There's nothing left

A 2018-as Hang Nélkül számomra nem csak a koncepciója révén volt bátor próbálkozás, hanem a rendező személyét illetően is. John Krasinski neve sokaknak ismerősen cseng a vígjátékok terén, amikben…nos…nem arról adott tanúbizonyságot, hogy megállná a helyét egy horrorban, legyen szó főszerepről vagy rendezésről. Kimerem jelenteni, hogy állta a sarat, ráadásul mindkét téren, ugyan is nem csak színészként tudott hiteles lenni, de a rendezés terén is magabiztos munkát nyújtott, és egyátalán nem volt érezhető, hogy a horror zsánerben még csak kezdőként kell rá tekinteni. Persze volt a történetben pár apró baki és logikátlanság, amiket rengetegen, rengetegszer kielemeztek már, de számomra a Hang Nélkül, minden hibája ellenére, egy kellemes meglepetés volt. Éppen ezért nagyon vártam a folytatást.

Valamivel több, mint egy évtizede a Felkoppintva c. vígjáték kapcsán a film egyik sztárja, Katherine Heigl nyilatkozott arról, mennyire nem ért egyet annak üzenetével. Kritikájának alapját az adta, hogy míg az ő karaktere, illetőleg a többi női karakter elviselhetetlen fúria volt, addig valamennyi férfi vicces és/vagy szimpatikus személyiséggel lett felruházva. Az akkoriban felfelé ívelő karrierje megtört, a film készítői elhatárolódtak tőle, valamint azóta sem sikerült akkori népszerűségéhez felérnie. 2021-re eljutottunk oda, hogy az Ígéretes fiatal nő gyakorlatilag ennek a felütésnek az inverzével néz a díjszezon elébe. A 180 fokos fordulatot az koronázná meg, ha jelen film férfi főszereplője, Bo Burnham hangoztatta volna kritikáját a koncepció láttán, azonban ez már aligha fog bekövetkezni.

Nincs szükség hosszas fejtegetésre arról, 2020 mennyire elkente a showbiznisz husi kis pofáját. Az ipar minden egyes rétege kapott a jóból, még az olyan kívülálló banditák is, mint a Star Wars fan-filmesek szűk csoportja. Az elmúlt évekhez képest lényegesen kevesebb alkotás született, de amelyek ellenálltak a lemorzsolódásnak, azok továbbra is alázattal és bámulatos minőségben készültek. Éppen ezért idén sem bújhatunk ki a feladat alól, hogy bemutassuk az elmúlt év legjobban sikerült alkotásait, és emlékeztessük olvasóinkat arról, hogy az erőnek ugyan lehet világos vagy sötét oldala, az továbbra is egyenlő a tömeg és a gyorsulás szorzatával.

Decemberi szubjektív listánkon a filmekben, sorozatokban előforduló férfi típusokat szedtük össze. Az erősebb nem számos formában van jelen a mozivásznon és a tévé képernyőjén, így igazán nehéz volt dönteni, hogy ki kerüljön be. Először egészen más irányba indultunk el, azonban menet közben rá kellett jönnünk, hogy sztereotípiákban gondolkodunk, így visszatértünk a kezdetekhez. További javaslatokat szívesen fogadunk.

Egy folytatás esetén mindig komoly dilemmát okozhat a szerző számára az, hogy mégis mennyire legyen epizodikus az éppen aktuális felvonás, vagy a másik oldalról nézve: mennyire próbáljon visszakacsintani a szériát már ismerők kárára. Ugyanis míg előbbi választás akár ki is zárhatja a potenciális olvasókat attól, hogy “menet közben” keljenek kalandra, az utóbbi döntés már a meglévő olvasói bázis számára lehet lelombozó, elvégre kisebb emlékeztetőkön kívül számukra aligha fontos a korábbi kötet felelevenítése. Talán a megjelenési forma okán, de egy képregényíró-szerkesztő, Stan Lee hitvallása jutott erről eszembe, lévén ő úgy tartotta, hogy bármelyik képregényt is vesszük alapul, az simán lehet az olvasó életének legelső füzete, márpedig akkor valahogy el kell neki magyarázni, hogy mit is tart a kezében. Ezt orvosolandó gyakori a Marvelnál (is) a füzetek elején a pár soros összegzés, felvezetés, de esetenként az éppen aktuális füzet párbeszédei is igyekeznek becsempészni a szükséges történeti támpontokat. Ugyanakkor túlzott magyarázkodás esetén ez roppant tautologikussá válhat a visszatérő olvasók számára.

Folytatjuk az akciósztárok VHS utáni életét felelevenítő cikksorozatunkat. 

Az előzőt Itt találjátok: Élet a VHS után: Dolph Lundgren - 1. rész

John Carpenter 1982-es sci-fi/horror klasszikusa a földre szállt, majd testet öltött borzalom tökéletes mozgóképes leképezése, a rendező pályájának pedig egyik csúcsteljesítménye, melyet maga is személyes kedvenceként aposztrofál. A dologról túlzás nélkül állítható, hogy nem más, mint a tökéletes szörnyfilm, ugyanakkor sokkal több is annál. Vérbe és belsőségekbe bugyolált látlelet az emberek közti bizalmatlanságról, az egyéneket és a teljes társadalmat érintő paranoiáról, a láthatatlan, ámde létező veszélyről és arról hogy mi történik, ha végül tényleg rosszra fordulnak a dolgok. Ebből kifolyólag pedig sajnos semmit sem vesztett aktualitásából, és többek között ennek is köszönhető, hogy szinte ugyanolyan hatásos, mint amikor először került a publikum elé. Mindemellett az is elmondható róla, hogy az egyik legjobb adaptáció is ami valaha készült.

A 2000-es évek elején véget ért egy korszak, egy olyan korszak, ami legendás akcióhősöket termelt ki magából. Na, de mi a helyzet a leáldozás után?  A hol tart, és milyen filmekben szerepelt a svéd óriás a 2000-es évek után kérdésre válaszolunk.