Woody Harrelson és Wesley Snipes a 90-es évek egyik legnagyobb párosát alkották. Karrierjük során háromszor szerepeltek egy filmben, és ebből kétszer nagyot is szólt a végeredmény. Az első alkalom 1986-ban volt a Vadmacskák című filmben, és mondhatni ez a film indította el a filmes karrierjüket is. (Woodynak ugyan volt már előtte 1 filmje, de ott nem igen jutott szóhoz). A második a Zsákolj, ha tudsz, míg a harmadik a Pénzvonat című akció film volt.

Sidney és Billy a kosárpályán ismerkednek meg. Az elején megy a szurkálódás, de amint beindul a játék és Billy lejátssza a pályáról Sidneyt, a két fiú összeáll, hogy egy csapatot alkossanak. Úgy gondolják, hogy együtt levernek mindenkit a grundról és sok-sok pénzt gyűjtenek majd. Jól is megy minden, mindaddig, amíg ki nem derül, hogy Billy nyomában ott vannak a gengszterek és be szeretnék hajtani rajta a pénzüket…

Ron Shelton az amerikai társadalom azon rétegét célozta meg, akik napról-napra élnek és kénytelenek kockáztatni, mert különben könnyen az utcára kerülhetnek. A két főszereplő is éppen ezt az utat követi, és a megtakarított néhány dollárjukat dobják fel annak érdekében, hogy néhány kosár után megduplázzák vagy megtriplázzák. A szerencse ugyebár forgandó és sosem lehet tudni, hogy mikor jön el az a pont, ahol ki kéne szállni.

A Zsákolj, ha tudsz a kőkemény dráma helyett a humort tette előtérbe, ami azért nem gond, mert megtalálták azt a köztes állapotot, ahol a film nem esik túlzásokba, hanem tökéletesen egyensúlyozik. Érezhető a komoly téma, ugyanakkor nem veszik el az életkedvünket. Szórakozunk, és nevetünk, hála a nagyszerű duónak.  

Ebben a filmben tényleg az a jó, hogy végtelenül laza, és könnyed. Igazi VHS korszakos alkotás, amit az emberek örömmel kölcsönöztek ki anno a tékákból, és rongyosra néztek. Nem lehet utálni, mert minden elemében szórakoztató. De ismétlem, ennek ellenére Shelton végig érezteti, hogy ezeknek az embereknek a sorsa sanyarú, hiába nevetnek.

Woody és Wesley remélhetőleg a jövőben még összeállnak majd, hogy ismét megmutassák miért is voltak ők a 90-es évek fenegyerekei. Nagyszerű párost alkottak, és ezt a filmet mindenkinek ajánlom. 7,5/10

Ric Roman Waugh nem pepecsel az Elítélt című filmben, hanem már az első percekben olyan cselekménysorozatot tár elénk, ami kérdéseket vet fel bennünk. Vajon tudnánk-e megfontoltan cselekedni egy betörő ellen? Vajon eszünkbe jutna, hogy ha rosszul cselekszünk, akkor még akár mi is húzhatjuk a rövidebbet? Nehéz kérdés, de az Elítélt választ ad arra, hogy mi történik akkor, ha mi is hibázunk.

Wade Porter élete gyökeresen megváltozik, amikor az éjszaka közepén betör hozzájuk egy férfi. Porter, mint szerető családapa egyből a család védelmét helyezi előtérbe, így mindent elkövet, hogy senkinek ne essen baja a családban. Egy szerencsétlen baleset miatt azonban túlmegy egy bizonyos határon, és megöli a betörőt. Porter ezek után kénytelen 3 évre börtönbe vonulni, ahol még nagyobb veszély leselkedik rá…

Még néhány éve bukkantam rá erre a filmre, de odáig soha nem jutottam el, hogy meglessem. Ám ami késik, az nem múlik, és még jól is szórakoztam. Az első dolog, ami megfogott anno a filmben, az Val Kilmer szerepeltetése. Ugyebár az ő karrierje sajnos mára már eléggé megfeneklett, de azért még mindig jól cseng a neve, és meglátva a kinézetét, egyből érdekelni kezdett, hogy mégis mit nyújt majd a filmben. Nem csalódtam benne, mert üde színfoltja volt a filmnek, bár azért olyan sokat nem szerepelt. A jól teljesítő személy az Elítélt esetében egy bizonyos Stephen Dorff volt, aki semmilyen módon nem említhető A kategóriás színésznek, de itt meglepően jól teljesített. No, persze a gyengébb képességű színészek esetében könnyebb észrevenni, ha jól játszanak, mint egy jónál, hiszen nem várjuk el tőlük, így meglepetésként ér minket.

