A német filmgyártás a 20-as 30-as években élte aranykorát. Nagyon sok kiváló filmet adtak ki, amik a mai napig egy nagyon magas minőségi szintet képviselnek. Többek között gondolok itt a Dr. Caligari vagy az M egy város keresi a gyilkost filmekre. Aztán a II. Világháború kis túlzással bedöntötte a Német filmgyártást, amit nem igazán tudtak helyretenni az évek alatt. Egészen a 70-es évekig kellett várni, hogy ismét felvirágozzon a német filmipar. De szerény véleményem szerint a csúcspont akkor jött el, amikor Wolfgang Petersen megalkotta a Tengeralattjáró című remekművet, amely a mai napig hatalmas sikernek örvend. A ma már 31 évesnek számító filmet a német precizitás és az amerikai sablonmentesség jellemzi legfőképpen.

A története egyszerű, de mégis nagyszerű, mert a film atmoszférája elképesztően komollyá teszi. Sok esetben egy több mint 3 órás filmnél feltesszük a kérdés, hogy minek kellett ezt ennyire elhúzni? Az alap cselekményszálhoz illene is ez a kérdés, de a Das Bootnál ez másként van. Itt ezt nem tudjuk feltenni, mert a film minden egyes képkockája információkkal bombáz bennünket. Tehát miről is szól a film? Nem másról, mint a hétköznapi katonák drámai életéről egy tengeralattjáróban. Betekintést nyerünk a katonák életébe és átérezhetjük a küzdelmeiket...

A film egy rendkívül komoly dráma. Az emberek mozdulatai teljes mértékben az életszerűséget sugallják. Semmi giccsparádé, ezáltal néha már olyan érzése is van az embernek, mintha egy dokumentumfilmet nézne. De ez még mindig nem a vége, mert az aláfestő zenét annyira jól megválasztották, hogy az ember a legtöbb esetben libabőrős lesz. Ehhez Jost Vacano mesteri operatőri munkája remekül asszisztált. Viszont a dicséreteket még mindig folytatnom kell, mert a  színészi játék sem maradhat el, megemlítés nélkül. Jürgen Prochnow, azaz Henrich Lehmann kapitány színészi teljesítménye elképesztő. Ez a film meg is hozta számára a világhírnevet, bár sajnálatos módon csak több-kevesebb sikerrel folytatta a karrierjét. Jürgen mellett még Erwin Leder, más néven Johann is remekül teljesített, de igazából senkire nem volt panasz a filmben.

Magyarul a film elképesztően jó. Nagyon nehezen lehetne belekötni, mert minden a helyén van. Rendezés, díszletek, operatőri munka, zene, történet, korhű ábrázolás stb. Tehát tipikusan az a film, amin az idő vasfoga nem igazán fog meglátszódni. 20-30 év múlva is bátran elő lehet venni és meg lehet nézni. Végezetül, aki szereti a tengeralattjárókat és a II. világháborús filmeket, ráadásul nem riad vissza a 3 órás filmezéstől, annak bátran merem ajánlani, mert csalódni biztosan nem fog. 10/10

2003-ban Rob Schmidt egy egész jónak mondható horror filmet dobott össze, melynek már az 5. része készült el az évek során. Az egész story lényege, hogy az erdő mélyén egy degenerált család lakik, akik az arra tévedő embereket lemészárolják. 
Az 5. rész történeti egy kicsit megváltozott és itt már nem az erdő a főhelyszín, hanem egy kis falú, ahol éppen a "Hegyiember zenei fesztivál" zajlik. Mindenki jelmezbe bújt, tehát végképp esélytelenné vált, hogy valaki kiszúrja az eltorzult lényeket. Ezáltal teljesen védtelenek lettek az emberek, és az alig pár főből álló rendőrségnek is kicsúszik a kezei közül a falu irányítása... 

