Az a stúdió mely leszerződtette az idei évben Sandra Bullockot, nagyon jól járt. Mind a Női szervek, mind a Gravitáció hatalmas összegeket szakított a pénztáraknál, így nem lehetett rájuk panasz, legalábbis pénzügyileg nem. Viszont, míg a Gravitáció, akár Oscar-díjat is hozhat neki, addig a Női szervek egy átlagosnál kicsivel jobb vígjáték lett csak. Nézzük is, hogy miért.

Sarah az FBI egyik legjobb embere a kábítószer-maffia vezérének nyomába ered, ám akarata ellenére hozzácsapódik a helyi zsaruk legidegesítőbb és legfurcsább embere is. Kezdetben nem pompás a viszonyuk, ám miután rájönnek, hogy ha egyesítik erejüket, akkor könnyen véghezvihetik a feladatot…

A vígjátékok elé mindig félve ülök le, mert nagyon sokszor csalódok - ami könnyen lehet, hogy az én hibám, mert rossz filmekre esik a választásom – és sajnos a Női szervek sem az a film, ami után fülig ér a szám. Idén – eddig - egyértelműen az Itt a vége volt a legnagyobb durranás számomra, de van még mit pótolni. A Női szervek már a trailer megtekintése után hátrányból indult, mert egyáltalán nem kötött le. Sablonos jó zsaru – rossz zsaru kapcsolatáról fog szólni, amit már többször is láttam. Ez persze nem jelent semmit, mert egy megszokott történetet, lehet többször is jól tálalni, de Paul Feignek ez nem sikerült.

Azt nem mondom, hogy nem vicces, de sajnos a jó poénok között nagy a hézag és a köztes részek vagy erőltetettek, vagy unalmasak. Ehhez társul negatívumként a két órás játékidő is, melyet a felhőtlen szórakozás elmaradása miatt nagyon hosszúnak érezhetünk.

Viszont, hogy ne csak leszóljam a filmet, térjünk is rá a színészekre, akik között is Melissa McCarthy volt az, aki szállította a poénok többségét. A karaktere vicces volt, és szerethető, annak ellenére, hogy sokan a falra másznának tőle. Sandra Bullock nem nyújtott semmi extrát, szimplán csak hozta az, amit egy efféle vígjátékban elő tud húzni a tarsolyából.

A film nem veszi magát komolyan, hiszen egy vígjátékról van szó, annak ellenére, hogy itt nem drogok vagy alkohol hatása alatt ökörködnek a színészek. A sok pozitív kritika miatt egy kicsit többet vártam a filmtől, ezáltal egy ici-picit csalódtam, de azért nem volt olyan vészes. Ha ritkán is, de a poénok tényleg betaláltak, úgyhogy adok rá egy erős 6/10-et.

Az idei év nem úgy alakult a két legendának, ahogy ők szerették volna. Sly nagyot bukott a Fejlövés című filmjével, valamint Arnold sem robbantott a jegypénztáraknál az Erőnek erejével. Ezek után sokan úgy gondolták, hogy az ő idejük lejárt a filmvásznon és jobban tennék, ha visszavonulnának, és a hasukat süttetnék valamelyik tengerparton, ahelyett, hogy újra és újra bohócot csinálnának magukból. Szerencsére a két gigász nem így gondolta, és egymás mellé álltak, hogy egyesített erővel induljanak el a siker útján.

Ray munkája, hogy börtönökből szökjön meg, és ezáltal letesztelje, hogy az adott létesítmény biztonságos-e. Egyszer azonban, egy, a megszokottnál jóval nehezebb munkát bíznak rá, és meg kell szöknie egy olyan szupertitkos börtönből, mely az ő tervei alapján készült. A hely létezéséről semmit nem tud, és a kapcsolatait is elvágják tőle, hogy teljes mértékben magára maradjon. Egyetlen egy társban bízhat, egy bizonyos Rottmayerben…

A 80-as évek óta vártuk azt az alkalmat, hogy Rocky és Conan egymásnak feszüljön és kő kövön ne maradjon. Az idei évben Mikael Håfströmnek hála elérkezett ez a várva várt pillanat, ám nem abban a tálalásban, mint ahogy azt az álmainkban reméltük. Talán ez már nem is baj, mert megkéstek ők már azzal, hogy úgy muzsikáljanak egymás mellett, mint a 80-as években külön-külön, de azért így sem rossz. A pénztáraknál sajnos ismét elhasaltak, de a Szupercella jóval ütősebbre sikeredett, mint az ezt megelőző filmjeik.

