[Supernatural Movies]

(poszter) - Éhezők viadala - Futótűz

2013. november 01. - REMY

Így néz ki egy részletes IMAX poszter.

futó.jpg

Top 5 horror filmzene

2013. október 31. - REMY

A horror műfajban nagyon fontos kellék a zene, mert nélküle nagyon nehéz hatásos és jó filmet készíteni. Az évek során rengeteg szép és egyben hátborzongató dallam csendült fel, de bizony közülük is kiemelkedik néhány darab, melyet most fel is sorolok.

jig.jpg

Igencsak szubjektív lista ez - mint a legtöbb - épp ezért, ha kihagytam valami remekművet, akkor azt kommentben lehet pótolni. Volt pár darab, amit szívesen beírtam volna még, de az 5-ös lista nem engedte. Nézzük is hát, hogy melyek a legjobbak. 

Tovább

[kritika] Toy Story of Terror (2013)

2013. október 31. - REMY

Halloween alkalmából a Pixarnál úgy döntöttek, hogy készítenek egy olyan animációs rövidfilmet, melyben a Toy Story legjobb arcai szerepelnek, és csöppennek bele egy félelmetes éjszakába. Buzz és Woody sok kalandot megéltek már, de horrorisztikus kalandba még nem keveredtek.

toy.jpg

Woodyék épp a gazdájuk kocsijának a csomagtartójában utaznak, amikor egy szerencsétlen baleset (defekt) során kénytelenek lesznek megállni az első útszéli motelnél. Miután az egyikőjük eltűnik, a többiek elindulnak az elveszett társuk keresésére, de egy titokzatos szörnyetek az útjukat állja és csapdába esnek. A játékoknak sürgősen ki kell találniuk valamit, mert a nap felkeltével a kocsi elindul, és örökre elveszítik szeretett gazdájukat…

Először is szeretném leszögezni, hogy a Toy Storyt tartom a legzseniálisabb animációs filmnek, így nem csoda, hogy egyből ugrottam is erre a műre. Woody és Buzz megunhatatlan, és a mostani produkciójuknak hála kijelenthető, hogy a horror témában is feltalálják magukat. Ez a Halloweeni különkiadás mindenképpen megér egy misét, mert bár nagyon rövid és simán néztem volna még tovább, de a 20 perces játékidő alatt is érezni lehetett a Toy Story feelinget.

Ügyesen hozták össze a poénokat a horrorisztikus jelenetekkel. A kicsik számára tényleg egy kicsit rémisztő lehet itt-ott, főleg ha az esti órákban, Jack lámpásokkal körülvéve ülnek le megnézni eme filmet. De a nagyoknak szimpla nosztalgia, horror sablonokkal, ami természetesen szórakoztató végeredményt szül. 8/10

Top 5 sorozatgyilkos

2013. október 31. - REMY

Halloween alkalmából, egy szubjektív lista keretein belül összeszedtem az 5 legnagyszerűbb sorozatgyilkost, akik valaha is szerepeltek a filmvásznon. Lehet őket szeretni (már amennyire egy sorozatgyilkost lehet), illetve lehet őket utálni is, de ők voltak azok, akik évekig rettegésben tartották a filmszínházakat, és a hírnevük évtizedek múltán is fényesen csillog.

horror1.jpg

Nézzük is tehát, hogy kik a slasher műfaj legjobbjai:

Tovább

[villámkritikák] Rendőrsztori, A kobra

2013. október 30. - REMY

Jackie Chan azon két filmje kerül ma terítékre, melyek fordulópontok voltak a karrierjében. Egyik a színészi pályafutásának első sikeréért volt felelős, míg a másik a rendezői tehetségét mutatta meg. 

Rendőrsztori

jackie1.jpg

Bruce Lee halála után a hongkongi filmgyártásnak elő kellett húznia a tarsolyából egy olyan sztárt, aki méltó utódja lehet a legendának. Jackie Channek sikerült betöltenie azt az űrt, amit Lee hagyott maga után, és a 70-es évek végétől már ünnepelt sztárként mozgott a filmvásznon.

