Steven Segal rezzenéstelen arccal csontokat tör, és pisztollyal keménykedik, majd eléri a célját. A kissé meghízott akciósztár a DVD filmek legaljához adja már csak a nevét, és ezért sokszor kikerül az emberek látóköréből, de talán ez már nem is baj.

Ruslan Drachev, a volt alvilági nagyágyú néhány éve leszámolt az addigi életével, hogy beilleszkedjen az átlagemberek közé. Minden rendben is ment egészen addig, amíg a lányát brutális támadás nem érte. Ruslan elhatározta, hogy még utoljára visszatér az alvilágba, hogy a bosszúja utolérje a támadókat…

Volt idő mikor Segal neve garancia volt a sikeres akciómozira, de ennek már réges-rég vége. Jelen pillanatban azon ügyködik, hogy minél mélyebbre süllyedjen és igazi ZS kategóriás filmekhez adja a nevét. A gyilkosságba hajszolva tipikus példája annak a filmnek, amit az ember nem néz meg önszántából, mert tudja, hogy az esélye annak, hogy jól szórakozzon egyenlő a nullával. No, de akkor mégis miért lesné meg bárki is ezt a filmet?

Nyaralás közepette, az éjjeli órákban, amikor nem tud aludni az ember a forróságtól úgy dönt, hogy bekapcsolja a TV-t és megnézi az első filmet, amit kidob egy adott csatorna. Így történt ez velem, és így jutottam el a Gyilkosságba hajszolva című „műremekhez”.

A film annyira gyenge, hogy nincs egy jelenete se, ami feszültséget vagy bármiféle izgalmat váltana ki a nézőből. Egyszerűen csak telnek a percek, és előre látjuk a következő lépéseket, és nézzük, ahogy Segal nevetségessé teszi magát a filmvásznon.

Szerencsére a játékidő rövid, így hamar átvészeljük az ökörködést. Ezenfelül ha másra nem is, de elálmosítónak jó volt a film, de tényleg semmi többre nem alkalmas. Nem ajánlott megtekinteni. 2/10

Ennyi kiváló színésszel ez a film egyszerűen nem sülhet fel!

Rengeteg olyan horrorfilm van manapság, aminek csak a remake verzióját ismerik (látták) az emberek, mert vagy nem tudják beszerezni vagy nem is tudják, hogy az adott film egy feldolgozás. Wes Craven karrierje kezdetén két olyan filmet is létrehozott, ami mára már a feledés homályába merült és csak a legnagyobb horror rajongók tartják számon. Az a két film nem más, mint az Utolsó ház balra és a Sziklák szeme.

Egy átlagos amerikai család Kaliforniába tart, de útközbe még meg szerettek volna nézni egy aranybányát. A kis kitérő viszont katasztrófába torkollik, mert a kocsi lerobban és a sivatag kellős közepén ragadnak. Az „út” melletti sziklás dombok között tartózkodik néhány szörnyszülött, akik várják a megfelelő pillanatot, hogy lecsaphassanak az ártatlan turistákra…

Wes Craven tehetsége nyilvánvaló volt az első perctől kezdve, de itt még nem volt képes arra, hogy tökéletesen kibontsa azt, amit eltervezett. A Sziklák szeme alapjáraton egy jó horrornak felel meg, de az összképet nézve nem tud olyan hatással lenni a nézőre, mint a rendező későbbi alkotásai, a Rémálom az Elm utcában vagy éppen a Sikoly. Itt még csak azt mutatta meg, hogy a horror műfajban érzi otthon magát és figyelemmel kell követni a pályafutását, mert nagy dolgokat vihet véghez. (Sajnos visszanézve a filmjeit a mesterműtől egészen a zs kategóriáig alkotott)

A film forgatókönyve több sebből is vérzik, de ez valamilyen szinten jellemző volt az akkori időkre, mert szerették félbevágni a jeleneteket, illetve a lezárást úgy megoldani, hogy hipp-hopp vége legyen a filmnek. Az igények mások voltak, és ezért ezt nem mondanám akkora hibának, mintha most csinálná ezt egy író vagy rendező. Ettől függetlenül viszont az kijelenthető, hogy a Sziklák szeme mára már nem képes olyan szórakozást nyújtani a legtöbb embernek, mint mondjuk 30 évvel ezelőtt.