Waugh úgy érezte, hogy a filmben a drámaiságot nem lassú körítéssel kell éreztetnie, hanem jól bevált hatásvadász eszközökkel. Ez sikerült is neki, és jól illett a pörgős, akciódús körítéshez. A rövid és gyors felvezetés után nem tökölt a karakterdrámákkal, hanem rátért a börtönélet, ahol kaptunk mindenből egy jókora adaggal, néhol talán már talán túlzásba is vitték. Akadtak becsicskult egyének, voltak a nagy tekintéllyel bíró ászok, és persze előfordultak a beképzelt, hatalommániás smasszerek is. Ezen karakterek megjelenését, cselekedeteit jól rakosgatta egymás mellé a rendező, így a film, végig jól muzsikált, és egyáltalán nem ült le a játékidő alatt, ami nagy pozitívumnak mondható.

Az Elítélt tipikusan olyan film, amit nem lehet utálni, viszont soha nem lesz a kedvencünk. Nincs benne akkora plusz, hogy a legjobb filmek listájára felírjuk, de mégse szólunk egy rossz szót se rá. Ric Roman Waugh jó munkát végzett és egy ügyesen összerakott börtönfilmet adott nekünk a 2008-as esztendőben. 7/10

Zack Snyder és Bruce Timm a legendás szuperhős 75. évfordulója alkalmából közösen készítettek egy nagyszerű kisfilmet, mely Superman fejlődését mutatja be. A zenei aláfestésért köszönet a John Williams és Hans Zimmer duónak.

Steve Jobs (1955-2011) az Apple cég alapítója, és a számítástechnika egyik úttörője, valamint az, aki az alma szónak új értelmet adott. Egy igazi zseniről beszélhetünk, aki mindent felhagyott azért, hogy létrehozzon valami újat, valami nagyszerűt. Ehhez természetesen sok akadályt kellett leküzdenie, és nagy áldozatokat kellett hoznia, de célba ért. Igaz, nem a legszebb úton, de talán így volt ez megírva.

Joshua Michael Stern a jOBS című film segítségével a számítógépzseni korai éveit, illetve az Apple cég alapítását szerette volna bemutatni. A kérdés már csak az, hogy hogyan? A válasz egyszerű. Rosszul.

A jOBS a lehető legtöbb olyan hibát tartalmazza, ami benne lehet egy életrajzi filmben. Adott a játékidő hosszúsága, mely jelen esetben bő két óra. Ez rendben is van, csak a rendező nem volt képes felmérni a lehetőségeit. Ott rontotta el, hogy túl sokat akar bemutatni, és ahhoz bizony a két óra édes kevés volt. Nem érzett rá arra, hogy mik a fontosak és mik a kevésbé értékes dolgok a történetben, épp ezért a végeredmény egy összeszedetlen katyvasz lett.

Nem fektetett elég hangsúlyt a főszereplőre, és arra, hogy mégis milyen volt ő. Csupán felületes képet mutatott róla Stern, és ez azért volt nagyon rossz, mert volt benne fantázia, voltak bizonyos részek, ahol elindulhatott volna valami, de végül nem lett belőle semmi. Jött egy vágás, egy új jelenet, és a kibontatlan szálat elvágták, és hagyták, hogy elvesszen. Nagy hiba volt ez, mert a főszerepet játszó Ashton Kutcher meglepően jól játszott, pedig ő aztán nem arról híres, hogy ügyes alakításokkal vonja magára a figyelmet.

A film sajnos nem követi azt az eszmét, amit az Apple és Steve Jobs vallott, ami nem más, mint az újítás. Stern megelégedett egy közepes életrajzi filmmel, amiben a bejáratott sablonokra támaszkodik. Nem akart ő nagyot alkotni, egyszerűen csak elkészítette a filmet és felmarkolta a pénzt.

