A legtöbb francia vígjáték képes azt elérni, hogy amikor leülünk eléjük, akkor felhőtlenül tudjunk szórakozni és röhögni. A saját stílusuknak hála, könnyen szerethetővé is válnak az egyes filmek... ám, kivételek ugyebár mindig és mindenhol vannak, és ezt a negatív elismerést most Oliver Dahan filmje, a Csodacsapat nyerte el a 2013-as évben.

Patrick Orbera ünnepelt futballsztár volt egy időben, ám a karrierje megfeneklett és nagyon mélyre süllyedt. A családja hátat fordított neki és a gyerekét sem láthatja, hacsak nem változik meg gyökeresen. Miután a legnagyobb vágya, hogy együtt lehessen a lányával, vesz egy nagy levegőt és elvállal egy munkát egy francia szigeten, és a helyi focicsapat edzője lesz. Azonban céljuk is van, hiszen a város konzervgyára a csőd szélén áll, és meg kell menteni, mert különben a lakók elveszítik a munkahelyüket…

Nagy elvárásaim nem voltak a filmmel kapcsolatban, mert az előzetes sem szólt nagyot, de azért reménykedtem benne, hogy néhol felröhögök és elmosolyodok. Ezt részben el is érte, mert tényleg volt benne néhány jó poén, de hála a sok erőltetett, túljátszott jelenetnek, az egész film elvesztette a varázsát. Nyoma sem volt annak, amit egy valamirevaló francia vígjáték képes lehozni, ami nem más, mint a folytonosság. Az, amikor egyik poénból ugorunk a másikba, vagy amikor az üresjárat közepette is mosolyogva ülünk a képernyő előtt, mert a szereplők jelenléte kiváltja belőlünk. Azaz, adott volt egy bő másfél órás vígjáték, aminek alig néhány perce volt vicces.

A forgatókönyv teljes mértékben össze volt csapva, ez leginkább a különböző karakterek megjelenésénél volt érezhető, mert sokszor történt az, hogy belekezdtek valamibe, aztán félbehagyták. A legtöbb karakternek nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Ugyanakkor a színészek közül néhányan elég jól – a szinthez képest – szerepeltek. Omar Sy kiköpött Lilian Thram volt, akit meg is idézett az egyik mozdulatával. Viszont ez csak annak lesz értékelhető momentum, aki látta a ’98-as VB-n, a Francia – Horvát meccset. José Garcia személyében pedig egy Eric Cantona elevenedett meg. (legalábbis nekem ő ugrott be, amikor megláttam). Ebből viszont az szűrhető le, hogy a Csodacsapat csak úgy lesz értékelhető, ha van egy kis focis ismeretünk. Nekem ugyanis leginkább a kisebb utalások jöttek be igazán, így ebből arra tudok csak következtetni, hogy ha nem lennék otthon a futballban, akkor bizony egy nagy nulla lenne a film számomra.

Bár megpróbálok elvonatkoztatni a focitól, viszont akkor arra jutok, hogy a Csodacsapat tényleg egy felejthető alkotás, és nem igazán ajánlom a megtekintését. Minden tekintetben kevés, ráadásul még a nívós Marseille meccs sem húzta ki a gödörből. 3,5/10

A színész, a koreográfus, a harcművész, a kaszkadőr, a komikus, a rendező, a producer, az énekes, és a vállalkozó, valamint az, akit Bruce Lee is elvert. Ez mind Jackie Chan, aki a toplista sorozatom akcióhősei közül talán a legjobban kitűnik a sokoldalú és színes élete miatt. Ő volt az, akinek a filmjeit nem lehetett abbahagyni a stáblistánál, hiszen akkor jöttek a filmes bakik, a nagyon poénos jelenetek. Ő volt az, aki mindig megijedt az ellenségtől, de végül könnyedén elverte őket. Jacki Chan egy igazi nagyágyú!

Jackie Chan már nagyon rég óta szórakoztatja az embereket a filmvásznon, mivel már 8 évesen, 1962-ben a TV képernyőjén szerepelt (bár ekkor még nem sok szerephez jutott). Az igazi színészi karrierje a 70-es években kezdődött, de egészen ’78-ig várnia kellett az igazi átütő sikerre, amit a Részeges karatemesterrel ért el. Ekkor a világ megismerte az igazi Jackiet, aki harcművészként már-már Bruce Leet idézte a filmekben. A következő években számos filmben szerepelt, és az akció-vígjátékaival óriási sikert könyvelhetett el, mint színész/rendező. Sokak kedvencévé vált az idők során, és bár nem indított vállról rakétákat, nem duzzadt a mellizma, mint Schwarzeneggernek, de a humorával és bunyóival őt is akcióhősök táborába lehet sorolni.

