Magyar idő szerint február 25-én, hajnalban kezdetét veszi a 85. Oscar gála, melyet a hollywoodi Dolby Színházban tartanak meg. Az est házigazdája az a Seth MacFarlane lesz, aki létrehozta a Family Guy című sorozatot, illetve a TED című vígjátékot, melyet jelöltek a legjobb betétdal kategóriában is. Mind mindig, most is vannak meglepetések, és egyértelmű esélyesek is a jelöltek között. Nézzük is hát a jelölteket. (Kiemeltem azokat a jelölteket, akik szerintem nyerik az adott kategóriát.)

Ha azt kérdeznék, hogy ismerek-e görög filmet, akkor a válaszom egyértelműen a nem lett volna, egészen a tegnapi napig, amikor is megismerkedtem a görög filmművészettel, azon belül pedig a Dogtooth című alkotással. A rendező Giorgos Lanthimos volt, aki olyannyira jól alkotta meg a filmet, hogy kapott egy jelölést az akadémiától a Legjobb idegennyelvű film kategóriájában.

No, de mégis miről szól ez a bizonyos film; Adott egy család. Apa, anya és három testvér (1 fiú és 2 lány). A gyerekek az egész eddigi életüket a ház területén töltötték, mivel a szülők megtiltották nekik, hogy elhagyják a ház területét. Teletömték a fejük mindenféle hülyeséggel, hogy megakadályozzák az esetleges szökési kísérletet, illetve a kíváncsiságot. Azonban ahogy nőttek a gyerekek, annál nehezebb volt a helyzete a szülőknek…

Hmm… hol is kezdjem a film értékelését. Talán ott, hogy a zombi amúgy egy sárga virágot jelent, nem pedig az agyatlan élőhalottakat. No persze csak ebben a filmben, hiszen ilyen abszurd dolgokkal fogunk találkozni a 90 perces játékidő alatt, ha nekiülünk az alkotásnak. Ez csak egy példa volt (nem számít spoilernek), és mindenképpen figyelemfelkeltő a filmmel kapcsolatban. Lanthimos nagyszerű atmoszférát teremtett a filmnek, és néha már mi érezzük kényelmetlennek a látott szituációkat. Annyira bizarr az egész, annyira felfoghatatlan, de mégis létezik, illetve megpróbálja ezt éreztetni a film. Olykor-olykor sikerül is neki, és ezt főként a gyerekeket megformáló színészeknek köszönhetjük. Nem parádéznak a filmvásznon, de pont annyit mutatnak, amennyit kell, és amennyit a film elvár.

A legnagyobb pozitívum – legalábbis számomra-, hogy nem a megszokott forgatókönyvet láthattam. Nem azt kaptam, amit egy amerikai vagy ázsiai film nyújtott volna egy ilyen történetnél. A főszereplőknek nem a kijutáson járt az agyuk az első perctől fogva, és nem akartak 15x megszökni. Egyszerűen csak betekintést kaptunk egy, a külvilágtól elzárkózott család életébe.

…és valahol a probléma itt is kezdődik, mert könnyen rá lehetne sütni azt, hogy nincs se eleje, se vége a filmnek. Túl kevés dolog történik a játékidő alatt, illetve ezt a keveset is iszonyatosan vontatottan mutatják be nekünk. Holott az alapanyag fantasztikus, és egy nagyon jó filmet kilehetett volna hozni belőle. Persze így is jó, de ennél többet lehetett volna.

Lanthimos jó munkát végzett, de voltak hibái. A töltények a tárban maradtak, és így csak 6,5/10

Nara...illetve Mandarin pózol a poszteren.

Disney girls + James Franco. Háát... (18+)

Snipes, a vámpírok, és a vadnyugat!

…Sam Neill egyszer csak feltűnt a képernyőn, és látva a mögötte lévő vadont, csak egy dolog juthatott az eszembe. Vajon mikor bújik elő a T-Rex a fák közül? No, persze a nosztalgia érzés csak eddig tartott, mert után könnyedén visszacsöppentem a Tasmán látképbe, amely egyszerűen lenyűgöző volt. Daniel Nettheim remek munkát végzett, és megmutatta, hogy van tehetsége a rendezői szakmához. 2000-ben ugyan készített már egy filmet, de az első valamirevaló sikert az orvvadász hozta meg neki, amely történetesen a második alkotása.

A film, Julia Leigh regénye alapján készült el, és elevenedett meg a filmvásznon. A történetben, Martin David egy rejtélyes cégtől kap egy megbízást, hogy utazzon el a Tasmániába, és vadássza le az utolsó tasmán tigrist. (1936-ban kihaltak) Azonban a helyzete nem ilyen egyszerű, mivel nem csak a vadonnal kell megküzdenie, hanem a háttérben „mozgó” ellenséggel is, akik viszont őt akarják eltenni láb alól…

Az orvvadász egy nagyszerű alkotás, amely nem csak egy realisztikus vadászatba enged betekintést, hanem egy családi drámába is. Utóbbit csak kisebb részben érinti, de a főszereplő Martin szempontjából igencsak fontos, hiszen hozzátartozik a karakterdrámájához. Willem Dafoe remek választás volt a szerepre, mert bár láttunk már tőle jobb alakítást, de itt a film nem követelt ennél többet. Sokszor beszéd nélkül kellett kommunikálnia, illetve kimutatnia az érzelmeit, ami a cselekmény során jellemfejlődésre késztette.

Továbbá, amit még mindenképpen ki kell emelni az nem más, mint az operatőri munka. Egyszerűen fantasztikus. A szürke, és borús hangulatot ábrázoló képi világ, a Tasmán vadonnal elképesztően hangulatos. Néhol olyan érzést kelt, mintha egy skandináv filmet néznénk, hiszen azokra jellemző általában ez a képi világ.

Ugyanakkor van egy nagy hibája a filmnek, mégpedig a lassú történetvezetés. Alapjába véve nem lenne gond ezzel, mert a film nem követeli meg a gyors, és akciódús cselekménysorokat, ráadásul 1-2 helyen pont erre a lassúságra van szükség, de összességében túlzásba estek szerintem. Olyannyira lassú néhol a film, hogy a nézőnek már az fordul meg a fejében, hogy megállt-e az idő? Persze ettől függetlenül élvezhető az alkotás, mert egyedi feszültséget teremt, és mindenképpen minőséginek mondható a film. 7/10

A végére pedig egy idézetet hoznék, ami Gerald Durrell angol természettudós szájából hangzott el: „Az ember eleget tud ahhoz, hogy elpusztítson egy fajt, de még nem jött rá, hogyan lehetne újrateremteni, amit elpusztított”.

Egy ígéretesnek tűnő akció-thriller, Colin Farrell és Noomi Rapace főszereplésével.