Ugyanakkor voltak pozitívumok is, amikről illik pár szót ejteni. A korhű ábrázolás, a zenei aláfestés hangulatossá tették a filmet. Ezek alapján – főleg a zene – nem lehet utálni a filmet, de végig ott lesz a fejünkben, hogy mindez kevés a sikerhez, és ha Jobs is így gondolkodott volna, akkor most nem beszélnénk az életrajzi filmjéről. Mindenesetre, akit csak egy kicsit is érdekel az Apple (úgyis divatcikk lett az évek során) az üljön le és nézze meg. Ami biztos, hogy egy zseniről beszélünk, és egy olyan emberről, akit nem biztos, hogy a baráti társaságunkba szeretnénk tudni. 6/10

Wes Anderson legújabb filmje kapott egy plakátot. Sok mindent nem árul el, de annyi biztos, hogy a szereplőgárda megér egy misét: Ralph Fiennes, Edward Norton, Owen Wilson, Tilda Swinton, Jude Law, Bill Murray, Adrien Brody, Harvey Keitel, Jason Schwartzman, Willem Dafoe, Jeff Goldblum, Saoirse Ronan, Tom Wilkinson, Mathieu Amalric, F. Murray.

Rengeteg Arany Málna-díj, valamint az évszázad legrosszabb színésze címet is elnyerte az a bizonyos ember, aki az idők folyamán legendává vált. Hiába a sok lehúzó kritika, Sylvester Stallone nevét mindig emlegetni fogják, és nem a Málna gyűjteménye miatt. Véleményem szerint az akcióhősök közül Sylvester Stallone a legsokoldalúbb színész, köszönhetően annak, hogy nem csak főszerepekben jeleskedett, hanem a forgatókönyvírás és a rendezés terén is. Ő az egyik, ha nem a legnagyobb sztárja – és legmeghatározóbb alakja - az akciófilmek aranykorának, a 80-as, 90-es éveknek.

Bár az idő vasfoga meglátszik már rajta, de hála a töretlen szereplési és bizonyítási vágyának még mindig tud olyat nyújtani, hogy a filmjei után állva tapsoljunk (bár, ezzel lehet, hogy csak én vagyok így). Remélhetőleg még sok-sok évig szórakoztat minket az öreg Sly, mert az, amit ő képvisel, sajnos kezd eltűnni, és kevés olyan színész van, aki képes pótolni (legalábbis megközelíteni) őt, és kortársait.

Az Olasz Csődör a karrierjét 1970-ben kezdte és a mai napig szállítja a filmeket, így az a kérdés maradt már csak hátra, hogy melyik volt azaz 5 film, ami a legemlékezetesebb volt tőle. (Nagyon nehezen sikerült leszűkíteni a kört 5 filmre, de nem szeghettem meg a toplistára vonatkozó szabályokat. Valószínűleg az a néhány film, ami kimaradt, azt úgyis megemlítitek majd a kommentekben) No, de nézzük hát azt az 5 filmet, ami szerintem a legjobb.

Az Egyesült Államok újdonsült elnöke, Jamie Foxx a történelem leglazább és legjópofább elnöke. Miért is? Mert nem kell könyörögni neki, hogy interjút készítsünk vele egy videóbloghoz, nem rest fegyvert fogni az ellenségre, valamint Air Jordan csukában nyomul.

John Cale és lánya a Fehér Házba utaznak, hogy Cale csatlakozzon a testőrséghez. A munkát azonban nem kapja meg, de még mielőtt továbbállnának a lányával, elmennek egy fehér házi körútra. Eközben viszont támadás éri az elnököt, így Cale mégis csak munkára lel a helyszínen. Ő az egyetlen, aki képes megmenteni a bent rekedt embereket…

Déja vu érzésem támadt, miközben néztem a filmet, ami nem is csoda, hiszen ebben az évben ezt egyszer már leforgatták, bár akkor Támadás a Fehér Ház ellen címen futott. A két alkotás szinte ugyanaz, annyi a különbséggel, hogy ez sokkal jobban sikerült.

Miért van az, hogy a 80-as évekbeli akciómozikat a mai napig élvezettel tudja nézni a legtöbb ember? Azoknál is voltak hibák, sőt… a forgatókönyvek egyszerűek, buták, logikátlanok voltak, a karakterek a fizikai törvényeket a játékidő nagy részében meghazudtolták, de mégis szerettük, és szeretjük őket. Miért? Hát azért, mert olyat tudtak nyújtani, amit más film nem, és ez a szerethetőség, a lazaság, és a felhőtlen szórakozás együttese volt. Hiába fogtuk a fejünket a sok ökörségen, amiket láttunk bennük, de a film végeztével mégis mosolyogva keltünk fel a képernyő elől, és ez az, ami a legfontosabb egy efféle filmnél, és ha ezt képes átadni, akkor a rendező elérte a célját.