Személy szerint az első 3 rész nagyon tetszett, viszont a 4. rész már egy katasztrófával volt egyenlő, ezáltal nem sok jót reméltem az újabb epizódtól. Viszont úgy érzem, hogy ez jobb lett, mint a legutóbbi, de azért messze elmaradt az első 3 rész szintjétől. 
A történet kiszámítható volt az első perctől kezdve, úgyhogy semmiért nem kellett izgulni. A CGI és a színészek is kegyetlenül gyengék voltak, tehát a film semmilyen módon nem éri el még a B kategóriát sem. Ráadásul a filmet ismételten úgy fejezték be, hogy a folytatás garantált lesz. De mégis meddig akarják lehúzni az újabb bőrt erről a storyról?? Elképesztő, hogy mennyire felesleges...
2,5/10

A horror műfajba sorolták a filmet, de szerintem attól nagyon messze áll. Én inkább katasztrófafilmnek vagy egy gyenge drámának mondanám. Persze ezeken belül is csak egy B szintnek felel meg, holott az alapötlet egész jónak mondható.

A négy barát, Jenna, Ian, Michael, és Renee kiruccannak egyet pihenni egy tóparti házhoz. Az esti iszogatás után, azt tervezték, hogy kipróbálják a ház szaunáját.
Egy rövid bent lét után úgy gondolták, hogy megmártóznak a kinti tóban is, majd ismét visszatérnek a szaunába, de Michael és Renee időközben összekapott, úgyhogy csak hárman mentek vissza. A fordulópont viszont akkor érkezik el, amikor végleg kiszerettek volna jönni, de valami miatt az ajtó nem nyílt ki. Az idő viszont telik és a hőmérséklet emelkedik, de ami a legfontosabb, hogy semmiképp nem érheti el a 247 °Fahrenheitet....

Eddig minden stimmelt is, de a történések során több sebből is elkezdett vérezni a film. Pedig egy esti kikapcsolódásra elegendő lett volna az alapanyag, viszont bő félóra után teljesen szétesett az addig felépített mozi. A cselekményt nem hagyták kibontakozni, ezáltal olyan lett az egész, mintha fél jeleneteket látnánk. Több idegesítő cselekedetet is végrehajtottak a szereplők, amik sajnos nem segítettek az addig is feszültségmentes film szintlépéséhez. Ami még nagyon szemet szúrhat a nézőnek, az a színészi játék. Egyszerűen katasztrófa volt. Alapból nem vártam Oscar díjas alakításokat, de azért ennél többet szerettem volna látni tőlük.

Mindent összevetve kicsit csalódott vagyok, mert egész jól indult, de nagyon rosszul fejeződött be a film. A B szint alját érte csak el, úgyhogy 4/10

A popkultúrában elterjedt nevén a Szikla, közismert nevén az Alcatraz. Egy történelmi helyszín, megannyi legendával és történettel. Minden bizonnyal a világ egyik leghíresebb börtöne volt, amely a San-Francisco öböl közepén helyezkedik el (ma már emlékhely, illetve turistalátványosság). Miután egy szigeten található a létesítmény, így kizárólag csak levegőben vagy vízen lehet megközelíteni, ezáltal a szökés rettentő nehezen volt kivitelezhető. De páran mégis megpróbálták....

Köztük Henri Young is, aki 5 dollár miatt került börtönbe, miután az éhező testvérén próbált segíteni. Miután bekerült az Alcatrazba, néhány barát segítségével megpróbáltak megszökni a létesítményből, de a terv kudarcba fulladt. A történtek után Henrit az Alcatraz egyik magánzárkájába zárják és 3 éven keresztül a sötétségben, magányosan kell élnie. A 3 év elteltével viszont gyökeresen megváltozik Henri személyisége, ami egyéb problémákhoz vezet.....

Három kulcsszó ami számomra megalapoz egy filmet. Börtön, gyilkosság, bíróság. Amikor ezt a 3 dolgot megkapom, akkor általában egy remek élménnyel gazdagodok és ezt a tendenciát ez a film sem szakította meg. Remekül felépített filmnek a valódi történet egy kivételes alapanyagot szolgáltatott, melyhez a remek színészi gárda is jócskán hozzátett. Legfőképpen Kevin Baconről kell beszélni, mert elképesztően jól játszott Henri Young szerepében. A tekintete, a mozdulatai egy nagyon erős színészi teljesítményről árulkodott. Mellette Christian Slater is kellemes meglepetés volt. Szimpatikus színész. És persze ott volt a jó öreg Gary Oldman is, aki sajnálatos módon csak keveset játszik a filmben, de amikor a képernyőn megjelenik, akkor bizony erősen a monitor elé szegezi a tekintetünket.