A 80-as években elérkezett számára a rendezői siker is, és a Rendőrsztori volt az a film, mely a csúcsot jelentette számára abban az évtizedben. A forgatókönyv egyszerű, de rendkívül szórakoztatónak bizonyult: Kevin azt a feladatot kapja, hogy vigyázzon a kábítószerkirály titkárnőjére, mivel ő a koronatanú. Terhelőbizonyítékokat kell szereznie, hogy végleg börtönbe juttassák az ellenséget, de a tárgyalás napján a lánynak nyoma vész, és Kevint rendőrgyilkosságba keverik…

A rendkívül látványos és kidolgozott harci jelenetekkel tarkított moziban a veszélyes kaszkadőrmutatványok sem maradhattak el, és bátran ki lehet jelenteni, hogy a mai napig megállják a helyüket. Ötletesek és életszerűek voltak, melyeket a sok 10 milliós CGI segítségével sem lehet megközelíteni. Mindemellett a humor sem maradhatott ki a filmből, melyből pont annyit kaptunk, hogy a filmre ne paródiaként tekintsünk. Megvolt benne a kellő komolyság is, de az összképet tekintve ízig-vérig Jackie Chan-es alkotást láthattunk. A film minden elemében megmutatja, hogy miért is szeretjük az ázsiai harcost. Tehát, aki még nem látta a filmet, az bizony nézze meg, mert megéri. 7,5/10

A kobra

jackie3.jpg

A filmes karrierje során a Kobra volt az első olyan alkotás, mely sikert hozott el számára. Az igaz áttörést azonban csak a későbbi Részeges karatemesterrel érte el. A Kobra a jól ismert tanítvány-mester storyt követi, melyben nem a színészi játék, illetve a csavaros történet volt az első számú elem, hanem a bunyó.

A Sas-karom harciskola vezetője megfogadja, hogy megöli az összes olyan embert, aki ismeri a Kígyó technikát. A kegyetlen nagymester, Pai Chang-Tient tartja első számú célpontjának, mivel ő az, aki a legjobban ismeri a tiltott technikát. Arra azonban nem számít, hogy Tien átadja a tudását egy fiatal fiúnak, aki megmentette az életét. Chien Fu ráérez a harcművészetre és tökéletesen elsajátítja a Kígyó stílust…

A történet semmi újdonságot nem nyújt annak, aki látott már efféle mester-tanítvány filmet. Faék egyszerű az egész film, de nem is ez a lényeg, hanem a kivitelezés. Ha a rendező jól tálal, és a főszereplő ügyesen mozog a vásznon, akkor a siker nem marad el. Ezekben a filmekben a bunyók és a harcművészetek keveredése nagyon látványosak tudnak lenni, még akkor is, ha több esetben is vannak érdekes, illetve megmosolyogtató mozdulatok. A Kobra tényleg mindent a háttérbe szorít, és csak a harcra fókuszál. Jackie Chan megmutatta, hogy tud egy s mást. Akik szeretik az ázsiai harcművészeteket, azoknak ajánlom a filmet, mert egy szép darab a kategóriáján belül. 7/10

(trailer) - Justice League - War

2013. október 28. - REMY

war.jpg

Batman, Superman, Wonder Woman, Green Lantern, Flash, Cyborg, Shazam, és Darkseid. Itt van mindenki aki számít, valamint ismét Jay Oliva ül a rendezői székbe, ami annyit jelent, hogy a minőség garantált. A DC a legutóbbi Igazság Ligája filmmel, a Justice League - The Flashpoint Paradox-al nagyon magasra tettek a lécet, így kíváncsian várom, hogy a Háború miként fog muzsikálni.

 

5 Arnold Schwarzenegger film, amit látnod kell

2013. október 28. - REMY

A testépítő, a Herkules, a Terminator, és a kormányzó. Az Osztrák Tölgy karrierje egészen elképesztő, hogy ha arra gondolunk, hogy honnan hová jutott. Okosan építette fel a karrierjét, és a testépítésből (7 Mr. Olympia) megpróbálta a legtöbbet kihozni, és megmutatni a világnak, hogy ha kigyúrod magad és vannak színészi ambícióid, akkor bizony sikeres lehetsz a filmvásznakon is. Ehhez nem kell Oscar-díjas alakításokat véghezvinni, ehhez csak az kell, hogy a filmeket okosan kell megválasztani, és a saját határainkat ismerni kell. Arnold megcsinálta.

