Köszönöm mindenkinek, aki látogatja az oldalt, és remélem a jövőben is találtok majd olyan cikkeket itt, amiket érdekesnek tartotok. Továbbra is megpróbálom szállítani a legújabb filmek értékeléseit, illetve azokat, amiket érdekesnek, vagy éppen elrettentőnek találok.
1981-ben elég sokszor lehetett telihold, mert a rendezők nagyon ráálltak a farkasember témára. Előbb Joe Dante rendezte meg az Üvöltés című filmet, majd John Landis bújtatta farkasbőrbe a főszereplőt. Landis bár horrorfilmet rendezett, a műre mégis úgy lehet tekinteni, mint egy mesére. Könnyed, és szerethető a brutális jelenetek ellenére is.
David Kessler és barátja, Jack egy három hónapos túrán vesznek részt, melynek az egyik állomása Anglia. Egy nap egy kicsiny falu ivójába térnek be, ahol a helybéliek rémisztő tanácsokkal látják el őket; maradjatok az úton, és kerüljétek a mocsarat! Figyeljétek a Holdat! A fiúk fittyet hánynak az ottaniakra és továbbállnak, ám a sötétben egy vérszomjas fenevad vár rájuk…
Landis azzal emelte ki az átlagból az Egy amerikai farkasember Londonba című filmet, hogy a történetelmesélés nem a megszokott módon zajlik. Egy meseszerű légkört teremtett, melyben keverte a véres és humoros jeleneteket. Utóbbit pont annyira erőltette, hogy ne lépjen át a film a paródia kategóriájába. Ezzel a lépéssel egy az átlagnál jóval nagyobb réteget is meg tudott célozni, mert nem egy tucathorrort (slasher, lélektani) lökött a nézők elé, hanem egy hátborzongató, de mégis szerethető filmet, ami azoknak is bejöhet, akik alapjáraton nem kedvelik a műfajt.
Ugyanakkor a horror kellékek nincsenek elhanyagolva, sőt! Rick Baker olyannyira jó munkát végzett a hullák, sebek, és maga a farkasember megalkotásában, hogy a smink és maszk kategóriájában még Oscar-díjat is nyert (mára már 7 díjat tudhat magáénak). Utóbbi megalkotása (farkasember átalakulása) még újszerű is volt, ezáltal a nézők akkoriban tátott szájjal nézhették, amikor David Naughton kínkeserves átalakulása zajlott a filmvásznon.
Az Egy amerikai… játékideje nem mondható hosszúnak, épp ezért a jeleneteket nem nyújtották el, nem engedték, hogy leüljön a film, hanem úgy töltötték fel a 90 percet, hogy az elejétől a végéig élvezhető legyen, és egy percig se fulladjon unalomba.
Landis alkotása a lehető legjobb korban készült el, hiszen a 80-as évek horrorjai között rengeteg minőségi alkotás található, melyek mára már kötelező darabbá váltak a műfaj kedvelőinek. A film a farkasember témában is előkelő helyet foglal el, és a tálalásának köszönhetően tényleg felejthetetlen szórakozást nyújt, így bátran lehet ajánlani minden horror kedvelőnek. Ilyen egy igazi klasszikus 7,5/10
Alexandre Aja, akit sokan egy új horror mágusnak tartanak, a 2003-as évben megalkotta a Magasfeszültség című filmet, mely könnyen az utóbbi évtized egyik legjobb slasher horrorjává léphetett volna elő, ha nem rontják el a „többet, még többet” gondolkodásmóddal.
Marie és barátnője, Alex együtt töltik a szünidőt, ami alatt vidékre utaznak, hogy meglátogassák Alex szüleit. Későn érkeznek meg a házhoz, így gyorsan nyugovóra térnek, ám a pihenés nem tart sokáig, hiszen egy sorozatgyilkos betör a házba, hogy kiélje szenvedélyét. A gyilkos, Alexet elrabolja, majd macska-egér párharc veszi kezdetét a férfi és Marie között…
Aja munkásságából a Tükrök, a Sziklák szeme, és a Piranha 3D is megvolt, ám a leghíresebb alkotása, mely több horror top listán is szerepel, eddig még kimaradt. A megtekintése után vegyes érzések kavarognak bennem, mert egyrészt nagyszerű, míg részben egy túlgondolt buta horror. A kezdő képsorok között van egy jelent, ami megadja a film alaphangulatát, majd ezt tovább fokozzák a különféle zenei aláfestések (különösen a Muse – New Born című szám). Szépen építkezik fel a film, és azt sugallja, hogy minőségi munka van itt jelen, ami többnyire igaz is, ám néhol tényleg buta dolgokat tudtak belecsempészni a történésekbe, amik egy kicsit lehúzhatják az összképet. No, de spongyát rá, mert megesik, és ettől függetlenül még mindig egy jó slasher filmről beszélünk.