A színészek mellett a korhű ábrázolás is rendesen meg lett csinálva, tehát nem nagyon lehet belekötni a filmbe. Persze azt nem mondom, hogy világmegváltó film, de azt igen, hogy amikor megnézzük, akkor egy remek élménnyel leszünk gazdagabbak, így egy viszonylag magas pontszámot fog tőlem kapni, ami nem más mint a 8/10

8.04 Bitten

Egy különleges Odaát epizód – Sam (Jared Padalecki) és Dean (Jensen Ackles) egy furcsa gyilkossági ügyben nyomoz egy főiskolai városban. Már forró nyomon járnak, amikor betörnek egy lakásba, ahol két holttestet és egy laptopot találnak, amin egy nyugtalanító videó részlet van. A videó úgy kezdődik, hogy Brian (vendégszereplő Leigh Parker), Mike (vendégszereplő Brandon W. Jones) és Kate (vendégszereplő Britni Sheridan) hall egy helyi, furcsa állattámadásról, és a történet többi része az ő szemükön keresztül bontakozik ki. Sam és Dean a tudtukon kívül egy különleges, tanulói film részesei lesznek.

forrás: www.cwtv.com

Albert Arnold „Al” Gore Jr. amerikai politikus, üzletember és Nobel-békedíjas környezetvédelmi aktivista 2006-ban a Kellemetlen igazság című dokumentumfilm keretein belül felnyitja a szemünket a közelgő éghajlati válságra.

"Ez a film szenvedélyes és lelkesítő alkotás egy emberről, akinek feltett szándéka, hogy eloszlatja a globális felmelegedést övező mítoszokat és téveszméket, és a megelőzés érdekében tettekre buzdít. Az Egyesült Államok volt alelnöke, Al Gore a 2000-es választási vereségből felocsúdva életét újfent annak szentelte, hogy segítsen a bolygót megmenteni a maradandó változásoktól. Ebben a gondolatébresztő, döbbenetes alkotásban Gore és az ő "utazó globális felmelegedés műsora" vicces, lebilincselő, és kertelés nélkül közölni akarja a felkavaró igazságot a világméretű vészhelyzetről az átlagemberekkel, mielőtt még túl késő lenne."
forrás: port.hu

Elképesztő előadó és látszik, hogy érti a dolgát. Persze politikus létére elvárható, hogy tudjon beszélni, de mégis rajta érződik a komolyság és az intelligencia, amellyel meggyőzően tudja előadni a tudását és remek érvekkel támasztja alá a Mit, Miért kérdéseket.
A dokumentumfilmek közül az összesre lehetne azt mondani, hogy kötelező a megtekintése, de ha nem is mindegyik, de legalább ezt érdemes egyszer látni, mert tényleg fontos dolgokról esik benne szó. Ráadásul a tét nem kisebb dolog mint a saját bolygónk és a saját életünk.

A film 2006-ban 2 Oscar díjat is bezsebelt, ami nem kis teljesítmény. Davis Guggenheim, mint a legjobb dokumentumfilm rendező, valamint Melissa Etheridge, mint a legjobb betétdal szerző vehették át a díjakat.
8,5/10

Enter the Void

Függönyök behúzva, redőny leengedve, így a sötétség elnyelte a szobát. Ezek után már csak a filmet kell elindítani, hogy kezdetét vegye az utazás egy másik dimenzióba...