Viszont, ha képesek vagyunk valamilyen szinten elvonatkoztatni a mai filmektől, akkor van rá esély, hogy élvezzük a művet. A történet jó, illetve hozzá társul egy olyan gonosz is, aki a puszta jelenlétével megrémiszti a nézőket. Michael Berryman egy igazi jelenség volt a filmben a kinézete miatt. Sajnálatos módon egy súlyos genetikai betegséggel jött a világra, de ő ahelyett, hogy visszahúzódott volna az emberek elől, a színészetet választotta, és odaállt a kamerák elé és befutott a filmiparban. A későbbi években több horrorban is szerepet kapott.

Eme film esetében, amit még érdemes kiemelni az a sminkelés volt, mert Cravenék nem féltek megmutatni olyan dolgokat is, amik elrettenthetik a nézőket. Miért is tették volna, hiszen egy horrorfilmről beszélünk.

A Sziklák szeme a klasszikus horrorok táborát erősíti, de mégsem mondanám azt, hogy ezt mindenképpen látni kell. De ha az idő engedi, akkor miért ne? 5,5/10

Alfred Hitchcock nevét azok is ismerik, akik nem láttak tőle egyetlen egy filmet sem. Az angol rendező a horrorfilmek koronázatlan királya, és egyben a műfaj továbbgondolója is, hiszen rengeteg újítást köszönhet neki a filmvilág, a néző sereg. Hitchcock legtöbb filmjére alapműként tekintenek a filmszeretők, és akkor is kötelező legalább egyet megnézni, ha nem rajongunk a horrorért és a régi filmekért.

Mitch Brenner egy állatkereskedése megy, hogy kishúgának szerelemmadarakat vegyen, ám az ál-eladónő, Melanie Daniels szórakozni kezd az ügyvéddel, aki végül nem veszi meg a madarakat. Melanie ezután úgy dönt, hogy maga viszi el a férfi lakására a kívánt szárnyasokat, így kocsiba ül és irány Bodega Bay. Ott azonban egy sirály támadásával elindul egy folyamat, mely emberi életekbe kerül…

A Madarak a rendező egyik legismertebb alkotása, bár tény nem a legjobb, de mégis a Psycho mellett ez az, amit a legtöbben felidéznek, ha szóba kerül a munkássága. A Madarak egy rendkívül fura film, mert ha megnézzük az összképet, akkor egy ártatlan, nő-férfi közötti kapcsolat indítja el a történéseket, mely odáig vezet, hogy a story a végtelenségig tart. Mindeközben társadalmi problémákat is feszeget a film. A Madarakról órákig lehetne diskurálni, hogy melyik percben éppen mit szeretne közölni Hitchcock, de ahány ember annyi vélemény is szárnyra kaphat. Ami viszont biztos, hogy a társadalmi összetartásra mutat rá, amikor elszabadul a pokol Bodega Bayben, hiszen az emberek felett eluralkodik a félelem és ez egészen odáig fajul, hogy ahelyett, hogy összetartanának, egyszerűen belekötnek a másikba és bűnbakot keresnek. Ez a legtöbb esetben, a való világban is így lenne sajnálatos módon.

Emellett a gyilkos madarak egy úgynevezett felsőbb erőt is megformálhatnak, hiszen több képkocka is ezt próbálja bemutatni nekünk. A szárnyasok, gonosz démonként csapnak le az égből, és veszik ostrom alá a kicsiny várost. Hitchcock az operatőr segítségével úgy oldotta meg ezeknek a dolgoknak a bemutatását, hogy titokzatos, de mégis felismerhető.