Az életéről órákig lehetne társalogni, de itt most a legjobb 5 filmje az érdekes, nézzük is hát…

Vince Vaughn és Owen Wilson közös produkciója, avagy egy két órás Google reklám a nézőknek. Ez első hallásra semmi jót nem jelent, de hála Shawn Levy és Vince Vaughn munkájának, a Gyakornokok egy meglepően jól összerakott vígjáték képét mutatja, így a nem túl magas elvárásokat maradéktalanul tudja teljesíteni.

Nick és Billy, kereskedőknek születtek. Szimpatikusak, jó fejek, és minden egyéb olyan tulajdonsággal rendelkeznek, ami létszükség egy ilyen munkánál. Ám a cég, ahol dolgoztak bezárt, és elvesztették a munkájukat, így kénytelenek voltak új munkát keresni, és új életet kezdeni. Billy gondolt egyet és mindent egy lapra feltéve belecsöppent Nick-kel a Google cég életébe, ahol gyakornokok lettek, hogy a gyakornoki időszak végeztével betölthessék az álomállást, de az odáig vezető út nehezebb, mint gondolták…

A két főszereplő korábban már dolgozott együtt – sőt nem is egyszer – de a közös produkciókból csak az Ünneprontók ünnepe volt az, ami tényleg az ő ténykedésük miatt lett sikeres, hiszen ott történt először, hogy a kamera rájuk fókuszált, és ők voltak a középpontban. Azonban 8 év után ismét összeálltak, és bizony, ha nem is olyan szinten, de sikerült megint mosolyt csalniuk az arcunkra.

Természetesen nem kell sokat várni alapjáraton a filmtől, mert ezerszer lerágott csontot dobnak elénk, de ilyenkor a kérdés mindig az, hogy vajon a tálalás hogyan sikerül? Nos, is kijelenthetjük, hogy jól, és a sablonok ellenére sem lehet utálni a film. Méghozzá azért nem lehet utálni, mert végtelenül szerethető. Ahogy Wilson egyfolytában mosolyog, vagy, ahogy Vaughn hozza a laza és kissé buta szerepet, azt egyszerűen nem lehet nem szeretni. Nyilván, ahhoz, hogy élvezzük ezt a filmet tudni kell magunkról, hogy mennyire vagyunk képesek befogadni ezen B kategóriás vígjátékokat. Mennyire tudjuk megemészteni azt, hogy semmi újat nem fog nyújtani nekünk a film, illetve azt, hogy egy két órás reklámanyagot nézünk. Ha képesek vagyunk rá, akkor leülhetünk elé, máskülönben csalódni fogunk. A film több korosztályra is kitér, és foglalkozik az ő ügyeikkel és bajaikkal. Vannak itt első bulik, első szerelmek, munkahely elvesztése, a korban (divatban) való lemaradás, stb.

A Gyakornokok tehát egyszeri alkalomra tökéletes elfoglaltságot tud nyújtani, még akkor is, ha a játékidő egy kicsit hosszúra sikeredett. Én személy szerint bátran ajánlom a filmet, pláne, hogy néhol felbukkan néhány ismert színész egy cameó erejéig, ami mindenképpen meglepetésként hat.  6/10

Tony Scott az utolsó nagy dobásával tiszteletét nyilvánított ki két amerikai férfinak, azzal hogy filmvászonra vitte a történetüket, mely egy vonatszerencsétlenségről szól. 2001-ben az ohioi Walbridge vasútállomáson elszabadult egy veszélyes vegyszereket szállító tehervonat, mely személyzet nélkül több mint 100 km-t tett meg, mire meg tudták állítani.

A legnagyobb veszélyt a folyamatos gyorsulás okozta, hiszen, ha elérte volna a vonat Stantont, akkor az ott lévő kanyarban biztos, hogy kisiklott volna a vonat a több ezer liter mérgező vegyszerrel. A katasztrófát csak úgy lehet elkerülni, ha lelassítják a szerelvényt, ám ehhez sok bátorságra, szerencsére és nem mellesleg két hősre is szükség volt…

Tony Scott mindig szerette, ha a főhősei tökösek, belevalóak és nem riadnak vissza a legnagyobb veszélytől sem. A filmjei nagyon sokszor hasonlóak, és ezért tudott mindig élvezhető filmet csinálni. Ő elmondhatja magáról, hogy bár voltak jobb, illetve rosszabb filmjei is, de összességében a teljesítménye nem hullámzott, és mindig lehetett rá számítani. Így volt ez most is.