A rendező, Gaspar Noé egy brutális filmet alkotott, melyet csak a legbátrabbak tudnak végignézni. Ezt a filmet utálni vagy szeretni lehet, a köztes állapotot nagyon nehezen tudom elképzelni. Azok a nézők, akik szeretik a nehezen emészthető filmeket, azoknak könnyedén nyújthat egy felejthetetlen élményt ez a hihetetlen atmoszférával rendelkező alkotás. (persze kivételek mindig vannak)

A filmet szinte lehetetlen bármilyen műfajba is besorolni, de úgy érzem pont ez miatt lett egy egyedi alkotás. Nagyon kevés ehhez hasonló film van, úgyhogy egyszer mindenképp érdemes megtekinteni. Maga a story se egyszerű.
Egy drogokkal kereskedő kamaszt (Nathaniel Brown), meggyilkolnak Japánban, majd szellemként visszatér, hogy a nővérére (Paz de la Huerta) vigyázzon. A két fiatalnak hányattatott sorsa volt, ezáltal az egyikük a droghoz a másikuk a szexhez nyúlt. Mindkettejüknek az életét egy szörnyű tragédia pecsételte meg....

Mint mondtam a történet nem egyszerű, melyet az időbeli ugrások még jobban megnehezítenek, ráadásul a legtöbb esetben párbeszédek sincsenek a filmben. A beszéd helyett a képek mesélnek, így sokkal vizuálisabban kell értelmeznünk a mondanivalót. A képek általi beszédet utoljára a Sátántangó című filmnél éreztem ennyire erősnek. Elképesztően beletudja élni magát, így a néző a filmbe.

A film egyik legnagyobb erőssége az operatőri munka volt. Remekül beállított képeket kaptunk és a filmet ezáltal teljesen magunkévá tudhattuk. Olyan volt, mintha tényleg ott lettünk volna. Mi voltunk a +1 szereplő a filmben.
Ezek mellett az elnyújtott snittek is fantasztikusak voltak, bár a film második felében kicsit leültette nálam a cselekményt, de úgy gondolom ez egyáltalán nem volt vészes dolog.

Amiről még illik beszélni, az a zene és színészek. A zenét remekül eltalálták és nagyot tudott dobni a film hangulatán. Viszont, hogy tényleg egy minőségi mozit kaphassunk, kellettek a bevállalós színészek is. Nem egy olyan jelenet volt, ahová oda kellett magukat tenni. De szépen megoldották, úgyhogy piros pont jár nekik.

Úgyhogy összességében azt kell mondanom, hogy remek élményt nyújtott a film. 8,5/10

Miután megnéztem az Enter the Voidot, úgy éreztem, hogy jobban meg kell ismernem Noé munkásságát, így megtekintettem a Lóhús című filmjét is.

Lóhús

Gaspar Noé is, mint sok más rendező a rövid filmekkel kezdte karrierjét. A leghíresebb ezek közül a Lóhus volt, melyet 1991-ben rendezett. Azt nem mondom, hogy hátast dobtam tőle, de látszott a filmen a sajátos stílusa + az operatőri munka, melyet az Enter the Voidban is láthattunk. Persze még nem olyan kifinomultan.

A film eléggé morbid és megrázó képekkel teli alkotás. Mindjárt az elején megbotránkoztatja a nézőt, úgyhogy itt a néző eldönthető, hogy kinyomja a filmet vagy folytatja. A későbbiek során már nem lesz annyira erős a film, de egy bizonyos szintet még mindig fent tud tartani. Egyszer érdemes neki ülni, hisz csak 40 perces az egész. Akinek erős gyomra van az tegyen vele egy próbát. 6/10

Úgy érzem érdemes volt megtekinteni ezt a két filmet, mert egy nagyon érdekes rendezőt ismerhettem meg Gaspar Noé személyében.

8.03 Heartache

Sam (Jared Padalecki) és Dean (Jensen Ackles) egy olyan ügyben nyomoz, ahol az áldozatok mindannyian ugyanattól a donortól kaptak valamilyen szervet. Elkapják a gyilkost, de a dolgok még jobban összekuszálódnak, amikor a testvérek úgy találják meg őt, hogy transzban, egy ősi imát szaval.

Az epizódot Jensen Ackles azaz Dean RENDEZTE!

forrás: www.cwtv.com