Apropó operatőri munka… A direktor technikai újításai tökéletesen fellelhetőek ebben az alkotásában is, hiszen az úgynevezett Suspense effektet több esetben is felhasználja, hogy az adott jelenetben a feszültség a tetőfokára hágjon. A rendező legnagyobb fegyvere ebben a technikában volt, mert az ijesztő jelenetek helyett a képek, és hanghatások kerítették hatalma alá az embert, miközben nézte a filmet.

Azt a filmet, ami sajnos nem hibátlan, mégpedig a színészi játék miatt. Tudni lehet, hogy 50 évvel ezelőtt a színészi játék nem volt annyira kifinomult, mint manapság, de a minőséget akkor is észre lehetett venni, valamint az ellentétét is. Olyan képet mutatnak magukról a színészek, mintha szándékosan cselekednének logikátlanul. Persze lehet azt mondani, hogy olyan helyzetben, mint amilyenben ők voltak a filmben, sok esetben nem tudná az ember, hogy mit és miért tesz, de itt az összes lépésük rettenetesen rossz volt. Egyszerűen idegesítővé váltak.

A Madarak összességében egy jó film, de akárhogy is nézem az idő próbáját nem állta ki, és a mai néző számára már nem tud felejthetetlen élményt nyújtani, és itt nem a technikai / sminkes elemekre gondolok, mert az érthető, hogy gyengébb, mint manapság. Itt a gond az összképpel van. 7/10

Miután a Warner bejelentette, hogy 2015-ben érkezik a Batman Vs. Superman film, a legtöbb embert azt kezdte el foglalkoztatni, hogy vajon ki húzza magára a denevérjelmezt. No, nem kellett sokáig várni, hogy megtudjuk, és a választás egészen meglepő. Christian Bale ugyebár nem tér vissza, így a választás az Oscar-díjas Ben Affleckre esett. 

Véleményem szerint ezzel a lépéssel a Warner nem a legjobb úton halad affelé, hogy még több rajongót szerezzen. Az emberek Balet akartál, Balet szeretik, és sokan az ő hiánya miatt nem tekintik majd meg a filmet. Sok-sok negatív kritikát nyertek ezzel a döntéssel.

Mark Hamill beszélget Mark Hamillel. Zseniális!

Amikor az embernek elege van már az unalmas amerikai blockbuster filmekből, akkor érdemes körülnézni a független filmek között, mert mindig akad 1-2 olyan alkotás, amely megtekintése után elismerőn csettinthetünk. Jeff Nichols Mud című filmje pont ilyen, és emellett tanúbizonyságul szolgál arra, hogy Matthew McConaughey igazi nagyágyúvá lépett elő a színészi rangsorban.

Ellis és Neckbone egy szigetre tartanak, ahol egy elhagyatott hajót próbálnak felfedezni, ám a kutakodás közben rájönnek, hogy nincsenek egyedül, és a hajót bizony valaki birtokolja. A parton bele is botlanak a kissé szakadt külsejű Mudba, aki gyermekkori szerelmét várja. A két fiatal ekkor még nem is sejti, hogy a férfi nagy bajban van, és ha sokáig mellette vannak, akkor ők is veszélybe kerülhetnek…

Jeff Nichols filmje egy szerelmi dráma, melyben a főhős az igaz szerelmet várja, és mindent megtesz azért, hogy együtt lehessen az élete szerelmével. Néhány évvel ezelőtt még McConaughey játéka nem szólt volna másról, minthogy a felső testét mutogatja, és a csöves külsejű karakterben is egy jólfésült férfit formáljon meg. Ezek az idők elmúltak és MM színésszé érett, méghozzá olyanná, akire ezentúl, érdemes odafigyelni, mert akár nagyobb díjakat is bezsebelhet. Az első jelek az Igazság árával kezdődtek, majd jött a Killer Joe és a Paper boy, és most a Mud. De ezt a fejlődést mi sem mutathatná jobban, mint az, hogy Christopher Nolan felkérte, hogy szerepeljen az új filmjében, az Interstellarban.

