Valami?

A Valami Amerika első része egy jól sikerült próbálkozás volt. Remek színészek, jóféle hangulat, szerethető atmoszféra, kellemes humor…szóval minden megvolt benne, ami miatt egy vígjátékot szeretni lehet. A folytatás ezt egy teljesen más, de talán emiatt egy mégjobban működő irányba vitte el, ami a fentebb felsorolt érvek mellé még odapakolt egy kellemes dallamokkal megáldott, amolyan musicalszerű összképet. Az új karakterek működtek, a kémia erősödött, szóval hozta, amit várni lehetett tőle. Most pedig megérkezett a 3. rész, ami az előzetes alapján egy az első két résznél picit elborultabb dolgokkal kecsegtetett.

A szerelem nagyszerű érzés, azonban sokszor bonyolult is lehet: előfordulhat, hogy valamiért esetleg nem elfogadott, mint két azonos nemű esetében; vagy ha a pár tagjai között nagyobb korkülönbség van, de olyan is lehet, hogy a házastársainkat csaljuk meg. A szokásos havi filmes listánkra is ezeket a dolgokat körüljáró filmek és sorozatok kerültek.

A Marvel moziverzumának 18. egészestés mozija a távoli Wakanda földjére kalauzol el minket, ahol a világ legerősebb, titokzatos eredetű fémje, a vibránium található, valamint Wakanda ősi védőszellemként tisztelt Fekete Párduc.

Ha a város nevének hallatán azonnal rávágjuk – kevés gondolkodás azért megbocsátható –, hogy Tuskó Lady; Dupla R; BOB; a baglyok nem azok, amiknek látszanak; a vörös szoba, végezetül kedvenc szereplőnk nevét, akkor nagyon fogjuk élvezni ezt a könyvet.

Noha Boll már korábban is képes volt pozitív meglepetéseket okozni (Rampage, Postal, Seed), a Tunnel Rats című filmjével ismét elérte azt, hogy tényleg elismerősen csettintsek. A vietnámi háború idején játszódó filmjének ugyanis van szíve, és képes felülkerekedni azon, hogy egy alacsony költségvetésű film.

Egy idős asszony ül egy széken, a fájós térdét masszírozza. Miután rendre utasította a rakoncátlankodó testrészt, elhelyezkedik a széken, tapsra emeli a kezét, behunyja a szemét és a lábaival követni kezdi az egyre intenzívebb tapsot. Alig telik el pár pillanat és nyoma sincs semmiféle fájdalomnak. Mi nézők pedig nem bírjuk levenni róla a szemünket. Ő La Chana, a flamenco királynője és a neve annyit jelent, hogy aki mindent tud...egy pillanatig sem kételkedünk.

A filmet a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon láttuk, ahol elnyerte a Közönségdíjat.

Lakat Barnabás
Mivel a sport és legfőképpen a sportesemények iránt az érdeklődésem a nullához konvergál, ezért a figyelmemet egy sportfilmmel igen nehéz felkelteni. Az Én, Tonyára is csak szinte úgymond az utolsó pillanatban kaptam fel a fejem, amikor már egyre több helyről, egyre több jót hallottam róla. Aztán mikor végül rászántam magam, hogy megnézzem az előzetesét, rögtön fel is került a várólistámra. Persze nem is egy sima sportfilmmel állunk szemben, sokkal több ez annál, és esetünkben igaz az elcsépeltnek ható állítás, miszerint az élet írja a legjobb forgatókönyveket.

Nem sok érv szólt amellett, hogy a Lincoln megformálásáért harmadik Oscar-díját bezsebelő Daniel Day-Lewis valaha is visszatérjen a nagyvászonra. A bemutatása idején öt éves pihenőt bejelentő színészóriás karrierjében nem ez volt az első önkéntes eltáv, a méltatlanul keveset emlegetett bokszfilmje, A bunyós után is fél évtizednyi szünetet kért. Akkor Scorsese és DiCaprio unszolására végül beadta a derekát, s a karrierjében mindig jó érzékkel szerepet választó Day-Lewis majdhogynem aranyszoborig vezette a New York bandái Bill Cuttingját. Ezúttal is kicentizve, de valóban öt évet kellett várni rá, hogy a filmmel egyébként is ritkán jelentkező színész újra elkápráztathassa közönségét. De mint általában, újfent megérte a várakozás.