arnold1.jpg

Schwarzenegger a pályafutását 1969-ben kezdte a Hercules New Yorkban című filmmel, majd 7 évre rá megkapta a Golden Globe díjat is a Maradj éhen című filmben nyújtott alakításáért. Ugyanakkor hiába a díj, hiszen az első olyan filmje, ami megmaradt az emberek emlékezetében csak 1982-ben érkezett meg a Conan, a barbár „személyében”. Innentől kezdve igazi világsztár lett és jöttek a jobbnál jobb ajánlatok a számára. 1984-ben James Cameron is felfigyelt rá és odaadta neki azt a szerepet, ami eggyé vált a nevével, azaz a Terminatort (eredetileg Lance Henriksen lett volna). Innentől kezdve nem volt megállás és ő is feliratkozott az akcióhősök listájára., és bár hiába voltak gyengébb filmjei is, a jobbakat örökre megjegyzik az emberek.

No, lássuk is, hogy melyik az 5 legjobb Schwarzenegger film.

 

Tovább

[kritika] Croodék (2013)

2013. október 27. - REMY

Az idei évben az animációs filmek nem durrantak akkorát, mint korábban. Hiányzott belőlük az eredetiség, a lélek és az egyéb olyan alkotóelem, ami miatt tényleg felhőtlenül tudunk szórakozni rajtuk. Végigolvasva a címeket, három filmre tudnék rámutatni, amik megállják a helyüket, bár ezek sem tökéletesek. Gru 2, Szörny Egyetem, és a Croodék. Előbbi kettős ugyebár folytatás, míg utóbbi eredeti, de nem minden tekintetben.

crood.jpg

Croodék úgy próbálják túlélni a nehéz napokat, hogy a barlangjukban dekkolnak. Kerülik a veszélyt, és az új dolgokat. Számukra még a tűz sem létezett. Eep, a fiatal lány azonban más, mint a család többi tagja. Ő szeretne felfedezni, így egyszer elszökik otthonról, és körülnéz a barlang tájékán. Ekkor találkozik a megszállottan kísérletezgető Guy nevezetű fiúval, aki elmeséli neki, hogy veszély közeleg, és mihamarébb lépniük kell, ha életben szeretnének maradni…

Megmondom őszintén, hogy az előzetes nem igazán fogott meg anno. Azt nem mondom, hogy rossz volt, de nem éreztem azt, hogy nekem rohanni kell rá a moziba. Ugyanakkor a film végeztével mégis kellemesen csalódtam, és egy hajszálnyival ugyan, de jobbnak találom, mint a Gru 2-t. A Croodékban megvolt az újítás, hiszen egy nagyszerű világot hoztak létre, amiben néhol már elképesztő élőlényeket fedezhettünk fel, de ennek ellenére azt éreztem, hogy már láttam ezt a filmet. (Meg nem mondom miért, de végig a Jégkorszak járt a fejemben)

Ötletesnek és aranyosnak találtam az ősembereket, akik nagyszerű kalandok során fedezték fel a környezetüket, de sajnos nem volt meg azaz áttörés, ami alapján elismerően csettinthetnék a film után. Számomra hiányzott az a csoda, azaz élmény, amit csak úgy szoktak ábrázolni az efféle filmekben, hogy tágra nyílik a pupilla és csillog az örömtől az adott karakter szeme. A világot megteremtették hozzá, de nem használták ki a benne rejlő varázst.

Ehelyett az apa-lánya konfliktust hegyezték ki, ami meglepően sablonos, és unalmas. Azt nem mondom, hogy elrontották ezzel a filmet, de nem is léptek vele előrébb. Nem volt meg benne az a bizonyos plusz.

crood2.jpg

Ettől függetlenül persze simán nézhető a Croodék és a kicsiknek és nagyoknak is jó kis szórakozás lehet egy nehéz nap után, mert poénos, kalandos, és szórakoztató, de semmi több. Egyszeri megtekintésre mondhatni tökéletes, de utána keressünk egy másik filmet. 7,5/10

süti beállítások módosítása