Egyedülálló kezdeményezésnek köszönhetően kivételes bemutatót kapott az első magyar nyelvű Valiant-képregény. A ’90-es években elinduló, de igazán a 2012-es relaunch után berobbanó képregény-univerzum a több, mint 2000 jegyzett karakterével a világon a harmadik legnagyobb ezen a téren, egyedül a két gigász, a Marvel és a DC előzi meg. Világszerte eladott képregényeiknek a száma meghaladja a 81 milliót, és a magyar kiadás azt is jelenti, hogy a Valiant már 43 országban van jelen. A kiadó szemszögéből az elkövetkező évek kulcsfontosságúak lehetnek, hiszen a Sony-val 2015-ben megkötött szerződés értelmében hamarosan betörnek a TV-s és a filmes a piacra. Jelen írás a GooBo magyar kiadása apropóján megrendezett és a magyar képregénypiacot általánosságban is elemző premier összefoglalója, egyben az első kötet, a Kard által ajánlója.

Egy viszonylag korrekt első rész, majd egy moslék második után még mindig van olyan ember a Földön, aki azt hiszi/reméli/tudja, hogy szüksége van a világnak egy újabb Szupercella folytatásra. És ebben nem az a legszomorúbb, hogy el is készült maga a film, hanem, hogy Stallone és Bautista is a nevét adta ehhez a trilógiává fejlődő szarhoz.

Kő, papír, o...ja nem, nem ez. Ecc pecc kime...nem, ez se stimmel. Egy, kettő, Freddy érte...na, ez aztán meg főleg kilóg a sorból. 98, 99, 100. Aki bújt, aki nem, megyeeeek! Eeeez lesz az. Ennyi a recept. Mindenki ismeri ezt a játékot, mindenki játszott gyerekkorában (igen te is, aki ráncolod a szemöldöködet, kár is tagadnod), és bizony volt, aki túlé...akarom mondani megnyerte a játékot azzal, hogy nem találták meg az idő lejárta előtt. Az Aki bújt erre alapozza a filmje cselekményét, és teszi mindezt véresen, humorral tarkítva, és a káromkodást se visszafogván. Ez utóbbi kapcsán hála az égnek nem esett át a ló túloldalára, nem lett öncélú és nem lett túltolva. Amikor csattan a 'zdmeg, az bizony üt, amikor fröcsög a vér az kellően beterít mindent és mindenkit, amikor  pedig elcsattan egy-két poén, az bizony nem teszi röhejessé az összképet. Már ha azt veszem alapul, hogy ezt a filmet egy kicsit sem szabad komolyan venni

1.  A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben, vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen.
2.  A robot engedelmeskedni tartozik az emberi lények utasításainak, kivéve, ha ezek az utasítások az első törvény előírásaiba ütköznének.
3.  A robot tartozik saját védelméről gondoskodni, amennyiben ez nem ütközik az első vagy második törvény bármelyikének előírásaiba.

A sci-fi irodalom egyik legnagyobb alakja, Isaac Asimov a fenti sorokat a robotika három törvényeként írta le, amelyek célja a robot és ember közötti munka/lét zökkenőmentességének biztosítása. Gondolatainak irodalomtörténeti és popkulturális jelentőségét mi sem bizonyíthatná jobban, minthogy a törvények első, 1941-es megjelenését követően még mind a mai napig hivatkozási alapként szolgálnak. Az 50 évvel később elinduló és jelenleg is futó olasz képregény, a Nathan Never sem maradt ki a sorból, már ami az asimovi szellemi hagyaték bevonását illeti, hiszen címszereplőjének első publikált küldetése az, hogy megállítsa a robotika törvényeit felülírni óhajtókat.

A The Loudest Voice-nak (magyar keresztségben A legharsányabb hangnak) már a címéből kiolvasható az a két narratíva, amely a hét epizód során végigvonul. Az egyik ilyen Roger Ailesnek a filozófiája, miszerint le kell nyomni a többi hírcsatornát úgy, hogy olyan világot kell ábrázolni, ami a valódi Amerikát tükrözi és amilyennek a nézők látni szeretnék. Ha ez ellentmondásosnak tűnik, nem véletlen, de hát a jobboldali populizmus már csak ilyen. Roger Ailes amellett, hogy a Fox News megalapítója volt, az ellenkező neműekhez előszeretettel közelített a nem megfelelő módon. És igen, ez most egy rossz eufemizmus volt az orális szexre való kényszerítésre. A másik hang tehát, amely szót kér magának, a zaklatott nőké lesz.

Egy új Quentin Tarantino mozi megjelenése mindig igazi, sokak által várt filmes esemény. A kilencvenes években az ex-tékás, filmőrült fenegyerek atombombaként robbant be a köztudatba és nyomban kitörölhetetlen nyomot hagyott a popkultúrában. Hatása tagadhatatlan volt a kortárs filmművészetre, többen is megpróbálták másolni a stílusát, a közbeszédben pedig szép lassan felütötte fejét a „tarantinós” kifejezés. Ám az a speciális, rengeteg forrásból táplálkozó recept, amit QT kikísérletezett, valójában utánozhatatlan, megismételni csak ő maga tudja időről időre, immár lassan harminc esztendeje. És ez alatt a bő negyed század alatt mindig változtatott is rajta valamit, minek eredményeképpen mindegyik műve más és más, de mégis olyan egyértelműen... tarantinós.

Mikor 2010-ben Slyék tető alá hozták a várva várt akcióhősorgiát, a Feláldozhatókat, minden létező férfi, aki egy kicsit oda volt valaha is az izomagyú akciósztárokért, kisgyermeki lelkesedéssel fogadta az öregek összeröffenését. Majd jött a folytatás, ahol szintén nem kellett csalódni a sztárokban, színre lépett Van Damme, valamint a nagy öreg Chuck Norris is. Ám a legutóbbi fellépéssel, a széria 3. felvonásával óriási kavics került a gépezetbe, méghozzá egy alacsony korhatárbesorolás méretű hiba, ami majdhogynem meg is ölte az egész mókát. A kritikusok lehúzták a filmet, ám most Stallone minden eddiginél nagyobb lelkesedéssel próbál meg visszavágni a kétkedőknek, hiszen bejelentette, hogy érkezik a NEGYEDIK rész!

Noha sok sztár szerepet kapott már az előző részekben, ki több, ki kevesebb játékidővel, még így is nagyon sok olyan név van, akit így vagy úgy, de bele KELL rakni a legújabb felvonásba.

Íme egy lista azokról, akiket LÁTNI KELL a vásznon, mert ott a helyük a nagyágyúk között! 

“Kár, hogy a régi jó dolgokból már nem maradt semmi” - kellett neked panaszkodni, nagyapus, most nézz csak a filmes, TV-s vagy zenei felhozatalra. Minden a másolat másolatának másolata, vagy jobb esetben folytatás, előzmény, spin-off, esetleg crossover, mert manapság már nem dívik egyedi filmekre beülni, inkább biztosra költenek az emberek. Ilyenkor kell(ene) a legjobban megbecsülni azokat, akik még mindig törekednek az új, formabontó alkotások elkészítésére, de nekik nem marad más, csak a művészmozi. Aztán persze ott vannak azok, akik nem akarnak teljesen beállni a sorba, de szintén megragadják a nosztalgia elsöprő népszerűségét és igyekeznek azt a saját képükre formálni. Ők azok, akik szerelmeslevelet írnak egy-egy adott korhoz, hogy ezáltal leróják tiszteletüket, ugyanakkor nem mondanak le szerzői ambícióikról.