Az első fél óra elteltével úgy tűnt, hogy most sem sikerül az áttörés és ismét egy olyan filmet hoznak el nekünk, amit egyszer ugyan meg lehet nézni, de semmi több. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint 50 Cent jelenléte, aki egy számítógépzsenit alakít. Hogy mi??? Igen, jól hallottátok, de szerencsére teljesen jelentéktelen az ő szerepe így nem kell sokáig csodálkoznunk rajta. No, tehát eltelt az első fél óra és beleugrottunk a mélyvízbe. Sly és Arnie egymásra találtak és elkezdtek haverkodni. A haverkodásból az lett, hogy jött néhány egysoros, és izomszag. De mindezt úgy, hogy nem estek át a paródia kategóriájába. A szupercella a vártnál jóval komolyabb mű lett végül, és bár a faék egyszerű story ugyan megvolt, mert minden egyes lépésüket már jóval előbb tudtuk, mint maga a főszereplők. Ugyanakkor így is tudtak meglepetést okozni a számunkra. Nyilván nem Nolan-i magasságokban jártunk, de azért ügyesen húzták meg a kisebb csavarokat.

Sablonokat láthattunk sablonok hátán, de én úgy gondolom, ha az ezerszer látott elemeket ügyesen rakosgatják egymás mellé, akkor baj nem lehet belőle (főleg, ha egy Jim Caviezel és Vinnie Jones is feltűnik). Az egész film felépítése olyan, mint amikor az öreg motorunkat szeretnénk beindítani. Leporoljuk, majd berúgjuk, és bár az elején köhécsel egy kicsit, de amikor elkapja a fonalat, akkor bizony rádöbbenünk, hogy ez a nagy visszatérés ideje, és az öreg motor személyében egy olyan csillagot látunk ismét fényleni, mint Arnold Schwarzenegger.

A Szupercella megidézi a régi időket, de közben keveredik a mai korosztály számára igényelt komolysággal is, így a végeredmény kielégítő lehet mindenki számára. Stallone és Arnie jól működtek együtt, és ez a film a bizonyíték arra, hogy kettejük között mára már minden rendben. Ez az ő filmjük, és róluk szól, és mi eközben remekül szórakozhatunk. Csak így tovább! 7,5/10

A poszter után most néhány kép és egy néhány másodperces ízelítő is érkezett az új Amerika kapitányhoz. 

UPDATE: Kijött egy közel 1 perces előzetes is. 

Merj nagyot álmodni! Üzeni David Soren idei animációs filmje, a Turbó. A mondanivalót egy egészen elképesztő, és hihetetlen alapstoryval mondja el nekünk, hiszen a főszerepben egy csiga látható, aki veszettül gyors tempóban száguldozik. Első ránézésre egy Verdák – Kicsi Kocsi fúzióról van szó, de végtére is… szórakoztató!

Turbó egy különös csiga, mert amíg a tesója és a társai a jól meg szokott lassú, szürke tempóban élik mindennapjaikat, addig ő álmodozik a száguldozásról és a szórakozásról. Tempóban nem tér el a társaitól egészen addig, amíg egy szerencsés baleset után szuper erőre nem tesz szert, mert bizony a nitró hatására felgyorsul az élete…

Bevallom őszintén az előzetesek után semmi extrát nem vártam ettől a filmtől, mert nem éreztem benne semmi különlegeset. Majd jöttek a kritikák és a legtöbbjük csak leszólta, ami még jobban tudatosította bennem, hogy a Turbó bizony kevés lesz, és nem váltja meg a világot, valamint beáll az idei gyengén muzsikáló animációs filmek közé. Ez részben igaz is, mert tényleg nem ad semmi újat, és sablonokból építkezik, ám az összképet tekintve nem lehet panaszunk. Én kellemesen csalódtam, mert David Soren megmutatta, hogy a klisékből is lehet építkezni, és ha jól illesztjük egymás mellé őket, akkor a végeredmény nem lesz szörnyű.

A forgatókönyv egyszerű, fordulatmentes - ha nem ez lesz életünk első mozija – és aranyos. A megcélzott korosztály egyértelműen a 10 éven aluliak, mert a mondanivalót nem győzi ismételni, és a fejünkbe verni, valamint a poénok is inkább a kicsiknek szólnak. Ugyanakkor felnőtt fejjel is könnyen élvezetes tud lenni, ha kapósak vagyunk az animációs filmekre. Lényeg az, hogy nem kell nagyot várni ettől a filmtől, mert ha az tesszük, akkor csalódni fogunk, viszont ha egy gyors szórakozásra vágyunk, akkor irány a versenypálya a csigákkal.

