a rózsaszín felhő, és akkor is kitart a célja mellett, amikor már a sokadik ember próbálja lebeszélni róla. A Mud nem csupán egy ember sorsát követi nyomon, hanem kettőét, akik a saját drámájuk mellett egymással is kapcsolatban állnak. 3 különböző kapcsolatot bont ki, és üti addig, amíg egy egésszé nem kovácsolódik.

A Mud minden téren korrektül van megszerkesztve, és akkor sem mondhatjuk rá, hogy rossz, ha nem nyerte el túlságosan a tetszésünket. A potenciál benne van, de az már más kérdés, hogy az ízlésünkhöz mennyire passzol. Érdemes nekiülni… 8/10

Az idei évben lett 30 éves a magyar kultúrtörténet egyik legfontosabb darabja, az István a király, melyet sajnálatos módon Alföldi Róbert egyszerűen a földbe tiport, meggyalázott és bemocskolt.

A tegnapi előadás után egyből jöttek a lehúzó kritikák, és a kérdések, hogy mégis hogyan lehetett ennyire szánalmassá tenni ezt a művet. A válasz nagyon egyszerű… Alföldi Róbert. A rendező mindent megtett azért, hogy az előadásból minden magyarságot kiöljön, és hogy a karakter elveszítsék az erejüket. A színészek mai ruházata csak egy újabb liter olaj volt a tűzre, mert jellegtelenné tették az egész művet, aminek pont az igaz magyarságot kellett volna ábrázolnia. Ehelyett kaptunk Mercedest, Trabantot, valamint golyózáport, és Sötét zsarukat…

A politikai részbe nem szeretnék belefolyni, mert nem az én asztalom, de annyi szent, hogy órákig lehetne róla diskurálni, hogy melyik jelent mit akart ábrázolni az aktuálpolitikából.

Ami viszont szemmel látható és hallható, hogy a színészi játék katasztrofális. Hol van már Vikidál Gyula és Vadkerti Imre őserővel megáldott hangja? De említhetném Deák Bill Gyulát is, valamint Nagy Feró is csak paródiája volt önmagának az IK30-ban. Hamisak és gyengék voltak egytől egyig, és ezek a hibák egy ekkora műnél felerősödnek, mert mindenki árgus szemmel nézni a színészek minden egyes lépését. Nem tudták megteremteni a hangulatot és a katarzist sem tudták kiváltani a nézőkből. A szépség és a varázs teljes mértékben eltűnt.

Alföldi az István a királlyal megbukott. Mondanám, hogy divat lett leszólni az IK30-at, de ami tény az tény, és a végeredmény gyalázatos, rossz, silány, és az összes szinonimája ezen szavaknak.

Freddy Krueger egy rövidfilm erejéig visszatér, hogy a munkáját tovább folytassa az Elm utcában. Ami leszűrhető a kisfilmből, hogy Wes Craven ikonikus karakterét Roberto Lombardi sokkal jobban megformálja, mint a 2010-ben elkészült remakeben tette azt Jackie Earle Haley. Hangulatos!

Sherlock hidrogénszőke lett.

Ki ne szeretné az olyan akciófilmeket, ahol a főhős egyszemélyes hadseregként működik, és pofátlanul lazán végzi el azt a munkát, amit a legjobban képzett katonák a legmodernebb kütyükkel sem tudnak. Gerard Butler bekeményít és egysorosokat puffogtat, mindezt az elnök megmentése közepette.

Asher elnök találkozóra készül a dél-koreai miniszterrel, hogy rendezzék ügyes bajos dolgaikat. Ám arra nem számítanak, hogy eközben támadás éri a Fehér Házat, és az elnökség a földalatti bunkerbe kényszerül. A Fehér Ház elesett a külső támadások által, és csak egy emberre számíthatnak, aki észrevétlenül surrant be a támadók mellett. A volt testőr Mike Banning küldetésre indul, mellyel sok életet menthet meg…

Mondhatjuk úgy is, hogy a film egyfajta tisztelgés a 20-30 évvel ezelőtti hazafias, akciódús, egyszemélyes hadsereg elemekkel ellátott filmek előtt, hiszen a jól megszokott sémát alkalmazták. Emiatt a kliséhalmaz elkerülhetetlen volt, mert itt is megtalálhatjuk azokat a személyeket, akiket a régiekben is. A történet mondhatni ugyan az, csak más helyszínekkel mesélik el. Van egy kiszemelt fontos ember, akit elrabolnak a rosszak, aztán jön a „terminator” és kiszabadít mindenkit, majd Happy End. Sokszor láttuk már ezt, de ettől függetlenül még mindig szórakoztató tud lenni, ha jól kifőzik az alapanyagokból.

A Támadás a Fehér Ház ellen majdnem jó lett, de néhány ponton hibázott, így az összkép nem mutat olyan szépen. Egyrészt a főhős karaktere akadozott egy kicsit, mert hiányzott belőle a lazaság, az icipici humorosság, ami miatt az első perctől kezdve megkedvelnénk. Gerard Butler túl terminatoros volt, túl feszült volt, és hiányoztak tőle a káromkodások, pedig csak egy kicsit kellett volna javulnia, hiszen az egysorosokat ellőtte néhányszor.

A másik negatívum, ami már a kínos határát súrolja, az a CGI. Jónéhány jelenetnél már-már az Aslyum filmek jutottak eszembe, mert annyira gyengére csinálták meg az effekteket, és akárhogy is nézem a film 70 millióból készült, ami nem kis summa. Mindemellett rengeteg logikai buktató is volt a filmben, de egy efféle filmnél nem ezek szokták a legnagyobb problémát jelenteni, így nem is mennék bele a továbbiakban.

Ami viszont említésre méltó, hogy nem riadtak vissza az akcióktól, ráadásul a kamerát sem rángatták, így ez mindenképpen pozitívum. Valamint az sem elhanyagolható dolog, hogy a terroristák most nem arabok voltak, hanem koreaiak, így valamilyen szinten ez újítás volt, ezáltal a legnagyobb sablont eldobták a kukába.

A Támadás a Fehér Ház ellen a hibái ellenére is kellemes kikapcsolódást tud nyújtani, és ha egy kicsit figyelmesebbek lettek volna a stábtagok, akkor sokkal jobb filmet is ki lehetett volna hozni belőle. No, de majd meglátjuk, hogy Roland Emmerich és bandája ugyanebből az alapanyagból mit készít, hiszen az Elnök végveszélyben című film is idén mutatkozik (mutatkozott) be, aminek a témája ismét az elnök megmentése. 5,5/10