Elővett egy hősies történetet, majd telepakolta klisékkel, és megfűszerezte a jeleneteket, hogy azok mindig hatásvadászok legyenek. Mondanám, hogy ez nem szép dolog, és unalmas, de pont ebben volt jó Tony, hogy a sokszor látott dolgokat is úgy tudta előadni, hogy az élvezhető legyen, és annak ellenére, hogy tudjuk mi lesz a film vége, végigizguljuk azt. Ebben volt jó ő, és ezért nem lehet őt utálni.

A Száguldó bomba viszonylag rövid játékidővel rendelkezik, épp ezért nem hagyhatja, hogy a figyelmünk elvándoroljon a képernyőről, így megpróbál mindig maximumon pörögni. Ha egy jelenet lassabb, akkor dialógusokkal korrigál, ha gyorsabb, akkor előjön a zene, hogy a feszültség az egekbe emelkedjen. Minden más esetre ott van Denzel és Pine.

Ugyanakkor a helyén kell kezelni a filmet, mert bár pofásan rakta össze Tony, de a sokat látott jelenetek nem biztos, hogy minden ember számára szórakoztató lesz, és így azért leszűköl a kör. De, aki kapós a pörgős akciómozikra, annak bátran ajánlom, mert hiába nem egy remekmű, de szórakoztató, és ez nem egy elhanyagolható tényező. 6,5/10

Így néz ki egy részletes IMAX poszter.

A horror műfajban nagyon fontos kellék a zene, mert nélküle nagyon nehéz hatásos és jó filmet készíteni. Az évek során rengeteg szép és egyben hátborzongató dallam csendült fel, de bizony közülük is kiemelkedik néhány darab, melyet most fel is sorolok.

Igencsak szubjektív lista ez - mint a legtöbb - épp ezért, ha kihagytam valami remekművet, akkor azt kommentben lehet pótolni. Volt pár darab, amit szívesen beírtam volna még, de az 5-ös lista nem engedte. Nézzük is hát, hogy melyek a legjobbak. 

Halloween alkalmából a Pixarnál úgy döntöttek, hogy készítenek egy olyan animációs rövidfilmet, melyben a Toy Story legjobb arcai szerepelnek, és csöppennek bele egy félelmetes éjszakába. Buzz és Woody sok kalandot megéltek már, de horrorisztikus kalandba még nem keveredtek.

Woodyék épp a gazdájuk kocsijának a csomagtartójában utaznak, amikor egy szerencsétlen baleset (defekt) során kénytelenek lesznek megállni az első útszéli motelnél. Miután az egyikőjük eltűnik, a többiek elindulnak az elveszett társuk keresésére, de egy titokzatos szörnyetek az útjukat állja és csapdába esnek. A játékoknak sürgősen ki kell találniuk valamit, mert a nap felkeltével a kocsi elindul, és örökre elveszítik szeretett gazdájukat…

Először is szeretném leszögezni, hogy a Toy Storyt tartom a legzseniálisabb animációs filmnek, így nem csoda, hogy egyből ugrottam is erre a műre. Woody és Buzz megunhatatlan, és a mostani produkciójuknak hála kijelenthető, hogy a horror témában is feltalálják magukat. Ez a Halloweeni különkiadás mindenképpen megér egy misét, mert bár nagyon rövid és simán néztem volna még tovább, de a 20 perces játékidő alatt is érezni lehetett a Toy Story feelinget.

Ügyesen hozták össze a poénokat a horrorisztikus jelenetekkel. A kicsik számára tényleg egy kicsit rémisztő lehet itt-ott, főleg ha az esti órákban, Jack lámpásokkal körülvéve ülnek le megnézni eme filmet. De a nagyoknak szimpla nosztalgia, horror sablonokkal, ami természetesen szórakoztató végeredményt szül. 8/10

Halloween alkalmából, egy szubjektív lista keretein belül összeszedtem az 5 legnagyszerűbb sorozatgyilkost, akik valaha is szerepeltek a filmvásznon. Lehet őket szeretni (már amennyire egy sorozatgyilkost lehet), illetve lehet őket utálni is, de ők voltak azok, akik évekig rettegésben tartották a filmszínházakat, és a hírnevük évtizedek múltán is fényesen csillog.

Nézzük is tehát, hogy kik a slasher műfaj legjobbjai: