Round 1

A NetherRealm Studios 2011-ben felélesztett egy szériát, amiről már senki se gondolta volna, hogy újra a régi fényében tündököl majd. A szimplán csak Mortal Kombat névre keresztelt epizód a klasszikus Mortal Kombat játékok történetét foglalta magába, olyan grafikával, látvánnyal és harcrendszerrel megáldva, amire minden rajongó várt. A stúdió addig ütötte a vasat amíg meleg, és 2 évvel később, 2013-ban újabb verekedős játékot dobtak piacra, ám ezúttal nem egy Mortal Kombatot, hanem egy szuperhős sztorit, mégpedig az Injustice Gods Among Us-t. A látvány, a grafika és a harcok feljavultak, a történet változatos és fordulatos volt, a játékmenet pedig mindent tartalmazott, ami szem szájnak ingere. A siker ezúttal sem maradt el, ami arra ösztökélte a NetherRealm-os srácokat, hogy ne álljanak meg ennyinél…2015-ben megérkezett a Mortal Kombat X, ami még tovább fokozta a már ismert receptet. Egyetlen egy apró kis baki árnyalta csak be a sikert, mégpedig a borzalmas PC-s port, aminek bizony jó pár, elég nagyméretű patch vetett csak véget. Sajnálatos módon manapság egyre több a rosszul optimalizált játék PC-re (Arkham Knight te magasságos), és sajnos ebből az MKX sem maradt ki. Természetesen a rajongók kitartottak mellette, és a bukás elkerülte a játékot. Ezután mindenki tudta, hogy mi következik…mindenki tudta, hogy az Injustice történetében felvezetett és végig vitt Batman-Superman konfliktus végére még nem pont, hanem csak egy vessző került…idén májusban pedig elérkezett a folytatás, amire minden képregény rajongó vágyott.

Senkinek sem kell bemutatni, mert mindenki hallott már róla. Vannak, akik csak fél füllel, de a legtöbb cinefil valósággal isteníti. És ez nem véletlen, olyan életművet alkotott, amihez hasonlóval Amerikában nem találkozhatunk, miközben magát elhatárolja a szerzői filmtől.

Képregényfilmes univerzumépítés, Marvel kontra DC. A küzdelem eddig kiegyenlítetlen volt, de a Warner Bros. 120 milliós ütőkártyája legalább olyan jó, mint mondják.

Wonder Woman egy képregényhős. Férfiak alkották, eye candy szerepre szánták a kamasz kissrácok és a férfiak örömére. A megalkotója William Moulton Martson egy pszichológus, aki poliamor kapcsolatban élt két hölggyel, bevallása szerint többek között róluk mintázta a Csodanőt. Ehhez mérten kezeljük fenntartásokkal, ne a nemi hovatartozása miatt. Minden magára valamit is adó feminista tiltakozik az ellen, hogy a női nemet Diana karakterével azonosítsuk, aki épp annyira kompetens, vagy inkompetens, mint bármely másik képregényhős, legyen az férfi, vagy nő. A legtöbb DC animációs filmben is csupán mellékszerepet tölt be. A nők egyenjogúságáért folyó küzdelemben nem kifejezetten pozitív esemény, hogy egy kirakatba szánt, tökéletes, sérthetetlen hölgy testesíti meg a férfiak női ideálját.

1968-ban az Egyesült Államok zaklatott és zavarodott hely volt. Régen véget ért már az ötvenes évek pszeudo-idillje, a világháború utáni baby boom szülötteinek egy része hosszú hajat és szakállat növesztve tüntetett, a másik fele pedig Vietnámban haldoklott. A drogok ekkor épp menőnek és a szellemet felszabadító csodaszernek számítottak, valójában persze a rózsaszín, pszichedelikus ködfelhő mögött kiváló táptalajt biztosítottak a szervezett bűnözésnek. A Fekete Párducok egyik alapítóját letartóztatták, Martin Luther King pedig merénylet áldozata lett. Amerika lassan, de biztosan elvesztette –látszólagos – ártatlanságát.

Ha jön az armageddon, már a gyilkossági nyomozás sem ugyanaz.

Piti biztosítási csalás, egy túl egyértelműnek látszó öngyilkosság, egy titokzatos nő és a nyomozó, aki szép sorban a mélyére hatol mindnek. Mondjuk úgy, nem ismeretlen elemek a krimiirodalomban, ámbár megfelelő stílusban, emlékezetes karakterek által prezentálva a felhasználási rátájuk közelít a fektetett nyolcashoz. Gondoljunk csak a nagy öregekre, mint Hammet, Chandler vagy Leonard, náluk sem a világraszóló összeesküvésekről szólt a történet, de ez persze nem is baj. Nem minden a sztori. Ez pedig már a Gyilkosság világvége előtt ars poeticája, de még mielőtt nekiállnánk elégedetlenkedni, a szerző, Ben H. Winters, erre a kissé kopottas díszletre rászabadít egy hatalmas aszteroidát, ami a regény kezdetétől számítva bő hat hónap múlva megérkezik, és eltörli az általunk ismert civilizációt, volt, nincs, miközben a háttérben végtelenre állítva szól Tom Waits Earth Died Screaming-je. Ben evangéliuma, avagy Az utolsó nyomozó trilógia első könyve.

Noha trailert nem néztem, de a történet rövid összefoglalását elolvastam, mielőtt nekiültem Steven Shainberg horrorjának, a Rupture-nek. Jónak tűnt... kicsit olyan a Fűrész, Motel, Mártírok szerelemgyermekének, Noomi Rapace főszereplésével. Mi baj lehet?

Jack Sparrow 2003-as debütálása a mozivásznon izgalmas, kalandos, látványos és fondorlatos volt. Johnny Depp által életre keltett figura bohókás, szerethető, kellően dörzsölt és vérbeli kalóz, akinek még azt sem szabad elhinni, ha bemutatkozik. Azóta viszonylag rendszeres időközönként hagyták el a Disney istállóját a kalózos univerzum további filmjei, hogy újra és újra letarolják a mozipénztárakat, de sajnos a történetfolyam egyre jobban vesztett a kezdeti lendületéből, a negyedik rész még Penélope Cruz és Ian McShane szerepeltetése ellenére is igen csak felejthetőre sikeredett.  A Mickey egeres cég vezetősége mégis úgy döntött, hogy még egyszer megpróbál egy kis pénzt kinyerni a kalózaiból és (elmondásuk szerint) még egyszer utoljára útnak indítják a Fekete Gyöngy legénységét. Azonban nagy szerencsénkre a Salazar bosszúja alcímet viselő ötödik rész egész jól kielégíti a rajongói elvárásokat.

Valamivel több, mint 25 évvel ezelőtt Mark Frost és David Lynch megalkottak egy olyan sorozatot, ami műfajával, szürrealizmusával és enyhe abszurditásával nagyon hamar kultstátuszt vívott ki magának. Ma is hatalmas tisztelet, illetve rajongás övezi a sorozatok egyik úttörőjét. Bőven nem tökéletes, de nagyon szerethető és élvezetes alkotás. Holnap pedig ilyen hatalmas szünet után újra a képernyőn láthatjuk kedvenc bogaras nyomozónkat.