A popkultúra Szent Gráljának kikiáltott Ready Player One című regényből Steven Spielberg rendezett filmváltozatot. És ha valaki, hát A cápa, az E.T., a Jurassic Park és az Indiana Jones filmek rendezője kifejezetten otthonosan mozog a témában. A Ready Player One egyszerre disztópikus sci-fi és utópikus tisztelgés a 70-es és a 80-as évek tömegkultúrája előtt.

A nosztalgia egy olyasfajta fegyver, amivel csodákat, valamint oltári nagy csalódásokat is véghez lehet vinni. Nem könnyű használni, hiszen történjék bármi, a szívünkig hatol. Megszorítja, emlékeket idéz, boldoggá tesz, vagy ne adj Isten, fájdalmat okoz. Ernest Cline a 2011-es esztendőben papírra vetette a Ready Player One című nagysikerű regényének történetét, melyben a 80-as évek legikonikusabb játékai, karakterei, pillanatai kaptak helyet, s mindezt egy olyan modernkori, posztapokaliptikus jövőképbe helyezte, ahol a virtuális világ szebb és jobb, mint a környezetünk. De vajon mindenki számára élvezhető a történet, vagy ez csupán annak a generációnak nyújt maradandót, akik átélték a már említett korszakot? Vajon nincs-e túltolva a nosztalgia, és működik-e mindez ennyire töményen és sziruposan? Ezer meg egy kérdést lehetne feltenni még, de a választ csak akkor kapod meg, ha átéled az OASIS nyújtotta lehetőségeket.

Azonban még mielőtt Steven Spielberg-mozija elérne hozzánk, és filmként is megcsodálhatnánk Parzival óriási kalandját, lássuk, milyen volt számunkra a Ready Player One könyvként.  

Magyarul a Milliárdok nyomában címre keresztelt sorozat Paul Giamatti (Kerülőutak, John Adams) és Damian Lewis (Az elit alakulat; Homeland) jutalomjátéka, akik egy államügyész és egy milliárdos üzletember bőrébe bújva hol a másik, hol saját maguk alatt vágják a fát egyre nagyobb ívű csatározásuk során.

A harmadik évad március 26-án debütál a HBO GO műsorán.

Szeretni valakit a világ egyik legjobb dolga. Szerelmesnek lenni ugyancsak nem rossz, minden nap közelebb kerülünk a másikhoz, egyre jobban megismerjük, és ha szerencsénk van, az igazi megtalálása után még az életünket is vele élhetjük le. Egy normálisan működő világban legalább is így lenne...de A-nak és Rhiannonnak közel sincs ilyen szerencséje. 

Mária Magdolna a Biblia egyik legvitatottabb szerepű és jelentőségű alakja. Egyesek szerint Jézus legközelebbi bizalmasa volt, mások szerint egyszerű prostituált, és vannak, akik szerint Jézus gyermekének édesanyja volt.

James Halliday kedvencei, avagy a Ready Player One klasszikusok. Útikalauz a főnyeremény megtalálásához: 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész, 6. rész, 

Még jóval a nagy CGI-orgiák, a Gyűrűk Ura, a Harry Potter és társaik előtt is, mikor a fantázia filmek csupán makettek és kosztümök színterei voltak, a boszorkák, varázslók és más mitikus lények már képesek voltak feltűnni és uralni a vásznakat. A 80-as évek fantasy hullámát mindenki meglovagolta, noha ki több, ki kevesebb sikerrel.

James Halliday kedvencei, avagy a Ready Player One klasszikusok. Útikalauz a főnyeremény megtalálásához: 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész, 

Nem könnyű az úttörő filmek sorsa. Ugyanis hiába újítanak, hiába mutatnak olyan fantasztikus dolgokat, eredeti ötleteket, amiket korábban még nem vittek vászonra, vagy nem teljes mértékben, telis-tele szoktak lenni bakikkal, megmosolyogtató jelenetekkel. De őszintén, kit érdekel, mikor a kockázat meghozza gyümölcsét. Steven Lisberger mert nagyot álmodni, és megmerte csinálni az első Mátrix-filmet.

1974 és 1994 között a baltával faragott arcú Charles Bronson szinte asszimilálódott a New Yorki-i építész, Paul Kersey karakterével, akinek bőrébe a húsz év alatt öt – egyre alacsonyabb színvonalon mozgó – filmben bújt bele. Miután pitiáner bűnözők megfosztották a családjától, öntörvényű igazságosztóként népes számú rosszfiút tett el láb alól, válogatott módszerekkel, és az akkori akciófilmes trendet követve, egyre nagyobb fegyverekkel. A sorozat kultstátuszba emelkedett a zsánerfilmek kedvelőinek körében, beskatulyázta Bronsont a marcona, szűkszavú igazságosztó szerepébe, az első rész pedig a bosszúfilmek egyik alappillére, amolyan hivatkozási alap lett. Épp ideje volt már egy feldolgozásnak. Vagy nem?