Roland Emmerich megidézte a 2013-as évben a 80-as, 90-es éveket és ezzel a húzással le is pipálta a vetélytársát, a Támadás a Fehér Ház ellen című, Antoine Fuqua alkotást. Talán ez nem is meglepő, mert Emmerichnek azért jóval több tapasztalata van, és tudja, hogy mitől döglik a légy. A történetet nem csavarták túl és már az első perctől kezdve tudjuk a végét, de ez nem is baj, mert jó volt a tálalás. Channing Tatum és Jamie Foxx nagyszerű párost alkottak, és nekik hála a humor sem maradhatott el. Emellett a Maggie Gyllenhaal, James Woods, és Richard Jenkins szereplő gárda is jól hozták a szerepüket, és jó volt látni, hogy ismerős arcok köszönnek vissza a filmvászonról. Úgy gondolom, hogy ha valamelyik rendező egy efféle akció (vígjáték) filmet akar készíteni, akkor a legfontosabb, hogy ismert és sokat látott színészekkel töltse fel a névsort, mert ha gyenge is a film, a színészek sokszor ki tudják húzni a gödörből az adott alkotást.

Az Elnök végveszélyben ügyesen lett összerakva és Emmerich tudta, hogy ha a bevált sablonos storyt, a sablonos, de jó karaktereket, és az ismert színészeket összegyúrja, akkor a filmje élvezhető, és jó lesz. Bár a kasszáknál elbukott a film, de mégsem tudom azt mondani rá, hogy rossz lett, mert igenis jó. A lényeg azon van, hogy tudjuk a helyén kezelni az ilyen filmeket, és ha ez sikerül, akkor jól fogjuk érezni magunkat a 2 órás játékidő alatt. 7/10

Eli Roth a trancsír horror rendező most sem hazudtolta meg magát, pedig az Utórengés esetében még csak nem is ült a rendező székben. Ugyanakkor a forgatókönyvírói feladatokban részt vett, illetve a színészi részlegben is betöltött egy szerepet. No, de a film nem miatta lett érdekes, hanem mert egy magyar színésznő is tiszteletét tette a filmben, aki nem más, mint Osvárt Andrea.

Egy baráti társaság összejön Chilében, hogy kifújják a fáradt gőzt, és megállás nélkül bulizzanak. Minden megvan ahhoz, hogy tökéletesen szórakozzanak, ám egy este váratlan földrengés rázza meg a várost, ahol vannak, így fejvesztve menekülniük kell, hogy túléljék a katasztrófát…

Sajnálatos módon Eli Roth helyett Nicolás López rendezte meg eme „fantasztikus” alkotást, mely annyira sem volt képes, hogy a rövid, alig másfél órás játékideje alatt szórakoztasson. Bár felesleges is lett volna elvárni, hiszen az alapstory sem valami ütőképes, ráadásul erre rátett egy lapáttal a megvalósítás is, úgyhogy én vagyok a hibás, hogy elindítottam a filmet. No, de kezdjük is az elején, ahol elvileg a brutálisan jó chilei hangulatot szerették volna bemutatni, ám ebből semmit nem kaptunk. De oké, legyen… viszont a film egyharmada már eltelt, és semmi pozitívumot nem tudtam kiemelni az addig eltelt időből.

Aztán végre belecsaptunk a lecsóba, elkezdődött az igazi „buli”. Roth jelenléte érződött is ezen perceken, de viszonylag alacsony fordulatszámon pörgött. Itt-ott megjelent néhány szép trancsír jelenet, hullottak az emberek, majd megpróbáltak belevinni egy fordulatot, mely által a katasztrófát szerették volna fokozni, de ez nem sikerült nekik. Viszont ez még mindig nem a legnagyobb hibája volt a filmnek. Az egész stáb ott rontotta el, hogy az érzelmeket nem tudták kifejezni. Szinte már zavaróan rosszul adták elő az egyes jelenetekben.

Az Utórengés nem sikerült jól, de még a közepestől is messze van (de legalább elmondhatjuk, hogy van magyar szereplője), így nem is értem, hogy miért adták le a hazai mozikban. Eli Roth remélhetőleg a következő években a kamera mögött fog szerepelni, mert akkor van rá esély, hogy élvezhető filmhez adja a nevét, még akkor is, ha az valami beteges alkotás lesz. 3/10