Egy új Quentin Tarantino mozi megjelenése mindig igazi, sokak által várt filmes esemény. A kilencvenes években az ex-tékás, filmőrült fenegyerek atombombaként robbant be a köztudatba és nyomban kitörölhetetlen nyomot hagyott a popkultúrában. Hatása tagadhatatlan volt a kortárs filmművészetre, többen is megpróbálták másolni a stílusát, a közbeszédben pedig szép lassan felütötte fejét a „tarantinós” kifejezés. Ám az a speciális, rengeteg forrásból táplálkozó recept, amit QT kikísérletezett, valójában utánozhatatlan, megismételni csak ő maga tudja időről időre, immár lassan harminc esztendeje. És ez alatt a bő negyed század alatt mindig változtatott is rajta valamit, minek eredményeképpen mindegyik műve más és más, de mégis olyan egyértelműen... tarantinós.

Mikor 2010-ben Slyék tető alá hozták a várva várt akcióhősorgiát, a Feláldozhatókat, minden létező férfi, aki egy kicsit oda volt valaha is az izomagyú akciósztárokért, kisgyermeki lelkesedéssel fogadta az öregek összeröffenését. Majd jött a folytatás, ahol szintén nem kellett csalódni a sztárokban, színre lépett Van Damme, valamint a nagy öreg Chuck Norris is. Ám a legutóbbi fellépéssel, a széria 3. felvonásával óriási kavics került a gépezetbe, méghozzá egy alacsony korhatárbesorolás méretű hiba, ami majdhogynem meg is ölte az egész mókát. A kritikusok lehúzták a filmet, ám most Stallone minden eddiginél nagyobb lelkesedéssel próbál meg visszavágni a kétkedőknek, hiszen bejelentette, hogy érkezik a NEGYEDIK rész!

Noha sok sztár szerepet kapott már az előző részekben, ki több, ki kevesebb játékidővel, még így is nagyon sok olyan név van, akit így vagy úgy, de bele KELL rakni a legújabb felvonásba.

Íme egy lista azokról, akiket LÁTNI KELL a vásznon, mert ott a helyük a nagyágyúk között! 

“Kár, hogy a régi jó dolgokból már nem maradt semmi” - kellett neked panaszkodni, nagyapus, most nézz csak a filmes, TV-s vagy zenei felhozatalra. Minden a másolat másolatának másolata, vagy jobb esetben folytatás, előzmény, spin-off, esetleg crossover, mert manapság már nem dívik egyedi filmekre beülni, inkább biztosra költenek az emberek. Ilyenkor kell(ene) a legjobban megbecsülni azokat, akik még mindig törekednek az új, formabontó alkotások elkészítésére, de nekik nem marad más, csak a művészmozi. Aztán persze ott vannak azok, akik nem akarnak teljesen beállni a sorba, de szintén megragadják a nosztalgia elsöprő népszerűségét és igyekeznek azt a saját képükre formálni. Ők azok, akik szerelmeslevelet írnak egy-egy adott korhoz, hogy ezáltal leróják tiszteletüket, ugyanakkor nem mondanak le szerzői ambícióikról.

A Superbad-szerű vígjátékok korszaka már épp leáldozni látszott, aztán csak becsúszott végül egy hasonló kis korhatáros valami a Seth Rogen-Evan Goldberg produceri garázsból. Annyit változott a helyzet, hogy a Virsliparti után ismét próbáltak egyet csavarni a szitun, és ezúttal 12 éves színészpalántákkal durrogtatják el jól megszokott kúrós poénjaikat. Ennyi lenne? Igen. Nyárra viszont bőven elég.

Ó, a megterhelő kamaszkor! A tinédzserdrámák műfaja több-kevesebb sikerrel próbálja kipréselni magából említésre méltó pillanatait, legalábbis ami a sorozatokat illeti. Az HBO nyári lázálma egyike lett ezeknek a pillanatoknak.

Úgy is mindenki képben van

Nyolc rész után szerintem felesleges bemutatni a Halálos Iramban szériát, mert még az is tudja miről van szó, aki amúgy nem szeretne tudni ezeknek az alkotásoknak a létezéséről. Lehet őket hibáztatni? Döntse el mindenki maga. A lényeg, hogy a Halálos Iramban az egyik leghosszabb ideje futó akció film széria, ami valaha készült, és jóval túlment már azon a ponton és szemléleten, aminek annak idején megalkották. Egy egyszerű, szimpla kis illegális autóversenyzésből lett egy 2-3 évenkénti kötelező agyzsibbasztó zúzda, ami a nézők egyik felét a gyönyörrel, a másik felét az undorral tölti el. Nem tagadom, én a gyönyör táborába tartozom, így minden egyes infó morzsa kapcsán dörzsölöm a tenyerem, és várom a képeket, a plakátokat, az előzeteseket, majd  - szerencsés helyzetem lévén – a sajtóvetítéseket, ahol hátradőlök és előveszem…azaz várom, hogy kezdetét vegye az aprítás. Mert az bizony ezúttal se maradt el.

A spagetti-, vagy szebbik nevén italowesternek rajongójaként messze a Suttogó Szél c. képregény keltette fel a legjobban az érdeklődésemet az olasz képregények legjavát bemutatni hivatott Maximum Bonelli - sorozat eddigi kötetei közül. Már csak azon okból kifolyólag is, mert a western, mint képregényes műfaj túlzottan nem lett népszerű hazánkban sem, a Lucky Luke-on és a Kockás magazinban meg-megjelenő Blueberry-n kívül igazán sok ilyen cím nincs a hazai piacon. A Gianfranco Manfredi története alapján José Ortiz által illusztrált Suttogó Szél viszont jól pótolja ezen hiányt, szépen felvezetett cselekmény mentén és kiváló hangulatú illusztrációi révén.

Mi a helyzet, Mr. Besson?

Nem mondhatni, hogy Beeson csendben ül a babérjain és a régi klasszikusainak dicsfényében fürödve majszolja tonnaszámra a macaront. 2013-ban a Vérmesékkel ajándékozta meg a nagyérdeműt, melyhez olyan színészeket sikerült megszereznie, mint Robert De Niro és Michelle Pfeiffer. A recept egy akció-vígjáték elemeit képviselte, de az összkép elég felemásra sikeredett. Megvolt ugyan benne a potenciál, de egyik téren se tudta kimaxolni a benne rejlő lehetőségeket, így kritikai valamint közönség oldalról is csupán mérsékelt siker lett. Ugyan ez mondható el az egy évvel későbbi alkotásáról a Lucy-ról, amelyben Scarlett Johansson alakította a címszereplőt, és a végeredmény egy akció-sci-fit tett le az asztalra. A potenciál itt is megvolt, de az összkép ezúttal is túl vegyes lett, és szintén nem hozta meg Besson számára azt az újbóli áttörést, ami a régi dicsfényére emelte volna vissza a renoméját. Ezután rendezőként pár évre hallgatásba is burkolózott (íróként azért bőven tevékenykedett ezen időszak alatt), majd 2017-ben egy régóta dédelgetett szerelem projectjét vitte vászonra, a Valerian és az ezer bolygó városát. Szerintem kijelenthető, hogy az elmúlt évek projectjei közül ez hozta el számára a "legnagyobb" sikert, de kibékülve ezzel se voltak annyian (köszönhetően a félrement castingnak), mint amekkora potenciál ebben a projectben is volt. Ám ezek a kisebb-nagyobb (de főleg kisebb) sikerek se vették el a kedvét a filmkészítéstől, és az Annával megrendezte a saját John Wick filmjét…legalább is az első előzetes után ezt lehetett hinni.