Legfőképpen azért, mert szépen kivitelezett öldöklést mutatnak be nekünk, ami néhol megrázó, néhol brutális, de mégis szép a maga módján. Ehhez társul a már említett zene is, mely remek légkört biztosít a cselekményhez. Itt nem a megszokott pörgős feszültségfokozó zenét használták a cél elérése érdekében, hanem egy lassú dallamot, mely pszichés hatást kelt. Szóval sok minden adott volt, hogy a székből úgy álljunk fel, hogy elégedettek legyünk, de kihagyták a végső ziccert, és egy olyan fordulattal tarkították, mely megpecsételte az egész filmet. Nem mondanám, hogy teljesen váratlan volt, (bár azt sem mondom, hogy könnyen észrevehető), hiszen több utalás is volt arra, hogy jön a csavar, de amikor meglépik, akkor eljön a pillanat, amikor eltűnik a mosoly az arcunkról, és megjelenik a döbbenet. (azért kétségbe sem kell esni, mert van rá esély, hogy pont a fordulat miatt lesz valakinél jó horror) Kicsit talán olyan, mikor építünk egy kártyavárat, majd az utolsó pár lapnál összedől.
Egy kicsit bánt, hogy így elrontották a végét, de még így sem tudom rá azt mondani, hogy nem érte meg megnézni. A Magasfeszültség egy jó horror, amin ha egy kicsit változtattak volna, akkor még jobb lehetett volna, de ez már csak történelem… 6,5/10
Kissé komikus, amikor azt látja az ember, hogy az X-menből ismert Jégember, Shawn Ashmore a hideg fogságába esik. No, de komolyra fordítva a szót, a Frozen egy meglehetősen ötletes kis low-budget film, ami bár telis-tele van hibákkal, de mégis nézhető darab.
A történetről nem sokat lehet elmondani, mert arról szól, hogy 3 fiatal felmegy a hegyekbe síelni. Ám a nap végén úgy gondolják, hogy egy utolsó csúszás még belefér, így ezt megbeszélik a felvonót üzemeltető emberrel, aki fel is engedi őket. Azzal viszont nem számolnak a fiatalok, hogy az eszetlenség miatt a felvonót üzemeltető kikapcsolja a gépet, ami miatt mind a hárman fennragadnak a gépen…
Egy helyszín, kevés szereplő, rövid játékidő. Nagyjából így lehetne gyorsan körülírni a filmet, ám ha egy kicsit továbbnézzük a dolgokat, akkor ki lehet ezt szépen bontani, de nem biztos, hogy megéri. A story egyszerű, és jól van felvezetve, de az első fordulatnál már fogjuk is a fejünket, mert annyira buta jelenetet kapunk az arcunkba, hogy feltesszük magunknak a kérdést, hogy vajon megéri-e folytatni… No, persze mi kemények vagyunk, és nincs megállás.
Apropó megállás. A színészek ugyebár fogságba estek a levegőben, így rátérünk az unalmas párbeszédekre, amik a várva várt lépés kényszert előzik meg. Na, itt indul be a lavina, ami az összes logikus lépést, cselekményt eltiporja, és egy óriási katyvaszt hagy maga után. De a film mégis nézhető, mégis tudunk szórakozni rajta, ennek ellenére is. (de azért nagy dolgokat ne várjunk) Viszont a fő bűn a film legvégén érkezik, amikor annyira megalázza a főhős a többi karaktert, hogy egyszerűen arcon köpi az addig eltelt dolgokat. Felháborító, és hihetetlen.
A Frozen a rengeteg hiba ellenére se mondható nézhetetlennek, mert az alap ötlet nem vészes, sőt… és egy kis odafigyeléssel, egy kicsivel többet is ki lehetett volna hozni belőle. Nem sokkal ugyan, de többet. Akik szeretik a kevés helyszínen játszódó filmeket, azoknak ajánlani tudom, de ne várjanak sokat tőle. Egyszeri nézést viszont megér. 4/10
Ritka, amikor egy remake jól sül el, mert az esetek 99%-ban csúfos végeredmény születik, és a nézők, valamint a kritikusok is porig alázzák az adott alkotást. Nincs ez máshogy a Rémálom az Elm utcában című horrornál sem, ami annyira rossz lett, hogy ha megnézetnék Freddy Kruegerrel, akkor a sorozatgyilkos énjét levetkőzné és elmenni virágárusnak.