A film jól bánik a zenékkel és a hatás vadász elemekkel, így ha nem is jön be teljes mértékben, akkor sem lehet utálni a filmet. Egynek mindenképpen jó, de mint már említettem, nem kell sokat várni tőle. 6,5/10

Megérkezett az első poszter az új Amerikai kapitány filmhez, melyet a 2014-es évben fognak bemutatni. Véleményem szerint a poszter eléggé ütősre sikeredett, és remélhetőleg a film is az lesz. 

Taken 3? Nem, ez a Non-Stop...

A harcművész, a telefonszerelő, és a 90-es évek egyik nagyágyúja. Wesley Snipes már gyerekkorában eldöntötte, hogy a kamerák előtt szeretne szerepelni, és szerencsére semmi sem tántorította el ettől az álmától. Ő volt az egyike azon színészeknek, akik a 90-es évek jelképévé váltak, és megjelenésükkel, harcművészetükkel, és néhol humoros beszédükkel leszállították nekünk a legjobb és leglazább akciófilmeket. A VHS korszak egyik királyáról beszélünk, aki bár nem alkotott filmtörténeti remekműveket, de több filmje is olyan státuszban szerepel, ami mondhatni kötelezővé teszi a megtekintésüket.

Snipes a filmes karrierjét 1986-ban kezdte a Vadmacskák című filmben, majd a következő években több kisebb szerepet is elvállat. Az első igazi áttörést Spike Lee rendezővel érte el, akinek hála elindult felfelé a karrierje. 1992-ben már le is tette a névjegyét az akciósztárok között, és talán ez az év volt az, amikor ténylegesen berobbant a köztudatban, immáron akciósztárként.

Következzen tehát az 5 legjobb Wesley Snipes film.

Bármennyire is bírom Wesley Snipest a filmográfiája elég hiányos számomra, így a főbb filmjeit megpróbálom bepótolni tőle a közeljövőben. Az 57-es utas is ebbe a kategóriába tartozik, és a film végeztével azt tudom csak mondani, hogy remek film, a maga kategóriájában. Snipes ekkor még a hús vér emberek ellen harcolt, majd ezek után tért rá a vámpírvadászatra.

Charles Rane-t a világ egyik legveszélyesebb bűnözőjét elkapta az FBI. Úgy gondolták, hogy a rab szállítását egy utasszállító repülőgépen bonyolítják le, ám az amatőr ügynökök hamar a kiiktatottak státuszába kerültek, így Rane átvette az uralmat a gép felett. Az öröm az ürömben, hogy éppen a gépen utazik John Cutter az antiterrorista szakértő, aki megpróbálja visszaszerezni a gépet…

Mit lehet szeretni az efféle akciófilmekben? Egyszerű a válasz, az egyszerűséget. Adott egy átlagos, jó és rossz közötti harcon alapuló történet, melyhez hozzácsaptak egy akciósztárt, aki a megjelenésével is elvitte a hátán a filmet. Snipes nagyszerűen hozta azt, ami elvárható egy ilyen filmben. Tökös volt, jól bunyózott (sőt látványosan), és az egysoros beszólások sem álltak távol tőle. Emellett az okos, valamint fekete humorral megáldott főgonosz sem maradhatott el, aki nagyszerű ellenfele volt Snipesnak.

Rövid összefoglalva minden adott volt a jó szórakozáshoz, mert a játékidő rövid volt és pörgős. No, persze emellett végtelenül kiszámítható is, ami ezeknél a B akciófilmeknél megszokottá vált az idők során, így nem is volt elvárt, hogy óriási fordulatokkal tarkítsák a játékidőt. Aki meglepetéseket, váratlan fordulatokat vár, az ne ezt a filmet tegye be a lejátszóba, mert csalódni fog. Itt az egyszerűségről szól minden, és a főhős kalandjáról.

Ugyanakkor hozzá kell tennem, hogy a kategóriájában vannak nála jobb filmek is, de Snipes így is megmutatta, hogy bátran lehet a Stallone, Arnie, JCVD stb. akciósztárok közé sorolni, mert bizony van olyan tökös, és kemény, mint az említettek. Az 57-es utas című film nem váltja meg a világot, de bármikor neki lehet ülni. 6,5/10