No, de miért is jó film a Mud? Mert sok esetben többet ad, mint egy nagy költségvetéssel rendelkező film, hiszen itt Nicholsnak alig több mint 2 millió dollárból kellett gazdálkodnia, és alkotnia egy jó filmet. A jó ebben (és amúgy a legtöbb független filmben), hogy nagy szerepet kapnak a színészi képességek, az operatőri munka, a rendezés, illetve a forgatókönyv is. Itt ezek a dolgok jól is működtek, mert, ahogy említettem McConaughey pazar, de mellette még a fiatal Tye Sheridan is rengeteget ad a filmhez (előtte elég szép jövő áll). Az operatőri munka a sok szabadban fényképezett képpel, illetve a kissé borús árnyalattal fűszerezve, az összképet lenyűgözővé varázsolják. Hiába, ezt teszi az, amikor alkotni kell, nem pedig összehányni az adott filmet.

Maga a történet remekül ki van dolgozva, és a karakterek is elég szép időt kapnak, hogy kibontakozzanak. Két kisebb hiba viszont van vele kapcsolatban, mert talán egy kicsit hosszúra sikeredett. A játékidő több mint 2 órás, és ha egy bő 15 perccel rövidebb lenne, akkor szerintem sokkal jobban muzsikált volna. Emellett a katarzis elmaradt, és a film végeztével egy kicsit húzhatjuk a szánkat.

A Mud megmutatja milyen is az, amikor az embert elborítja a rózsaszín felhő, és akkor is kitart a célja mellett, amikor már a sokadik ember próbálja lebeszélni róla. A Mud nem csupán egy ember sorsát követi nyomon, hanem kettőét, akik a saját drámájuk mellett egymással is kapcsolatban állnak. 3 különböző kapcsolatot bont ki, és üti addig, amíg egy egésszé nem kovácsolódik.

A Mud minden téren korrektül van megszerkesztve, és akkor sem mondhatjuk rá, hogy rossz, ha nem nyerte el túlságosan a tetszésünket. A potenciál benne van, de az már más kérdés, hogy az ízlésünkhöz mennyire passzol. Érdemes nekiülni… 8/10

Az idei évben lett 30 éves a magyar kultúrtörténet egyik legfontosabb darabja, az István a király, melyet sajnálatos módon Alföldi Róbert egyszerűen a földbe tiport, meggyalázott és bemocskolt.

A tegnapi előadás után egyből jöttek a lehúzó kritikák, és a kérdések, hogy mégis hogyan lehetett ennyire szánalmassá tenni ezt a művet. A válasz nagyon egyszerű… Alföldi Róbert. A rendező mindent megtett azért, hogy az előadásból minden magyarságot kiöljön, és hogy a karakter elveszítsék az erejüket. A színészek mai ruházata csak egy újabb liter olaj volt a tűzre, mert jellegtelenné tették az egész művet, aminek pont az igaz magyarságot kellett volna ábrázolnia. Ehelyett kaptunk Mercedest, Trabantot, valamint golyózáport, és Sötét zsarukat…

A politikai részbe nem szeretnék belefolyni, mert nem az én asztalom, de annyi szent, hogy órákig lehetne róla diskurálni, hogy melyik jelent mit akart ábrázolni az aktuálpolitikából.

Ami viszont szemmel látható és hallható, hogy a színészi játék katasztrofális. Hol van már Vikidál Gyula és Vadkerti Imre őserővel megáldott hangja? De említhetném Deák Bill Gyulát is, valamint Nagy Feró is csak paródiája volt önmagának az IK30-ban. Hamisak és gyengék voltak egytől egyig, és ezek a hibák egy ekkora műnél felerősödnek, mert mindenki árgus szemmel nézni a színészek minden egyes lépését. Nem tudták megteremteni a hangulatot és a katarzist sem tudták kiváltani a nézőkből. A szépség és a varázs teljes mértékben eltűnt.

Alföldi az István a királlyal megbukott. Mondanám, hogy divat lett leszólni az IK30-at, de ami tény az tény, és a végeredmény gyalázatos, rossz, silány, és az összes szinonimája ezen szavaknak.