Freddy Krueger élete a gyilkolásról, és a kegyetlenségről szólt, ám amikor a város fellázadt ellene, akkor sikerült őt eltenni láb alól, legalábbis egy ideig. Freddy visszatért a halálból és az álmokon keresztül áll bosszút az Elm utca lakóin, ráadásul gonoszabb, mint valaha…
Wes Craven klasszikusa se kerülhette el azt a szégyent, hogy a megalkotott műremekét újraforgassák. Az új rendező Samuel Bayer kapta azt a megtiszteltetést, hogy hozzányúlhat a klasszikushoz, ám azt elfelejtették neki mondani, hogy „Vigyázz, mert a szint nagyon magas”. Nem is sikerült neki jó munkát végeznie, mert a végeredmény minden tekintetben alulmúlta a legminimálisabb várakozásokat is. De még mindig nem a rendezés, operatőri munka, vagy a forgatókönyv a legnagyobb hibája a filmnek, mert alapjába véve azzal nem lett volna akkora gond, HA a főgonosz személye legalább megközelíti Robert Englundét. Ez ugyebár nem sikerült, sőt annyira gyenge lett az új Freddy, hogy a rajongók szinte csak röhögni tudnak rajta.
Az első rész 1984-ben készült, és akkor a sminkesek zseniális munkát végeztek Englundon, és elképesztő mennyire rémisztő képet varázsoltak a karakternek. Persze mellé kellett a színész bravúros játéka is, mely egészen odáig vezetett, hogy Englund teljes mértékben összeforrott a karakterrel. No ezt Jackie Earle Haley nem mondhatja el magáról. Az új színész nem elég, hogy rosszul játszott, még az elmaszkírozása is katasztrófa volt. Freddy nem rémisztő volt, hanem idióta. Minden olyan személyiségjegyet kiöltek a karakteréből, ami miatt az évek során a horrorfilmek egyik leghíresebb főgonoszá válhatott. Hiányzott belőle a pszichopata jellem, hiányzott tőle az a fekete humor, ami miatt igazi gonosszá válhatott. Ebben a 2010-es filmben Freddy nem csinált mást, mint megjelent, ölt, majd eltűnt. Semmi kisugárzása nem volt, nem lehetett félni tőle, és ez óriási hiba, amikor egy klasszikus horrorikonról beszélünk.
A Rémálom az Elm utcában remake nem több, mint egy selejtes áru, ami ha a kezünk közé kerül, akkor az első szemetesbe belevágjuk. Bayer egyszerűen megölte a klasszikus szériát ezzel az alkotással, és így bátran sorolhatjuk azon filmek közé az új Rémálmot, amik sokkal jobban tették volna, ha el sem készülnek, de még csak ötletnek sem merülnek fel. A film nálam 1/10-es, de ha nem ismerném az eredeti sorozatot, akkor belőném egy erős 3/10-re. Ha valaki horrort keres, akkor ne erre essen a választása.
Matthew McConaughey 60 kilósra fogyott Ron Woodruff szerepéért.
Todd McFarlane képregényhősének új filmet készítenének, mely feledtetné az 1997-ben készült alkotást (a kritikámat itt olvashatjátok róla). Anno nem járt sikerrel az Ivadék a filmvásznon, így megpróbálnák újra életre kelteni. A forgatást jövőre kezdhetik el, és McFarlane bevallása szerint nem egy nagy költségvetésű alkotást terveznek, hanem megpróbálnak jóval kevesebb pénzből gazdálkodni, és abból kihozni egy brutális horror/thriller filmet. (pl. Dredd)
A főszerepre egy Oscar-díjas színészt szeretnének leszerződtetni, aki nem más, mint Jamies Foxx lehet.
Todd McFarlane 1992-ben alkotta, illetve rajzolta meg a szuperhőst, aki az Imagine Comics egyik legnagyobb figurájává vált. Többek között olyan képességek voltak a birtokában, mint a halhatatlanság, gyorsaság, emberfeletti erő, vagy az alakváltás.
