És még eddig az volt a bajom, hogy sorra jönnek a felesleges folytatások! A Disney bebizonyította, hogy egy “filmhez” már ennyi sem kell, elég, ha csak leültetünk egy hiénát tollbamondást írni. Így született meg a 2019-es oroszlánkiráj.
És még eddig az volt a bajom, hogy sorra jönnek a felesleges folytatások! A Disney bebizonyította, hogy egy “filmhez” már ennyi sem kell, elég, ha csak leültetünk egy hiénát tollbamondást írni. Így született meg a 2019-es oroszlánkiráj.
Először jött a villanás, ami kiégette a szemünket. Aztán jött a robaj, ami szétrobbantotta dobhártyánkat.
Kőkemény kezdés. Milliónyi emberéletet kioltó napkitörés az Árvák c. képregény felütése, az, ami a legtöbb történetnél egy posztapokaliptikus sci-fi formájában szokott kibontakozni, azonban Roberto Recchioni írása teljesen más mederbe tereli az eseményeket. Az ismert világ nem pusztult el teljesen, a közeljövő társadalmában viszont a katonaság jóval nagyobb szerepet tölt be és a tragédia következtében megárvuló gyermekekre építve igyekeznek fokozatosan erősödni. Az árvák kiképzésének célja a félelmet nem ismerő, ezáltal bármilyen veszéllyel szembeállítható csapatok felállítása, s mivel szegények teljesen magukra maradtak, így minden erejüket kényszerülnek beleadni, hogy megfelelhessenek a kihívásoknak. Ezáltal pedig tökéletes alapanyagnak bizonyulnak.
Hollywood bajban van. A nép általános megítélése szerint egyre szarabbak a termékei, pénzben is alig hoznak valamit, már most kapásból 10% mínuszban van kábé az idei félév a tavalyitól, az eredeti ötletek sem érkeznek, pont azért, mert azért a kevésért sem hajlandóak fizetni az emberek, ráadásul egy mozilátogatás pont annyival kényelmetlenebb, mint amennyire egy netflixezés például nem az. Tényleg kiszimatolható egy kisebbfajta univerzális búvalbaszottság a filmrajongók körében, pedig pont ezekben az időkben kellene bizonyítanunk, hogy igen, mi kiállunk a szerelmünk mellett és minden fellelhető értéket igyekszünk kisajtolni belőle.
Szerintem semmi rossz nincs 2019-ben, inkább az új felállás az érdekes. Magamon is észrevettem, hogy fogékonyabb vagyok a streaming szolgáltatók cuccaira, pláne a sorozatokra, de néha az egész estét saját tartalmak is képesek meglepni. Pont ezért lesz megtöbbszöröződött a lelkesedésem, ha moziban látok valami igazán kiemelkedőt.
Eltelt fél év, vessük górcső alá a TOP 5 filmet, 2019 januárjától júniusáig bezárólag! Egyetlen szabály, hogy ebben az időszakban kellett megtörténnie a hivatalos hazai premiernek vagy megjelenésnek, ennek hiányában pedig az alternatív források feltűnésének (erre egyébként jelen esetben nem lesz példa). Így eshetett meg, hogy gyártási év szerint 2018-as darabok is felkerülhettek a listára. Alant YouTube-videóban értekezünk, még lejjebb pedig írott formában is.
Nincs bírás a Pókemberrel. 2016 óta már az ötödik Tom Holland-féle szereplés van soron, és már ember nem számolja, ezen felül hány játék és rajzfilm dolgozza még fel a karaktert. Vajon mit szövögethet a Marvel?
A Végjáték után két iskola lehetősége kezdett körvonalazódni Kevin Feige mozimonstruma és benne az új folytatás, a Phase Three zárófilmje körül: hagyjuk végre lélegezni egy kicsit a nézőket, mielőtt az oxigénhiánytól és a Bosszúállóktól végső agykárosodást szenvednének, VAGY pedig toljuk túl és menjünk tovább, mert itt már nincs megállás. Mindennemű spoiler nélkül megsúghatom (jó, azért remélem, hogy a Végjátékig képben vagytok), hogy bármelyiket is pártoljátok a kettő közül, mindenki jól fog járni.
Trailereket nézni időigényes, unalmas, de legfőképp káros dolog. A Trélernyi Trailer célja, hogy ugyanezeket az érzéseket keltse nézőiben, csak nem 5-6, hanem egyetlen előzetes hosszára koncentrálva.
Csemegézzünk együtt a múlt heti kínálatból, itt lesz velünk Kristen Stewart, a könnyező srác a Get Out plakátjáról, a Pearl Harbor 2 (vagy valami olyasmi), de még Drax is, hogy aztán a közkedvelt autó- és agyroncs szériánk legújabb spinoffjáról már ne is beszéljünk.
Übergázak lesznek? Vagy angyaliak? Derítsük ki halálos iramban, a FELIRATKOZÁS gombot se felejtsétek el majd megnyomni a LEJÁTSZÁS után!
A tavalyi év különleges lehetett a hazai Venom-rajongók számára, hiszen a Hachette kiadta a Venom születését, valamint a Kingpin által behozott Venom-gyűjtemény és Maximum Carnage révén az antihős több fontos kalandja megjelent, de mindezek mellett a mozikban is bemutatkozott a szimbióta, hogy jó nagy felfordulást okozzon. Idén pedig a Szukits kiadó kezdett bele egy új projektbe, amely során ismert(ebb) Marvel-képregények történeteit jelentetik meg regényesített formájukban. Jól gondolja az olvasó, ha úgy érzi, hogy ezen gyűjtemény első delikvense Venom (és persze a tőle szinte elválaszthatatlan Pókember).
A Yesterday előzetesének megtekintését követően simán éltem volna tovább az életem anélkül, hogy a jövőben bármikor is eszembe jutott volna ez a film, ha nem írták volna ki a trailer közepén, hogy "From the academy award winning director of Slumdog Millionaire". Mégpedig a Gettómilliomost Danny Boyle rendezte, ergo ha a trailer nem hazudik, akkor ezt is. Danny Boyle pedig egy olyan figura, akinek filmjeiben ritkán lehet csalódni, és ha mégis, akkor csakis kellemesen.
Mi a terved, Netflix? Az új Sandler-gagyi következik, kizárólag a YOUTUBE-csatornánkon!
Elindult YOUTUBE PRÓBAÜZEMÜNK. Dobjatok egy feliratkozást a fenti videó előtt, közben, után vagy helyett, és tartsatok velünk már az első szárnypróbálgatások alatt is!