Az egyéjszakás kalandok számos rendezőt megihlettek már, ezek főhősei hol szép emlékkel búcsúztak el egymástól, hol pedig a titok kiderülésekor még a családi tűzhely békéje is veszélybe került, de akár egy zaklatót is kaphattak ideiglenes partnerük képében. A Porto 35 mm szerencsére tud újat mutatni a témában anélkül, hogy a jópárszor eldurrogtatott elemeket használná. 

Őszintén bevallom, gyerekkorom óta rajongok az autókért. Ma már nem olvasom zseblámpa fényénél újra és újra a néhány itthon kapható autósújság aktuális számát a lepedő alatt, de a maranellói gyár bármelyik remekét látva az utcán a szívverésem felgyorsul, a pupilláim kitágulnak és vágyakozva nézek a tűzpiros járgány után. A csütörtökön mozikba került Verdák epizód apropóján pedig összeszedtem a tíz legjobb autós filmet.

+1 Verdák sorozat

Banana Yoshimoto japán írónő már lassan másfél évtizede ismert a magyar olvasóközönség számára. Kitchen című első regényével nagyjából tíz évvel ezelőtt találkoztam először, de ekkor már a látóteremben volt a kortárs japán irodalom, hála a Geopen kiadónak és Murakami Haruki "műholdas" regényének. Yoshimoto There is No Lid on the Sea című könyve alapján 2015-ben készítettek egy csendes, merengős hangulatú filmet, amelyet most a héten a Toldi Moziban futó Japán Filmhét keretében volt szerencsém megtekinteni. A Tengerfedő teltházas vetítése során szűk másfél órában élvezhettem a sós, tengeri levegőt, mely így egy kis robbanásmentes felüdülést nyújtott a legutóbbi A múmia, és a hamarosan érkező Transformers sajtóvetítése között.

A Pixar legújabb animációs csodája négy keréken, fényesre polírozva gurul ki a stúdió garázsából.
Az alváz a régi, de ez már egy másik karosszéria és a motorja is máshogy duruzsol. Szerethető, elgondolkodtató és persze szórakoztató történettel zárul a Verdák-trilógia.

Nem tudom Ti, hogy vagytok vele, de ez a cím annyira szar, hogy már zseniális. HALÁLHOZÓ HÁROMEZER!!! A 80-as évek elején, mikor a világ Mad Max lázban égett, úgy gondolták az olaszok, hogy megalkotják a saját posztapokaliptikus zsánerüket, mely majd felveszi a versenyt az amerikaiakéval. Többek között olyan címek láttak napvilágot, mint a Warrior of the Lost World, a 2019, After the Fall of New York vagy éppen a Halálhozó 3000. No, az igazi áttörés ugyan elmaradt, de legalább a tékák legalsó polcait is fel lehetett tölteni anyaggal, ugyanis ezek mind odavalók, vagy még oda sem...

Évekkel ezelőtt formálódni látszott egy univerzum a szörny-klasszikusaink összetrombitálásával. Megvolt az új Farkasember sztori, repkedett pár kört Drakula, összeállt Frankeinstein szörnye, de maga az univerzum mégsem. Külön-külön a filmek megbuktak, ezért a Universal Studios leeresztette a mentőcsónakot és szépen kicsekkolt a süllyedő hajóról. De míg egyik lábával épp kiszállni látszott belőle, addig a másikkal már lépett is a következőbe. Ennek az új hajónak a neve: Dark Universe, és a Tom Cruise főszereplésével készült A múmia című első filmjével épp most futott ki a tengerre. Cruisin'-cruisin'.

Immár harmadik alkalommal került be Mundruczó Kornél valamelyik filmje a Cannes-i Filmfesztivál hivatalos versenyprogramjába. A mai magyar hétköznapoktól elrugaszkodva, de valójában nagyon is az évtized európai politikai mikroklímájában játszódik a film, aminek főszereplője egy menekült fiú, aki görbe tükröt mutat a társadalomnak.

Elliot Lester filmje bár vérkomoly drámának állítja be magát, valójában bizonyos értelemben véve nem más, mint egy meglehetősen félresikerült, bárgyú és unalmas exploitation mozi. Elsőre talán meghökkentő ez a kijelentés, ám ha figyelembe vesszük, hogy miképpen nyúl az általa feldolgozott témához, akkor könnyű belátni a létjogosultságát. Megtörtént események alapján! Na persze, ne fárasszatok már... Megdöbbentő, de van aki ezt a hatásvadászat céljára elsőosztályú kijelentést még a nyilvánvalóan fiktív Texasi láncfűrészes mészárlás remake-nél is benyelte. Ebből kiindulva pedig az Utóhatás marketingeseinek nem volt túl nehéz dolguk, holott a film valóság alapja éppen csak egy arasznyival nagyobb, mint a fent említett horroré.